Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-04-14 / 15. szám
2 1910. április 14. jéről, melyre a szerencsés véletlen folytán a bécsi állami levéltárban akadt. Fölfedezésének nemcsak az a körülmény adott nagy jelentőséget, hogy ez a hosszú négyszögalaku, tehát alakjánál fogva is szokatlan pecsét az egyetlen példány, melyet ismerünk, hanem a mód is, a melylyel alkalmaztatott. Czillei Herman használta azt egy 1432 ik oklevelének ellenpecsétje gyanánt és az, hogy magánember, ha mindjárt Zsigmond király apósa is az illető egy elhunyt uralkodó gyürüspecsétjét használja ellenpecsétül, oly sphragistikai kuriózumot képez, a melyre Magyarországon alig találnánk egy második esetet. Ugyancsak a bécsi állami levéltár szolgáltatta az anyagot egy másik értekezéshez, a melyben Zsigmond leányának 1423-iki oklevelén függő pecsétjét ismerteti. E pecsét nem Erzsébeté, rajta az osztrák czimer az Anjouk czime- rével kombinálva fordul elő, de sem felirat, sem más jel, melyből tulajdonosának neve, kiléte megtudható volna, nincs rajta. Schönherr Gyula szerencsés kombináczióival megállapította a pecsét eredeti tulajdonosát és kimutatta, hogy az nem lehet más, mint Johanna herczegnő, Kis Károly leánya, Vilmos osztrák herczeg feleségéé. Egy oly pecsétkölcsönzési eset ez, mely a maga nemében igen ritka s a mig ezzel hazai pecséttanunkhoz szolgáltatott értékes adalékot, másrészt tekintve azt, hogy az oklevél, melyen e pecsét függ, tartalmánál fogva nem magyar vonatkozású, az osztrák pecséttant is érdekes kuriózummal gyarapította. Említettük volt, hogy Schönherr Gyula nem volt vérbeli genealogus. Tényleg tüzetesen genealógiai tartalmú dolgozatai csak nehány rövid közleményre szorítkoznak. Ilyen Gosztonyi János püspök származásáról szóló közleménye, a mely voltaképen czimertani kérdésből indult ki. Gosztonyi János váczi püspök, aki 1507—1508. körül nyert czimereslevelet II. Ulászlótól testvérével Gergelylyel és Jánossal együtt, az ar- málisban a Szelestei előnévvel emlittetik és Nagy Iván a püspököt testvérével együtt a Szelestey család családfáján is szerepelteti egy XVIII. századbeli családfa alapján. Genealógiai rejtélyt képezett a két családnév találkozása a három testvérnél, kik a Gosztonyi nevet viselik, de mint Szelestey Miklós és Borbála fiai szerepelnek. E rejtélyt megoldja az az oklevél, melyre Schönherr a gróf Forgách-családnak a Nemzeti Múzeumban levő levéltári iratai között akadt. Ez az oklevél nemcsak megfejti a rejtélyt, de egyúttal kiigazítja a Nagy Iván használta családfa adatait is. Nem Gérczey Borbálának, hanem Gosztonyi Erzsébetnek hívták János püspök anyját és igy anyai részről illette őt és testvéreit a Gosztonyi név és czimer. Azzal az esettel állunk itt szemben, a midőn az apa és anya nevei egyesittetnek, illetve az utóbbi elnyomja az apai családnevet. Ez nem épen gyakori eset s legtöbbnyire akkor fordul elő, ha az anyai részen vannak a vagyoni, származási előnyök. A Gosztonyi eset érdekességét növeli az a körülmény is, hogy itt a névcserével czimercsere is volt összekötve. Azt a kérdést azonban, hogy miért szorult ki a püspök czimeréből teljesen az ősi Szelestey-czimer, az oroszlán, adatok hiányában Scbönherr sem tudta eldönteni, csakis kombináczió gyanánt említette fel, vájjon nem történt-e meg a névés czimercsere már egy korábbi családtagnál, esetleg János püspök nagyatyjánál. Genealógiai tartalmú, de heraldikai kérdéssel kapcsolatos az a rövidke közlemény, a mely a Bakunin-család állítólagos magyar eredetével, a Báthoryaktól való származásával foglalkozik. A családi hagyományt e leszármazásról nem fogadja ugyan el, de nem tartja valószínűtlennek, hogy a czimerben előforduló egyes motívumok, a farkasfogak és a pajzstartó magyar vitézek Báthory István lengyel királyságára vezethetők vissza s hogy ebből eredt volna a magyar leszármazásról szóló családi hagyomány. Középkori családtörténettel foglalkozik Schönherr tanulmánya a Somkereki Erdélyi család 1415-iki czimeresleveléről. Ez a család az Apaffyakkal és Bethlenekkel együtt a XIII. század végén Erdélyben feltűnt Becse-Gergely nemzeiségből veszi közös eredetét és már a XIV. század első első felében három ágra, a Somkereki, Nemegyei és Virágosberki ágakra oszolva virágzott. Az első ágból származó Antal 1415-ben nyert Zsigmondiól czimereslevelet, a melynek ismertetése képezi vollaképeni magvát NAGYBÁNYA Schönherr tanulmányának, de a melybe bele- ! vonta a családnak egész középkori történetét is. Ezen önálló genealógiai tanulmányokon kívül Schönherr főleg könyvismertetésekben foglalkozott genealógiai kérdésekkel, családtörténeti és nemzetségtörténeti témákkal. Ezek között kiválik az a nagy, essayszerü dolgozat számába menő ismertetés, a melyet Széli Farkasnak a Bessenyei-családot tárgyaló munkájáról irt, a mely egyike a legbehatóbb könyv- ismertetéseknek Schönherr Gyula tollából. Ilyen természetű a Kellemesi Melczer-család oklevéltáráról irt ismertetése, mely szokatlan hosszú terjedelménél és az oklevelekből levonható genealógiai tanulságok összeállításánál fogva ez oklevéltár családtörténeti feldolgozásával egyenértékűnek tekinthető. Ilyen még a Sopron- vármegye oklevéltáráról irt terjedelmes ismertetés, a mely család és birtoktörténeti szempontokból összefoglalva tárgyalja az oklevéltár tartalmát. A külömböző oklevéltárak és családtörténi munkák ismertetésének tekintélyes sorozata eredt még ezeken kívül Scbönherr Gyula tollából, a ki mindig reá tudott mulatni azokra a szempontokra, melyek e különböző munkákban a genealógiai kutatás számára első sorban tekintetbe jöhetnek és reá tudott mutatni azokra az uj eredményekre, melyek e munkákból leszürhetők voltak. Az elméleti oklevéltannak művelésével Schönherr Gyula nem foglalkozott. Pedig e tudományszakban alapos kiképzésben volt része a bécsi Institut für Österreichische Geschichtsforschungban, melynek az 1886—1887. években tagja volt s mint ilyen még abban a szerencsében részesült, hogy az oklevéltan ujjá- alapitójának, a nagynevű Sickel Tivadarnak személyes tanítványai közé számíthatta magát. Az intézetben szerzett oklevéltani tapasztalatoknak, kiképzésnek Scbönherr inkább gyakorlatilag vette hasznát, levéltári és könyvtári kutatásaiban és külömböző oklevél-kiadásaiban. E munkálatai közé sorolható közreműködése a Ragusai okmánytár kiadásában, közleményei külömböző oklevéltárakban, minők a Zichy-család oklevéltára, az Anjoukori okmánytár, a Hazai okmánytár, a gróf Teleki oklevéltár, oklevélkiadásai a Történelmi Tárban és az a nagyszabású publi- káczió, a mely Fraknói Vilmos és az ő szerkesztésében a Vatikáni Magyar oklevéltárban látott napvilágot, Mátyás király levelezése a római pápákkal, a melyet bevezetéssel és jegyzetekkel Schönherr Gyula látott volt el. A történelmi segédtudományok terén Schönherr Gyula munkálkodásának súlypontja a heraldikai tudományra esett. Mint heraldikai kutató a magyar heraldikának legbecsesebb kincseit, a középkori czimeresleveleket tette tanulmányozása tárgyává. Történelmi tanulmányai javarészt a XV. századbeli magyar történetnek, az Anjouház örökösei történetének voltak szentelve. Kutatásai a politikai történelmen kívül a művelődéstörténeti kérdéseket is felölelték és igy érthető, hogy a középkori kulturális élet egyik emlékét, a czimereslevelek csoportját is tanulmányai körébe vonta, hiszen kulturális, művészettörténeti szempontból e czimereslevelek a középkori magyar élet legérdekesebb és legbecsesebb emlékei közé tartoznak. Tanulmányozásukban kiterjeszkedett, a külömböző uralkodók adományozta czimeres- levelekre, nem szorítkozott tisztán egyes uralkodók armálisaira. Egy nagyobb tanulmányt szentelt a II. Ulászló korabeli czimereslevelek- nek, alapul véve azokat, melyeknek szövegei II. Ulászló királynak egy formula gyűjteményében maradtak fenn. Ez a gyűjtemény nyolcz, addig ismeretlen, II. Ulászlótól származó czime- reslevél emlékét őrizte meg számunkra, melyek taglalásával Schönherr folyóiratunk 1891. évfolyamában foglalkozott. Vizsgálódásai három függőben volt heraldikai kérdés tisztázásához járultak hozzá, meg tudta állapítani a Podma- niczky család czimerét, tisztázta a Gosztonyi- czimer szerkezetét és megismertetett Bonfinius könyvmásolójának czimerével. Megismerkedtünk továbbá dolgozata alapján II. Ulászló udvartartásának két, addig ismeretlen tagjával, Szeremléni Ferencz királyi titkárral és Nagy- bessenyei István királyi pinczemesterrel és azok czimerével. Rendkívül érdekes adatot tartalmaz e formulás könyv Kassa város czimerének fejlődéséhez is, a mennyiben a király a városnak saját családi czimerét Ígéri uj czimerül, a nélkül, hogy ezt az Ígéretéi beváltaná, mert a király családi czimere a lengyel sas, a czimer- leirásból hiányzik. E czimereslevélre nézve Schönherr azon nézetének adott kifejezést, hogy az tényleg nem adatott ki, csak tervezetben maradt meg. Becses adalékot tartalmaz e tanulmány a II. Ulászló és a velenczei köztársaság közti összeköttetések történetéhez abban a czimeres levélben, melyet II. Ulászló Velencze követének adományozott s aki Schönherr kutatásai szerint Vincenzo Guidottoval lehet azonos. Tanulmánya általában a II. Ulászló korabeli heraldikához nagyon becses adalékot szolgáltat, mert az általa ismerteteti czimerek úgy motívumaikra nézve, mint egész szerkezetük tekintetében, a virágoknak a sisakfoszlányok eredeti formája helyett való rendszeres alkalmazásával, mely körülmény az oklevélformulában is határozottan meg van jelölve, valamint számos más apróbb részletekben a hanyatló heraldikai művészet jellemző példányait mutatják be. Sajnálni lehet, hogy Schönherr tanulmányában kizárólag csak a heraldikai kérdésekre terjeszkedett ki, és nem tette egyúttal vizsgálódásai tárgyává e czimeres leveleket formuláik tekintetében is, mire nézve pedig ezek szintén érdekes adatokat tartalmaznak. Erre nézve beérte azzal, hogy csak futólag érintette e kérdést a nélkül, hogy annak tárgyalásába belement volna. Schönherrnek a középkori czimereslevelek- ről szóló többi tanulmányai nem képeznek összüfüggő tanulmányokat. Mindegyikük különálló értekezés, egyes czimereslevelek ismertetésének szánva. A Zsigmond király adományozta czimereslevelek csoportjából Schönherr hét darabot ismertetett. Korra nézve első ezek között a Garázda nemzetségé 1409-ből, a második az Eresztvényi családé 1414 bői, a mely utóbbi a czimerszerző személyiségénél fogva — Zsigmond király szakácsa volt — nemkülönben czimer- képénél fogva — babérral díszített csuka — kultúrtörténeti szempontból is rendkívül érdekes, és a Zágrábi Dabi Mihály hármas zápfogu czimerével együtt a heraldikai kurioszumok közé sorolható. E két közleményben Scbönherr tisztán a heraldikai szempontok kiemelésére szorítkozott, ép úgy a Barrwy Simon 1417, a László- karcsai Török-család 1418-ik és a Básznai-család 1434-ik birodalmi czimeresleveléről szóló tanulmányában. Ellenben a gr. Berényi család 1431-iki czimeresleveléről szóló értekezésében már nem szorítkozik tisztán a heraldikai szempontokra, hanem kiterjeszkedett a család régebbi történetére is. Még jobban dominál a genealógiai rész a heraldikai fölött a Somkereki Erdélyi-család 1415-iki czimeres levelének ismertetésében, melyről már fentebb szólottunk. Viszont a heraldikai rész a Kölkedi-család 1429-iki czimeres levelének ismertetéséről szóló tanulmányában domborodik ki legjobban heraldikai tárgyú tanulmányai között, a melyben Csorna Józsefnek Zsigmond király czimeresleveleiről szóló tanulmányával polemizál hosszasabban. Csorna a Zsigmond mint római király által magyarországi alattvalóinak adományozott czimeres leveleket kizárja tudvalevőleg a magyar heraldika alkotásai közül. Schönherr ezt a felfogást czimerjogi tekintetben elfogadta ugyan, de utalt arra, hogy általános szempontokból tekintve a kérdést, annyi összekötő kapcsot találunk e czimeradományozások és a magyar heraldika között, hogy e birodalmi czi- mereket teljesen figyelmen kívül hagyni nem lehet és nem szabad. Elismeri azt is, hogy vitatkozni lehet, vajon a czimereslevelek szövegének szimbolisztikus részleteit szabad-e a hazai heraldika szellemének alkotásai közé sorolni, de ép a Kölkedi armalissal kívánta bizonyítani azt a felfogást, hogy a Zsigmond-féle, magyaroknak adományozott birodalmi czimeresleveleket nem lehet a hazai heraldika tárgyalásában figyelmen kívül hagyni, mert az armalis szövege az adományozott czimert a család régi czimerének mondja, ami alatt csak magyar nemesi czimert érthetünk. A Zsigmond-kori czimeresleveleken kívül Schönherr későbbi uralkodók adományozta czi- mereslevelekre is kiterjesztette vizsgálódásait. Ezek között van első heraldikai tárgyú tanulmánya, a Mérey-családnak 1474. évi czimeres leveléről, mely folyóiratunk 1888. évi folyamában jelent meg. Ide tartóznak még tanulmányai Pyber Benedek 1476 iki, Hradnai Holy Pál 1488-iki és a Nagylucsei Dóczi-család 1490-iki czimeres leveléről. Ezek közül az utóbbit kell különösebben megemlítenem, nem azért, mintha akár terjedelménél, akár a benne foglaltaknál
