Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-05-19 / 20. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden liéten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. A városi tisztviselők fizetésrendezése. — Az uj belügyminiszteri rendelet. — Május 18. Piros pünkösd ünnepére, talán pünkösdi ajándékul megjelent az uj belügyminiszteri rendelet, mely a városoknak már kiutalt két milliónyi államsegély miként leendő kiosztására s a törvény- hatósági és r. t. városi tisztviselőknek mily fizetési osztályokba való sorolására tartalmaz irányadó intézkedéseket. Az uj belügyminiszteri rendelet kiadását az az általános feljajdulás tette szükségessé, mely a volt belügyminiszternek e tárgyban kiadott rendelete nyomán fakadt a közvetlenül érdekelt tisztviselők soraiban s az az állásfoglalás, melyet a városok nagy többsége a rendelettel szemben tanusitott, aminek az lett a következménye, hogy a városok legtöbbje a rendeletben foglalt irányelvektől eltérőleg hozta meg az államsegély felosztására vonatkozó határozatát, ahol pedig a rendelethez tartották magukat, ott a hozott határozatokat tömeges felebbezésekkel támadták meg. A volt belügyminiszternek rendeletét sérelmesnek találta a rendezett tanácsú városok polgármestereinek országos kongresszusa is s memorandumban 1 fordult a belügvminiszterhez a sérelmek orvoslásáért. A beállott káoszban, melynek első következménye az, hogy a tisztviselők még ma sem részesülhettek az 1909. évre kiutalt államsegélyben, daczára, hogy azt a városok az állampénztártól már fölvették, a helyzetet feltétlenül tisztázni kellett. A helyzet ezen tisztázását, rendezését kísérli meg az 1909. évi segély felosztására nézve az uj belügyminiszteri rendelet. Mondjuk ki jóeleve, hogy ez a kísérlet a legkevésbbé sem sikerült. Hacsak az 1909. évi államsegély felosztásáról volna szó, ügyet sem vetnénk e rendeletre, hiszen oly minimális segélyösszegek felosztásáról történik intézkedés, hogy azért ugyan nem érdemes sem panaszkodni, sem aiemorandumozni, de több mint kétségtelen, hogyha a tisztviselők ez ujabbi rendeletét néma megadással fogadják s af ellen állást nem foglalnak, hát akkor í jelenséget az intéző körök igazi meytyugvásnak fogják tekinteni s a tisztviselői fizetéseknek végleges törvényhozási rendezése is azon elvi alapokon fog felépülni, melyen a most kibocsátott belügyminiszteri rendelet nyugszik. Épen ez okból kell nekünk e rendelettel foglalkozni s ez okból kell az ellen a tisztviselői karnak állást foglalnia. Az uj belügyminiszteri rendelet, ha némely tekintetben mutat is némi javulást, nem kevésbbé sérelmes és igazságtalan a tisztviselői karra, mint volt az első. A régi rendeletnek főleg három nagy sérelme volt, hogy 1. a tisztviselők szolgálati idejét nem vette tekintetbe; 2. a r. t. városoknál a fizetési osztályokba való sorolást nem a VII, hanem a VIII. fizetési osztálynál kezdte s végül 3. hogy az alantasabb tisztviselők egyrészét, akik pedig ép úgy a közigazgatást szolgálják, mint bármily magasrangu tisztviselő, a fizetésrendezésből, illetőleg az államsegély felosztásából egészen kihagyta. E három fősérelemből kettő: a szolgálati időnek figyelembe vétele s az alantasabb tisztviselők bevonása a fizetés- rendezésbe, az uj rendeletben orvoslást nyer. De nem nyer orvoslást megnyugtató és kielégítő módon az, hogy a r. t. városok tisztviselői munkakörük, felelősségük és képesítésükhöz mérten és ezeknek teljes figyelembe vételével a VII. fizetési osztálytól kezdődőleg osztassanak be. Mert azt ugyan nem lehet ezen inten- czió megvalósításának nevezni, hogy a polgármester a VII. fizetési osztályba van sorozva, a VIII. fizetési osztályba pedig minden klauzula nélkül csupán a rendőr- kapitány ; mig a többi tisztviselőknek, a tanácsosoknak, főjegyzőknek, főorvosoknak, mérnököknek, ügyészeknek, akiknek pedig munkakörük, felelősségük semmivel sem csekélyebb, mint a rendőrA „Nagybánya“ tárczája. Álmok. Az első édes álom Bűbájosán szövődve Sejtésből akkor száll röppenve szét, Midőn először a parkettre lép Egy rózsás kis czipőcske. És az utolsó álom 7 án könnyekből szövődve, Akkor vérzi meg a leány szivét, A parkettre ha utoljára lép A rózsás kis czipőcske . . . ______ Égly Mihály. Va nnak... Vannak titkok, amelyek csak addig maradnak két emberé, amig az egész világ tudja őket. Vannak olyan írások, amiket az egész világ olvas. De a sok-sok olvasó közt van egy, aki megérzi, hogy ez az irás neki Íródott. Vannak bánatok, amelyeket soha sem sírnak el, mégis megőrzi őket valaki. Vannak köny- nyek, amelyek befelé hullanak, senki sem látja őket. Valaki mégis tudja, hogy ezek a könnyek hullnak, egyre hullnak. Vannak emberek, akik futva futnak egy álom után és mikor elérték azt, visszafordulnak, anélkül, hogy az álmot álmodták volna. Vannak napok, amikor hull a köd, szürke a levegő, temetkezik a napsugár. Vannak emberek, akik a ködben tragédiákat látnak és majd meghalnak miatta. Vannak emberek, akik egyre a napfényt szomjuhozzák, akik vágyva-vágyódnak a ragyogó ég és langyos fuvalatok után ... És meghalnak anélkül, hogy kisütött volna fejük fölött a nap. Vannak emberek, akik egy czélért egy lapra tették föl egész életüket. Akik prófétáivá szegődtek egy eszmének és mindent föláldoztak ezért. És vannak olyanok, akik csöndesen hordozzák magukban egy ilyen eszme elbukását, j Vannak az életben Raab doktorok, csak ritkán éri őket az a szerencse, hogy sírba temethetik tragédiájukat. Vannak emberek, akik a Szeretet rajongói. Akik szeretik a világot, az égi madarakat és a földi állatot. Akik tengerét a Szeretetnek hordozzák magukban és pazarolják azt boldogra és boldogtalanra. És ezek meghalnak úgy, hogy sohasem szerette őket valaki igazán. Vannak emberek, akik szomjuhozzák a finomságot, a simogató kezeket, a gyöngéd, bársonyos szókat. Akik vágynak a jóságra, mint a napfényre. És ezek meghalnak, de koporsójukra is durván lökdösik a nagy rögöket. Vannak olyan madarak, amelyek meghalnak, ha elvesztették párjukat Vannak emberek, akik meghalnak, de mégsem találták soha párjukat. A virágok elhervadnak, ha letörték őket. Vannak nővirágok, akik elhervadnak, mert nem törték le őket. Vannak olyan emberek, akiknek a lelke tele van széppel, nemessel. Akiknek a lelke életté vált költészet. És ezeknek az embereknek mindennap azon kell gondolkodni, hogy mit eszünk holnap. Igen, vannak ilyen emberek, akiknek a lelke tele van ideálizmussal. Akik mindig-mindig a magasabbra néznek, akiknek fáj az, hogy a harmat sáros földre hull. Vannak ilyenek, akik megsiratják az élet rútságát, akik az ég kékjéért rajonganak és szeretnének hófehér házban lakni, mindig hófehér ruhában járni. Oh, vannak ilyenek, de ezeknek többnyire szürke daróczban kell végigrobotolni az életet. Vannak emberek, akiket azért üldöznek, mert tudják róluk, hogy gonoszak. De vannak olyan emberek is, akiket ütnek, marnak, kínoznak, pedig egyetlen vétkük, hogy senki sem érti őket. Vannak emberek, akiket a bírák halálra ítélnek és kivégeznek. De vannak emberek, akiket szintén kivégeznek, pedig sohasem hangzott el halálos ítéletük. Vannak tavaszok, amelyek őszök és vannak telek, amelyekben tavaszodik. Vannak emberek, akiket a bölcsőtől a sírig hervadás, lombhullás kisért. Akiknek útjában sárga levelek zörögtek mindig. És vannak emberek, akik az ilyen hosszú őszben mindig várták a tavaszt. És mikor utolérte volna őket a virágnyilás, akkor meghaltak. Megölte őket az első tavaszos nap. A mai nap is lombhervasztó nap. Ködök terjengnek és búsan, tragikusan húzódnak be ablakomon. Lelkemre feküsznek és úgy érzem, hogy összeroskadok nyomásuk alatt. Keresem a vigasztaló napfényt, de a honnan várom, Keletről, onnan CBak szürkeség, szürkeség gomolyog elő.
