Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-05-19 / 20. szám
2 1910. május 19. kapitányoké s akiknek kvalifikácziójuk a legtöbb városban magasabb, mint a rendőrkapitányoké, — a IX. fizetési osz- tálylyal kell megelégedniük. Hát ez méltán nagy megdöbbenést keltő igazságtalanság! Elismerjük, hogy 25 törvényhatósági és 111 rendezett tanácsú város tisztviselői között, kik mind más és más szervezeti szabályrendelettel bírnak, teljes igazságot tenni fölötte nehéz; épen azért tartjuk mi a fizetésrendezés kérdését a kvalifikácziónak teljes figyelmen kívül hagyásával s az uj városi törvénynek meghozatala nélkül, melyben a minősítés kérdése az egész országra egyöntetűen kell, hogy rendezve legyen, — el- intézlietetlennek. A fizetésrendezésnél vagy az államsegély felosztásánál a minősítés kérdésének figyelmen kívül hagyása épen olyan abszurdumokra vezet, mint a községi törvény, mely a legnagyobb rendezett tanácsú városokat is egy elbírálás alá fogja a legutolsó kisközséggel. A 111 rendezett tanácsú város között sok olyan város van, amelyekben az egyes tisztviselői állásokat, ha nem is a törvény, de az uzus, a szokásjog kvalifi- káczióhoz köti. így számos városban a főjegyzői, jegyzői, tanácsosi, közgyámi állásokra hiába pályáznék olyan egyén, kiknek nincs meg a jogi kvalifikácziójuk; inig más rendezett tanácsú városokban a jegyzői állásokat többnyire jegyzői vizsgát tett egyének, a tanácsosi, közgyámi, városgazdái állásokat pedig ki- érdemült s tiszteletre méltó kereskedők, iparosok, vagy pedig levitézlett s állásra szoruló volt földbirtokosok töltik be az atyafiság, sógorság, koma- ság és a baráti összeköttetések révén. Abszurdum tehát az egy czimmel, de nem egy kvalifikáczióval és képzettséggel biró tisztviselőket a fizetési osztályokba való sorolásnál az egész országra Vetem a betűket a fehér lapra. Sorakoznak egymás mellé a fekete betűk, de nem könnyite- nek a Ielkemen. Néha árva, didergő veréb ko- czogtafja meg ablakomat. Fázósan borzolja tol- lacskáit és irigykedve néz engemet. Engemet. . . aki irok írásokat, a melyeket egész világ olvas, pedig csak egy embert illetnének meg. Engemet ... aki beszélek könytelen bánatokról, szótlan tragédiákról, soha meg nem esett találkozásokról. Árva veréb, fázós veréb, neked lesz tavaszod. El fog jönni egy langyos szellő, egy világos piros hajnal, egy zöldelő mező, egy harmatos est. El fog jönni forró tűzi nyár, aranyos kalászrengeteg, buja, részegítő rózsatenger. El fog jönni madárdaloktól csengő, fülemileszótól zengő, pacsirtaénektől áhitatos nyári alkonyat. Mindez el fog jönni neked. De hol van az én tavaszom? Hol van az én hajnalom? Hol érik nekem az aranyos kalászerdő? Hol énekel nekem a fülemile ? Sehol. ... sehol. . . . Napnyugaton most napfölkelte van. Nálunk napkeleten áldozik a nap. Szegény napkeletiek, akik megszokták a fényben fürödni, szomorú nektek, hogy sohasem süt rátok az életadó nap . . . Én napkeletén lakom. Várom, egyre várom, hogy visszatérne hozzám csak egy búcsúszóra, egy bársonypuha bucsucsókra, az én tüzespiros Napom. Várom, egyre várom. De napkeleten hajnaltájt megint csak szürke az ég alja és arra nyugat felé rózsapirban úszik, lángot sziporkázik. De én várok, mégis csak várok. Pedig vannak emberek, akik mindig együtt vannak, mégsem találkoznak. És vannak olyanok, akik sohasem találkoznak,mégis együtt vannak ... Szombatos Elemér. NAGYBÁNYA kiterjedőleg mind egy kalap alá venni. Amivel megelégedhetik az egyik, minden kvalifikáczióban szűkölködő tisztviselő, azzal nem elégeghetik meg a másik tisztviselő, akinek hosszú évek verejtékes munkájával s nagy anyagi áldozatokkal szerzett minősítése vagy oklevele van. A legfőbb sérelme a rendeletnek az a kivételes helyzet, amit a rendőrkapitányoknak biztosit. A sérelem nem az, hogy a rendelet a rendőrkapitányokat minden klauzula nélkül a VIII. fizetési osztályba sorozza, hanem az, hogy ha már a rendőrkapitányok a VIII. fizetési osztályba kerültek, miért nem soroztat- tak octa a tanácsosok, a főjegyzők, főorvosok, ügyészek, mérnökök, erdőtisztek is, minden klauzula nélkül. Mennyivel bölcsebben és nagyobb köz- megelégedésre lehetett volna e kérdést ! elintézni úgy, hogy ha a rendelet kimondja azt, hogy azon tanácsosok, rendőrkapitányok, főjegyzők, kik jogi minősítéssel birnak a Vili. fizetési osztályba, akik pedig nem bírnak jogi minősítéssel, a IX. fizetési osztályba sorolandók; mig az ügyészek, főorvosok, mérnökök, erdészek, akiknek már hivatásuknál togva oklevéllel kell birniok, minden feltétel nélkül a VIII. osztályba sorolandók. A rendőrkapitányok minden klauzula nélküli kivételes helyzete, hogy milyen abszurdumokra vezet, az nyomban kivi láglik. A rendőrkapitányi állás kvalifikáczió- hoz kötve nincsen. Szomorúan láttuk és látjuk, hogy számos helyütt a főispáni kinevezés s a befolyásos egyének pro- tekcziója folytán ez egyébként igen fontos állásra arra teljesen avatatlan és semmi előképzettséggel nem biró egyének: karriert végzett, adósságokba merült katonatisztek, elúszott földbirtokosok, sőt arra is tudunk esetet, volt katonai altisztek neveztetnek ki. Hogyan kerülnek ezek a kvalifikáczióval biró főjegyzők és tanácsosok elé? Háté fogas kérdésre bizonyára csak a minisztériumban tudnának megfelelni, ahol igen jól ismerik a közigazgatást a papiroson, de nem a gyakorlati életben. S hogy a sérelem még nagyobb legyen, a rendelet a tanácstagokkal, főjegyzőkkel egy fizetési osztályba sorozza az alkapitányokat is, amely állásra pedig, láthattuk a mi szükebb körünkben is, volt csendőraltisztek, Írnokok, dijnokok is pályázhatnak és jelöltetnek is. A mi szerencsénk, hogy ez állásra mégis egy jogi kvalifikációval biró, arra rátermett egyén választatott meg, akivel szívesen van egy kategóriában bármely tanácsos vagy főjegyző is, de ha nem igy üt ki vala a választás? Ha valamely volt csendőraltiszt, vagy valamely voít dijnok ül az alkapitányi székbe, mint ülnek más városokban fölös számmal, igazságos, méltányos volna-e, nem pedig a legnagyobb abszurdum, hogy a jogi kvalifikáczióval biró tanácsosok, főjegyzők egy fizetési osztályban legyenek a volt csendőraltiszttel, sőt a szintén jogi kvalifikáczióval biró első aljegyző még egy fizetési osztálylyal hátrább is legyen? íme a kvalifikácziónak teljes figyelmen kívül hagyása minő nevetséges abszurdumokra vezet, de nem kevésbbé ilyen abszurdumokat produkál az, hogy a rendelet nem tesz különbséget a fogalmazó és kezelő személyzet között. Ez utóbbinak egyik megnyilatkozása az, hogy a jogi kvalifikáczióval biró első osztályú jegyzők, orvosok, állatorvosok egy fizetési osztályba vannak sorozva az iktató-kiadókkal, akik pedig szintén minden kvaliflkáczió nélküli szorgalmas dijnokokból cseperednek föl. Nagy elégedetlenséget kelt, hogy a pénztári ellenőrök, akiknek munkakörük, képesítésük és felelősségük egy és ugyanazonos a pénztárosokéval, a pénztárnokok után egy fizetési osztálylyal hátrább vannak sorolva; nem csekélyebb elégedetlenséget kelt az is, hogy az adótisztek, számtisztek, II. aljegyzők, fogalmazók, közgyámok egy kategóriába vannak az írnokokkal, végrehajtókkal, rendőrőrmesterekkel. Nem túlságosan éles judicium kell annak elbírálásához, hogy ez a rendelet nagyon hevenyészve, elsietve készült, amit talán az is dokumantál, hogy mig a rendelet a könvvelőkről, szállásmeste- rekről s más hasonló, alig valahol létező funkcziónáriusokról sem feledkezik meg, addig a rendeletben az erdészekről, erdésztisztekről és altisztekről említés sincs téve. Bizony, bizony most, a rendelet kibocsátásának első pillanataiban, merjük állítani, hogy annak nyomán csak oly általános feíjajdulás és elégedetlenség fog támadni, mint a minő támadt az első rendelet kibocsátásakor. És merjük állítani, hogy a fizetési osztályokba való sorolást közmegelégedésre megoldani mindaddig nem lehet, mig különbséget nem tesznek nemcsak a szolgálati idő, de a kvalifikáczióval biró tisztviselők között is s a között, hogy a tisztviselő a fogalmazói vagy kezelői szakhoz tartozik-e? A jövő rövidesen meg fogja mutatni soraink megdönthetetlen igazságát. Az osztály sorsjáték. — Régi figyelmeztetés, mely mindig uj marad. — Május 18. Az osztálysorsjátéknak, nem tudjuk biztosan hányadik sorozata, a napokban veszi kezdetét s már jóval ezelőtt megindultak azok az arczátlan reklámok, melyekben valóságos hajtóvadászatot rendeznek az élelmes ügynökök az állampolgárok vagyonára. A beugratásnak, a rábeszélésnek, a játék- szenvedély lelköltésének nincs az a csábos eszköze, melyet fel ne használnának a fő és al- ügynökségek, csakhogy úgyszólván értéktelen papírjaikat jó borsos áron rá ne sózhassák a gyanútlan s félrevezetett emberekre. E reklámok alatt nem a lapokban megjelent hirdetéseket értjük, melyek már a nagy I nyilvánosságnál fogva sem igen léphetik túl a jóizlés határait, de értjük azon óriási tömegű magánleveleket, melyekkel ilyenkor, a játék- I sorozat kezdetén valósággal elárasztják mind- ' azokat, kik azon szerencsétlen helyzetben vannak, hogy nevük valamely czimlárban bent foglaltatik. Aki egy évben egy levelet sem vált senkivel, csodálkozva látja, hogy a játéksorozat kezdetén úgy a fővárosból, mint a vidék nagyobb emporiumaiból halomszámra elárasztják nemcsak hangzatos nyomtatványokkal, de zárt sőt ajánlott levelekkel is, melyekben a rábeszélésnek minden Ígérgetéseivel eredeti sorsjegyeket küldenek a nyakára és számos sürgető levelekkel kellemetlenkednek olyan embereknek, kik sorsjegyet soha senkitől nem is rendeltek. Sőt megtörténik nem egy Ízben az az eset is, mint Búza Barna volt orszgy. képviselő egy
