Nagybánya, 1910 (8. évfolyam, 1-21. szám)
1910-03-31 / 13. szám
1910. márczius 31. NAGYBÁNYA 3 S az állam az alkoholizmus ellen szigorúan küzd! Küzdelmének újabb bizonyítékát adja majd a választásokon. Mert ma jobban, mint valaha, a szesz dönti el a magyar nemzet sorsát! Sirathatjuk ezt a sorsot! . .. Az idő. Márczius 30. Fura egy időjárás biz ez a mostani. Egész februárban szépen sütött a nap, az ember azt hitte, hogy meleg van, (mert valójában íoga volt az időnek), előkerült a szekrény mélyéből a tavaszi felöltő, — s ime most! Mintha az elmulasztott telet akarná pótolni, fagy nap-nap után. Nem azon ütközhetni meg, hogy fagy; hisz elő szokott ez fordulni még májusban is, nem április elején, a bolondok hónapjának küszöbén, de tudj1 Isten, hozzászoktunk már a meleghez, s az ember fogvacogva emlegeti, miért e különös idő? A tudósok nagyképüsködve előre hirdet- getik az időt, nem is szólva a leveli béka szájából a kenyeret elvevő időjósokra. Mennyi arczátlan szemfényvesztés kerül e czimen a nagyközönség elé, kezdve a kalendáriumokban olvasható »százesztendős jövendő- mondótok egész fel, mondjuk proff. Falbig. El kell ismerni, hogy a tudomány egy napra talán előre megmondja az időjárást, prognózisa a depressiók általános összehasonlításán alapulva meglehetős megbízható, de okvetlen teljesülésre mégsem tartanak igényt. Komoly, tudományos következtelés alapján állapítják meg az úgynevezett kritikus napokat is, a csillagok járásának megfigyelésével, hisz a régi rómaiak is, akiknek asztronómiájuk valóban nagyon alacsony fokon állott, észrevették, hogy egyik-másik uralkodó csillag felkelte, vagy le- nyugta mennyire befolyásolja az időjárást. De ha ezek a kritikus napok nem teljesednek be a jóslat szerint, még nem a tudomány hibás. A hypothezis volt helytelen, igy a belőle vont következtetés sem lehetett helyes. Igaz, hogy ha valaki megfigyeli az időjárást és a barométert, arra a meggyőződésre jut, hogy sohase mutatnak egyformán, vagy az idő extem- porizál, vagy a barométer. E malicziózus megjegyzést nem szabad lett volna ugyan tenni, de jól esik néha-néha a mindenható tudományon is csípni egyet. Hogy a tudomány jóslásán kívül mi mindenből következtetnek az időre, az aztán a mulatságos. A Gyertyaszentelőkor barlangjából kibúvó medve, a béka kurutyolás, a reuma, a nap véres lemente stb. és még ezer meg ezer, vidékenkint csalhatatlannak bizonyult más-más körülmény ' biztos támpont az időről való jósolgatásra. Az a kis faházikó, amelyet oly sok ablakban lehetett régente látni, a bennelévő fura kis figurával, még az is időt jósolt. De ennek a figurának még csak meglehetett bocsátani a tévedést. De mikor az ember jósolgat s nem üt be, bizony már inkább lehet bosszankodni. Mulatságos, de bosszantó is pl. az az eset, ami mostanában történt Parisban egy időjóssal a Szajna áradásakor. A monsieur folyton szép időt jósolt, a Szajna pedig folyton áradt, már ki is öntött, de ő még mindig »változatlan derűs, verőfényes«- nél tartott. Persze, hogy a végén a kis öreget leintették, mire behúzta csápjait s többé nem jósolt. Később kisütötték róla, hogy kalapból húzott sorsot arra, hogy mit jósoljon. Stilszerü volna, ha mi is jósolnánk valamit előre, hisz nagyon érdekli a gazdaembert, hogy soká tart-e még ez a fagy, mely a baraczk termést már úgy is tönkre telte. Megpróbáljuk tehát, de csak olyan dodonai szellemben, mint egy közelünkben fekvő városról csufondárosan emlegetni szokták, hogy szombaton kidobolják: »Ha eső (és fagy) nem lészen, szép idő lészen.«; A mi prognózisunk is ez. Tánczolva a halálba. — Háromszáz ember tűzhalála. — Márczius 30. Szalmár vármegye a föltámadás ünnepén szivet facsaróan mély gyászba került, mely gyász messze túllépi a lokálitás kereteit s igaz részvétet, megdöbbenést kell hogy fakasszon mindenütt, hol a szivekből még nem veszett ki a humanitás érzelme. Egy virágzó, jómódú község reményteljes fiatalsága, ifja és leánya pusztult el a legrettenetesebb halállal azon a tánczmulatságon, melyet husvét első napján üköritó fiatalsága rendezett a ref. egyház javára. Egy egész falu fiatalsága, dísze, gyönyörűsége! A nyalka, büszke legénység, a szépséges leányzók, a viruló ifjú asszonyok egész sokasága. Sőt mintha e rettenetes áldozat sem lett volna elég, odapusztult a szomszédos községek mindkét rendbeli fiatalsága is, kik a vendégszerető, hívogató szóra Ököritóra mentek, hogy vigasságban töltsék husvét szent estéjét. Ki gondolta volna, hogy amidőn össze- gyülekezének tánczos, fiatalos jókedvvel a gályákkal, zászlócskákkal, lámpionokkal szépen feldiszitett tánczhelyiségbe, tulajdonképen a halál pitvarába gyülekezőnek, honnan nincs többé visszatérés. Hogy a vidám, enyelgő, szives és széptevő beszéd pár óranegyed múlva halálorditássá, halálhörgéssé válik. Hogy a nyájas, mosotygó, piruló arczok nemsokára halálra válnak s iszonyattá torzulnak a rettentő kinhalálban, mely ott leselkedett három-négy falu boldogságban úszó fiatalságára. Bevégeztetett! Háromszáz-négyszáz egyszerű fekete koporsó hirdeti vármegyénk megdöbbentő gyászát. Háromszáz-négyszáz koporsó, melyekben egy község fiatalsága nyugszik. Mintha Ököritó felett az évszakokból kiesett volna a rügyfakasztó, virágot termelő tavasz. Volna-e köny, volna-e jajszó, volna-e oly siró, panaszos hang, mely méltóan ki tudná fejezni azt a mérhetlen gyászt, mely Ököritóra s vármegyénkre szakadt? Hiszen elképzelni is rettenetes, hogy egy községben, mely megelégedett szívvel örül az életnek, máról-holnapra ne legyen ház, melynek ravatala ne volna. És egyre temetésre kongnak bongnak a harangok ! Temetik egy egész falu összes fiatalságát! És az ismeretlen halottak koporsója fölött kiszökken a könny a szemekből. Mintha csak a virágba boruló tavaszt siratnánk, melyet elvesztettünk örökre. * Az ököritói megdöbbentő s szinte páratlanul álló katasztrófáról a fővárosi lapok kimerítő, részletes tudósítást hoztak. A mi tudósításaink is úgy szólanak, hogy a rettentő katasztrófának, mely úgyszólván az egész báli közönséget tüzhalálra juttatta, egy fölrobbant petróleum-lámpa volt az okozója, mely fölgyuj- totta a tánczleremül szolgáló pajta díszítéseit, a tavalyról ott maradt s egészen megszáradt galydiszitéseket s a tűz hihetetlen gyorsasággal harapódzott el a nádtetőre. Pillanatok alatt történt az egész s pillanatok alatt lángban állt az egész tetőzet. lem . . . Abban a nemes, nagy szívben, amelyet eleddig egészen a fejedelem iránt való eszményi rajongás töltött be, most hirtelen valami sohasem érzett melegség és végtelenül édes bizsergés támadt ... És az imádott hős félisteni alakja mellett ott ringatózott már szelíden annak a rajongó szívnek kristálytiszta mélységein egy harmatos, gyönge virágszálnak a képe is: a kis Kőszeghy Zsuzsikáé. Ha volt vendégség, ha nem volt, hiva és hivtalanul is mindennapos látogató lön ezentúl a Bercsényi-portán Mikes uram. A reggeli ájta- toskodás után az udvari kápolnából egyenesen odavezetett útja. — Hozta Isten, édes, aranyos Kelemen bácsi — szaladt fogadására Zsuzsika — mi, jót hozott énnékem ? — Semmit, picziny kis madaram, vagy még annál is kevesebbet: csak jó magamat, la — volt a rendes válasz. De Zsuzsika ezzel a semmivel is megelégedett volt, mert egyszeriben olyan hangos jókedve kerekedett mindig Mikes uram jöttén, hogy csak úgy zengett belé a kis örmény palota. Ki nem fogyott a pajkos, bohó kérdezős- ködésből, kaczagásból, nótázásból. Csengő édes hangján csak rá-rákezdett arra a bájos virágénekre, a Mikes kedves nótájára: Ne menj el galambom, Ne repülj el tőlem, Rakok puha fészket Rózsafa-erdőben . . . És, mig a ház ura labanczok hijjában jobb sorsra méltó virtussal Rodostó erdeinek vadjait üldözé künn, a halmos völgyes határban, odahaza az asszonynép, Bercsenyiné, meghitt barátnője, Kajdacsyné asszony, meg a kis Zsuzsika Mikes urammal szellemes tereferével enyhitgeti a hosszú napok egyhangú unalmát. Az ifjonta világ-szép Bercsényiné bájait, bizony, kegyetlenül tépegetni kezdé az elmúlás fuvalma. Gyöngült, fogyott, senyvedt a nagyasszony napról-napra. És olyan édes megnyugvással töltötte el az a gondolat, hogy szive kis Zsuzsikáját, ha már távoznia kell ama más világok felé, a Mikes Kelemen nemes, hű szivére hagyja itt. Rajta is volt, asszonyi apró kedves furfanggal elő is segité, hogy a két egymáshoz vonzódó szív valósággal egybe is forrjon. Mikes éles szeme észre is vette ezt, hálás is volt érte. Órák hosszat mulattatá a kegyes matrónát az elvirágzott szép idők illatos emlékeivel . . . Amikor Zsuzsika belefáradt az olvasásba, ő vette át a szerepet és könyv nélkül szavalta tovább a Vépi Vénus lágyan folyó, hízelgő verseit. Szívesen, édes örömest tért vissza napról-napra a már neki szörnyen unalmas, százszor agyondicsért, agyonkoptatott múltba, Bercsényi elvirult múltjába azért a bimbózó, igéretteljes, édesen sejtelmes jövőért, ami a Zsuzsika bogár szeméből, édes gerlekaczagásából nevetett feléje. Ah, különösen az a beszédes, meleg kaczagás, ahogyan senki más nem tudott kaczagni, az babonázta meg végképen a szegény, borongó Mikes bizalmas, jó szivét. Dehogy gondolt ő arra, hogy abban hamisság, tettetés lehetne! És ki tudja, akkor nem is volt még talán . . . De késett szerelmének imigy szépen lombosodó bokrát egyszerre csak fonnyasztó vihar tépte meg. Ugyanaz, amelyik Bercsényiné élete fáját ketté törte. A nagyasszony halála után vége lett az idillikus, édes pásztoróráknak. A társaság előtt bezárult a Bercsényi-ház kapuja és Mikes is, ha be-be nyitott: nem fogadta már a régi sugaras szeretet. Zsuzsikának csodálatosképen mindig akadt ilyenkor valami sürgetős dolga. Bercsényi örökké zsémbelődött vendége előtt. Hogy már senkiben sem lehet bízni. Ezek a cselédek is mind megromlottak. Ha az ember mindig a sarkukban nincs, kipusztitják, tönkreteszik. Ő maga is rokkant, nyavalyás már. Valóságos istenáldás házán a kis Zsuzsika. — Ami terajtad áldás, átok lészen az én Magyar Vnlkánczementgyár Részvénytársaság Központi iroda: Budapest, V., Sas-utcza 25. sz. — Telefon-sz.: 107-16. Gyártelep: Selyp. — Telefon: Hatvan 46. A t A y. 1 . Elsőrendű Selypi portlamdozementet, Vulkánportland ozementet, kitűnő öL JLL1 • minőségűt, mely a portlanozement szabványait 5O°|0-kal túlhaladja.
