Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-07-29 / 30. szám
3©-i3s szálba. TÁaSADAXiMZ ±1» SZÉlPXXIODAZiMZ BEITZZiAP. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , ' ..... Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Vajúdás. Julius 28. A nyaraló közönség ez évben is nagy tömegekben lepi el városunkat. Sokan itt maradnak, sokan azonban mindjárt tovább is utaznak, mert nemcsak kényelmes, de még elfogadható lakáshoz sem juthatnak. Pironkodva Írjuk ezt le, hiszen mindnyájunk leghőbb vágya az, hogy városunkat nyaralóteleppé fejlesztve, ezzel a polgárság erősen megcsappant bevételi forrásai helyett uj erőforrásokat nyithassunk. A nyaraló-épités negyedszázados vajúdásának a summa summarum-szerinti végső eredménye pedig az, hogy a nyaraló-épités ügyében három időszerinti fő- notárius koptatta a pennáját; két-három rendes, ugyanannyi rendkívüli bizottság járt, kelt, fáradt, tárgyalt, izzadt és határozott ; különböző ad hoc bizottságok önzsebükre sokszor költséges, nagyon költséges helyi szemléket tartottak a ligetben; a bizottsági javaslatok meghallgatása s beható mérlegelése után hoztunk megszámlálhatatlan jogerős határozatokat, melyeknek folytán gyönyörű svájczi és más stilú nyaraló-tervezeteket készített a város mérnöke, de nyaralónk nincs egy ija-fija sem. De nemcsak hogy nincs, hanem egy negyedszázados becsületes vajúdás után ott vagyunk, ahol voltunk ezelőtt huszonöt évvel: kezdhetjük legelőiről! Hogyan is eshetett meg ez a dolog? A nyaraló-építésre az első impulzust a városi takarékpénztár igazgatósága adta meg a nyolczvanas években. Tehát a leghivatottabb tényező, mely kezét éber, vigyázó gonddal folyton a gazdasági élet üterén tartva, a város vitális érdekeit igazán szivén viselve, jól tudta, hogy a város közönségének erősen megcsappant jövedelmi forrásai csakis az idegeníor- galom emelésével pótolhatók. A takarékpénztár igazgatóságának indítványa az volt, hogy a város építtessen nvaralókat s az e czélra szüksé- ges összegeket a legminimálisabb kamatláb mellett rendelkezésre bocsátja. Ez indítványt a képviselőtestület el is fogadta. A nagy és egyhangú lelkesedéssel meghozott jogerős határozatnak azonban csak a jegyzőkönyvekben maradt emléke s daczára hosszú évek lezajlásának, egyetlen egy nyaraló sem hirdette a régi egyhangú lelkesedés lobogó tüzét. A város magistrátusának nem jutott eszébe végrehajtani a jogerős határozatot; a városi képviselőtestületi tagok pedig elfeledték sürgetni a jogerős határozat végrehajtását. Szóval a nyaralók ügye a porlepte akták között a i leghivatalosabban s a legalaposabban elaludt. Negyedszázados álmából egy indítvány rázta fel a U37aralók ügyét. Ha jól emlékszünk, hatvan képviselő nyújtotta be az indítványt a képviselőtestülethez, hogy a város a takarékpénztár régi ajánlatának elfogadásával építtessen nyaralókat. Az indítvány indokolásánál ismét az a kettős szempont játszotta a vezérlő szerepet, hogy a város polgársága anyagi helyzetének javítása czéljából mindent el kell követnünk az idegen forgalom emelésére, másrészt pedig gondoskodnunk kell arról is, hogy a takarékpénztár pénzfölöslegei a városra nézve gyümölcsözőbben helyeztessenek el, mintha idegen vállalatok papírjaiba fektetnők csekély kamatozással. A lelkesedés tüze magasan fellobogott a második indítványra is s a város képviselőtestülete egyhangú határozattal kimondotta, hogy nyaralókat épit s ugyanakkor könnyebb végét fogván a dolognak, utasította, illetőleg felhatalmazta a városi takarékpénztárt, hogy a nyaralókat tengersok bizottsági tárgyalások és helyszíni szemlék alapján elfogadott tervezetek szerint a saját rizikójára építtesse föl. A takarékpénztár igazgatósága és választmánya pedig e határozattal szemben azon álláspontra helyezkedett, hogy a képviselőtestület utasításának eleget nem tehet, mert alapszabályainak 5. §-a tiltja, hogy az igazgatóság a takarékpénztárak rendes üzletkörét átlépve, nyerészkedő és koczkáztatott vállalatokba bo- csájtkozzék, hanem a takarékpénztár most is állja régi szavát s a nyaralók építésére szükséges összeget a városnak minimális kamatláb mellett rendelkezésére bo- csájtja. A takarékpénztári válasz tmárnú közgyűlés határozata teljesen korrekt s ha a nyaralók építésének hosszasan elhúzódó ügyénél hiba történt, azt nem a takarék- pénztár igazgatósága követte el. Nem is a város tanácsa, mely — készséggel elismerjük — a maga hatáskörében mindent megtett a nyaralók felépithetésére. De ki kell mondanunk, a nyaralók építésének nagy kerékkötője volt a közgyűlés változatos hangulata s e változatos hangulatában meghozott szeszélyesen változatos határozatai. Denikve ott vagyunk, ahol huszonöt évvel ezelőtt voltunk, midőn a takarék- pénztár igazgatósága először megtette a A „Nagybánya“ tárczája. Álmodtalak... Addig, addig álmodtalak, Mig egyszer csak megjelentél. Fehér arezod váddal illet: •— Minek hívtál, mért kerestél? Valóra vált minden álmom És én mégis félek, félek. Nagy árát kell megfizetnem Bűnben fogant üdvösségnek. Fehér arozod váddal illet: Kín lesz, gúny lesz a jutalmad, Mert enyém vagy s az enyémnek Büszke szóval nem mondhatlak. Szállj csak vissza, maradj: álom, Kiről nem tud más, csak magam ... Minek legyen e világon Veled is több boldogtalan? . . . Sárost Árpád. Az elzüllött. Sohasem érezte annyira a vágyódást a falusi otthon után, mint ezen a szép reggelen. A nagy városban született ember tiszta gyönyörűségét találja egy-egy ilyen verőfényesnek induló napban és teljes élvezettel merül el a esenevész sétaterek mindenféle szinü virágokból össze- kompillált grupjainak a szemlélésébe és gyönyörűséggel nézegeti el, amint a nagy házak leeresztett függönyü ablakait ostromolják a napsugarak, közben pedig örül a nekinyarasodó természetnek, mert legalább újra hordhatja a sárga czi- pőket és a csinos flanell nyári öltözeteket, melyekben óriási hódításokat lehet csinálni még kint a Margitszigeten is, nem is szólva a városligeti kis Práterről, meg a sok budai zöldbeli vendéglőről, ahol bőségesen ki lehet élvezni a nyár don-juani örömeit. Bezzeg az, aki csak olyan jött-menfje a nagy városnak, az az első szép nyári nap láttára öröm helyett csak szomorúságot, jóleső érzés helyett csak borús, hazavágyó hangulatot érez. Olyanfélét, aminőt Bérczy Lajos érezett ezen a szép napon, mikor ott kóborgott a Nép- ssinház előtt és látta, hogy vágja a füvet abban a parányi kis kertecskében a színház előtt két napszámos ember. Cseppnyi virágos folt volt ez a kis kertecske a nagy szürke háztömegben, jóleső pihenő pontja a nagyvárosi ember fáradt szemének. A napszámosok ványadt izmu karján föl volt gyűrve az ing, a valaha fehér, de most piszkos, fekete ing — hogy jobban mozgathassák a sarlót. Pedig bizony nem valami nagy mozgatásra volt itt szükség és szinte furcsa lett volna látni valami jó tagbaszakadt falusi kaszásnak, hogy izzadt bele ebbe a lefitye munkába is ez a két elgyöngült legény. Sárga arczukról csak úgy csurgóit a verejték és mikor pihenőre fogták a dolgot, csak úgy reszketett a kezükben tartott rozsdás sarló. Holott az a sok vékony, sárgászöld szinü, gyönge fűszál minden ellentállás nélkül dőlt le s hajtotta oda a derekát a sarló alá, akárcsak a jámbor birkák, amelyek meg sem moczczan- nak, úgy várják a tagló lesujtását. Nem olyan ez a fü, mint az otthonvaló; a melyik hatalmasnak, erősnek női ki a földből, mert tiszta ég napsugara, tisztavizü harmat, meg zagyvaparti friss szellő táplálja. Az bizony nem adja meg magát olyan köny- nyen, mint ez itt. S megelevenül a szomorúan ott álldogáló ember előtt az otthoni kaszálás képe. így a második kaszálásé, aratás előtt. A fehér gatyás, fehér inges legények föltürt karján, a naptól barnavörösre kiszívott, hatalmas izmu karokon csak úgy dagadnak az erek.
