Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1909-09-09 / 36. szám
2 NAGYBANYA 1909. szeptember 8. kívül a munkaszünetelés alatt nem is annyira munkabért, mint inkább az 1901. évben a minisztériumhoz benyújtott kérvényük jó vagy rossz, de valami elintézését kérték, hogy műszakbérük, mely után a nyugbérük és betegpénzük meg- állapittatik, szabályoztassék. Ezen kérvény elintézése már a legjobb támogatásra talált és biztosítva is volt, csak végrehajtásuk pár hónapot vett volna igénybe; de a felizgatott kedélyek ezt bevárni nem akarták, hanem annak életbe léptetését azonnal követelték. Ezekből látszik, hogy mily csekély okok és kívánalmak okozták a munkabeszüntetést, melyet egy kis kölcsönös jóakarattal csirájában meg lehetett volna szüntetni, ha idegen beavatkozás közbe nem lép. A közlemény azon állítása is, hogy a kerület munkásai az ország munkásai közt legrosszabbul volnának fizetve, a valóságnak szintén nem felel meg és ha azt mondom, hogy jól vannak díjazva, nem tévedek, mert mig a magán társulati munkás bárhol 12 órai munka után 4—5 koronát keres, addig a kerület kincstári munkásai, nem számítva a 12 — 16 éves gyermekeket, átlag, különösen a veresvizen 8 órai munka után 2—4,50 korona díjazásban részesül, mi 12 órai munkára 4.50—6.75 korona keresménynek felel meg. Tehát jobban vannak díjazva a társulati bármely kőszén- vagy fémbányánál dolgozó munkásoknál. A czikkben felhozott díjazás nem a keresményre, hanem az alapbérre vonatkozik, mely után a nyugbér állapittatik meg. Álár pedig alapnak kell lenni, hogy valakinek nyugbére megállapítható legyen. Azon állítás, hogy a bányaigazgatóság ijedtségében foganatosította a munkások követelését, a valóságnak szintén nem felel meg, mert az egyesület pénzét nem osztotta fel, hanem csak kölcsön adta és a munkások béremelése pedig, amit a jelenlegi kérvényükben is kérnek, már biztosítva volt, csak az életbeléptetés időpontja nem érkezett el. Ami a társpénztári ügyeket illeti, tény, hogy a társulati bányamunkás fizetése után legtöbb bányaműnél csak 4%-ot fizet, mig a kincstárnál 6%-ot, azaz 2°/o-kal többet. De a társulati bányamüvek társládái 4% mellett is többet elmaradoztak. Az utolsó levélben is csak eny- nyi állt: — Nem irhatok többet. Ne türelmetlenkedjék. Nincs egy szabad perczem se, mindig a nyakamon ülnek. Ha a helyzet változik, rögtön irok. Üdvözli Jolán. Két hét múlt el már s a helyzet még mindig nem változott. Sándorfy nem kapott azóta semmiféle életjelt a leánytól. Nem tudta mi van vele, néha csaknem a kétségbeesésbe kergette ez a bizonytalanság. Néha órákig ott hevert a pamlagon lecsukott szemekkel s hogy nyugtalanságát csillapítsa, visszaálmodta mindazokat a titkos délutáni kirándulásokat, amiket délutánonként Jolánnal rendezett. Képzeletben ott csavargóit a budai hegyek között, ahol minden rejtekhely, minden bokor, szép forró idilekről regél az emlékezetnek. Két esztendőn át, hány alkonyat, hány zápor és vihar érte ott utol, hányszor bújtak össze egy-egy szikla üregben, amikor az eső rajtuk ütött s úgy örültek az olyan viharnak, amely ürügyet szolgál ilyen édes elbu- vásra. És most mindez csak volt. Néha azzal vigasztalta magát, hogy Jolánnak is kell erre gondolnia. Azt a sok csókot nem pusztíthatja ki az emlékezetből, miket esküvések és vallomások közepette egymásnak adtak. Majd meg odavitték illúziói a marienbadi fenyvesek közé s látta Jolánt, hallotta hangos nevetését, még a visszhangját is, oly élénken tudott képzelődni s ilyenkor a féltékenység még jobban felingerelte. Szeretett volna sirni, de nem tudott, csak a szive fájt. A vesznek be, mert 12 órai műszak alatt dolgozva, többet keresnek és nincs is társpénztáruk annyira igénybe véve. Mert a társulati munkás, ha fizetésével nincsen megelégedve, vándorlásra van utalva és igy jogát feladja és nyugdíjra jogot nem tart, miáltal kevés nyugdíjas munkás- és özvegygyei bírnak; mig a kincstárnál ha a férfi nem is éri el nyugbérezésének idejét, de sok asszony és gyermek élvezi azt és igy a társpénztár nagyon meg van terhelve, azért szükséges és kívánatos a kisebb munkaidő beszámítása mellett a nagyobb hozzájárulás. De ezen hozzájárulás a munkásnak nem is teher, mert annyival nagyobb munkabért kell neki nyújtani, hogy megélhetése biztosítva legyen, tehát azt tulajdonképen a kincstár fizeti. Hogy a munkásoknak a sztrájk alatti ígéret nem tartatott be, szintén tévedésen alapszik, mert azok szabályozva vannak, életbe is van léptetve, csakhogy a 2 K alapbért 20 évi szolgálat után megadni a kincstári szolgálat hátránya nélkül nem lehet; valamint a kincstári munka károsodása nélkül megengedni nem lehet, hogy a szolgálati idő 30 évre szállíttassák le, miután az 16 évtől számítódik és igy egy 46 éves, legjobb korú és tapasztalt munkás nyugbérbe menne és a kincstár a legjobb munkaerőktől fosztatnék meg. Ami a kérvény ama részét illeti, hogy a nyugbér 300, vagy 365 nap után állapíttassák meg, szintén részben életbe van léptetve és az irányadó körök annak általánosításán gondolkoznak is. Ezen közleményemből látható, hogy a munkások kérelme komoly alappal nem bir és semmiféle mozgalomra szükségük nincs, mert amit kérvényükben kértek, már részben életbe van léptetve, csak esetleg nem oly alakban és gyorsan, amint a munkások gondolják; azért a munkásoknak legjobb, ha elüljárójukban bíznak, ki legjobban tudja, hogy a munkásnak hol fáj és legyenek a munkások meggyőződve és agitátorokra nem hallgatva, elüljárójuk jogos kérelmüket legjobb tudása, tehetsége és befolyása mellett teljesíti, azért jogos kérelmükkel ne az agitátorokhoz és az újságokhoz, hanem őhozzájuk forduljanak és akkor megélhetésük biztosítva lesz. f. i. sok sóvárgástól néha úgy belenyilalt a szivébe, bogy azt bitte menten ketté szakad. Az egész augusztust ilyen rettenetes bizonytalanságban töltötte Sándorfy. Úgy várta azt a szeptembert, mint ha minden üdvösségét, boldogságát az hozná meg s mintha minden szenvedéseitől és rettenetes kínjaitól a szeptember váltaná meg. Minden reggel nézte a kalendáriumot s számolva lapozgatta szeptember felé, vajon hány napot kell még igy eltölteni s mikor fölkelt, olyan mohó gyönyörűséggel tépett le egy lapot, mintha az legalább is egy ezres bankó volna. Augusztus utolsó éjszakáján Sándorfy nem ment haza aludni. Egész nap olyan izgalom fogta el, hogy alvásra gondolni sem mert. Tudta, hogy elsején érkezik Jolán, mert apjának, aki egy részvénytársaság vezérigazgatója, eddig van szabadsága s másodikán reggel már el kell foglalnia ismét hivatalát. Az egész éjszakát egy zenés kávéházban töltötte s merengve, ábrándozva hallgatta az opera-áriákat, keringőket és különböző polkákat. Már zúgott a feje a sok muzsikától és a különböző italoktól, amit unalmában elfogyasztott. Az éjszaka nagyon hosszú volt, úgy érezte néha, hogy ez az éj örökkévaló, melyre hajnal nem virrad többé. Sötét volt még, de az utczaseprőgépek már jelezték, hogy a hajnal nincs már messze. Sándorfy kinézett a kávéház ablakán, fölnézett az égre. Már szürkülni kezdett. Egy kő esett le szivéről, Gyorsan bele nyúlt zsebébe, kivette pénzIíiterjesztették a vasúti arczképes igazolvány kedvezményét. Szeptember 7. Amint az már köztudomású a keresk. miniszter a vasúti arczképes igazolvány kedvezményéből több r. t. városi tisztviselőt kirekesztett. A r. t. városok polgármestereinek orsz. egyesülete ezt az indokolatlan mellőztetést nem hagyta abba s úgy a bel-, mint a kereskedelmi minisztériumban közbenjárt, hogy a keresk. miniszter sérelmes rendelkezése megváltoztattassák. A belügyminiszter pártjára állotta mellőzött városi tisztviselőknek s átirt a keresk. miniszterhez a kedvezmény kiterjesztése végett. Az átiratnak lett is foganatja, mert most már az orvos (alorvos, segédorvos), állatorvos, közgyám, köz- ségbiró és városgazda kivételével a többi állások viselői mind részesittetnek a kedvezményben. Ezen öt állásra azért nem tartja megadhalónak a keresk. miniszter a kedvezményt, mert nézete szerint ezek rendes fizetéssel biró s végleges minőségben alkalmazott közegeknek nem tekinthetők. És ezzel megint csak tájékozatlanságának ad a kereskedelemügyi minisztérium kifejezést, mert ezek sem tiszteletbeli állások, aminthogy tiszteletbeli állásokat a községi törvény nem ismer s ha meg is van engedve a magángyakorlat az orvosnak és állatorvosnak — a fizetés elégtelensége folytán — éppen úgy meg van engedve a mérnöknek, t. ügyésznek, akiket pedig a kedvezményben most mégis részesítenek. Az sem vitatható el, hogy az orvos és állatorvos nem közigazgatási teendőket látnának el. Hiszen az állategészségügy államosítása s a községi és körorvosok illetményeinek az állam által való rendezése, a legjobb bizonyíték arra, hogy ezek munkájuk legnagyobb részét állami teendők ellátására fordítják éppen úgy, amint a gyámhatóság közege a közgyám is állami feladatkörben jár el, valamint a bírói functiót végző községi biró is. A keresk. minisztérium ezen intézkedése tehát még mindig korrectióra szorul s addig nem is tekinthetjük helyesnek és igazságosnak a kedvezmény kiterjesztését, mig abból az orvost, állatorvost, községi bírót és közgyámot kihagyják. Ezt kívánja nemcsak a most említett állások munkaköre, de az egyenlő és igazságos elbánás is, hogy ugyanazon állást viselő tisztviselők részesitlessenek a kedvezményben, amely állásúak azt a törvényhatósági joggal felruházott városoknál is élvezik. A keresk. miniszter újabb rendelkezése szerint tehát a r. t. városoknál a kedvezményben a következő állások viselői részesülnek: Polgármester, tanácsnokok, jegyzők, főügyész, ügyész, rendőrkapitány, alkapitány, rendőrtiszt, rendőrhadnagy, rendőrfelügyelő, árvaszéki ülnök, mérnök, segédmérnök, erdőmester, főerdész (erdész, erdőtiszt), számvevő, alszámtárczáját, kopogtatott a pinczérnek, fizetett és elment. Mikor kiért az utczára, a jó hajnali levegő megcsapta sápadt, sovány arczát s mély lélegzésekkel hazafelé tartott. Otthon megmosdott, rendbeszedte ruháját s ismét kávéházba ment reggelire. Tizenegy óráig lapozgatta az újságokat s úgy tett, mintha olvasná őket, pedig dehogy olvasta őket, ott járt az esze Jolánnál. Tizenegy órakor fölugrott helyéről, a legközelebbi bérkocsi állomáson bedobta magát egy kocsiba s szinte remegő hangon kitiltotta a kocsisnak: \ — Rottenbiller-utcza 18. Mikor a konflis baktatott vele, úgy érezte, mintha a kerekek a szivén gurulnának végig s alig vette észre, hogy megállt a konflis a kapu előtt. Kiszállt, fölrohant az első emeletre s reszketve csöngetett be Jolánék ajtaján. Néhány másodpercz múlva ajtót nyitott a szobaleány: — Jó reggelt Sándorfy ur. — Mikor érkeztek, Mari ? — Tegnap este. — Jolán kisasszony itthon van ? — Igen, de alszik, mert nagyon kifárasztotta az ut. — Akkor majd délután jövök. Adja át kézcsókomat a nagyságos asszonynak és Jolán kis- asssonynak. — Jó, megmondom. Kézit csókolom. — Alászolgája. Az ajtó ismét becsukódott és Sándorfy sápadtan az izgalomtól, ment lefelé a lépcsőn.
