Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-03-18 / 11. szám
2 NAGYBANYA 1909. márczius 18. Az istentiszteleten jelen voltak a hatóságok képviselői s az öreg honvédek, kik csak tavaly óta is erősen megcsökkent számban zászló alatt jelentek meg az istentiszteleten. Az istentisztelet hálaadó imával vette kezdetét, melyet Révész János ev. lelkész tartott nagy szónoki erővel. Az ünnepi beszédet László János s. lelkész tartotta, akit csak nemrégiben választott meg a presbitérium. A fiatal s. lelkész kiváló szónoki készséggel rendelkezik s költői szépségekben gazdag beszéde mély hatást tett a jelenlevőkre. A r. kath. templomban tiz órakor volt a hálaadó istentisztelet a hivatalos világ s nagyszámú hívek jelenlétében. Az istentisztelet végeztével a kórus a Hymnust énekelte, melyet a nagyközönség felállva együtt énekelt az énekkarral. A főgimnázium ünnepe. Istentisztelet után, délelőtt 10 '/2 órakor tartotta ünnepélyét az állami főgimnázium Petőfi- önképzőköre a tornacsarnokban, melyet ez alkalommal zsúfolásig megtöltött a közönség. A tornacsarnok gazdagon volt díszítve nemzeti szinü drapériákkal s az előkelő közönség soraiban ott láttuk dr. Földes Béla országgyűlési képviselőnket is. Az ünnepélyt a Hymnusz eléneklése vezette be, melyet a közönség állva hallgatott végig. Azután Fliesz Henriknek Hatvanegyediki évforduló czimü gyönyörű ódáját szavalta Fii- vessy László VIII. o. tanuló. Úgy a költemény szépsége, mint a briliáns előadás nagy tetszéssel találkozott. Az ünnepi beszédet Simon Lajos VIII. o. tanuló tartotta meg. Kifejtette márczius tizenötödikének nagy jelentőségét, méltatta a tizenkét pontot s különös figyelmébe ajánlotta az ifjúságnak, hogy annak még két meg nem va- I lósitott pontjáért: a katonaságnak az alkot- ; mányra teendő esküjéért és az önálló magyar nemzeti bankért fiatalságának egész tüzével és teljes lelkesedésével harczoljon. A vonzóan megszerkesztett és ügyesen előadott beszéd nem tévesztette el hatását. Legnagyobb sikere volt azonban a főgimnáziumi vegyeskarnak, mely Major J. Gyulának *Márcziusi lárogató nóta« czimü müvét adta elő. A gondos összetauulás és precziz előadás A „Nagybánya“ tárczája. A lélekhóditó *) Úti könyvemből. — Irta: Lampérth Géza. — Távol, egy délvidéki szigeten Ifjú szivii. ősz hajú idegen Szegődött hozzám társul. Kis osteriánk árnyas terraszán Elbeszélgeténk estebéd után A világ folyásárul. — Búcsúzom, — mondám egy szép esteien A honvágy már erőt vett lelkemen, Indulok holnap reggel. Öreg barátom fogta poharát, Isten veled — szólt — köszöntsd szép hazád Kévémben szeretettel. — A Kárpátokat, a Dunát, Tiszát, Az egyenes föld nyílt szivü fiát, A délibábos rónát. A dús kalászú fekete rögöt, — Melyet annyi piros vér öntözött, 8 a sírva zengő nótát . . . A múltját, a gyászost, hősit, nagyot, S — tavasz lesz éppen — köszöntsd a napot Márczius dicső napját l *) Mutató a szerző közelebb megjelenő aj könyvéből. Borbús Géza vezető tanár fáradhatatlanságát dicséri. Végül Biró Gyula adta elő Ábrányi Emil egy alkalmi költeményét szép pálhosszal és értelmes hanghordozással. A lélekemelő ünnepély a Szózat hangja mellett ért véget. Ebéd a polgármesternél. Hétfőn délben dr. Makray Mihály polgár- mester és neje dr. Földes Béla tiszteletére fé nyes ebédet adtak. Az ebéden részt vettek: dr. Földes Béla, Brebún Sándor, Bónis István, Csiidör Lajos, Gellért Béla, György Gusztáv, Harúcsek Vilmos, dr. Kádár Antal, Moldován László, Révész János, Szőke Béla, Sloll Béla, Soltész Elemér és dr. Wagner József. Az ebéd, mely az igazi magyaros vendég- j látás jegyében fogantatotf, a legvidámabb hangulatban a késő délutáni órákban ért véget. Lakoma a Polgári Körben. A Polgári Kör termei közvacsora alkal- j mával talán még soha sem láttak oly nagy- 1 számú díszes közönséget, mint a hétfőn esteli szabadság lakoma alkalmával. A nagyteremben volt terítve, de a megjelentek zsúfolásig megtöltöttek még egy nagy termet s igy is csak kelettengeri bering módjára férlek el. Ott volt városunk intelligencziájának. polgárságának szine-java s kedves dolog volt, hogy a lakomán a nők is szép számban jelentek meg. Az első meglepetést a Ganz-féle villamos társulat készítette a közönségnek Színes villamos gömbökből hatalmas transzparent állott a Polgári Kör homlokzatán Í8Ő8—1909. felírással, nappali fényt árasztva az egész Lendvay-térre. | A gyönyörű látványnak nagy nézőközönsége j akadt. Elmúlt már nyolez óra, midőn az általa- j nosan felhangzó éljenzés jelezte, hogy dr. földes Béla megérkezett. Csakhamar kezdetét vette a vacsora is, j melynek minden fogása újabb dicséretet hozott a Kör gazdájának: Majornak. Pezsgőbontáskor az első felköszöntőt Tor- day Imre, a Kör elnöke mondotta, köszöntve a Kör illusztris vendégét s ismertetve a Kör ezüst billikomának historikumát. melyet dr. Földes Bélának adott át, mint az ünnepi est szónokának. De még előbb a függetlenségi és 48-as párt nevében igen szép beszédben dr. Vass Gyula, a párt főtitkára köszöntötte a képviselőt. j Mély csönd és általános figyelem közölt állott fel ezután szólásra dr. Földes Béla. Összejöttünk, úgymond, hogy a magyar történelem egy ragyogó lapját megünnepeljük; összejöttünk, hogy ismét meglobogtassuk azt a zászlót, mely oly dicsőségesen ragyogott 1848. márczius 15-én; összejöttünk, hogy ismét magunkévá tegyük a nagyszerű márcziusi ideákat s azokban megerősítsük magunkat. Ha az 1848-iki márcziusi napokat teljesen méltányolni akarom s ha e napok alatt megnyilatkozó fenséges eszméket a maguk tiszta ragyogásában akarom bemutatni, akkor legelőször is összehasonlítást kell vonnom a márcziusi napok s más nemzetek hasonló mozgalmai között. (Halljuk! Halljuk!) Ismerteti a francziaországi februári eseményeket, melyeket egy gazdasági szerencsétlenség, egy rendkívüli esztendő rósz termése idézett elő. A nagy nyomorra zendülések törtek ki, a nyomorgó nép megrohanja és feltöri a magtárakat s az egész ország segélyt kér. A nagy nyomorúsághoz hozzájárult a nagy kor- rupezió. Őrjöngő tánezot lejt mindenki az aranyborjú körül. És épen felülről adták ki a jelszót: gazdagodjatok! Éhség és korrupezió a február 24 nek siralmas előzménye! Ezzel szemben a márcziusi napok a legtisztább, a legszentebb érzelmekben fogantaitok. A mozgalom vezetői: költők és irók, mind a lángoló hazaszeretet, a legönzellenebb lelkesedés rajongó bajnokai voltak. A költőkhöz, az írókhoz csatlakozott az ifjúság, mely lelkesedni tudott a költő daláért, az iró eszméiért. S a Talpra magyar czenzura nélküli ki- nyomatásával megértették mindenkivel, hogy a dikaszteriális rendszernek egyszerre vége szakadt s felvirradt az alkotmányos élet hajnala. Ez a kép a legharmonikusabb; ezt a gyönyörű képet egyetlen egy felhő sem homályo- sitja el. Mit jeleni nekünk márczius tizenötödike ? Jelenti, hogy a magyar nemzet képes az európai nagy eszméket befogadni; jelenti továbbá, hogy ez európai nagy eszméket a magyar zse- niálitás képes úgy átalakitaui, hogy azok nemzeti sajátosságán csorbát ne üssenek. Jelenti, hogy a magyar nemzet nem erőszakos módon biztosította tovább fejlődését, hanem csak szellemi erejével élt, hogy czélját elérhesse. És el is érte ezt nem véráldozattal, nem erőszakos utón, hanem békés átalakulás utján. És ebben a márczius tizenötödikében kon- statáltatott a legfényesebben a magyar nemzet nemes gondolkozása. Ilyen vérnélküli átalakuláshoz lánglelkü vezérek kellenek, kik alkotni tudnak js ifjúság Mikor megzendült az isteni lant, Talpra állttá dala, a magyart S feltámadt a szabadság . . . Koczintottunk. Szemébe könny szökött . . — Te jártál — kérdém — a népem között, A Duna — Tisza táján ? Hogy igy meghódította lelkedet, S könnybe borulni látom szemedet Dicsőségén és gyászán . . . — Hallgattad méla nótáink szavát, Képem örömét, népem bánatéit Mikor vigadva sírta? Kern, felelt ő — nem voltam soha ott Csak egy verses könyvet olvasgatok: Petőfi Sándor irta / A villamoson. A villamos megállónál álltunk. Csak kelten: ő meg én. A czipőm orra egy kicsit kifestett és rettenetesen kényelmetlenül éreztem magamat. Egyébként elég tisztességes volt rajtam a ruha, ha nem is valami különös vasalt eleganczia tükröződött róla. Ahogy ugy profilban megnéztem, igen csinos volt. Érezhette a tekintetemet, mert mindjárt felém fordult, reám meresztette két csudálatosán kék szemét és szokatlanul hosszan nézett a szemembe. így szemben nagyon szép volt. Tizenhat éves lehetett. Volt benne valami a nagyvárosi gyereklányok merészségéből, abból a mindent tudó, mindent értő öntudatos tekintetből. Nézett a szemembe, aztán tetőtől-talpig végig nézett rajtam, le a czipőmig és én ugy éreztem, mintha egy szempillantásig megállt volna a tekintete a fölfeslett czipőn. Végtelen szégyenérzet fogott el. Ő igen elegáns volt, a gazdag lányok elegáns ruhája volt rajta. Az arczán meg ott ült a tudat, hogy ő szép ruhát hord. Amig a villamos meg nem érkezett, nem mertem ránézni. Bántott a dolog szörnyen és elhatároztam, hogy bátor leszek. A kocsiban szemközt ültem vele. Ahogy elhelyezkedtünk, megint találkoztak a szemeink. Megint hosszan nézett rám, hidegen, lesújtóan, valami durva közöny volt a nézésében és már szinte remegtem a dühtől. A kalauz bejött kérni a jegyet. Előbb hozzá fordult, aztán állt énelém. Büszke méltósággal mondtam: — Szabadjegy. Mikor a kalauz kiment, megint összenéztünk. Ugyanaz a hideg, közönyös tekintet. És hosszan, szemérmetlenül hosszan nézett rám, egyben lenézett megint a czipőmre, azzal a mit- sem mondó, de rémes tekintettel. Tovább nem állhattam : — Ne nézzen ugy rám! Nem bántottam én magát. Mért néz rám olyan bitang, gyilkos szemekkel ? A leány meghökkent, de csakhamar megszólalt : — Nekem ilyen a nézésem, nem tehetek róla. — Hát nem haragszik rám? — Nem! — Akkor jól van, Isten áldja meg. Átértünk a hídon, indultam visszafelé. 0 ment tovább, mintha mi sem történt volna. Másnap pontban délután két órakor megint ott álltunk a villamos megállónál. A Lánczhidnál leszállt, megint bicczentett és ezzel vége volt. Harmadnap nagyon esett az eső. A kapu alatt álltam, nem volt esernyőm. Ö esernyővel jött,. Intett, hogy álljak az esernyő alá. A szemembe nézett, ugy, mint régen, hidegen, fagyosan. — Mért haragszik rám ? kérdezte.
