Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-03-11 / 10. szám

2 NAGYBÁNYA 1909. márczius 11. a negyvennyolczas felszabadulás nem volt teljes, az emberek csak politikai szabad­ságot kaptak s cserébe elvesztették gazda­sági függetlenségüket. A fejlődés ideálja tehát egy uj már­cius felé fordítja tekintetünket. Egy uj márczius él képzeletünkben, amelynek megvalósulásában fanatikusan hiszünk s amelynek trikolorján a népek gazdasági felszq^adilása lesz írva. Ebben az uj márcziusban bízunk, ez lesz egy uj, egy szebb pirkadásunk, egy márcziusi uj felébredés. E sok borús nap után, egy uj örö­mök napja! Amikor ez a nap felderül boldog lesz a magyar, megteremti a ma­gyar nép fényes diadalát, az annyi sokak­nak lelkes ideálját: a hatalmas gazdasá­gilag független, erős Magyarországot. A gazdasági népoktatás. Márczius 10. Magyarország természeti fekvésénél, népé­nek sajátos tulajdonságánál fogva kiválóan agri- kultur állam. Ha kezünkbe vesszük hazánk térképét és figyelmesen átvizsgáljak, azonnal szembeötlik a nagy Alföld, mely búza és gabona termelésre elsődlegesen alkalmas, mig a síksá­got körülövező domb- és hegyvidék a szőlő- mivelésre, gyümölcstermelésre és állattenyész­tésre oly alkalmas terrenum, hogy párját ritkítja. Ezen előfeltételek daczára, ha a hazai gaz­dasági helyzetet vizsgáljuk, könnyen megállapít­hatjuk, hogy a külföldi behozatal évről-évre emelkedik, tehát iparunk nem lendül, nyers­termény kivitelünk viszont csökken, vagyis ter­melésünk nem produktiv. A statisztika mutatja ezt, amely nem csal, nem áltat. E szomorú helyzetnek az oka az, hogy hazánk mezőgazdasági kultúrája fordított viszony­ban áll a rendelkezésre álló természeti viszo­nyokkal. Vagyis a mezőgazdaságunk oly alacsony nívón áll, hogy nem képes kihasználni a ked­vező természeti konjukturákat. Ezáltal a nyugati államok átlagtermelése a hazai termelés átlagá­nak felette áll. A magyar mezőgazdasággal foglalkozóknak egy szomorú megállapítása e tény, amelyen segíteni kell és lehet is. Hogy mennyire lehet, megmutatja azt kél törvényjavaslat, melyet az illetékes miniszterek a múlt napokban fektettek a törvényhozás asztalára. Az egyik Apponyi Albert közoktatásügyi miniszteré, a gazdasági népoktatásról szól, a másik Darányi Ignácznak a parczellázásokat szabályozó törvényjavaslata. Mindkettő egy közös, eredeti alapon épült fel. Ez az alap pedig egy tétel, mely szerint a hazai gazdasági fellendülési és továbbfejlődést a magyar közép- és kisbirtokos osztály bizto­síthatja, mint amely osztályban még legjobban megvannak a magyar államalkotó és fentartó génius tulajdonságai, amely az ezer év alatt legerősebben megtartotta sajátos eredeti magyar­ságát, erkölcsét és tradiczióit. A gazdasági népoktatásról szóló törvény- javaslat különösen a kisbirtokosok javát czélozza, őket akarja gazdagabbá tenni mindazokkal az elméleti mezőgazdasági tudnivalókkal, amelyek­kel a földet termékenyebbé, kihasználhatóbbá tehetik. Ezt olyképen kívánja megvalósítani, hogy az elemi oktatással kapcsolatos ismétlőiskolákat gazdasági iskolákká szervezi ál. A tanulók száma szerint a javaslat kisebb fokú gazdasági nép­iskolát — hol a községben az ismétlőiskola kötelesek száma 50—120 —és önálló gazdasági népiskolát, hol a tanulók száma a 120-at meg­haladja, különböztet meg. A javaslat kiváló fontosságú s hivatva van a magyar mezőgazdaságot a fejlődés utján egy hatalmas, korszakot jelző lépéssel előbbre vinni. Ereje egyrészt abban rejlik, hogy amidőn az ész a legfogékonyabb, tehát a gyermekkorban, akkor oltja belé a föld és terményei iránti sze- retetet, azokkal való foglalkozáshoz szükséges kitartást, gondosságot. Hogy micsoda haladásra van kilátásunk, azt megláthatjuk, ha összevetjük a mai hazai és a poroszországi földmivelő képzést. Nálunk van 5 gazdasági akadémia 1270 hallgatóval, Porosz- országban szintén 5, de csak 974 hallgatóval. Ezzel szemben nálunk az alsóbb mezőgaz­dasági képzésre van 25 földműves iskola egyen- kint 32 tanulóval, viszont Poroszországban van 195 hasonló iskola, egyenkint 43 tanulóval. Nálunk a földmivelő iskolába leginkább azok mennek, kik máshol nem boldogulnak, Porosz- országban túlnyomóan paraszt fiuk járnak, hol nagyon gyakorlatias oktatást nyernek, amennyi­ben az elméleti kurzus télen van, nyáron pedig apjuk mellett gyakorlatilag próbálják ki szer­zett tudásukat. Télen iskolába járnak, tanulnak, nyáron dolgoznak, Pedig ott ötszörié kevesebb pénzbe kerül egy ilyen iskola fentartása mint nálunk. A most beterjesztett javaslat ezeken a tapasztalatokon indul, kedvező auspiciumok mel­lett s nem hisszük, hogy csalódni fogunk benne, miért is a legnagyobb örömmel és nyugodtság­gal fogadjuk a törvénytervezetet, óhajtva annak minél hamarabb való megvalósilásál. A másik törvényjavaslat, a magyar agráriu­sok egy régi óhaját valósítja meg. A napi és időszaki szaksajtóban élénk és kiterjedt vita volt már a kérdésről, amelynek égető szükségessé­gét tagadni nem lehet. Nem vitás ma már az, hogy a mezőgaz­dasági termelés fejlődése homlokegyenest ellen­kezik az iparéval. Mert mig az iparban a kon­junktúrák, a nagy termelésnek, gyári előállítás­nak kedveznek, addig a jövendő mezőgazdasági termelés alapja nem a nagybirtok, hanem a kisgazdaság és törpebirtok. E fejlődésnek ezen iránya nálunk is érez­teti hatását, azonban nem tud a megfelelő szé­les mederben kiterjeszkedni, mert nem áll a földet venni szándékozók számával arányban az eladásra kerülő föld. Ami pedig eladásra is ke­rül, azt nyerészkedési czélzattal alakult vállala­tok szerzik meg maguknak, kik azt horribilis nyereséggel bocsátják áruba. Hogy az mennyire -igaz, csak be kell tekintenünk az ily irányú vállalatok és intézetek zárszámadásait és nye­reség rovatait. Az agrárius felfogás hívei épen ezért a parczellázásnak olyirányu megoldását követelik, amely teljesen állami felügyelet mellett vagy maga az állam által lenne megvalósítandó. Esz­közökül az állami birtokok eladását, magánbir­tokok megvételét avagy kisajátítását és a birtok eltolásokat ajánlják. A törvényjavaslat nagyjában és főelvekben megfelel a kivánalmaknak. A parczellázásról a javaslatnak 132., 193. §-ai intézkednek. Mindjárt az első pont szerint, a feldaraboló köteles a telepítési hatóság előzetes engedélyét kikérni, amely megtagadja az engedélyt, ha a feldara­bolás közérdekbe ütközik, ha a feldarabolóuak tulajdonjoga öt év óta legkevesebb nincsen be­kebelezve, vagy ha annak nincsen tényleges bir­tokában, vagy ha az ingatlan minőségénél, vagy fekvésénél fogva feldarabolásra nem alkalmas. A kivándorolt és hazajönni szándékozóknak egy nagy előnyt nyújt a törvényjavaslat, kimondja ugyanis, hogy ha egy visszatelepülni akaró a megvenni szándékolt parczella fele vételárát lefizeti, a másik felét a földművelésügyi minisz­térium elengedi. E törvényjavaslat is, mint látjuk, a fejlő­dés szolgálatában áll s megvalósulásától csak hasznot és jót várhatunk. Összegezve megjegyzéseinket, örömmel konstatáljuk, hogy a magyar szocziálpolitika is­mét két hatalmas, erős és eredeti alkotással lett gazdagabb, melyek nemsokára a magyar szo- cziális alkotások mellé méltóan fognak sorakozni. Kritika és reklám. Márczius 10. Az eszmék világában a tiszta gondolatok, komoly elmék termékei, melyek szórakoztatnak is, tanítanak is, proletár sorsra jutottak. Ki van­nak dobva az élet minden helyéről, ahol eddig érvényesülhettek. A kalhedrák még az utolsó menedékük, ahol az ifjúság kénytelenségből unatkozik hallásukon. Ennél tovább már valóban nem juthatott volna az elmés katona. Először azért, mert egyi­küknek sem volt meg a házassághoz szükséges pénzbiztositékuk, másodszor pedig mert, ha meg­lett volna, sem kellettek volna egymásnak. A másik kérőről már szólni sem érdemes: ez a bolond, bánatában, elvett egy gazdag leányt és még ráfogta magára s el akarta hitetni a világgal, hogy ezt, nem pedig a mi Margitunkat szereti. A fontos azonban a dologban az, hogy Fejő és Annay Margit csakugyan szerelemből keltek egybe s hogy házasságuk első három esztendejé­ben igazán oly szép egyetértésben és boldogság­ban éltek, akár a galambok. Az asszony, akin — hiába volt lapos a pénztárczája — meglátszott a jó házból való nevelés, mintafeleség volt s odaadással és bohó jókedvvel töltötte be hivatását az ura oldalán. Ha valaki ezekben az időkben azt mondta volna neki: — Margit, te még boldogtalan leszel — okvetlenül a szeme közé kacagott volna. Annyira jól érezte magát az egyszerű, derült kalitkában, | amelyben csicsergő kanári módjára éldegélt. A harmadik év elteltével azonban váratlan, | rettentő esemény jött közbe. Margit apja, a szelíd, j öreg Annay Miklós meghalt. Világéletében csön­des, szótalan ember volt, mint aki rajtül a gon­dolatain, van valami titka, amelyet senkinek sem szabad megtudnia. A halál, amely olyan piánó huzza el a nótánkat, hogy nem is hallatszik többé, most teljesen siketnémává tette. De a titok, amelyen az öreg ur költött életében, most kibújt a tojásból. Mondhatom, ezifra kis csirke lett belőle. Néhány héttel ugyanis a temetése után, az elhunyt Írásainak rendezge­tése, selejtezése közben Fejőné, aki átment segí­teni az anyjának ebben a szomorú munkában, egyszerre csak kihúz a sok lim-lom közül egyik fiókból egy összegöngyölgetett, poros kartonlapot, kibontja a tekercset: színes, nemesi czimer van rajta. Kék mezőben bronz szinü harczos, mind­két kezében fringiával, fej nélkül s a felső sarok­ban bástya és kelő nap. Alája Írva a megboldo­gult kezevonásával: »a kihalt Szentannay gróf­család czimere.« Ez alá pedig ugyanezzel az írással: »Szent­annay Gábor grófnak a Rákóczi-harczok alatt állítólag még legénykorában nyoma veszett s vele kihalt a család. De viszont állítólag ugyanő letette a grófi czimet s a nemes Annay nevet vévén fel, megházasodott és családot alapított. Eszerint mi Annayak tulajdonképpen Szentannay grófok volnánk.« Mig ez alá még, bizonyos humorral ez: »a szegény emberen úgy áll a rang, mint a mezit- láboson a frakk: még jobban szembeötlik, hogy mezítláb van. Ezért jobb nekünk elhallgatni a grófságot.« . . . Ettől a fölfedezéstől a számellenőrné egyéne kicserélődött. Régi bohókás könnyedsége eltűnt s őnagysága, vagy Öméltósága néha olyan kimért volt az urával szemben is, mint egy háromszög; szinte döfött a szöglete hegyével. Arról, hogy ezt a némileg bizonytalan grófi származást kikutatják és hitelesen ki is mutatják, j szó szem lehetett, mert anyagi haszon nem lett I volna belőle semmi, az utánjárás költsége pedig fölemésztette volna Fejő urnák talán az egész I esztendei keresetét. De azért a fiatal asszony egyre jobban belemerült uj >én«-jébe. Álmodozva járt-kelt, tett-vett a kis szobákban, miközben ábrándossá vált szeme előtt kilenczágu koronák lebegtek a levegőben, a zöld mintára festett falon, a fehér; közepén zöld karikával czifrázott menye- zeten. Ha valamit, bármit a kezébe vett a ház­nál levő holmi, edény, ruha, üvegnemü, vagy ápróság közül, mindannyiszor mintha sóhaj leb- bent volna el az ajkáról: — Ah más holmi illetne meg engem.! Nem mondta hangosan, csak gondolta, ha­nem ez a gondolat aztán annál jobban gyötörte. Ezen a napon is, mialatt a derék számellenőr a délutáni mellékfoglalkozásából jámborul bakta­tott hazafelé az ő sutytyom-grófnő feleségéhez, az asszony, a Szentannayak leánysarja, szőke bóbitáján képzeletbeli grófi koronával, sóvár te­kintettel nézte, amint odalent a Baross téren a bámész tömeg sorfala közt hosszú kocsisorban robogott a Tattersál felé a sok előkelőség, a bá­rók, a grófok, herczegek, tarka virágdiszes, mé­regdrága kalapjaikban a bárónők, grófn . .. Nem folytatta, hanem mélázó kék szemé­ben egy könny cseppel, felállt az ablaktól, s az áldozatok fájdalmas megadásával ment ki ki­nyitni az előszoba ajtaját, amelynek üvegtáblája előtt, mint mondtam, éppen e pillanatban jelen­tek meg a derék számellenőr becsületes kör­vonalai : — Jön — húzta félre bizonyos felsőbbség- gel a száját jön a: számellenőr. Mint mikor a frakkos mezitlábos ember lát egy közönséges mezitlábost.

Next

/
Oldalképek
Tartalom