Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-03-11 / 10. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő • negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , 1 Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Uj márczius. A vértelen nap fent a magas égen egyre-egyre jobban pirulni kezd, s az elbágyadt vén föld átmelegszik termékeny meleg sugaraitól. Megélénkül az élet, zöldül a róna amerre csak a márcziusi napnak életadó fénye eljut. Hivatlanul is minden évben eljön a tavasz, meghozza őt a rügyfakasztó márczius. Ez a hónap márczius nekünk nem csak azért a verő fényes, napsütéses tavaszért kedves és értékes hónapunk, hanem másért is. Márczius idusához van kötve az uj Magyarországnak kialakulása, a rabságban sínylődött Magyarországnak felszabadulása. Elszáll a lelkünk a tavaszi szellő szárnyain a múltba, hol felelevenednek az első márcziusi nagy napnak gazdag eseményei. A lelkes magyar ifjak a láng- lelkü apostolnak Petőfinek, az ifjúság ünnepelt szónokának Vasvárynak s a többi nagynak vezetése mellett elindulnak felszabadítani a gondolatot a czen- zura béklyóitól. Megjelenik a szabad sajtó első terméke: a »Talpra Magyar.« Elfogadják a tizenkét pontot, amelyben bent- foglaltatik a szabad és alkotmányos Magyarország megteremtésének minden feltétele. Ahogy igy szép sorjában felvonulnak lelki szemeink előtt az események, felmerül annak a kérdésnek megoldása, váljon micsoda okoknak behatására történtek meg ez események hazánkban is. A társadalmi mozgalmak vizsgálója nem marad a felszínen és nem fogadja el egyes emberek eszméinek a szabadság, egyenlőség és testvériség hármas megvalósulását, hanem mélyére tekint a fejlődési folyamatnak, hol rövidesen megtalálja a korszakalkotó gondolatok eredeti rugóit. A szabadság par excellence hazájában, Francziaországban jelentkezik legelőször a középkor helytelen és fejtetőre állított gazdasági berendezkedésének reak- cziója. A középkor a nemzeteket két nagy osztályba sorozta anyagi helyzetük szerint elnyomókéra és elnyomottakéra. Az előbbiek voltak a nemesek, utóbbiak a jobbágyak. Ezt a két osztályt a munka- szervezetnek formátiója hozta létre. A jobbágynak nem volt sem politikai, sem gazdasági szabadsága, mindezeket a jogokat csak az uralkodó osztályok élvezték, kik alaposan kihasználták helyzetüket a védtelenekkel szemben, azokat anyagilag kihasználva. Ennek a visszahatása nemsokára jelentkezett, a felvilágosodás irói Voltaire és Rousseau vezetésével hirdetni kezdik az egyéni szabadságot és egyenlőségei s a társadalom tagjai között a test iséget. A szabad gondolatok jó talajra találnak a nép lelkében, mely mohón szívja magába őket, erejének és nagy szerepének tudatára ébred, megcsörgeti rablánczait, igyekezik lerázni őket. Nemsokára az uralkodó osztály is belátja követeléseik jogszerűségét s az európai államok, élükön Franczia- országgal sorban felszabadítják az elnyomott osztályokat. Az egalité, liberté és frateruite eszméi lépésről-lépésre foglalnak teret. Hazánkban épen az uralkodó osztály tagjai közül indult ki a felszabadító mozgalom, élén a mély gondolkodó Széchenyi s a gyujtóhatásu szónok Kossuthtal, köréjük csoportosult az akkori egész ifjú Magyarország. Az elnyomottságot, rabszolgaságot elseperi egy márcziusi szellő. Szellő, mely nem a rügyező fák ágain siet, hanem az emberek leikéből pattant elő s az emberi szivek vitték tovább végig az elnyomott, a lenyűgözött országokon. A márcziusi eseményeket nem egyes emberek csinálták, hanem az ébredő korszellem valósította meg. A tömeglélektan megmagyarázza mindegyikünknek a márcziusi eseményeket, melyeket röviden igy foglalhatunk össze: a nemzetek politikai felszabadulása. Az első márczius óta egy félszázad telt el s még ma is a régi fénnyel, teljes kedvvel és melegséggel ünnepeljük az elsőnek emlékét. S amidőn ünnepeljük, egy kérdéssel találjuk szemben magunkat. Vájjon a szabadság, egyenlőség és testvériség megvalósulása teljesen boldoggá tette az embereket? Nem vagyunk elfogultak, ha azt mondjuk, hogy: nem. Tekintsünk körül, a gyárkéményekkel teletűzdelt városokban az ipari és kereskedelmi élet gócz- pontjain vagy a szántóföldeken, hol keresztekbe fektetve áll a búza, nézzük meg azt az őrült harczot, amit a kenyérért, a mindennapi kenyérért folytat ember ember ellen. A munkaadó harcz- ban áll a munkással, a patriálkális gazdasági konjukturáknak vége, a munkás: hazátlan bitangnak hívja magát, piros zászló alatt vonul fel és megtagadja nemzetét, magyarságát. És mindez azért, mert A „Nagybánya“ tárczája. Örök élet. A fűbe keveredtem Zöld, lombos fák alatt; A menybolt végtelenje Ragyogva nyalt szivembe, Mint büszke áradat. Eltölté árva lelkem, Mint örök fény, a hit; Oh. nem vagyok magamban, Mert százezer atomban Csak lelkem érzem itt. A menybolt fénye részem, A büszke, égi bolt; Komor felhők zúgása, Lombok bus suttogása Belém honvá’gyat olt. Oh, nincs magány a földön S az égen sincs magány J Minden mi szép, a társam S örökös változásban Rokon tekint reám. Az elmúlásnak átka Lényemre nem borul; Virág lehelletében Szent eszméknek hevében Él halhatatlanul! Varsányi Gyula. Az arisztokrata. — Irta: Zsoldos László. — Fejőné, a derék számellenőr szőke bóbitás, ifjú felesége valami gyűrött, veres párnafélére düleszkedve könyökölt az ablakban s kinézett az utczára. Az ablak, a lakás összes ablakainak számszerint éppen a fele, a harmadik emeleten volt s a Thököli-ut elejéről a Baross-szobor előtt levő térségre nyílott. Következésképp az ifjú szám- elienőrné — akiből igy hátulról, a szobából nézvést nem látszott egyéb, mint a fekete ruhával bevont karcsú teste — kedvére gyönyörködhetett a tér gyalogjáróin összeverődött néptömeg sorfalai közt tovarobogó hosszú kocsisorban, amely a Rottenbiller-utczából és a Rákóczi-utról kígyózva haladt kifelé a külső Kerepesi-uton levő Tatterzálba. Ez estén volt tudniillik a Tetterzálban a Mátyás korabeli lovasjáték első előadása az udvar és a főúri világ jelenlétében. A fogatok, amelyeket Fejőné a Baross-téren át a Tatterzál felé látott ügetni, bárókat, grófokat és herczegekel vittek. A tarka virágdiszes kalapok, amelyekre a sóvár tekintete innen felülről esett, bárónők, grófn . . . Nem osztályozhatta tovább. Mélázó kék szemébe tolakodó könnycsepp szivárgott s ő, ajkán könnyű fohászszal, visszalépett az ablaktól. — Nem jó nekünk itt lenni, — olvasható a szentirásban s a számellenőrné nem lehetett istentelen asszony, mert becsukván az ablakot, fájdalmas megadással, lassan kifelé indult a szobából. Ebben a pillanatban csöngettek. Kivül az előszoba üveg-ajtaja előtt Fejő ur becsületes körvonalai látszottak. Ilyenkor szokott hazaérkezni a délutáni mellékfoglalkozásából. Mert a derék számellenőrnek mellékkeresete is volt. A háztartás, méltóztatik tudni, sokba kerül s a számellenőri fizetés mindjárt nem elég, mihelyt csak kicsit is kényelmesebben akarunk élni. Fejő ur pedig minden áron kényelemben akarta tartani feleségét, minthogy — emberi gyöngeség — szerelmes volt bele. Szerelemből vette el. Sőt a leány is szerelemből ment hozzá. Legalább ő maga azt hitte. Annay Margit — ez volt Fejőné leánykori neve — nem kevesebb, mint két kérőjét kosarazta ki a derék számellenőr miatt, akire még akkor nem lévén abban az állásban, várnia kellett, mig előlép. Nem állítom ugyan, hogy a kikosarazott két ur a szó szoros értelmében megkérte volna a kedves leány kacsóját, de azért bizonyos, hogy mindketten pályáztak rá. Sőt egyikük, a főhadnagy, egy ízben már csaknem »vallott.« Azt mondta a leánynak: — Milyen szép keze van.
