Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-05-27 / 21. szám
{'■Ú^ ' **r TTII. évfolyam. 1909. rjaájns Hó 27. ALMI álS SZáPlUOLALMI UE3TIL 21-iH szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre i korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetésok felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Az érettségi. Május 26. (F. É.) A múlt idők sötét szellemei lassan-lassan elköltöznek árnyékvilágukba s nem rémitik többé az embereket. Akik a sírba szálltak, azok megpihennek s nem háborgatják ártatlan felebarátaikat. A politikai világban még előfordul, hogy egy-egy halottnak vélt politikus ismét feltámad s próbál életet lehelni elványadt tagjaiba, de még itt is ritkán sikerül ez a kísérlet, még kevésbé társadalmi életünkben. Csak egyetlen sárga rém jár-kél közöttünk, csak egy képviselője az elmúlt időknek kisért még az élők közölt s úgy látszik még sokáig is fog kisérteni, mindnyájunk, kik valaha iskolát látogattunk, a diákok, a szülők, no de még a tanárok ijesztő koboldja: az érettségi. Évről-évre előtolakodik ez a téma s elő is fog tolakodni, mig ez a hazajáró lélek nyugalmát meg nem találja, mig csak el nem költözik többi, elporladt, rég elfelejtett társa közé, a nagy semmibe, a Nirvánába, vagy akár a pokolba is felőlünk. Az érettségi vizsgálatok szerte ez országban megkezdődtek. A diákok már összedugják a fejüket s az első komoly lépés embertársainak kijátszására, becsapására megtétetett, mert mindegyike csak azon töri fejét, miképen lehetne az Írásbeli vizsgálatok megkönnyítését célzó segédeszközöket a vizsgálati terembe csempészni s miképen lehet majd a legéberebb tanár figyelmét is kijátszani. Az ifjú tehát, kinek kiadják az érettségéről a bizonyítványt, hogy ezt elérhesse, már első aktusában e vizsgálatnak csalni, színlelni kényszerül, mert hiszen nem kis dolog nyolc esztendő munkásságának gyümölcsét egyszeribe elveszteni s megbukni azon a vizsgán, mely egyedül képesíti a diplomás pályák mindegyikének elérhetésére. S a tanárok, kik nyolc esztendőn keresztül kiismerték egész benső világát a tanuló ifjúságnak, kénytelenek az inquisito- rok gyűlölt szerepét játszani, mert a közoktatási törvény ezt igy írja elő. S látni kénytelen legkedveltebb diákjainak is halálverejtéket izzadó, kétségbeesett fizognomiá- ját s ha beleszakad is a szive, nem segíthet rajta, mert ez visszaélés a törvénynyel, a kiszabott rendeletekkel szemben. S a nyolc esztendőn keresztül eminens diák, a tulizgatottság, a szokatlanság következtében elveszti a fejét s aki mindenkor mindent tudott, a szigorú kormánybiztos előtt még azt is elfelejti, mit máskor még álmában is elmondott. S ezt nevezik érettségi vizsgálatnak. S akkor csodálkoznak, ha az ifjúság minden eszközt megragad, hogy e kellemetlen, e szükségtelen, e felesleges terhén középiskolai vizsgarendünknek, úgy, ahogy tud, könnyíteni igyekszik. S egymásután olvashatjuk majd az ebben, vagy abban a középiskolában a kormánybiztosnak felfüggesztő intézkedését, mert reájött, hogy az ifjak Írásbeli dolgozatai feltűnően hasonlítanak egymáshoz, sőt még azonos hibákat is talál bennök. Az érettségi vizsgát felfüggeszti s nagy csomó diák s ugyanannyi szülőnek hihetetlen kínokat, szenvedést okoz. S mindez miért?! Hogy a diák nyolc esztendei tudásáról meggyőződjék! Hogy lássák, miként tud ósdi formaságok szerinti saját lábán megállani? Vagy hogy talán a tanári kart ellenőrizze, mennyiben igazságos a diákok tudásának megítélésében? Ám akkor küldjenek minden vizsgálatra, ha ugyan vizsgálatra szükség van még, mint ahogy épen a mai tanítási rendszer szerint nincs is, kormánybiztost, vagy az év folyamán, miként a katonaságnál, inspiciáljon a felettes hatóság és váratlanul, minden bejelentés nélkül kopogtasson az egyes osztályokba s akkor vizsgáztasson. Az az eredmény meg fog felelni a valóságnak. De akkor, mikor a diák képzelődés az egész esztendei »druk< következtében a lehető legfeszesebbre izgatódik, akkor, mikor a józan gondolkodást a legkevesebb tanuló tudja megőrizni, akkor annak a jelentős vizsgálatnak célja nem lehet, mert nem adja hű képét az igazságnak, a valóságnak meg nem felel. Miként annak idején a nagyhírű Cató, mi sem mondhatunk egyebet: — Carthaginem esse delendam! — Az érettségi eltörülendő! Városok bankja. — Dr. Halász terve. — Mijus 26. A lapok hasábjain újabban igen sokat olvashatunk oly nagyszabású pénzintézet alapításáról, amely hivatva volna a városok hiteligényeit összpontosítani és kielégíteni s amely a városok erejéből teremtetvén meg, garanciát nyújtana arra, hogy ezen a réven a városok a lehető legolcsóbb kölcsönökhöz juthassanak. Halász Lajos, az ugrai kerület képviselője bontotta ki első sorban a zászlót s igyekezett híveket szerezni a városi bankalapítási tervnek. Az első értekezletet e tárgyban — mint tudjuk — április 29-én tartották meg s a megA „Nagybánya“ tárczája. Ettől újra éledt szivem, Amely attól megdermedett. És gyászba borulunk Ki nem mondott vádtól. Kételyek* — Irta: Vérteay Gyula. — 1. Érzem is, tudom is, Kern ülünk mi össze, Én fölfelé szállnék, Te vágyói a földre. A mi éltet engem, Az csak untat téged, Ha én lelkesedem, Te a közönyt érzed. Jó kereskedő vagy, Csak a hasznot látod És piaoznak nézed Az egész világot. he is nézel, szánsz is, Én meg téged szánlak, S kibomlik a kötés, Szakadnak a szálak . . . 11. Mosolygásod oly hideg volt 8 hulló könnyed olyan meleg. *) Mutatvány Vérteay Gyulának legközelebb megjelenő verses kötetéből. Legyen áldva a bánatod Én halavány szép virágom, Bárcsak mindég csókolhatnám Könnyeidet szempilládon. Mert tudom, hogy enyém maradsz, Mig telkeden bánat árnya S nem tudom nem lesz-e másé Újra ajkad mosolygása . . . 111. Az én bizonytalan jövömhöz Hogy kötnéd hozzá sorsodat f A te bizonytalan jövödhöz Hogy kötném hozzá sorsomat? Mindketten a bizonytalantól Mindegyre félünk, rettegünk, Egy bizonyos csak: boldogságunk Örökre elveszett nekünk. IV. Te nem bízol bennem, Én nem bízom benned S örök kételyektől Lelkünk egyre szenved. S bár szeretjük egymást, Lelkünk mindig vádol S nem is fogunk hinni Sohase’ egxjmásnák És hülnek a szivek És nőnek az árnyak ... A hínár csókja. — Irta: Zsoldos László — A Duna partján sétáltam a halkan zizzenő nyári alkonyaiban, hallgatva a tücskök czirpe- lését s a békák brekegését, amely a kőhajitás- nyira sötétlő kicsiny szigettől húzódó nádasból zsongott ritmikusan felém. Amint igy lassan álmodozva mendegélek, a nedves fövényen egyszerre csak előttem terem szapora ugrándozással egy zöld béka. A lábam előtt megállt és én, tisztán láttam, hogy kidülledt szemével reám tekint. Igen szeretem az állatokat, s ezért én is megállottám, egy pillanatig, farkasszemet nézve a békával a suttogó félhomályban. A kis állat pedig, nekibátorodva jóindulatú fellépésemtől, nagyot kuruttyolt. Aki érti az állatok hangját, mint ahogyan — talán nem dicsekvés ha mondom, sok évi megfigyelés után nekem sikerült megérteni, — annak a kurutty- szó ezt jelenthette:
