Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-05-27 / 21. szám

2

NAGYBÁNYA

1909. május 27.

Hogy a kormány ellenőrzése biztosíttassák, az intézet igazgatóságában a belügyminisztérium egy-egy kiküldöttje foglal helyet.

A kormány támogatását pedig bélyeg és illeték kedvezményeken kívül abban várják, hogy az állam pénztári készletei és fölöslegeiből a Városok Országos Takarékpénztárába is helyez betétet, lévén ez az intézet nem üzleti nyereségre alapított pénzintézet, hanem eminenter városi érdeket szolgáló nemzeti közintézmény.

*

* *

Mint értesülünk, dr. Halász eszméjét a városok nagy többsége általános helyesléssel fogadja, sőt például Szabadka legutóbb tartott közgyűlésén 300.000 koronával lépett be a városok takarékpénztárának részvényesei közé.

A háziipar.

Május 26.

Az a bizonyos »nemtörődömség« vonul végig egész közéletünkön. Ez képezi tulajdonképeni okát gazdasági elmaradásunknak. A közgazdaság főbb ágaival nem törődünk, a mellékágait lekicsinyeljük. Igv a háziipart is.

Pedig a háziiparnak ép oly fontos, mint nagyjelentőségű szerepe van egy nemzet gazdasági életében. Nemcsak a nép keresete szempontjából, hanem azért is, mert igen fontos iparágak meghonosithatásának és egészséges fejlődésének alapját képezi.

Olyan szívesen szeretünk mindig a külföldre hivatkozni, de jó példáit sehogy sem követjük. Pedig különösen a háziipar terén nagyon is a ! külföld után kellene indulnunk. Milyen más irányú külföldön a háziipar, mely egyes szegényebb vidékeken a népnek nemcsak megélhetését biztosítja, de némi jólétet is képes nyújtani.

Ott van például a Schwarczwald, ahol az óragyártás, Belgium, ahol a fegyverkészités, vagy tisztán házi vagy mondhatnék családi ipar, melyben a ház minden tagja vagy egész nap, vagy a mezei munkáktól és állattenyésztéstől szabad óráiban foglalkozik. Az előállított termékeket aztán vagy maga viszi piacra, vagy konzorciumba állva, értékesíti; vagy mint a két utóbbi példánál, egyenesen valamely vállalkozó gyáros számára, az órának vagy fegyvernek egy és ugyanazon alkatrészeit dolgozza évről-évre saját tűzhelye mellett, a vállalkozótól kapott anyagból, gyakran annak szerszámaival, legtöbbnyire előleg és későbbi elszámolás fejében.

Ezeken a helyeken tehát szerves munka- megosztást látunk, mely a föld népét is rendszeres munkához szoktatja, idővel iparossá neveli. A nagy gyári iparnak ezen nemzedék adja aztán a többé-kevésbé képzett munkásokat. Ezért köny- nyebb ezekben az országokban bármely uj iparágat felkarolni, vagy a már létezőt az igények szerint fokozni és fejleszteni, mert a munkaanyag folyton megvan és nevelődik az országban.

Ha már most eme rendszer szemmeltartá- sával saját háziiparunkat nézzük, csak ötletszerűséget, munkapazarlást látunk mindenütt. A rendszer nálunk épen a rendszertelenség, a szervezetlenség ezen a téren. Nem az igényekhez, nem az illető vidéken meglevő termelési előfeltételekhez mérve honosítják a megfelelő háziipart, hanem ötletszerű, időről-időre jelentkező és divatosan felkapott jelszavak után indulnak.

Valósággal megdöbbentő adatokat mutat a magyar háziipar törzskönyve, amely adatok és számok a legszomorubban igazolják állításunk helyességét. Ott, ahol a háziipart nálunk is a külföldi jó példákat követve, vállalkozók segítségével, mint a családi ipart rendszeresen, szerves munkamegoszlással űzik, az eredmény egészen más. A legszebb és legcsattanósabb példát erre a szalmafonás csoportjában láthatjuk.

Hajduvármegye négy községében, nevezetesen Hajdu-Nánás, Hajdú-Böszörmény, Hajdu-Dorog és Ujfehértó községekben összesen 3400 család foglalkozik szalmakalapok készítésével és az általuk előállított áruk piaci értéke 1,200.000 K.

Ilyen továbbá az árvamegyei vászonszövés, ahol 326 család évi termelése 565.000 méter különféle vászon, 260.000 korona értékben, a melyből 450.000 méter egy vállalkozóra és 115.000 méter egy másik vállalkozóra esik.

Nem a háziipar rendeltetése, hogy a különlegességeket kereső külföldi látogatónak exotikus dolgokkal tudjunk kedveskedni, bármennyire emeli is öntudatunkat, ha az idegen megdicséri népünk' nek pl. a díszítésben megnyilatkozó erős szépészeti érzékét. A háziiparnak az a célja, hogy családi iparrá fejlődve, a népnek rendszeres munkát, állandó keresetet adjon. E tekintetben mellettünk bizonyít különösen a varottas példája. Mert hiszen ismerjük azt a háborút, mely az igazi és nem igazi varrottas között állandóan folyik. Az igazit — fodorvásznon — a régi bevett módon és nehézségekkel — varrják. A másikat — gyárilag, könnyedén, — a szemnek tetszetősebb szinvegyitékkel készítik s ez a modern az olcsóbb, a kisebb értékű. Az igazi varrottas nevet szerzett magának és bejutott még a királyi

jelentek egyhangúlag helyeselték is a bankalapítás eszméjét s abban állapodtak meg, hogy legalább 10,000.000 kor. alaptőkét kell összehozni, amelyet a városok jegyeznének.

Halász Lajos dr. — mint a Városok Lapja írja — a bank tervezetét már elkészítette s azt most küldi meg tájékoztatóul a városoknak.

E terv főbb vonásaiban a következő:

Az intézet czime és czélja.

Magyarország törvényhatósági és rendezett tanácsú városai a városok hitelügyeinek és hiteligényeinek kielégithetése czéljából a kormány támogatása és ellenőrzése mellett Budapest székhellyel megalakítják a »Városok Országos laka- rékpénztár<-éX.

Az intézet alaptőkéje és részvényei.

Az intézet alaptőkéje 10.000,000 kor., mely összegűek a felét a városok jegyzik, a másik felét pedig magánosok. Ezen összeg jegyzését egy pénzcsoport arra az esetre, ha a városok az 5.000,000 koronát tényleg jegyzik, már elvállalta. A részvények száma 10.000, egy részvény névértéke 1000 K. A részvények jegyzése a városok évi költségvetését, vagy házipénztárát semmivel sem terhelné meg, mert annak fedezése, ahol a városok tulajdonában értékpapírok vannak, nem is készpénzzel eszközlendő, hanem ott csak egyszerű hitelmiveletrői van szó: jelenleg az egyes városok Wertheim-szek- rényében fekvő értékpapírok egy kis hányadának a Városok Országos Takarékpénztára részvényeibe való átcseréléséről lesz szó.

Az intézet szervezete.

Hogy az intézet czéljának megfelelhessen s eminenter a városok hiteligényeinek kielégítésével foglalkozzék, anélkül azonban, hogy a városokat az olcsó kölcsönök adásával könnyelmű adósságcsiuálásra — ha ugyan erről egyáltalában komolyan beszélhetni — ösztökélné, az alapítók szükségesnek tartják, hogy az intézet irányítása a városok kezében maradjon. Evégből az intézet igazgatóságában és felügyelő-bizottságában ugyanannyi polgármester foglal helyet, amennyi igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagot az alaptőke felét jegyző pénzcsoport választ. Az igazgató tanács tagjai pedig kizárólag polgár- mesterek lesznek.

A kormány támogatása és ellenőrzése.

A Városok Országos Takarékpénztára a kormány támogatása és ellenőrzése alatt áll.

— Tisztelt uraság, mit keres itt este a Duna vize partján ?

Nem akartam rossz nevelésűnek látszani, tehát — nem ugyan brekegve, hanem a magam emberi beszédjén, — ezt feleltem neki a kérdésére :

— Béka barátom, én festő vagyok és hangulatot keresek itt este a Duna vize partján.

— Hangulatot? brekkent vissza csodálkozva a zöld jószág. És olyan furán ugrott szava mellé, mintha csak azt akarta volna jelezni ezzel az ugrással, hogy nevet rajtam. Hangulatot tisztelt uraság ?

Bosszúsan pillantottam a konfidens állatra és toppantottam a lábammal.

— Ej, hát csufolódni akarsz velem ?

Az eleven zöldség megszeppent.

Dehogy akarok én csufolódni veled jó uraság ! Csupán egy titkot akarok elárulni neked, ha meghalgatod. A titok az, hogy itt a nádas szélén a hínárban (s e szónál kissé balra ugrott a viz partja felé) már a nyár eleje óta fekszik egy sárga hajú leány.

— Mit beszélsz ? szóltam közbe izgatottan, de a béka nyugodtan folytatta:

— Igen, sárga hajú. Vagyis tulajdonképen már zöld hajú, mert odalent minálunk mindent zöldre festenek. Amikor lekerült közénk az a leány, hát én emlékszem rá, szép volt és fiatal, hanem azóta nagyon megrulult, felpuffadt, szét- mállott, és megöregedett. Erről a leányról tudok én egy hangulatos dolgot. Meghallgatod jó uraság ?

Kíváncsian pislogott rám, mialatt én botomra támaszkodva, merengő gondolattal tekintettem a nádas felé.

A béka pediglen tovább brekegte:

— Hát, uraság, az a szép sárga hajú leány tavaly még itt sétáit minden este a viz partján egy barna fiatal emberrel. Egymás kezét fogták, vagy karon fogva mentek é3 suttogó hangon beszélgettek. Szerelmes pár volt. Egyszer azután bíboros naplementekor, a barna fiatal ember átunszolta a leányt a fahidon és akkor átmentek oda a szigetre. A leány ellenkezett, azt láttam, tétován lépett rá a hid padlójára, de végre mégis engedelmeskedett a férfinak. Átment vele a szigetre.

Mire visszatértek, már rég fent volt a hold s én amonnan a vízből csupán azt láttam, hogy a férfi hevesen átkarolja a leány derekát és a leány piheg és ajka remeg.

Attól fogva minden alkonyaikor ez lett a vége a sétának; a szerelmes pár átrándult a szigetre és késő holdvilágnál tért vissza a hídon.

Meg nem foghattam, tisztelt uraság, hogy mit kereshettek a szigeten. Mert az ilyesmi nálunk békáknál nem szokás. Később azonban elmondta nekem egy tücsök, hogy a szigeten a sürü lombok között rejtőzködik egy ház és abban a házban alkonyat után minden este meggyulladt egy gyertya és a gyertya világnál, bent a szobában, ölelkeznek a szerelmesek és ettől az öleléstől a nyápicz gyertya elalszik.

— Ostoba! — dünnyögtem önkénytenül — hogy lehet olyankor elaludni ?

— Na igen, szőtte tovább a különös történetet a béka. Sajátszerüen brekegve, én is ezt mondtam a tücsöknek. A tücsök pedig elszégyelte magát és hatalmasat szökkenve távozott.

Ősszel a hűvös estéken elmaradozott a viz partjáról a pár. S azóta egész télen át nem láttam őket. Most a melegedő tavasszal azonban újra megjelentek. De mindketten mintha megváltoztak volna. A sárgahaju lány talán meghízott. a barna fiatal ember pedig okvetetlenül elhidegült. Nem suttogott többé, hanem olykor kiabált, a nő pedig sirt, vagy esdeklő arccal tekintett ilyenkor reá.

Egyszer aztán mi történt ? Én ott gubbasztottam szokott helyemen a nádas szélén, amikor itt a parton megjelent a férfi, meg a leány. És — senki sem volt itt rajtuk kívül — nagyon indulatosan beszéltek egymással. A leány lebukott a földre és karjával áthurkolta a másiknak a térdét.

Gábor, gondolj a magzatodra!

— Gábor pedig — csak ekkor tudtam meg a nevét, — kibontakozott az ölelésből és durván felelt:

— Nekem a jövőmre kell gondolni Irma! Én sohasem vehetlek téged feleségül!

A boldogtalan — mert bizonyára boldogtalan volt, ugyebár, tisztelt uraság? (Hát persze, hogy boldogtalan volt te együgyü kis béka) — a boldogtalan nő ekkor, mintha villamos áram fu-