Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-04-01 / 13. szám

1909. április 1. NAGYBÁNYA 3 sara való törekvés kényszerit ránk: centrális szerepet visz a háború és a béke eszméjének ellentmondása. Amig egyrészt erkölcsi és tudo­mányos belátásunk a háborút elítélteti velünk, addig jogérzékünket mesterségesen úgy meg tudják nyomorítani, hogy türjük, sőt elismerjük ; a czéljait szolgáló berendezéseket és intézmé­nyeket. Ezt az ellentmondást keserűen érzi minden kulturmozgalom, amely a társadalom erkölcsi és gazdasági emelésére törekszik. Megérzi első­sorban, mert ellenfele a gazdasági erő akkora részének ura, hogy minden más törekvés elől elvonja a szükséges anyagi eszközöket, más­részt pedig ez az ellenfél rettenetes szellemi infekcziót terjeszt. Panaszkodunk az emberek egoizmusáról, erőszakosságáról, rosszhiszeműségéről. Fájlaljuk az embertársaink jogainak nyilvánvaló eltiprá- sát. Tanítjuk a felebaráti szeretet törvényét a vallás és az állam tanai szerint. Ne ölj! parancsoljuk. S aztán ifjúsága vi­rágában, pályája kezdetén kiragadják a fiatal embert életének megalapozásából, hogy évekig j mást se tanuljon, mint ölni: rendszeresen, biz­tosan. pontosan. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, szól a legfelsőbb erkölcsi törvény. De jaj an- ' nak a katonának, akinek gyilkolást parancsoló vezényszó idejében eszébe jutna ez a szelíd szózat. Amint a háború szele végigsuhan az or­szágon, tüstént milliárdok állanak rendelkezésre. Kullurczélokra soha sincsen pénz, hacsak a perselyekben gyűlő filléreket nem tekintjük an­nak. Hiába utalunk arra a 80000 emberre, ki­ket évenkint a tuberkulózis pusztít el hazánk­ban. Megmentésükre, további nemzedékek sor­vadásának megelőzésére »nincsen pénz.« Százezrekre megy hazánk analfabétáinak száma. A kormány kénytelen elismerni, hogy ! pénz hiányában nem tud szervezni annyi isko- j iát, amennyi e szörnyű baj kiirtására kellene. Van egy gyönyörűségesen megalapozott gyermekvédelmi intézményünk. Tudjuk, hogy telőzetlen. mert csak 15 éves koráig védi a gyer­mekeket, hogy sok más hibája és hiánya van, amely mind könnyen javítható és pótolható. De nincsen pénz. Látjuk népünk fizikai sorvadását, tudjuk, hogy a munkával túlterhelt anyák védelme a faj regeneráczióját jelentené, — de a védelem pénzbe kerül. A betegeink, az aggok, a túlterheltek: em­beri társadalomhoz nem méltó állapotban ten­getik nyomorúságos életüket; mily parányi az, amivel könnyítőnk rajtuk! Nincsen pénz az ag­gok ellátására, a betegeink gyógyítására, a ter­hek könnyítésére. Hány kiváló elme tudományos, művészi, technikai produktiója pusztul el csirájában, mert nincsen berendezésük, amely az emberiség egye­temes kincsét gyarapító munkájukat honorál­hatná ! Éhtifusz, túlzsúfolt lakások és az ezekkel járó legmélyebb erkölcsi veszedelmek pusztít­ják társadalmunkat és minden szocziális törek­vésünk teás zsurokon, meg utczasarkokon el­helyezett perselyekben gyűjtött fillérek, meg koronák alapján áll. Ha a kulturtörekvések támogatói felisme­rik a czéljuk elérését megnehezítő militarizmus igazi lényegét, logikusan csak az várható, hogy j egyesitik erejüket mindazokkal, akik munkájuk és törekvésük akadályát szintén a fegyverkezés­ben és a belőle áradó, tőle elválaszthatatlan brutális szellemben ismerték fel. Egyesülniük kell mindazoknak, akik egy jobb, igazságosabb világrendet csak jogbiztosi- tékok alapján hisznek felépilhetőnek. Az embe­riség legnemesebb lelki tulajdonságai nem fej­lődhetnek, amig a háború glóriás ideál, amig felebaráti indulatainkat gyilkos dührobammá tudjuk változtatni. Kultúránk pedig csenevész, sápkóros marad. Ezért a békemozgalom minden kulturmoz- galmat egyesitő kapcsa az erkölcsi és anyagi törekvések hathatós támogatója és viszont: ezért kell a békemozgalomnak minden más kultur- mozgalomban a maga czéljai elérésére támaszt találnia. Swimmer Rózsa. A „Finum csárdá“-ban. Mint a múltak hagyománya Büszkén áll a »Finum csárda,« Holdvilágos csöndes estén Zaxar parton — Zazar mentén. Álmadozva arra járunk Az ajtóra rátalálunk 8 legyen éber, legyen álmos: Adj Istent mond a korcsmáros ... Még a lég is magyarabb itt: Az ablakban tulipán nyit . . . Csillog a nedv a pohárba — 8’ fényesebb a lélek álma. Cseng a serleg — sir a nóta Magyar szív a hallgatója, S fohászkép csendül a csendbe : ... Az a nóta: azt üzente . . . S amennyi csepp a pohárba: Annyi a szem pitvarába ... A hegedű rezdülése Szivünkbe tér pihenésre. Nagy hirtelen fényesség kél, Vakítóbb az örök fénynél, Milliónyi sugár villan: A tetőtől le poriglan. S mintha a bús tompa nóta Hangja válnék mind siróbbra . . . A tulipán kelyhe rezzen Titokzatos, nagy keservben. Nem volna-e jobb a bor is, Azt se bánnák, ha vaczkor is {Semmi sallang úgy se kellett) Száz szál gyertya fénye mellett? Úgy merengni délibábról, Diadalmas szabadságról. , . Felidézni hős időket: 5 megáldani némán őket. . . Leborulván az asztalra, Rágyújtani arr’ a dalra, Hogy a sorsunk jaj de bajos, Mért haltál meg Kossuth Lajos 1? ... Fiié tsz Henrik. HÍREK. Márczius 31. Ai uj évnegyed alkalmából kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik szives beküldésére s előfizetéseik megújítására. Egyben kérjük lapunk barátait, hogy lapunkat ismerőseik körében ter­jeszteni szíveskedjenek. Személyi hir. Jámbor Lajos budapesti műépítész a városi nagyszálló építési ügyében rövid ideig váro­sunkban időzött. Uj pénzügyi tanácsos. Őfelsége a király Láday Kálmán nagybecskereki pénzügyi titkár- ! nak a pénzügyi tanácsosi czimet adományozta. Pénzügyi kinevezések. A m. kir. pénzügy- miniszter Szüts Károly nagybányai adótárnokot a Vili. fizetési osztályba sorozott I. osztályú adó­pénztárossá, Bommerszbach Péter ellenőrt a IX. fizetési osztályba sorozott 1 osztályú ellenőrré, Simcsó Ferencz, Spiesz György és Malahovszky Imre adótiszteket pedig a X. osztályba sorozott adóhivatali segédekké nevezte ki. Eljegyzés. Sajó Dezső vetési körjegyző el­jegyezte Kacsó Károly műszaki tanácsos leá­nyát, Mariskát, Nagykárolyban. Esküvők. Sípos Dezső, a magyar állam­vasutak mérnöke vasárnap tartotta esküvőjét Zádor Margittal. Az esküvőn mint tanuk Stein- feld Béla és Rózsa Simon szerepeltek. Az es­küvőt a menyasszonyi háznál fényes lakoma követte, mely után a fiatal pár a férj állomás­helyére, Szegedre utazott. — Székely Lajos, a Ganz-féle villamos részvénytársaság szerelője ma, kedden tartotta esküvőjét Winkler Rózával. Tanuk voltak: Steinfeld Móricz és Köves Lajos. Az esküvőt nagy vacsora követte. Virágvasárnap. Virágvasárnap a róm. kalh. plebáni templomban az ünnepi istentisztelet 9 órakor kezdődik. Az istentiszteleten passió­éneklés lesz, melyre az egyházi énekkar már is javában készül. Az első lamentácziót nagy­hét szerdáján délután 4 órakor tartják. A villamvilágitási mü átvétele. Tudvalevőleg a város képviselőtestülete Hollós József m. kir. kereskedelemügyi műszaki tanácsost kérte föl a villamvilágitási mű felülvizsgálatára s a leszá­molási munkálatok megejtésére. Hollós József műszaki tanácsosnak azonban másnemű elfoglalt­sága miatt a kereskedelmi miniszter szabadságot nem ^engedélyezhetvén, a város a felülvizsgá­latra Semsey Béla budapesti elektrotechnikust nyerte meg. A hivatalos átvétel már a legköze­lebbi napokban megtörténik. Csendőrségi szemle. Pfeifer Károly, a má­sod törzstiszt teendőivel megbízott csendőrszá­zados városunkba érkezett s a csendőrség felett szemlét tartott. A városi tanács jelölése. A muzeum-egye- sület választmányának most jár le a mandá­tuma. Az alapszabályok értelmében a városi tanács négy tagot jelöl a város részéről, kik hivatalból tagjai a választmánynak. A tanács a jelöléseket most ejtette meg s rendes tagokul dr. Makray Mihály polgármestert, Torday Imre, Bálint Imre és Csudör Lajos tanácsosokat je­lölte. Égly Mihály főjegyző, mint múzeumi őr, szintén hivatalból tagja a választmánynak. Uj lap Szatmáron. Szatmáron >Polgárok Lapja« czimen uj lap indult meg Thurner Al­bert és dr. Tanódy Endre szerkesztők vezetése mellett. Az első szám élénk, változatos tarta­lommal jelent meg. Háziipari kiállítás. A szatmárraegyei gazda­sági egyesület által rendezett kosárfonó házi­ipari tanfolyam most nyert befejezést s a tanu­lók által készített tárgyakat egy kiállítás kereté­ben mutatják be a közönségnek. A kiállítást Apa községben rendezik s az április 2., 3. és 4. nap­ján lesz nyitva. Ki lesz állítva mintegy 800 drb. mezőgazdasági, szállító, háztartási kosár és külön­féle dísztárgy. A gyümölcsértékesitö részvénytársaság az alapszabályok 6. §. értelmében ezúton is felkéri azokat a részvényeseket, kik a jegyzett részvé­nyekre eső összeget teljesen még be nem fizet­ték, hogy ezt 15 nap alatt a részvénytakarék­pénztárba befizetni szíveskedjenek. Átköltözés. A rák-utczai állami elemi is kola e hét elején költözött át a felsőbányai- utczai (Kereszthegyi) díszes iskolaépületbe s a tanítás már az uj iskolahelyiségben folyik. Pénzügyi tisztviselők lakomája. Szatmár- vármegye pénzügyi tisztviselői Plachy Gyula pénzügyigazgató s a többi előlépett vármegyei tisztviselők tiszteletére április hó 3-án, Nagy­károlyban, a »Magyar Királyiban nagyszabású lakomát rendeznek, melyre városunból is többen átrándulnak. Huszthy Mátyás fényképei (Műterem: Hid- utcza, a ref. templommal szemben) általános köz­kedveltségnek örvendenek. Felvételek egész nap eszközöltetnek. A könyörület nevében! Egy elesett, sze­gény özvegy asszony, ki tiz éve hátgerinczsor- vadásban szenved s lábaira is béna, a közeledő szeretet ünnepe alkalmából a Föltámadott ne­vében kéri az irgalmas sziveket, hogy nagy nyomorán bármi csekély adománynyal enyhí­teni szíveskedjenek. Az adományok Lukácsy Imréné (Varga-ut 6. sz.) czimére küldendők. BÚCSÚ. Mindazon jóbarátaim és ismerőseim s egyáltalában mindazok, akikkel tízévi ittlétem ideje alatt érintkezni szerencsés voltam, kiktől azonban rendkívül szűkre szabott időm miatt végleges eltávozásom alkalmából személyesen búcsút nem vehettem, ezúton fogadják irányom­ban tanúsított barátságukért és jóindulatukért hálás köszönetemet, kérve mindnyájokat, hogy tartsanak meg továbbra is szives jóemlékezetök- ben, amint én is mindenkor őrömmel fogok rájok visszaemlékezni. Pataki Béla méhészeti szaktanár. Halálozás. Soproni Dávidné, ki mint szü­lésznő 42 évig szolgálta a várost, f. hó 29-én, hosszas szenvedés után, életének 82. évében el­hunyt. A boldoguitat nagy részvét mellett tegnap helyezték örök nyugalomra. A tisztes matróná­ban Löwinger Géza kereskedő anyósát gyászolja. A debreczeni kamara ösztöndíjai. A deb- reczeni keresk. és iparkamara pályázatot irt ki a folyó évre megállapított következő ösztön­díjakra és jutalmakra. 1. Tanulmányutazási ösztöndíj iparos-ifjú számára, külföldi utazásra, 600 K. 2. Szabó Kálmán utazási ösztöndíj két, egyenként 300 koronás, egyike iparos, másika kereskedő ifjú számára. 3. Iparos önállósitási ösztöndíj, két, egyenként 200 koronás, Debre- czenben felszabadult jóravaló iparos ifjú részére. E három fajta őszt. dij pályázati lejárata 1909. május 15. 4. Munkásösztöndijak. Öt, egyenként 100 koronás és hat, egyenkén 50 koronás ju- talomdij és okmány-kitüntetés. Lejárat junius 1. 5. Szakiskolai ösztöndijak. A debreczeni fémi­pari szakiskola tanulóinak 5. egyenként 200 ko­ronás, a szatmári faipari szakiskola tanulóinak

Next

/
Oldalképek
Tartalom