Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1909-03-25 / 12. szám
Előfizetési Arak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a , ’ lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. E G LY MIHÁLY. 1 Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Zálogüzlet. Márczius 24. A banküzlet különböző nemei között első helyen szerepel a lombard- kölcsönök nyújtása. Lombard-üzlet a hitelnyújtás azon neme, mely kézizálog alapján történhetik. A kézizálog lehet nemesércz, értékpapírok, vagy oly áruk, melyek tömegesen hozatnak forgalomba. Városunkban ez üzletággal a városi takarékpénztár foglalkozott egyedül, azonban nem régen ez is beszüntette ily irányú működését. Most úgy állunk, hogy Nagybányán, mely élénk kereskedelmi és intenzív ipari élettel bir, egyetlen egy zálogra kölcsönt nyújtó vállalkozás sem működik. Már pedig, hogy milyen szükség van egy ily irányú vállalatra, azt mi sem bizonyítja jobban, mintha ide iktatjuk a városi takarékpénztár 1907. évi zárszámadásának, akkor még működő, ez üzletágra vonatkozó számadait. 1906. év végén zálogtárgyakra kiadott kölcsönök .... 12.051 K 1907. év folyamán zálogtárgyakra folyósított kölcsönök 10,020 K 22.071 K 1907. év folyamán ki váltatott 10,485 K 11.586 K Kamatjövedelem 659 korona 94 fillér volt. Vegyük azonban tekintetbe azt, hogy ez csak szorosan vett lombard-üzlet volt, amennyiben csak ékszereket, értéktárgyakat és értékpapírokat fogadott el biztosítékul, helyesebben zálogul, és mindezek dacára szép forgalmat csinált. Ám egy megvalósulandó zálogüzletnek ezeken kívül is messze kiterjesztenie kell üzletkörét. Lehetőleg oly fokig, hogy minden értéket képviselő tárgyat elfogadjon, illetve reá zálogkölcsönt nyújtson. Nevezetesen fel kell vennie üzletkörébe a ruhanemüeket, háztartásbeli és ipari czikkeket, stb. Ezt természetesen sikerrel csak magánvállalkozás oldhatja meg. Midőn igy állástfoglalunk a zálogüzlet megvalósítása mellett, szükséges megokolnunk, hogy mi okból óhajtjuk s micsoda egészséges hatást remélünk tőle. Vidéki hitelviszonyaink manapság sincsenek oly precízül berendezve, hogy a kölcsönt kereső ember azonnal pénzhez juthasson. Egy kölcsön felvevése sok utánjárást, nagy biztosítékot és napokig tartó időt igényel, ami a hirtelen hitelre szoruló egyénnek tetemes vesztességet okoz. Másrészről a kölcsönt venni szándékozónak mégha csak 30 — 40 koronára van is szüksége, váltójához két embert: kibocsátót és forgatót kell állítania, amit az alaki törvény- szerűség idevágó rendelkezései megkívánnak. Hogy ez micsoda kellemetlenséggel, utánjárással és minden előfeltétel birtokában is mily sok kudarczczal jár, azt csak a szenvedőlegesen szerepeltek tudják megmondani. E bajokon volna hivatva segíteni elsősorban a zálogüzlet. Mely minden elfogadható zálogtárgyra pár perez alatt nyújt kölcsönt anélkül, hogy kötvényt kellene aláírni vagy jóbarátokat lenne szükséges segítségül hívni. Az apró hitelt igénylőknek óriási könnyebbséget nyújtana kétségkívül. A zálogházi hitel tekintélyesen redukálná az uzsora-kölcsönök kontingensét. Mert manapság a zálogüzlet hiányában a megszorult emberek egyenesen ki vannak szolgáltatva az uzsorásoknak. Hitelt ingóságaira nem kap, kénytelen az uzsorát hivatásszerűen űző apró szatócsokhoz menni, könyörögni s végül a kapott összeg után horribilis kamatokat fizetni és terhes kötelezettségeket teljesíteni. Klasszikus példákkal szolgál erre boldogult Egan Ede a földmivelés- ügyi minisztériumhoz küldött jelentéseiben, de klasszikus példák találhatók itt a mi vidékünk is. Halváinkban, sőt városunkban is az uzsora ragályszerüleg terjed. Járásbíróságunk épületében állandóan ki vannak függesztve az uzsora elleni hirdetmények s egy vidéki kis zugintézet ellen most is vizsgálat folyik töméntelen uzsoraeset miatt. A zálogüzletek czélja ezek szerint a gyors hitelnyújtás, oly módon, hogy a hitelt keresőnek nem szükséges Írásbeli vagy ingatlan biztosítékot nyújtani, hanem teljesen elegendő a kézi zálogtárgy. Eredménye pedig az uzsora üzlete csökkentése, egybefoglalóan a hitel helyes rendezése és okszerű szervezése. E kettős eredmény már igy is elegendő ok arra, hogy e kérdés mihamarabb a megvalósulás stádiumába jusson. Fejtegetéseink valódiságáról és a zálogüzletek életképességéről legjobban meggyőzhet a „MagyarPénzügy“ ez. előkelő köz- és hitelgazdasági folyóirat, melynek legutolsó számában a következőket olvashatjuk: Az „Aradi Hitelbank és Takarék- pénztár“ zálogosztályát márczius 10-én adta át a forgalomnak. Miután ez az osztály nemcsak ékszerek, hanem külöA „Nagybánya“ tárczája. Elmondtam a virágoknak . . . Elmondtam a virágoknak, Mint szeretlek, mint imádlak '. Szavaimra kelyheikböl Mámoritóbb illat áradt. Elmondtam a csillagoknak Csöndes, néma éjszakákon: Ragyogóbban tündökölve Hirdették ők messze tájon. Elmondtam a* esti szélnek Amint halkan tova repkedi: S az én tenger szerelmemről Suttogott a leveleknek. Tudta minden . . . Megértették, Mint imádlak, mint szeretlek: Csak Te voltál, ki nem érted, A Te hideg, büszke lelked t . . . Margit. Családom fiskálisa és barátja. — Irta: Égly Mihály. — Az emberi kor legrózsásabb és legboldogabb hajnalára ébredtem. Gyilkos köd volt, szinte szür- csölni lehetett, de az én számomra rózsákat mutogatott. Ha igaz is az, hogy ily fojtogató ködben a nap fel szokott kelni (pedig szunyókál az öreg), sugarai jóformán még az ablakaimat sem érhették volna el, máris jóleső mosolylyal konstatáltam, hogy ezer csengő forinttal gazdagabb vagyok. A tegnapi napon lesöröztem a postát (Bal- lagi figyelmébe: a Iá lekéstem a vonatot) s a midőn az ezer forintos utalványnyal a postáskisasszony előtt megjelentem, hogy mint szorgalmas és öntudatos méh a kenderesi takarékpénztár méhkasa felé továbbítsam fölös filléreimet, a postás kisasszony egy hirtelen szőke úrral folytatott hivatalon kívüli nyájas pourparlékat, ami azt jelentette, hogy a hivatalos óra véget ért. S terringettét, ma arra ébredek, hogy a leib- zsurnálom a kenderesi takarékpénztár csúfos bukását újságolja. A jó vidékiek nagyzási mániájukban ép úgy sikkasztottak, loptak, mintha csak a központban volnának. A hangulatok egész raja lepett el. Merengve néztem a messzeségbe, mely a vastag ködben két lépésnyire terjedt az ablakomtól. A szomszédban a sneider, kinek az a jelmondata; a pénz olvasva . . . döngette a feleségét; felettem mintha vicze-kerubok zengtek volna: a tiszteletbeli ut- biztos leányai a negyedik emeleten duetben énekelték a pekingi trombitás megható áriáját. Az álmadozásoknak adtam át magam. Most mi az ördögöt csináljak én ezzel a pénzzel? Ha magamnak arany órát veszek arany lánczczal, a feleségem megharagszik. Ha a feleségemnek megveszem az esküvőnk napján ígért briliáns kar- pereczet, a férje haragszik meg. Ha kifizetem a a ruhaszámlát, megharagszik a greizleros; ha a greizlerosnál apasztok valamit, megtudja az utcza, a házi ur és kitesz a lakásból. Oh mert én jó szivü vagyok, mindenkinek a legelsőséget ígértem. Épen azt határoztam el, hogy a haragoskodás kikerülése szempontjából nem fizetek senkinek, midőn ajtónk villamos csengetyüje hangosan brekegni kezdett. — A nagyságos ur nincs itthon! hallom a Marcsa leány jól betanult mondokáját. — Ah, csak egy hitelező, gondolám s tovább füzém merengésem fonalát. — Mindenáron beszélnem kell vele! dörgé egy mély bassus. Felálltam s keresgélni kezdtem emlékezetem tárházában e hang tulajdonosa után, mely úgy dörgött, hogy a Ney Dávid bassusa valóságos fülemüle csattogás volt hozzá képest. — De ha nincs itthon! erősitgeté a Marcsa leány. — Egyre megy. Várni fogok!
