Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-07 / 1. szám

■VII. évfolyam. l©0©. 5armá,r lió 7. 1-ső szán. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a , , lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. EGLY MIHÁLY. I Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A reklám. Január 5. Minden évben egyszer e rovatot a hirdető közönségnek szenteljük, hogy fel­világosítsuk őket a reklám óriási fon­tosságáról s egyúttal irányt mutassunk a művészies és eredményes reklámo­zásra. Ha a külföldön megjelenő lapokat összehasonlitjuk a mi hírlapirodalmunk­kal, a legszembeszökőbb különbséget a hirdetési oldalakon találjuk. A külföldi lapok hirdetési rovatai szerfölött dúsak, gazdagok, ötletesek s az egyes hirdetések úgy alakjukra, mint tartalmukra oly ki­váló rutinnal vannak összeállítva, "hogy lármás hatásukkal a legtöbb esetben biztosan megfogják az olvasót s a reklám czélt ér. Franczia- és Németországban, de főleg Amerikában a reklám már évtizedek óta nélkülözhetetlenül éltető eleme az iparnak, kereskedelemnek s egy uj üzlet nyitásánál a reklámra fordítandó tőke legalább egy harmadát teszi az üzleti befektetésnek. A reklám nagy hatalmá­nak illusztrálására a legmegdöbbentőbb példa az, hogy Magyarországról a leg­selejtesebb, leghitványabb árukért milliók vándorolnak ki a külföldre, kizárólag a reklám segélyével. Oly árukért, miket itthon sokkal kitünőbb minőségben és sokkal olcsóbban kaphatnánk meg, de amely áruk ismeretlenül, szerényen hú­zódnak meg a külföldi kereskedők és iparosok hangos lármával kínált, agyon­dicsért, selejtes árui mellett. Sajnos, hogy nálunk az iparosok és kereskedők az üzleti élelmességnek még mindig a legkezdetlegesebb utjain járnak. Nincs érzékük a reklám iránt s ha kény­telen-kelletlen nagy ritkán hirdetik is üzletüket, áruikat, reklámjaik minden ötletességet, szellemességet nélkülöznek. Pedig a reklámozás eredményének titka épen az, hogy hirdetéseikkel fel tudják-e ébreszteni, le tudják-e kötni az olvasó érdeklődését. A hirdetések terén az amerikaiak szinte bámulatra méltó tökélyre vitték. Az amerikai hirdető, ha nőkhöz szól, egészen másképpen fogalmazza meg hir­detését, mint amikor férfiaknak ajánlja áruit. A női árukat kedves, behízelgő és fölötte udvarias módon ajánlják. Az ilyen hirdetésekben szinte udvarol a keres­kedő. Nőknek több az idejök, mint a férfiaknak, velők tehát még a hirdetések­ben is cseveghetünk. Mig a férfiaknak szóló hirdetések rövidek, velősek, hatá­rozottak, hogy az egész napon lázas mun­kában elfoglalt férfi a lap átböngészése alkalmávál egy-két perez alatt megtud­hassa, hogy miről van szó? A hirdetések sikere a rövidség mel­lett főképen a hirdető nyíltságától és őszinteségétől f*>gg. Lvhc1 .? hirdetés jól megfogalmazva, vagy gyönyörűen illuszt­rálva, ha az őszinteség hiányzik belőle, semmi hatása nincs. Az áruk jóságát, előnyeit és jutányosságát mindig bizonyos közvetlenséggel, bizalmat keltőén kell hangsúlyozni, hogy az olvasóban kétely ne merüljön fel. E tekintetben az ameri­kaiak valóban mesterek s példájuk való­ban utánzásra méltó. Az amerikai lapok hirdetési rovatait elég érdekesnek talál­ják hogy elolvassák még olyanok is, kik­nek épen semmire sincs szükségük. A mi hirdetéseinkből, mint már említők, épen az érdekesség, a találékony­ság. a szellem hiányzik. Tudatában van ennek a közönség is,^n^ü±>,a legtöbb újságolvasó a hirdetési ure^miltat csak­hogy épen átfutja. Ha * hirdetők az amerikai módot követnék, egészén más­kép volna ez. A közönség ekkor hir­detések olvasásában nemcsak szükség­letét elégítené ki, de abban szórakozást és élvezetet is találna. Amerikában a reklámozás már oly fokát érte el, hogy egy-egy művészi reklam-kép 20—30.000 koronába is bele­kerül, mely reklam-képejjpiek olajnyo­matai nálunk nem egv*s^rényebb ház falait is díszítik. És ne higyje senkj, 3ibf;y' a hirdeté­sekre fordított" költségdjúsasan meg nem térülne. A költséget még á degkezdetle- gesebb reklám is meghozza. A reklámra fordított költségeket teljes joggal lehet a reális üzletbefektetési tőkéhez számí­tani. Idővel megtérül a tőke is, a kamat is. Csakhogy a mi kereskedőinknél, iparosainknál mit tapasztalunk ? A hirde­tésektől, ha azzal próbálkoznak, lehetetlen dolgokat várnak. Egyszeri-kétszeri hirde­tésüknek már lesik a hatását s ha az eredmény azonnal nem mutatkozik, mint haszontalan dologgal szakítanak a hirde­tésekkel. Ez a felfogás nemcsak tarthatatlan, de nevetséges is. Hasonlatos ahoz, mikor valaki egy kezdő üzlettől oly forgalmat és nyereséget vár, mint egy régi, sok fáradsággal, verejtékkel és kitartással meg­alapított üzlettől. A reklám nagy hasznáról és nélkü­lözhetetlenségéről legérdekesebbek azok a nyilatkozatok, melyek oly egyénektől származtak, kik a legszegényebb sorsból A „Nagybánya“ tárczája. Vigasz. Hd szived már kihalt, puszta, Ábránd, remény összezúzva S nem tekint más te utánad, Csak a sötét, lomha bánat. Ea már senki, senki sincsen, Ki éltedbe napfényt hintsen, Mig szemeid könnyben áznak, Keressed föl szülőházad ! Az élet hogy illan futva . . . Onnét keltél vándorútra, Emléked a múltba téved . . . Édes, kedves gyermekévek. Ahány köny még van szemedben, Mégy fala közt hadd peregjen l Sírd el, sírd el, ami éget, Ha nem is hall senki téged. A pajtás, ki veled játszott, A behajló vén akáczok Beád többé nem ismernek, Te volnál a pajkos gyermek? S mégis, mégis e könnyektül Fájó szived megkönnyebbül És arezodat, úgy érezed, Simogatják puha kezek. Mintha egy ajk csókot nyomna, Forró, redős homlokodra, S hogy sz vedbe vigaszt hintsen, Így szól: Fiam, megáld Isten l Valakinek gondos szeme Mintha féltve megvédene, Pedig az már régés régen Kint pihen a faluvégen. Feleki Sándor. Az Isten kertje. — Eső kellene! Szomjas a föld! mondta egy ember, akivel a mezőt jártam. S valóban én is láttam, hogy szomjas a föld. A messze látóhatár széléig tikkadt, elsár­gult volt a mező, a sárga agyagos föld nagy, szabálytalan sokszögekben repedezett, szájával az ég felé tátongva várta a vizet. De a viz nem jött, az ég ragyogó kék volt, a nap forrón sü­tött és ez a tüzes ragyogás még a meglevő ke­vés nedvességet is lassan elrabolta a földtől. Asszu fűszálak halálra ítélten senyvedtek a lá­bunk alatt, a fák lombja félig megsárgultan csün­gött alá a gályákról. Egy szellőcske sem moz­dult, olyan volt ez a mező, mintha a halál ült volna rajta. A mezei virágok lankadtan fordítot­ták kelyhüket a föld felé; köröskörül minden elepedl egy csepp vízért, Pedig a viz nem hiányzott, alig egy kőhaj- tásnyira tőlünk volt elég: a kiszikkadt mezősé- séget keresztülvágva ezüstös szalagban kígyózott ott egy bővizű folyam. Hömpölyögve kergette ott egymást sok millió vízcsepp. Az üde, az erős, a hatalmas élet lakott bennük, amiért a két parton két oldalt eltikkadt a szomjazó mező ; de ők nem álltak meg, hanem csobogva szaladtak előre és lej­tős pályájukon egymásra zúdulva gördültek to­vább. Haragudtam a folyóra. Milyen kegyetlenség szomjan hagyni az egész mezőt! Én sajnáltam az asszu füveket. Szegények! Erős gyökérszálak­kal ime ide vannak kötözve az agyagos földhöz s nincsen elég hatalom bennük, hogy kitépve magukat a száraz rögök közül, tiz lépést tegye­nek a hűvös folyam felé! Az ember mégis szerencsésebb teremtménye az Istennek — gondolkoztam hangos szavakban — mert hogyha éhes, fölkeresi a táplálékot, hogyha szomjas, oda mehet, ahól inni lehet. Az ember, akivel együtt jártam a mezőt, erre csak annyit felelt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom