Nagybánya, 1909 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-07 / 1. szám

NAGYBANYA 1909. január 7.-.pen a reklám révén milliomosokká küz- dötték fel magukat. Wanamalker, az amerikai milliárdos kereskedő igy szól a reklámról: Az a rengeteg, megmérhetetlen va­gyon, melyet a kereskedelem és az ipar terén a hirdetések által szereztek és mai nap is szereznek, legfényesebben bizo­nyítja az értelmes reklamcsinálás érté­két. Okos és éleslátásu iparosok és keres­kedők tudják, hogy a hirdetés az anyagi siker kulcsa, mely kitárja az üzletek és vállalatok kapuit a nagyközönség előtt. Bátorsággal, türelemmel, és kitartással folytatott hirdetés dúsan kamatozik és idővel a befektetett tőkét százszorosán visszahozza. A hirdetés a kereskedelmi gazdagság megteremtője, vállalkozó fér­fiak sorsának intézője. A hirdetés hatal­mas mágnes, mely a kereskedőhöz vonz­za a vásárlókat, mint az ivlámba fénye az esti pillangókat. A hirdetés a keres­kedelmi s ipari gépezet olajozója, mely annak könnyebb mozgását elősegíti és amely ha egyszer kellőleg meglendítette a gépezetet, az csekély erővel s kis fá­radtsággal tartható működésben A rek­lám sok jelentéktelen vagy tengődő ke- í reskedót és vállalkozót vezetett a meg- | gazdagodás útjára, viszont számtalan oly : világczég, mely a hirdetésekkel teljesen felhagyott, igen rövid idő alatt visszaesett j és elvesztette hírnevét és vevőkörét. A j reklám bűvös hatása ép oly befolyást j gyakorol a kereskedelemre és iparra ■ egyaránt, mint a nap csodatevő ereje ; növényzetre. A nap viruló rózsává fej- ' leszti a bimbót, a hirdetés felvirágoztatja az ipart s kereskedelmet. Tárjuk fel a , közönség előtt áruink jóságát, értessük meg, hogy annak saját érdekében áll azokat vásárolni és ha telepünkön meg­jelenik a vevő, tartsuk meg Ígéretünket, váltsuk be szavunkat s akkor biztos a | siker, melyre számítoltunk. Ha gyenge az üzlet és várakozásaink nem teljesül­nek, ne higvjük, hogy a hirdetésre hiába dobjuk ki a pénzt, mert ily felfogás mel­lett még a legrégibb czég is arra a szo­morú sorsra juthat, hogy a modern esz­közökkel dolgozó ifjabb nemzedék csak­hamar túlszárnyalja. Ha a kereskedő, az iparos elhidegül a hirdetés iránt, az üzlet vissza megy úgy, mint a higany oszlopa leszáll, ha a levegő lehűl. íme, gazdag tapasztalatai alapján igy nyilatkozik egy milliárdos kereskedő, ki óriási vagyonát a reklámnak köszönheti. A késhegyig kiélesedett verseny nagy viharzásában legfőbb ideje volna, hogy kereskedőink s iparosaink végre tudatára ébrednének annak, hogy az okos reklám­nak mily kiaknázhatlan előnyei vannak s az ügyesen szerkesztett hirdetések ál- j tál a maguk részére is megnyitnák azon zsilipeket, melyekből szerencse és jólét árad mindennemű üzletre! A veszettség elleni védekezés. Érdekesés figyelemre méltó előterjesztést tett az Országos Állategészségügyi Tanács a földmivelésügyi miniszterhez, a nemrégiben tar­tott ülésében elfogadott indítványából kifolyólag, a veszettség további terjedésének meggátlására, illetőleg csökkentésére alkalmas intézkedések tárgyában. Az előterjesztés elmondja, hogy a veszett­ség igen veszedelmes betegség, mely emberben és állatban érzékeny károkat okoz. Egyrészt te­kintve, hogy a veszett állatok marásának mennyi j ember esik áldozatul, akik közül a megfelelő védőojtás ugyan sokaknak életét megmenti, j mégis mennyi testi fájdalom, lelki izgalom, a j munkabírásnak hosszabb-rövidebb időre való I elvesztése a rendszerinli következménye a ve- I szett állat marásának; de gazdasági szempont- ! ból is megokolt dolog e betegség ellen küzde- nünk, annak daczára, hogy talán nem sújtja a ! gazdát anyagilag olyan érzékenyen, mint a ser- , tésvész vagy más pusztító állati járványok. Ennek igazolására az előterjesztés felhozza hogy Mezőtúron néhány év előtt az egyik ma- | jorban veszett kutya került a gulya közé és több tinót megmart; a tinók közül 40—80 na- ! pon belül tizenkettő hullott el veszettségben. ! Rábakovácsiban egy veszett házieb marása kö- j vetkeztében 55 szarvasmarhát és két lovat kel- ! lett kiirtani. Sárváratt egy veszett eb 2 embert, ; 15 lovat, 1 sertést és 1 macskát marván meg, ! valamennyi megmart állati megkapta a veszett­séget. Dunapatajon 1905-ben a gulyás ebe augusztus hó elején megveszett és sok marhát | megmart, minek következtében az augusztus hó végétől januárig terjedő idő alatt a gulyában összesen 56 szarvasmarha betegedett meg és | pusztult el veszettségben. Czegléden 1907. junius havában egy, a gulyába rohant eb rövid negyed­óra alatt 15 marhát és 1 csikót halálosan fer­tőzött. Általában hazánkban 1890 tői 1906. év vé­géig terjedő 17 év alatt, nem számítva a veszett- ; ség gyanúja, valamint a veszettség fertőzés gyanúja miatt kiirtott állatokat, 21.621 eb és macska, 1356 szarvasmarha, 1368 sertés, 300 juh és kecske, 249 ló pusztult el veszettségben. Ezek a statisztikai adatok egyszersmind annak a megdöbbentő eredménynek megállapí­tására vezetnek, hogy Európában Francziaor- szág után hazánk a veszettséggel legfertőzöt­tebb ország. Hogy a veszettség hazánkban áiiandóan ijesztő mértékben van elterjedve, erre nézve a budapesti Pasteur-kórház adatai is tesznek bizonyságot, amelyek szerint 1897-től 1906-ig terjedő 10 évben veszett vagy veszettségre gya­nús állat okozta sérülés miatt be kellett ojtani. 1897- ben 1487 1898- ban 1604 1899- ben 1679 1900- ban 1771 1901- ben 2319 1902- ben 2437 1903- ban 2558 1904- ben 2492 1905- ben 2592 1906- ban 3172 magyarországi egyént. Ezzel szemben a párisi, tehát a budapesti után a legforgalmasabb Pasteur-intézetben 1897- ben 1521 1898- ban 1465 1899- ben 1614 1910-ban 1420 1901-ben 1321 1902- ben 1105 1903- ban 628 1904- ben 755 1905 ben 727 1906-ban 772 egyén részesült antirabikus oltásban. Noha igaz, hogy mig nálunk a budapesti az egyetlen ilyen intézett, addig Francziaországnak a párisin kívül még öt ilyen intézete van, de ezek forgalma a párisiéhoz képest csekély, úgy a hazánknál jó­val nagyobb Francziaország antirabikus intéze­teinek betegforgalma együttesen is csekélyebb, mint a budapestié. A budapesti állatorvosi főiskola belkliniká­jára felvett állatok közül, amelyek majdnem kivétel nélkül budapesti lakosok' állataiból ke­rülnek ki, a veszettségi esetek az utolsó három esztendő alatt a megelőző nyolcz év alatt elő­fordult veszettségi eseteket meghaladják, ezen számadatok tehát igazolják a székesfővárosnak erős fertőzöttségét, amely amellett emelkedést is tüntet fel. Fölemlíti az előterjesztés, hogy hazánkban 1906-ban 40 ember pusztult el e kínos beteg­ségben. A veszettségnek hazánkban való állandó nagyfokú elterjedésének okát az Állategészség­ügyi Tanács abban [látja, hogy az e betegség ellen f önálló óvóinlézkedéseket részben nem tart­ják be, részben pedig ezek az intézkedések nem kielégítők. A 'tanácsnak ,meggyőződése, hogy szigorúbb rendszabályok pontos végrehajtása az e téren méltán óhajtott sikerre vezetne minélfogva javasolja a miniszternek a most ér­vényes intézkedések revízióját, illetve azoknak az alábbiak szerint való megfelelő szigorításai. 1. A veszettségnek terjesztője az esetek körülbelül 9070-ában a kutya, tehát elsősorban az ebek számának csökkentésére kell törekedni. — Attól függ, hogy mire éhes és hogy mire szomjazik! Csodálkozva álltam meg és kérdően emel­tem rá a pillantásomat: — Látszik, hogy ön soha sem járt még az Isten kertjében — felelte ő. És mert kiváncsi voltam, volt olyan szives és azonnal elvezetett az Isten kertjébe. * Különös kert volt ez! Millió fü, fa, virág, zagyva összevisszaságban együtt. Az első pilla­natban azt hittem, hogy ez is csak olyan ren­geteg, mint a többi. De az a különös, rejtelmes zsibongás, elhaló sóhajtozás, ami az egész térsé­get betöltötte, hamarosan zavart töprengésbe ejtett. Hová kerültem ? Milyen misztikus, ijesztő élet folyik itt? Lábam előtt egy bokor nefelejts nevetett. Egyszerre azt látom, hogy az apró kék szirom fejecskék összehajolnak, a zöld levelek közül két gyönyörű szép égszinü szem rajzolódik ki. Ez a kékség azonban már nem nevet, hanem könnyezik, azután lassan-lassan hozzá rajzolódik egy bánatos, halvány asszonyarcz. S derékig a földben tövezve egy harmattestü fiatal asszonyt látok, akinek hosszú, lecsüngő szőke haja van. Az asszony termete kígyózik, mintha nehéz kín­nal ki szeretné tépni magát a talajból és már a szavát is hallom, a zokogással megszakgatott szomorú beszédet: — Jaj nekem, hogy itten kell élnem, eb­ben a szomorú vadonban! Nekem a király kert­jében lenne helyem, vagy valamelyik főúri kert­ben, büszke rózsák, illatos szegfűk között, ahol szorgos kertész keze gondozna. És ide vagyok kötözve egy buta pitypang mellé, akit ki nem áll­hatok! Csakugyan ott állt mellette egy pitypang: széles, sárga fejű virág. Amint a figyelmem felé fordult, ez a sárga fej megnőtt, egy vaskos, szé­les képű kopasz embert láttam, derékig a nefe­lejts mellé ágyazva. Arcza kövér, a zsírtól szinte ragyogó, de a szeme komor és haragos: — Mindig ezt a siránkozást hallom ! Mi az ör­dögnek kellett nekem ez az asszony ? Miért nem telepedtem le valahová másfelé, valamelyik ka- kukfü mellé, amelyik nem is sir, nem is panasz­kodik, hanem boldog, hogy megtiszteltem s hálá­ból a legtisztább, legizesebb harmatcseppeket nekem adja! Csak elmehetnék innen! Csak el­mehetnék ! És húsos derekával erőlködve hajlik előre, de nem tud szabadulni. Keményen, kegyetlenül fogva tartja a föld. Mellettem megzörög valami. Egy éhe3 utszéli kóró, rajta csúnya szerb tövisek éktelenkednek. Szikár alakja megnyúlik, olyan lesz, mint egy ösztövér kalmáré, már az arczát is meglátom, a legnagyobb, legmagasabban álló szerb tövis, egy apró, simára lenyirt ökölnyi fejet mutat. Hegyes, finom orrával a levegőbe szimatol, kicsi, pislogó szemeivel az ég felé kémlel, sovány karjai meg- nyujtóznak, ujjai összegörbülnek, mintha keres­nének valamit és rekedtes hangon megszólal: — Semmi, megint semmi! Másnak milyen boldogság az élet. Az akáczvirág, a liliom, sőt a legutolsó kankalin is rakásra gyűjti a mézet. Mig én . . . Hiába minden szorgalom, igyekvés, semmit sem szerezhetek! — Szamárság! — hallom válaszképen erre a beszédre pár lépéssel a lábam előtt. Egy lilás színben játszó lóherevirág, mondja ezt s bozontos fejét .ráhajtja egy göröngyre. — Érdemes is kin­csekét gyűjteni? Itt élünk, virágzunk a földhöz szegezve, azután jön egy buta tehén és lelegel bennünket. Hát ez az élet czélja ? Ez a gyenge sipogás azonban belevész egy zugó erős hangba. A hátam mögött álló terebélyes tölgyfa megrázta lombjait. Visszafor­dulok. Egy tövig földbe süppedt bozontos óriást látok ; a bokrok és füvek közt komoran emel­kedik alakja a magasba, hatalmas fejét megrázza, gigászi karjaival az eget fenyegeti: — Undok, siránkozó törpék. S nekem itt kell maradnom közöttük, pedig ott a domb al­ján felém integetnek a társaim. Oh, ha köztük lehetnék, hogyha átölelhetném őket, hogy közös erővel ostromoljuk meg az eget! Megriadok ennyi panasztól, ennyi kielégí­tetlen vágytól. Menekülni akarok, de mintha ne­kem is legyökerezett volna a lábam. Az epedő, panaszos, lázongó, fájdalmas hangok egész orgiája viharozva tombol körültem. * As ember pedig, aki elvezetett ide az Isten kertjébe, durván fölkaczag: — No te hires, önérzetes ember! Van-e joga a fajtádnak, hogy lenézze a szomjúságban el- epedő füveket?! Benda Jenő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom