Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 27-53. szám)
1908-11-05 / 45. szám
VI. évfolyam. jL0OQ. november Ixó 5.-ífc5-ils: szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a r lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Cl L Y M I H A LY. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kflnyvkereskedő üzletében is. Az Osztrák-Magyar-Bank Nagybányán. November 4. Megemlékeztünk már arról, hogy a városi közgyűlés felhatalmazást adott a városi takarékpénztár igazgatóságának, legye meg a lépéseket arra nézve, hogy Nagybánya sz. kir. r. t. város takarék- pénztára "az Osztrák-Magyar-Bank mellék- helvévé kreáltassék. Ez az idea, mely következményeiben eléggé nem méltányolható bordereivel bir, Moldován László takarékpénztári igazgatóé, ki mielőbb erre vonatkozó indítványát megtette volna, már előzőleg tárgyalásokat folytatott az illetékes körökkel s meggyőződést szerzett arról, hogy régi, nagy múlttal biró takarék- pénztárunk törekvései sikertelenek nem lesznek. Örömmel jegyezzük fel, hogy a kezdeményező lépések immár megtétettek s az ügy jelenleg oly előre haladott stádiumban van, hogy semmi akadálya sem lesz annak, hogy városi takarékpénztárunk már a jövő év kezdetétől mint az Osztrák-Magyar-Bank mellékhelye teljesítse nagy közgazdasági s fináncziális misszióját. Hogy ez kereskedelmünk fejlődésére minő kedvező befolyással lesz, azt bővebben fejtegetnünk felesleges. A sok kiváló előny közül csak azt emeljük ki, hogy kereskedőink az áruhitelből származó obligóikat ezentúl Nagybányán fizethetik a lejárat napján és pedig minden incasso dij felszámítása nélkül, mely incasso dijat az áruhitelnél eddig kénytelenek voltak hozzászámítani a számlaértékekhez s melyet igv végeredményében a fogyasztó közönség fizetett meg. Nagyobb kereskedőink pedig egyenes giró összeköttetéshez juthatnak a szatmári bankfiók elbírálása alapján. Takarékpénztárunk, melyet megbízhatósága, szolidsága és föltétien reálitása négy évtizedes múltja alatt a legjobb hirü vidéki pénzintézetek sorába emelt, a negjrvenedik évfordulót bizonyára nem ünnepelhetné meg méltóbb módon, minthogy az Osztrák- Magyar-Bank mandata- riusává lép elő, mely tény a legfelsőbb pénzügyi köröknek nemcsak elismerését, de föltétien bizalmát is dokumentálja! ---------—..--.......................=========== Ep ilógus. — Kecskeméti főrabbi nyilatkozatai. — A nagybányai »Hatilcvach* asztaltársaság a cionismusról Írott sorainkra terjedelmes, de tartalmatlan válasszal szolgál s féktelen rabulisz- tikával igyekszik az érvek gazdag csoportosításával kijegeczesilelt állításainkat a cionismusról megczáfolni. Konstatáljuk, hogy ez legkevésbbé sem sikerült a cikk irójípak s ami állításaink, melyeket most e helyütő üteg egyszer röviden összefoglalva megismételünk, megdöntetlenül állanak. Állítottuk és bebizonyítottuk, hogy a cio- nismus nemzet is hazaellenes s mint ilyen, nem egyeztethető össze a ma fenálló és uralkodó nemzeti állameszme felfogással; hogy a cionis- mus utópisztikus eszme, mert a zsidó nép múltja és története amellett érvel, hogy nem államalkotásra alkalmas faj s igy a cionismus összeütközésbe jön a vallásossággal s végül, hogy kétfelé, egymással ellentétes cionismussal: a központi és vidéki cionismussal állunk szemben. Ábrándozókkal, kiknek írásaiban több az ábránd és a lelkesedés, mint az igazság, polémiát folytatni nem lehet. S hogy most még egy Ízben mégis foglalkozunk a cionismussal, csupán azért tesszük, hogy még egyszer figyelmeztessük hazai zsidóságunkat ama veszélyekre, melyek fenyegetik s hogy a magunk igazainak koronatanújaként alkalmunk legyen megszólaltatni a zsidóság egyik legkiválóbb s legtudósabb főrabbiját: dr. Kecskeméti Ármint, ki szintén foglalkozott a cionismus kérdésével s kinek az Israelita Irodalmi Társaság tavaly kiadott évkönyvében megjelent tanulmányát bő kivonatban az alábiakban ismertetjük. Hisszük, hogy talán e zsidó szaktekintély véleményének meglesz a maga hatása. cionismus Izrael életében a végnek a kezdete, Írja Kecskeméti főrabbi. Ha a történeti folytonosságból és a most készült mesterséges vagy természetes keretből kiemeljük az egész kérdést és a magyar zsidóságnak tömegeit szólítjuk fel döntésre, mondjátok meg, .nemzet-e számotokra a zsidóság, avagy vallás? a legtisztább meggyőződésnek a szavával azt válaszolják: »mi sohasem éreztük magunkat zsidó nemzet tagjainak, ami nemzeti érzés, politikai ábránd a lelkeinkben, az mind a magyarságé; amig karddal Írják a népek történetét, a hatalomnak a kardját a magyarság kezében akarjuk mi látni és ha eljött az idő, hogy a népek mérkőzésében a műveltség lesz az egyedüli fegyver, ami álmunk, históriai gyönyörűségünk a magyarságnak erkölcsi és szellemi fensége lesz, igy érzünk, ez vagyunk! A döntő momentum tehát a jelen érzésében kulminál, ami mellett a múltnak és jövőnek tényei, illetve ideáljai csak másodlagos tényezők jelentőségével bírnak. Aki ezt tagadásba veszi, tagadja épen az élő nemzedékben az élő gondolkozásnak, magának az életnek a jogát. A cionismus nemzetet lát Izraelben, nekivág az ellentétes felfogásnak és a jelenre ráolvasva a multat, azt mondja, hogy érzésünk őszinte lehet, de az meghamisítása a zsidó-érzésnek, hogy zsidóknak hihetjük magunkat, de hitünk szent önámitás, nem nemzeti zsidófelfogásunkban megtagadjuk a zsidóságnak a múltját. Súlyos a vád, s ha jogos is volna az Ítélet, csak felmentő lehet. Nem szükségszerű követelés az, hogy a népek életében a jelen összhangban legyen a múlttal. A cionismus nemzetté kovácsolná Izraelt, mert úgymond, az volt a múltban is. Itt azután a történeti valóságnak a talaján mozog a cionismus, de csak egy darabon át, negyedfélezer A „Nagybánya“ tárczája. Ne kérdezd. Ne kérdezd tőlem, hogy szeretlek-é? Szemem megmondja, csak tekints belé. A szív hangján nem szól úgy semmi más, S hogy ajkam hallgat, az is vallomás. Hogyha szemem majd szótalan marad, S csak ajkam ejt sok hízelgő szavat, Ha majd szerelmem’ erősitgetem: Akkor ne higyj, akkor ne higyj nekem I Bállá Miklós. Homályos szobában. i. Gábor ur alkonyat után érkezett haza. Miután a zsebében hordott kulcscsal kinyitotta az előszobaajtót, tapogatózva helyezte el a homályos előszobában a botját, kalapját. Azután benyitott a szobába. Még itt sem égett lámpa, félsötét árnyak nagy fekete tömegbe mosták szét a csinosan berendezett, meghitt fészket, csak az ablak világos négyszöge lopott be a tompa, ösz- szeölelkező kontúrok közé némi derengést. És az ablak felől csengő, dallamos hangon szállt feléje az asszony üdvözlése: — Te vagy az Gábor ? Végre hazajöttél! Az asszony karcsú, filigrán alakja már meg is jelent az ablak-négyszögben. Gábor ur felelni akart valami kellemes szóval, mentegetőzni amiatt, hogy megvárakoztatta az asszonykát. De hirtelen torkára forrt a szó. Az asszony finom, hajlékony vonalakkal megrajzolt silhouetteje mellett ebben a pillanatban fölemelkedett egy másik idegen árnyék s megszólalt egy öblös férfihang. — Szervusz Gábor! A férfi árnyék, mint egy vállas fekete óriás takarta el Gábor ur szemei elől az asszony körvonalait s Gábor ur, mialatt kezet fogott a vendéggel, a lelke mélyén kelletlen nyugtalanságot érzett. — Mért nem gyújtottátok meg a lámpát? kérdezte titkolt bosszankodással. Az asszony, pótolandó a mulasztást, tapogatózva kereste a villamoscsillár gombját a falon. És felelte: — Beszélgettünk és észre sem vettük, hogy besötétedett. A finom, vékony ujjak egyetlen csavarin- tására egyszerre több lángban szikrázva gyűlt ki a fény. Gábor ur szemöldökét összehúzva, kémlelte előbb az asszonyt, azután a férfit. Mosolygós, szives és egyformán nyugodt, zavartalan arcz volt mindakettő. A férfi, szőke, derűs kékszemü ember, régi barátja a háznak, gyerekkori játszótársa az asszonynak. Az asszony pedig fekete hajú, rózsaszin-piros cukor baba. Gábor ur tétovázva emelte szemét hol az egyikre, hol a másikra. Az asszony hajából néhány fényes szálacska elszabadulva csüngött le a homlokába. Gábor ur tekintete ezen a pár hajszálon akadt meg és úgy érezte, hogy újra elszorul a szive. Valahonnan meszszi hegyek fehér országából hozta fel ide a fővárosba ezt az asszonyt, aki ártatlan volt, játszi kedélyű, ragaszkodó lélek. Gábor ur karján vezetve az asszonyt, ezideig büszkén járta vele a nagyvárosi élet útjait. Tudta, hogy biztos hid van a lábuk alatt: a nő tiszta romlatlansága. Bizonyos volt felőle, hogy ez a virágbőrü baba nem engedi onnan alulról fölcsapni hozzájuk a szennyet, a mocsarat, és most mégis . . . Nem tudta elforditni szemét arról a néhány elszabadult hajszálról. Először történt, hogy bemocskoló foltot keresett a felesége tiszta fehér homlokán. II. Elment az idegen ember, egyedül maradt Gábor ur és az asszony. Gábor ur — várván, amig a vacsora elkészül, végigheveredett egy kanapén és bosszúsan szívta czigarettáját. Az asszony — a nők ösztönszerü finom sejtésével —, megérezte, hogy bűnös valamiben, bárha hiába törte apró, madáragyvelejét, nem tudta fölfedezni
