Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-12 / 11. szám
2 N AGYBÁNYA 1908. március 12. Ezen a dicső, legmagasztosabb ünnepünkön boruljunk le a jó, édes haza földjére, megcsókolván azt; legyen abban a csókban a mi reményünk, a mi egész szivünk, lelkünk, szent eskünk, hogy rabok soha nem leszünk! A főgimnázium újjáépítése. Márczius 11. Régi s valóban jogosult panasz, hogy az állami főgimnázium épülete nem felel meg többé rendeltetésének. Helyiségei szükek s még e szűkös helyiségek is oly korlátolt számban állanak rendelkezésre, hogy épen a helyiségek hiánya miatt a szükséges párhuzamos oszlályok nem állíthatók fel, minek folytán az egyes osztályokban szinte hihetetlenül nagy a túlzsúfoltság. Van egyes osztály, melyben 70—80 tanuló is szorong, tehát jóval nagyobb számban vannak egy-egy osztályban, mint a mennyit a miniszteri szabályrendelet megenged. Ez az állapot pedig sem egészségügyi, sem pedig pedagógiai szempontokból nem tűrhető, annál kevésbbé, mert ismételten hangsúlyozzuk, hogy a tantermek még a normalis számú tanulók befogadására is szűkösek, elégtelenek. Belátták ezt az illetékes körök is s már évek hosszú sora óta folyik a tárgyalás, hogy miképpen lehetne e nagy bajon segíteni, de azt a kardot, melylyel a gordiusi csomót kettévágni lehetett volna, mindeddig feltalálni nem sikerült. Azon körülmény, hogy a tanuló ifjúság kiváló hírnévnek örvendő főgimnáziumunkat évről- évre nagyobb számban keresi föl, ismét s ezúttal elodázhatatlanul napirendre hozta a főgimnázium épületének kérdését s hogy a tarthatatlan helyzetet a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban is belátták, mi sem igazolja jobban, minthogy az 1908 évi állami költségvetésbe 120 000 koronát vettek fel az állami főgimnázium épületének kibővítésére és restaurálására. A terv az, hogy a magyar-utczai homlokzatot is egészen kiépítik, sőt a jelenlegi tornaterem fölé is emeletet húznak, igy akarván a szükséges számú lokalitásokhoz jutni. Mi azonban ezen megoldást a lehető legszerencsétlenebbnek tartjuk, mert ezen uj építkezéssel nemcsak azt nem érjük el, hogy a követelményeknek minden tekintetben megfelelő főgimnáziumi épületünk legyen, de sőt a tervbe vett építkezéssel a főgimnáziumnak jelenleg is szűk udvarát annyira beépítjük, hogy az, akárcsak egy nyerészkedésre épített budapesti bérház udvara, oly szűk és sötét lesz, hogy sem levegője, sem napfénye nem lesz, nem is említve azt, hogy az épület épen a telek kicsinysége miatt, architektúrái szempontból sem érvényesülhet. Ezt a megoldást tehát minden körülmények között el kell ejteni; meg kell győzni az illetékes köröket, hogy ezzel az óhajtott czélt korántsem fogjuk elérni s a horribilis költségbe kerülő toldozás-foltozás ha ideig óráig úgy ahogy meg is felelne a követelményeknek, de a főgimnázium épületének kérdése pár év múlva ismét s az eddiginél is vehemensebbül kopogtatna az ajtónkon. Ezzel szemben fölmerült az a terv is, hogy a főgimnázium épületét teljesen le kell bontani s a magyar-utczai frontra egészen újjá építeni. Tagadhatatlan, hogy még ez a terv is tetszetősebb a jelenlegi épület kibővítése tervénél, de a czélnak ez sem megfelelő, még pedig azon okból, mert ily monumentális épület elhelyezésére a telek szerfölött kicsiny. De meg nagy pazarlás is volna azt a szilárd és jókarban levő épületet, mely más czélra, például a városháza elhelyezésére kitünően alkalmas volna, lebontani csak azért, mert a főgimnázium czéljaira nem megfelelő. ügy a kibővítési munkálatokhoz, mint az épület lebontásához bizonyára szava volna a városnak is! E két tervvel szembe került most a harmadik idea, mely kétségkívül megnyeri mindenkinek a tetszését s megvalósulása esetén oly tanintézettel gazdagítaná városunkat, minő eddig alig egy-kettő van az egész országban. Ez az idea pedig az, hogy a Klastrom-mező alsó részére, a jelenlegi korcsolya-pálya helyén kell felépíteni az uj főgimnáziumot. Ez a hely a város tulajdona, melyet készséggel bocsát a főgimnázium czé’jaira az állam rendelkezésére. Nagy terület, majdnem 5000 négyszögöl, tehát több mint három hold. E nagy területen nemcsak a főgimnázium s a szükséges mellékhelyiségek volnának felépíthetők, hanem ugyanott elhelyezhető volna a játszótér, emelhető volna az ifjúság részére egy nyári fürdő- helyiség és télen létesíthető volna egy korcsolyapálya. E helynek természeti szépségeit, fönséges panorámáját, üde hegyi légáramlatát kiemelnünk sem kell, ismeretes az mindnyájunk előtt; csak azt hangsúlyozzuk, hogy a főgimnázium építkezési kérdésének ennél ideálisabb megoldását elképzelni is lehetetlen. S ennek megvalósítása még oly nehézségekbe sem ütközik, mint ütköznék a jelenlegi épület kibővítése. A kibővítési s restaurálási munkálatokat a nagy vakáczió alatt aligha lehetne elvégezni, tehát az iskolai évet kellene megcsonkitáni. Ugyanez állana elő, ha a főgimnáziumot a jelenlegi helyén akarnók felépíteni. Mig ha a Klastrom-mezőn építünk, az iskolai tanítás zavartalanul folyhatna mindaddig, mig az uj épület teljesen fel nem épülne. A pénzkérdés sem képez a főgimnázium újjáépítésénél leküzdhetlen akadályt. A közoktatásügyi minisztérium csupán a kibővítési munkálatokra tetemes összeget szánt s bizonyára nem fog elzárkózni a nagyobb áldozattól sem. — Mi az, hogy lökj meg? — kérdezte a Kovacsics kisasszony. A kis lány nevetett. — Hát azt sem tetszik tudni ? A három ember összenézett, értelmetlenül. A leány megmagyarázta: — A Sári szerelmes a Melczer tanár urba. Vagy mondjuk, hogy egy más tanár urba. Akkor kimegyünk felelni, a tanár ur véletlenül közel jön és aki mellette van, az azt mondja: lökj meg! Mire a másik meglöki, a Sári pedig vagy egy másik lány, véletlenül hozzá ér a tanár úrhoz, akit szeret és ha nem néz arra, még meg is csókolhatja a ruháját. A szaporabeszédű kislányt hamarosan kiküldték. Faragó nagysága nem tudta fékezni tovább magát. Nevetett hangosan, vidáman. Az osztályfőnök, a dologban közvetlenül érdekelt Melczer tanár ur azt mondta: — No de ilyet, sose hitlem volna. lvovácsics kisasszony vörös volt, azután elsápadt és felháborodva jegyezte meg: — Ez borzasztó! — Nem is olyan borzasztó — mondotta az öreg tanitóné. Ne legyen olyan kérlelhetetlen, drágám. Hiszen maga csaknem olyan fiatal még, mint ezek az apróságok. Vagy ha úgy akarja, ezeknek az apróságoknak a nagyjai. Á Dobó Sári, meg a többiek, már-már éppen olyan viruló erős, kész leányok, amilyen maga. Hát ne haragudjék rájuk. Megfogta a leány kezét. Most vette észre, hogy a kis tanítónőnek egészen fehér az arca. Hogy összeszoritja a száját és lefelé húzódnak a vonásai. — Gyerünk, hagyjuk abba az egész komédiát — szólt hirtelen a Kovacsics kisasszony. Felállottak. A Faragó nagysága megsimo- gatla a leány haját és a fülébe súgta: — Meglökjem, drágám? A Névjegy. — Irta: Zsoldos László. — Dr. Kőszálv Tibor már többszörös családapa volt ugyan, hanem azért még egyáltalában nem vetette meg a kalandokat, amelyek pedig férjek és kivált apák számára tudvalevőleg tilosak. Ha kopasz tarkóján fényes cilinderkalapjával, keztyüs kezében ezüstgombu sétapálcáját forgatva, peckesen végigsétált az utcán, bizony nem egyszer gyorsította meg a lépteit egy-egy karcsúbb ruhaderék, dús hajkonty vagy csinosabb boka láttára. Ilyenkor Tibor ur ki- dülesztelte a mellét, a nyelén ragadta meg a sétabotját és halkan fütyőrészni kezdett, mind ezt önkénytelenül a karcsú derék vagy a csinos boka láttára. És igy sietett a bájos ismeretlen után. Hogy az ismeretlenből olykor ismerős lett, az Ivőszály Tibor hóditó tehetségének az érdeme. Hogy azonban a kaland olykor a gavallérra j nézvést ilyenféle bókokkal végződött, mint: — Arcátlan! — Mit tolakodik? — Az aranylánczomat akarja letépni? — Rendőrt hívok, ha tüstént el nem taha arról van szó, hogy városunkba a főgimnázium egy minden tekintetben minta-épületet nyerjen. A város tekintve azt, hogy a főgimnázium jelenlegi épületét városházának falhasználhatja sj igy a jelenlegi városházát bérbe adhatja, de főleg, hogy felmentik a főgimnázium fentarlásához most kötelezett évi 16.000 korona hozzájárulástól, szintén meghozza az erőit felül nem múló áldozatot. Ezzel a kérdéssel a város képviselőtestületének f. hó 14-én, szombaton tartandó közgyűlése fog foglalkozni s nincs kétség benne, hogy egyhangúlag hozzá fognak járulni azon elvi határozathoz, hogy a főgimnázium uj épülete a Klastrom-mező alsó területén építtessék föl s felhatalmazást adnak a város tanácsának, hogy ez irányban az illetékes körökkel a tárgyalásokat megindíthassa. Nagybányai ötvösművekről. — Irta: Myskovszky Ernő. — A nagybányai ág. ev. és ev. ref. egyházak lelkészeinek szívessége folytán ismertethetem kincsestáruk néhány érdekes darabját. Az ág. ev. egyház kincsestárában több emléket találtam, melyek közül legértékesebbnek mint olyat, mely hazai ötvösségünk múltjának története szempontjából is igen érdekes, egy 38 cm. magas, fedeles ónkupát tartom. Teste felfelé enyhén keskenyedő henger, talpát a kiugró tagozat felett domború, szárnyas angyalfejek diszitik, mig sima teste gazdag növényi ornamentumokkal van borítva. A fedélnek nyitó peczke alatt szép szerkezetű, Ívben hajló füle foglal helyet. A kupa készítőjére és évére a fedél alatt tengelyével ferdén álló XVI. századbeli czimerpajzsban elhelyezett G. S. 1576. felírás ad felvilágosítást; előbbi alatt bizonyára az adományozónak neve rejlik. Feljegyzés szerint Georgius Schuller nagybányai polgár ajándékozta a kannát a fentjelzett évben a nagybányai ág. ev. egyháznak. A címer mezőjében a két betű oldalain látható bőrvágó kések a csizmadia mesterséget jelképezik. A kupa lapos fedelének tetejét oromdisz gyanánt konkorodott farkú sárkány foglalja el; a fedél belső lapjába, kerek alapon domborított sisakos férfi alaknak két oldalán elhelyezett N. T. belük alá a kanna készítőjének mesterjegye van beütve, melynek teljes nevét sem levéltári, sem pedig az ekklé- zsia más egyéb, egykorú feljegyzéseiből nem lehetett megállapítanom. Annyi tény azonban, hogy a kannának úgy alakja, mint ornamenta- tioja teljesen német eredetet tételez fel s azon típusúak közé tehető, amelyeknek általánosan elterjedt divatja a XVI, század közepére esik s Németországból került el hozzánk. A nagybányai városi levéltár, bár számos, igen értékes okleveles emléket őriz, még sem nyújtja azokat az adatokat, melyek a letűnt századok helybeli ötvösmestereire és az azokra karodik, — azt viszont a hölgyek bárdolatlan- ságának és hiányos szépérzékének kell tulajdonítani; már t. i. Kőszály ur vélekedése szerint. A nők szerinte egyáltalában nem viselik magukat úgy, ahogy az a huszadik század felvilágosult gyermekeit megilletné. — Mit beszéltek, fakadt ki néha a kaszinóban a barátai előtt, mit beszéltek nőemancipációról vagy éppen szabad szerelemről, amikor a nők egyrészében ma még annyi intel- legenczia sincs, hogy meg tudná érteni és becsülni, mi az egy férfi, egy idegen férfi odaadása!? Hisz egy ismeretlen embert, aki ezelőtt sohasem látott bennünket, egy csapásra meghódítani a legnagyobb dicsőség és tekintse szerencséjének, — magyarázta emelt hangon — minden hölgy, akár asszony, akár pedig leány, ha olyan disztingvált úriember, mint én, a lábaihoz akarja rakni a hódolatát! A kaszinóbeli barátok természetesen jóizüt mulattak Kőszály barátunk méltatlankodó kitörésein, de azért egyrészük nyíltan, másik részük titokban mindig helyeselte a merész aszfaltreformátor nézeteit. Ámde Tibor ur csupán férfi társaságban szokott ilyen vandál módon beszélni az asz- szonyokról. Oh, a hölgyek között gyöngéd volt, mint a bársony és sima, mint a kígyó. Nem csoda, ha kigyómódjára tudott heférkőzni a női szivek sziklái közé. Ilyen sziklaszivü hölgy volt a többiek között Bokorka Mihályné is, a szép és fiatal szőke özvegy. És nem utcai vad volt, ahogyan Kőszály
