Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-12 / 11. szám
1908. március 12. NAGYBÁNYA 3 vonatkozó körülményekre, a művészettörténeti szempontból igen fontos momentumokra világot vetnének s igy konkrét bizonyítékok híján kom- binácziókra vagyunk utalva. Habár a nagybányai ötvös czéhről nem maradtak fent okmányok, egyéb adatok bizonyítják, hogy Nagybánya az ötvösöknek kiváló telepe lehetett. Ezen iparág fejlődésére a virágzó arany- és ezüstbányászat, valamint az ott működő pénzverő kamara (Münz) nagy befolyással volt; sőt egyes ötvösmesterek a város kormányzatára döntőleg is befolytak s előkelő társadalmi szereplésükkel elsőrangú tényezőkként szerepeltek. így egy Simon nevű ötvös — auri- faber — a XV. század elején a város birájának választatott s egyik tanácsosa bizonyos Conrad nevű ötvös volt. Az 1732-ik évben kibocsátott kormányrendelettel megejtett összeírás Nagybányán ez idő szerint két mesterről emlékezik meg, kik mesterségük jövedelméből megélni nem tudván, más utón keresték megélhetésük feltételeit. 1715-ben és 1720 ban Proczner Mihály, Eötvös Sámuel és Németh István ötvösök emlittelnek, kik közül az elsőnek jól ment a mestersége, miután évi 16 forint jövedelmet mutatott ki. (!) Ezek volnának a nagybányai ötvösökre vonatkozó adatok, amelyek azonban igen kevés tájékozást nyújtanak a most ismertetett ötvösművekre vonatkozólag. A XVII. század elejéről származó ötvösművek igen jeles példánya egy, régi ötvöseink által nagy előszeretettel művelt, úgynevezett pogánypénzes kanna, mely elnevezését a kanna testébe, fedelének domború peremébe és annak belső lapjába foglalt antik, leginkább római, aranyozott ezüst pénzektől veszi. Az ezüst kanna teste felfelé keskenyedő, majd a középen túl ismét kiszélesedő hengert példáz s ezen átmenetet tagozott sárkány közvetíti. Megrendelőjére és készítési évére a kanna felső részén levél- koszorú által övezett arany mezőbe vésett 1623. B. K. I. felírás ad felvilágosítást. A donátor teljes nevét és a mesterét nem sikerült megállapítanom. A kanna fedőjének felnyitásra szolgáló csapja mascaronfejjel díszített, kifelé hajlított lemezke, tövében két oldalt csukló rozettával, mig az ivalakban hajló fül alsó részét pajzsalaku lapocska zárja be. ügy szerkezetileg, mint díszítés tekintetében teljesen hasonmása egy másik kanna. Ezen analogia az előbbivel főleg alakjának közösségét tekintve, annyira szembeszökő, hogy ha a két ötösmü készítési évét nem egy félszázad időköze választaná el, akkor azokat teljesen egy kézből eredettnek kellene tekintenünk A különbség a két kanna közt abban van, hogy az utóbbinak alsó és felső szélét bearanyozott ornamentek díszítik; a talp és a fedél alsó peremén, valamint a test közepén finoman tagolt, aranyozott hullámvonalas képszalag fut körül; az ugyancsak aranyozott fül itt díszesebben van kiképezve, a az aszfalton kezdődő kalandjainak hősnőit nevezte, hanem szelíd házi galamb. Bájos és lekötelező modorú, kékszemü és vöröshaju, szóval a kis város szerelmi fogalmai szerint valóságos istennő. Egyébiránt vagyonos asszony, aki zsúrókra járt és zsúrokat adott. Kőszály is zsú- ron ismerkedett meg vele. Tibor ur felesége, aki bizonyára egyike volt a legjámborabb és legkevésbbé féltékeny asszonyoknak, természetesen még csak nem is álmodta, minő érzelmeket ébresztett fel az urában a szép özvegy, De ha tudta volna is, talán akkor sem ért volna vele semmit, mert Kőszály alig néhány találkozás után már olyan szerelmes volt Bokorkánéba, hogy ettől a szerelemtől, úgy lehet, még tulajdon hitvestársának a közbelépése sem bírta volna eltántorítani. — Soha, — ismételgette magában Tibor ur — soha még ilyen gyönyörű szőke hajat! És micsoda fejedelmi alak! Micsoda fejedelmi alak! A fejedelmi alak azonban méltóságos föllépésében is fejedelmi akart lenni és hideg részvétlenséggel hallgatta végig legújabb udvarlójának veszedelmes ömlengéseit s ezzel a taktikával természetesen csak annál inkább felkorbácsolta Kőszály urban az alvó oroszlánt. Végre egyszer, a harminckeitedik találkozáson megnyílt a kőszikla Prózaiasabban szól- vást özvegy Bokorkáné kapitulált. Húsos arcát a legyezője mögé rejtve kimondta a rég lesett szót: — Látogasson meg, kedves Kőszály, holnap a lakásomon, várom délután négy órakor. Tibor ur akkorát szeretett volna ugrani örömében, mint a bakkecske. De nem ugrott, mennyiben nyitó csapját művészileg kidolgozott halfarku szirén díszíti és a fedél közepét csucs- disz fedi. A kanna testének mellső lapjára lapidaris betűkkel a következő felirat van bevésve : CSEHI ■ JÁNOS • ÉS • NAGY • ILONA • CONFERÁLTA • ISTEN • DICSŐSÉGÉRE - ANNO • 1679. Rajta sem mesterjegyet, sem pedig céhbélyeget nem találtam, a mi azonban nem esik értékének rovására. Hogy nagybányai mester készitette-e, arról véleményt nem mondhatok, mivel az egykorú feljegyzésekből ezt meghatároznom nem sikerült, mely körülmény azonban mitsem von le a két kanna értékéből, a mely a dekorativ elemek művészi kivitelét, technikai előállítását és aesthetikai szépségét tekintve, a jelesebb ötvösművek sorát gazdagítja. Az ev. ref. egyház kincstárába tartozik még két igen szép s az ötvösség remekének tekinthető darabja. Az egyik egy, a XVII. században igen kedvelt és elterjedt köralaku perselytányér ónból, a másik pedig egy négyszög letes, ezüst, kehely alá való táleza. Az előbbi peremének egyenlő részekre osztott és ponczollal kidolgozott mezőit szárnyas angyalfejek, lecsüngő drapériák, virág- és kalász- motivumok töltik ki. A tányér belső mezőjén a szárnyas Ámort a bőségszaruval ábrázoló és művészi technikával trébelt domborműve látható, melyet köralakban a kővetkező felírás vesz körül: DIE • VNER • VARNE • IVGENT ■ 1ST • GLEICH • EINEN • HERZEN • VON • WELCHEM • DAS FEYR • W • (A tapasztalatlan ifjúság olyan, mint a sziv, melyből (leng) a tűz) A tányér hátlapjára az 1703. évszám van bevésve, mint az adományozás éve. Az egyházi levéltár adatai a készítés idejét 1695-re teszik. Kora felől még ama dekorativ elemek is tájékoztatnak, melyek a barokk korszak ezen nembeli ötvösműveivel való analógiáját igazolják. Sajnos, hogy a mester kézjegye hiányzik róla s igy nem tudjuk, készítőjét hazai ötvöseink sorában keressük-e, vagy idegenben ; pedig megérdemelné mestere, hogy neve ezen munkája révén is ismertté legyen. A másik műdarab egy négyzetes, tűzben aranyozott, kiképzésben igen szép ezüst tányér 1659-ik évből. Technikája előkelő mestert tételez fel. Talpán egy egy szépen mintázott kosfej, a négyszög sarkait szárnyas angyalok töltik ki, melyeket hármas Ievélornamentek kötnek egymással össze. A belső mező körirata: TEKINTETES • NGOS • NAGY • BÁRCZAI • BÁRCZAI • IVDIT • CSINÁLTATA • ISTEN • TISZTESSÉGÉRE • Nemes arányainál fogva és egyszerűsége által hat; meglep a részleteknek jeles mester kezére valló finom kidolgozásával, melynek mert ez feltűnő lett volna, ő pedig minden áron kerülni akarta a feltűnést. Ez a találkozás az ő kettejük titka s ez a titok édes, ez a titok boldogító. Szivében ezzel a boldogító tudattal, zsebében a névjegy tárcájával másnap délután pontosan négy órakor becsöngetett a szép özvegy lakásán Kőszály Tibor. A szobalány ajtót nyitott. — Itthon van a nagyságos asszony ? kérdezte egykedvűséget erőszakolva magára a látogató. — Itthon van kérem, — felelt a szobalány. Kit jelentsek be? Kőszály elővette a zsebéből krokodilbőr- utánzatu tárcáját s előkelőén hanyag kézmozdulattal névjegyet húzott ki belőle.-- Jelentse be . . . Vigye be csak a nagyságos asszonynak a névjegyemet, szólott és átadta a szobalánynak a kártyát. A szobalány bement, Kőszály dobogó szívvel várt. A szobalány kijött. — Végre, fohászkodott magában a nőhó- clitó, — végre a karomba zárhatom! A szobaleány azouban kijött egészen az előszoba küszöbéig és ridegen ennyit mondott: — Kérem, nincs itthon a nagyságos asszony! Ezzel gyorsan becsapta Kőszály ur orra előtt az ajtót. A szobalány miután belülről jól be is zárta az ajtót, már rég eltűnt az előszobából, de Kőszály Tibor ur még mindig ott állt a bezárt ajtó előtt, akár a sóbálvány. Végre hiúságában és önérzetében vérig hatását fokozza még a részletek finomságát érvényre juttató ezüstözése. Kár, hogy donátorán kívül az egykori feljegyzések nem nyújtanak semmiféle felvilágosítást annak készítőjéről; a mesterjegy is hiányzik. lm ezekben ismertettem a nagybányai ev. ref. és ág. ev. egyházak tulajdonát képező 5 darab ötvösművet, melyeket nemsokára követni fog a nagybányai római katholikus Szent-Háromság templomának sekrestyéjében a külvilágtól elzárt értékes serlegek és misemondó ruhák leírása. Rdkéták. — Salvator sör. — Mi zaj riad? Ki ostromolja Bumpoldnah büszke várát . .. Mi üdvrivaj, mi harczi szózat Bőm bői az éjszakán át. . . Regjei öt óra l — A homály már A szürkeségbe bágyad . . . Ki virrasztotta át mogorván A sűrű éjszakákat? Titokzatos, nehéz morajjal — Sóhajba vész a hangja — Döngeti bőszen egy a mását Ottan a kapualjba! Letérdepel pár ismerős lény — Kinek a torka bátor: És felhangzik milljó ajakról Te szent, dicső Szalvator! A néptömeg mind jobban éled, És vig a házigazda — A főpinezér ez alkalommal Ott ugrál klakkba, frakkba — Miként a sáskahad, a termet'. Beönti sok barátom — És zeng és harsan annyi óda, Mint csillag éjszakákon! Milyen ital ! A csillogása Az üdvbe, kéjbe ringat — Ez, ez fejleszti duzzadóvá Elernyedt izmainkat — . . , Perzsel miként az Aetna láva, Az eszmék égbe törnek — Ah igy jelentkezik hatása A szalvatori sörnek. Tánczol az asztal és az óra, Repül a teli serleg — Jönnek a mentők — mennyi dolga \ sebezve, lehorgaszkpdott fővel, mint a megvert kutya, elkullogott. És méltó haragjában soha, de soha többet rá sem nézett özvegy Bokorkánéra. Még csak nem is köszönt neki, ha találkozott vele. Pedig kár. Mert ha köszönt volna neki, akkor egyszer talán Bokorkáné is leküzdötte volna magában Kőszály Tibor ur iránt ama nevezetes látogatás óta érzett vad gyűlöletét s nem valószínűtlen, hogy egy gyöngébb pillanatában mégis csak megkérdezte volna a kiutasított udvarlótól: — Mondja csak Kőszály, micsoda arcátlan tréfa volt az magától, hogy — akkor a feleségével meg a gyermekeivel akart betolakodni a lakásomra? Miféle eljárás volt ez magától? És ebből a haragos kérdésből szegény Kőszály Tibor egy csapásra megértette volna a szörnyű valót, hogy tudniillik ama látogatáskor minő névjegyet küldött be a szobalánynyal a szép özvegynek. Tudniillik olyan névjegyet, amelyet egy, az egész családjával tett múltkori látogatása előtt dugott volt a tárcájába arra az esetre, ha az illető familia, amelyikhez mentek és amelyiket otthon is találtak, netalán nem volna odahaza, és amelyik névjegyre éppen a családi látogatás kidomborilása végett a név után, hogy: Dr. Kőszály Tibor, ironnal még ezt irta volt oda: »nejével és gyermekeivel.« Ezzel a famózus névjegygyei jelentette be magát Kőszály ur a várva-várt találka idején a szép özvegynél.
