Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-16 / 3. szám
2 1908. január 16. De tegyük fel, ha úgy is volna, hogy mi személyes érdekeket szolgálunk, isteni módon csodálatosnak találjuk, hogy ez csak a takarékpénztári választmányi és igazgatósági tagok megválasztása után ötlött eszébe némelyeknek, azelőtt soha! Hic haeret aqua! Sokszor volt alkalmunk rámutatni züllött társadalmi életünk bajaira. Csak az igazságot konstatáljuk, hogy e bajok között legelső sorban a mindenkori választások szerepelnek. A jó Isten tudja, nem vagyunk-e még elég érettek vagy higgadtak az ezer éves alkotmányos jogok gyakorlatára, de tény az, hogy egy-egy választás züllött társadalmi életünket még züllöttebbé teszi. Abba a salakba, izzó gyűlöletbe, mit egV-egy választás felkavar, jóidőre belefut az egész társadalmi élet s minden jóizlés. Mert mi a választásnál nem mint ellenfelek, hanem mint gyűlölettel teljes ellenségek állunk szemben. S a választás lezajlása után dehogy is térnénk napirendre a kérdés fölött s alkotmányos érzülettel a kisebbség dehogy is hajolna meg a többség akarata előtt. Nem! A gyűlölet még izóbbá válik s bosszút szomjazik. Sajnos, nem habozunk kimondani, hiszen nyílt titok, igv történt ez a takarékpénztári igazgatósági tagok megválasztása után is. A választások szeszélyessége folytán egy-két régi érdemes embernek kimaradása, sok titkos aspiráczió ki nem elé- gitése, önjelöltéknek önjelöltek maradása: nagy haragot és izzó gyűlöletet vetett. S ki merné tagadni, hogy ez izzó gyűlölet forgatagában született meg pusztán bosszúból egész inczidentaliter az uj lap eszméje ? A pártoskodás volt az apja, a gyűlölet az anyja s e momentumokat találjuk mi olyanoknak, melyek a magasabb czélok szolgálatát szinte kizárják. De ha ez igy van, miért kertelnek az alapítók, miért keresnek a lap megindítására mások reputáczióját is sértő álindokokat ? De ezt is értjük. Ha az igazi okot a nagyközönség tudná, kurtán-furcsán bánna el az önjelöltek orgánumával, igy Arnóthy halkan kinyitja az ajtót s bedugja fejét. Amelie ir: ». . . s ha tudnátok, mennyire vágyom már haza, közétek — édes anyám ölelő karjai közé s piczi hugocskáim csókjai után—« Arnóthy, (halkan bejött, Amelie háta mögé állva, a levélbe pislog.) Klárika: (Föltekint, megpillantja Arnóthyt, babáját nyújtja feléje.) Hogy tetszik neked, papa, ez a sárga ruha? Amelie: (Riadtan tekint hátra, hirtelen eltakarja a levelet, föláll, mélyen elpirul.) Ah! nem is vettem észre. Arnóthy: (Lehajol Klárika babája után.) Folytassa, kedves Amelie! Ez a sárga ruha szép, de jobban illenék ez a piros, meg ez a kék szalag. Láss hozzá s öltöztesd föl újra. Klárika: (Visszakapja a babát s hamar öltöztetni kezdi a piros ruhába.) Ha gondolod, papa, megteszem a kedvedért. Arnóthy. (Amelie felé fordulva.) Miért nem folytatja ? Amelie : (Zavartan.) Oh, hisz ráérek még... Arnóthy: (Leül, egy pillanatig maga elé néz, aztán föltekint Amelie arczába, mintha gondolatait akarná fürkészni.) Mondja csak: annyira vágyódik haza? Amelie: Istenem, több mint egy éve, hogy nem voltam otthon. Arnóthy: Hát mikor akarna utazni ? Amelie: Egyelőre nem is gondolok rá. Schweicz messze van ... és az utazás költséges ; dolog. azonban a tetszetősebb máz sokakat megtéveszthet. A lapalapitásnak ez a szomorú históriája. Hogy a lap mi lesz valójában, azt a szerkesztőség fogja megmutatni! De engedjenek meg uj kollegáink, hogy ismerve a lapalapitás mélyen elszomorító s megdöbbentő indokait s az alapítók intenczióit, azzal a bizalommal nem fogadhatjuk s nem üdvözölhetjük őket, mely egyébként más viszonyok között kedves kötelességünk lett volna! A Széchenyi Társulat. Január 15. A szatmárvármegvei Széchenyi Társulat f. hó 19-én üli meg nagy ünnepélyességgel Szat- máron fenállásának huszonötödik évfordulóját. Ez alkalomból a nagy nemzeti missziót betöltő társulat 25 éves működését a következőkben ismertetjük: Az 1880-iki népszámlálás alapján feldolgozott statisztikai adatok megdöbbentő képét mutatták hazánk közművelődési állapotainak: a magyarság térvesztésének. Szatmárvármegye társadalma történelmi hazafiságához híven most is a feltárt helyzeten segítendő, a panaszkodás teréről a tettek mezejére lépett. Berenczei Kováts Lajos, Csomay Imre, Tabajdy Lajos, Vozáry Gyula, Böszörményi Károly, Domahidy Ferencz, Ujfalussy Sándor, gróf Teleki Sándor, dr. Schlauch Lőrincz, lsaák Dezső, Jandrisits János, Jákó Mihály, törökfalvi Pap Zsigmond, gróf Degenfeld József, Lehótzky János, Sarmaságh Géza, Szeőke Bálint, Rácz István s több jeles hazafinak együttes elhatározása alapította meg e czélból az első magyar kulturegyesületet, mely 1882. deczember 28-án *Szatmármegyei Széchenyi Társulat< név alatt életbe is lépett. Hazánk dísze, dr. Schlauch Lőrincz egykori bíboros püspök már az első alakuló gyűlésen félre nem érthető világos magyarázatát adta a Széchenyi Társulat czéljának eme kijelentésével : »Nincs jegeczedési pontunk a hazán kívül. Felvirulásunkra, többet mondok : fennállásunkra minden egyes karra, minden egyes szellemi erőre szükségünk van. Egyet nélkülözni szerencsétlenség, egyet is ellökni bűn volna.* A társulat czéljául a) a magyar állam eszméjének általános elismerést és érvényt szerezni és ehhez való ragaszkodást erősíteni, b) a magyar érzelem gyarapítása és szilárdítása mellett a magyar nyelv ismeretét az idegen ajkú lakósok között terjeszteni tűzte ki. A czél tehát ki volt tűzve, az alakulás végrehajtva, de mint mindenhez, úgy ehhez is pénz és pénz kellett. Arnóthy : És ha azok a költségek, mint a mesebeli sült galambok, az égből alápottyannának? Amelie : Nem szoktak azok alápottyanni! Arnóthy: No, de tegyük föl, hogy mégis... hiszen az ember megütheti^ főnyereményt is ... Amelie: (Lesütött szemekkel.) Nincsen sorsjegyem se . . . Arnóthy : Ha Isten akarja, sorsjegy nélkül is megüti. Tegyük föl, hogy én adnék útiköltséget. Nem előlegként, hanem . . . Amelie: (Nyakig elpirul.) Nem fogadhatnám el! Arnóthy: Miért nem? Amelie: (Vállait vonogatja.) Arnóthy: Kedves Amelie, ön vágyódik hazg anyja, meg kis húgai után, pénze nincs, nem marad egyéb hátra, mint elfogadni tőlem ajándékként az útiköltséget ... ne szóljon még. . . Ez egyszerűen kettőnk titka lesz. Amelie: (Arczalángolni kezd.) Nem, nem... Arnóthy : Ne magyarázza félre. Kijelentem, hogy önzetlenül teszem. Amelie: Köszönöm, de . . . Arnóthy : Haza utazhatik. Kérjen engedélyt ő nagyságától . . . Majd én támogatom a kérését. Az utikölség meglesz. Amelie: Köszönöm, de nem fogadhatom el. Arnóthy: Hogyan? Nem fogadhatja el? S miért nem ? Amelie: (Elfordul.) Nem tudom! (Föláll, körültekint, mintha foglalkozás után akarna látni. Meg akarja értetni Arnóthyval, hogy nem óhajtja vele a beszélgetést folytatni. Lehajol Domahidy Ferencz, Böszörményi Károly, berenczei Kováts Lajos, Finánczy Gyula, Szeőke Bálint és Bélteky Albert együttes buzgalmának sikerült rövid időn belül 18 alapitó tagot 2440 forinttal, 7 pártolót 70 forinttal, 260 rendes tagot 445 forinttal*összetoborozni, akiknek tagsági dijai összesen 2955 forintot képviseltek. Szatmárvármegye közönsége pedig áldozatkészen évenkint 200 forintot ajánlott fel a társulat czéljaira. Az alap tehát megvolt. A kitűzött czél elérését a Társulat a következőkkel iparkodott elérni: 1. A tanítók képzettségének előmozdításával, valamint az olvasni tudó nép szellemi táplálása végett hazafias irányú könyvek kiosztásával. 2. A tanítók buzgalmának felkeltése és fokozása végett jutalmak kitűzésével. 3. Szegény iskolák tanszerekkel való ellátásával. 4. Szegény gyermekek részint felruházásával, részint tankönyvekkel való ellátásával. 5. Óvódák és menhelyek szervezésével az ifjú nemzedék megvédése és az iskolára való előkészítéssel. 6. A magyar nyelvet nem ismerő, írni, olvasni nem tudó felnőttek részére estéli tanfolyamok szervezésével. A nép szellemi állapotának tüzetesebb kutatása felderité, hogy nálunk a népnevelés elhanyagoltsága mellett még sokkal magasabb állami érdekek forognak koczkán s a társadalmi működés ily törekvések ellenében magára hagyatva sok részben tehetetlen, ha magasabb hatóságok nem támogatják működésében, ha anyagi erő fogyatékosságával czélt nem érhet. Ily helyzetben lépett fel a nemes ügynek lelkes apostola, Károlyi István gróf. Kimondá a jelszót, hogy a hazafias közművelődésnek előmozdítására minden ember kivétel nélkül köteles vagyoni helyzetéhez mért arányban áldozni. Kimondá az 1%-os önkéntes pótadó eszméjét, melyet az 1885. évi október hó 8-iki vármegyei közgyűlésen tartott nagyszabású beszédének hatása alatt a vármegye közönsége egyhangú lelkesedéssel szavazott meg. A Társulat most már biztos jövőnek nézhetett elébe. Akkori vezetői helyes érzékkel a kisdedóvás utján iparkodtak a magyar szót, a magyar érzelmet a gyermekek közvetítésével a csaladba bevinni. Erre fektette működésének fősulyát. Lassú, de czéltudatos munkássággal 109 nyári gver- mekmenhelyben készítette elő nemzedékünk zsenge virágait a magyarság felé való vonzódáshoz, a magyar nyelv elsajátításához; 24 éven át évi átlagban 7500 gyermeket számítva, közel 250000 gyermek részesült a Társulat által nyújtotta áldásban. Ez volt a Társulat 25 éves története. A magyar társadalmi és politikai életnek a partikulárizmus a jellemvonása. A magyar Klárikához.)Maga kis ügyetlen! Visszájáról adta rá a kabátkát! Huzzuk le! (El akarja venni a bábut.) Klárika: (Daczosan.) Ne vigye el a bábumat. Adja vissza. Iviállhatatlan! Ugy-e papa, kiállhatallan? (Elmerül a baba öltöztetésébe.) Arnóthy : Amelie . . . Még valamit mondani akarok önnek. Ne nézzen maga körül nyugtalanul. A nagyságos asszony most ment le a lépcsőkön . . . Amelie: (Végig néz Arnóthyn, aztán kitekint az alakon.) A kis Klárika mindent megért . . . Nagyon okos teremtés . .^. " Arnóthy : Ah, bah! Ő nem figyel ide. Aztán meg nem is olyan rémséges titok az, amit mondani akarok. Mindössze is arról van szó, hogy ráerőltessem önre a barátságomat, kizárólag az ön érdekében . . , Van is hozzá némi jogom. Ön Klárika nevelőnője. Körülbelül családtag. Nekem, mint családfőnek jogomban áll megjutalmazni az ön buzgóságát,. . Ennyi az egész. Amelie: (Egy ideig csüggedten hajtja le fejét, aztán daczosan veti föl s elszántao néz Arnóthy arczába.) Uram, én becsületes leány vagyok s az is akarok maradni. Arnóthy Mi leli egyszerre ? Milyen gőgös és daczos! Amelie: Sem egyik, sem másik. Csak önérzetes. Arnóthy: Amelie! Ön szép! ez azonban nem zárja ki, hogy okos is legyen. Meleg baráti rnkonszenvet érzek ön iránt. Amelie: (Pillanatnyi hallgatás után.) Mire való ez?
