Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-02-13 / 7. szám
1908. február 13. NAGYBÁNYA 3 kozva, anyagi gyötrelmek között mindeddig a haza, az állam javára és feletteseinek megelégedésére élvezte egy egészségtelen szoba fülledt levegőjét. Az a minősítési táblázat gyönyörű dolgokat mond nekünk Pap Gyuláról. Kötelességtudó volt teljes éleiében. Kínozhatta légyen a legrettenetesebb vámpír : a nyomorúság réme, Pap Gyula becsületesen állott a poszton, akár a katona a csalamezőn. Ötvenhét év fekszi meg a vállát. S ha meggörnyedt már, bizonyára nem a hegymászástól, a monte-carlói élvezetektől zsugorodott össze az egykor daliás ember, hanem attól a fáradhatatlan, robotmunkától, mely a tisztviselő életerejét kimeriti. S erről a megtévelyedett emberről annyi minden keringett a levegőben. Hogy talán kártyás, szereti a mámoros éjszakákat, a haut volé levegőjét váltja meg csengő aranyokon — a szürke, az egyszerű beamier. A véglárgyaláson azonban keserű szavak jajdultak fel. Megtudták, hogy az élet evvel az emberrel pazarul igazságtalan volt. Csapásra- csapás sújtotta. Kiheverte. Kiházasitotla leányait Becsületes utón szerzett kölcsönösszeggel. Lévén akkor 1200 forintos tisztviselő, melynek áldásaiban otthon kilencz gyermek óhajtott jogosan osztozkodni. Kilencz gyermek és 1200 forint fizetés, melyből meg kell élnie! Ez a »keil« könyörtelen. Könyörtelen a legnyomorultabb viskóban, de legkegyetlenebb abban a lidérczfényü légkörben, ahol sima, mosolygó arczu úri emberek lelkiekben dusla- kodnak, nagy urakkal vitatkoznak és otthon a fázó, nyomorgó család könnyeiben fürösztik meg kimerült, elcsigázott lelkűket. És az a tisztviselő visszaretten a becsületes adósságcsinálástól is. A gyermekáldást átokká váltja fel az a tudat, hogy a tisztességes adósság esetleg a tisztviselő jövőjét a Nirvana altató, hangtalan mélyébe hántolja, mert a minősítési táblázat hangosan vádolja az illetőt: adósságcsináló. S pár sorral lejebb pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy ez a kilencz gyermekes családapa évi 1200 forintot »élvez« s a szolgálati szabályok szerint az »ur« czimzés feltétlenül megilleti, sőt jogosított a szatmár—nagybányai viczinálison féláru jegyen való utazásra. Felrepülhet olcsó pénzen Budapestre, hogy mint ur, a Nemzeti Színház legfrissebb újdonságait müveit ember létére megcsodálja és lelkesen megtapsolja. Otthon pedig nőnek, cseperednek a gyermekek. Kilencz pár czipő, ugyanannyi nem is prima minőségű ruhadarab s talán a tisztviselő-csemegéhez, a krumplihoz odabűvölt pár grammnyi hús, egy kis tandíj s mivelhogy az orvos és patika nem játsza a legfeleslegesebb szerepel a siralom völgyében, néha egy-egy reczept: ez az évi 1200 forint szomorú és gyászos, avagy tán kaczagtaló históriája És a társadalmi adó? Mert ma a társadalom nemcsak követel, de zsarol is. Ahány egyesület alakul egy vidéki városban, ott a tisztviselő úgyszólván hivatalból köteles a társadalmi eszmékért a szájától elvont falat feláldozásával is lelkesedni. Széles Magyarország összes számottevő városait összevéve, az iparos világ annyi társas összejövetelt, kierőszakolt jubileumokat és kierőszakolt vacsorákat nem rendez, mint a vidéki városok némelyikében a tisztviselői osztáty. Ezek a beteges tünetek pedig pénzt követelnek. Nem az a fő, hogy hogyan kerül, a sors imperativusban jelentkezik : legyen ! . . . Pap Gyulánál is nem az erkölcsi romlottság, nem a lelkét rágó métely a vádló, a meg nem bocsátható, de az a szivetlépő, kegyetlen nyomorúság, amely a családjáért reszkető, a családját imádó apa lelki egyensúlyát a szeretet deliriumának hatása alatt megbillentette s a bűnös, piszkos pénzen családjának — annak tudtáu kívül — élelmiszereket és más egyebeket vásárolt, mért 1200 forinttal szemben a gyenge, törékeny ember a harczot fel nem vehette, mint annyi más, kivel a törvényszéki rovat sivár világában, a megtorló igazságszolgáltatás társaságában találkozunk. Kivégzés. Február 12. A petrovai rablógyilkosság drámájának végső felvonása hétfőn a kora reggeli órákban játszódott le a mármarosszigeti törvényszéki fogház szűk udvarán. A dráma, mely halálhörgéssel kezdődött és halálhörgéssel végződött s mely tizenegy hónapon át izgatta a szenzáczióra éhes kedélyeket s tizenegy hónapra nyújtotta ki az elitéltek siralom napját, véget ért. A kaftános, őszbe csavarodott hajú és szakálu Busz Ábrahám, ki a rablógyilkosságot minden eshetőség figyelembe vételével s a legkisebb részletekre is kiterjedő gondossággal, mondhatnék zseniálitásra valló üzleti tehetséggel kieszelte s aki, mig .czinkostársa a gyilkosságot a petrovai utón iszonyatos bestiális kegyetlenséggel végrehajtotta, fehérbe öltözve az imaházban nagy ájtatossággal imádkozott, — a bitófán vergődve adta ki lelkét. Mihálka János, a volt délczeg csendőr azonban, ki áldozatait oly hidegvérrel tudta le- bunkózni, kegyelmet kapott. A bitófát életfogytiglani tartó fegyházzal váltja meg. Kettőjük között a különbség az, hogy Mihálka János sötét czellája valamivel tágasabb, mint Húsz Abrahámé s mig Busz Ábrahám tizenöt percznyi vergődés után hozzá jutott az örök csendhez, a mardosó lelkiismeret örök elnémulásához, addig Mihálka Jánost még évek hosszú során át fogják kisérteni a meggyilkoltak véres árnyai és sok álmatlan éjszakán fogja keservesen átkozni önmagát szörnyű bűnéért, mely java férfikorában az élőhalottak közé sorozta. És egykor, talán nem is oly sokára, a halál imminens félelmének lecsillapultával még áhítozni is fog Busz Ábrahám csöndes koporsója után. A dráma utolsó felvonásának függönye legördült, a nézőközönség szétoszlott. A földi igazságszolgáltatásnak elég van téve. De a dráma annyira tele van utálatos, visszataszító momentumokkal . . . * Az első momentum, mely oly visszataszítóan jelentkezik, a mélyen tisztelt nagy közönség szenzáczió éhsége. Már vasárnap délelőtt, midőn azt a két bozontos, összetörött, félig ájult alakot a törvényszék termébe hurczolták a szuronyos börtönőrök, hogy meghallgassák a kúria ítéletét s a felség kegyelmi leiratát, odakünt az utczán, a folyosókon a szuronyos csendőrség alig tudta a rendet fentartani. A mélyen tisztelt közönség egymást lökdöste, tiporta, tépte, egymás hátán tolongott, hogyha már az Ítélet kihirdetésekor nem gyönyörködhetik a két szánalomra méltó alak halálborzalmaiban, legalább láthassa őket, amint szűk czellájukból a tárgyaló terembe vánszorognak. És a kivégzés reggelén! Fagyott, csikorgott. Fagyos, metsző szél sivitott végig az utczákon, valóságos téli orkán dühöngött. Olyan idő, aminőre azt mondja az egyszerű magyar paraszt: kár a kutyát kikergetni. , És a mélyen tisztelt közönség a kivégzés előtt már órákkal ismét csak ott csatangolt az utczákon, eltűrte, hogy a sivitó szél órákig vágja szemébe, arczába a megfagyott havat, ismét csak egymást lökdöste, tépte, tiporta, ismét csak egymás hátán tolongott s földöntúli irigykedéssel nézett azon kiváltságosokra, kiknek megnyílt a csendőrkordon, kik előtt feltárultak a törvényszék épületének kapui. És szemtanuk elbeszélése szerint egyesek nagy összegeket kínáltak egy-egy belépőjegyért. Miért i Hogy szemtanúi lehessenek egy emberi roncs végső, borzalmat keltő haláltusájának, hogy láthassák, Báli Mihály mint veti a hurkot a delikvens nyakára, a pribékek mint rángatják a kötelet a vén zsidó lábain, nézhessék az el- fehéredett, majd szederjessé váló arczot, a szájon előtörő véres habot, mig Báli hóhér humanizmusa véget nem vett a szörnyű látványnak s a haldokló arczát le nem takarja irgalmasan fehér zsebkendőjével. A nézők közül a borzalmas gyönyörűség hatása alatt többen elájulnak. De ez nem baj, majd fellocsolják őket az orvosok. A fő, hogy az állat, mely öröktől fogva lakozik az emberben, jóllakot vérrel, halálhörgéssel, borzalommal. ember, a ki még ne mondta volna, hogy igy- ugy agyonütöm ezt az embert ? De mi következik ebből ? Semmi tisztelt esküdt urak, abszolúte semmi . . . Isién mentse meg a törvénykezést attól, hogy minden indulatos szónak komoly jelentőséget tulajdonítson . . . Akkor minden káromkodást bűnvádi eljárás követne ... Azt talán maga a királyi ügyész ur is megso- kalná . . . És igy tovább ... Az esküdtek felmentő verdiktet hoztak, a vádlott még az este otthon vacsoráit családja körében, épugy mint védője... A védelemért hétszáz forint volt kikötve. Csontos Imre ugyanis nem volt szegény ember. Apja után négy fertály földet örökölt s noha a mesterség nem ment jól, a vagyont megtartotta. Azt ígérte az ügyvédnek, hogy karácsony előtt fizet, mert akkorra vár egy nagyobb summát attól az embertől, akinek a házát eladta. Az ügyvéd barátságosan hagyta helyben a terminust. — Jól van, Csontos gazda, a fődolog, hogy kimásztunk a hínárból. Nagyon benne voltunk. Az istenfáját, már félni kezdtem . . , A tanuk nagyon rosszul vallottak . . . Csontos közömbösen hallgatta a beszédes fiskálist. Csak annyit jegyzett meg: — Nem vallhatták azok semmit reám . .. — Persze, hogy nem . . . Hogy is vallhatlak volna, mikor semmit se láttak. — Nem is láthattak . . . Persze, hogy nem . . . sötét volt . . . Csontos felkapta a fejét ... A szemöldöke összehuzódott. Ingerülten kérdezte: alán a tekintetes ur azt hiszi? . . . n ? Ur Isten hova gondol ? Már mint én ! Aztán nem arról van szó, hogy az ügyvéd mit hisz, hanem arról, hogy mit beszél . . . Azt hiszem, jól beszéltem . . . Ez a fő . . . Künn vagyunk . . . kutyabajunk . . . Hát nem igaz? Csontos mogorván nézett az ügyvédre. — Persze hogy nem igaz, mondotta fenyegetően ... Ha az ur az hitte, hogy én tettem, hát minek vállalta a védelmet ? — Jaj Csontos gazda, mosolygott az ügyvéd, nagy gyerek maga ... Az ügyvéd tartozik azzal, hogy kimossa a legsúlyosabb bűnöst is ... Az a mestersége . . . Nem is szabad neki válogalni . . . Ohó, fel is kopnék az állunk, ha csupa ártatlanokat védelmeznénk . . . Nem érti azt maga . . . — Nem is akarom, mondotta a mogorva ember. Azzal sarkon fordult és elment. Néhány hét múlva megkerült az igazi gyilkos. A csendőrök véletlenül bukkantak nyomra. Egy katonaszökevény czigány volt, meg is vallotta, hogy ő ölte meg azt a legényt a folyó partján. Az ügyvéd nyugtalanul rázta a fejét. — Nem hittem, becsületemre, nem hittem, mondta a segédjének . . . Teljesen meggyőződés nélkül beszéltem a főtárgyaláson . . . Lehet, hogy azért volt sikerem ... Az embernek nem szabad elfogultnak lenni, még a saját védenczével szemben sem. Úgy látszik ez a siker titka . . . Sirolin Emeli- az étvágyat és a testsúlyt, -megszűrt* isti a ktttiBgést, váladékot, éjjeli Izzadtat Tüdőbetegségek, bőrűtek, szarná köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche“ eredeti csomagolási. F. HolTmasia-ILa St«ehe <& €©. Basel (Svájc) „jRoehe“ Kapható orvosi rendelet« • gyógyszertárakban — Ár» üvegeDklnl 4.— korona.
