Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-23 / 17. szám
T7I. évfolyam T» A ■ ADAIiMI ±3» SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a .. i C t \t lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Cl L I M I H A L\. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Az amerikai magyarság jövője. Április 22. A kivándorlás nálunk egészen más megítélés alá esik, mint más nemzeteknél. A ménknél számban kisebb országok is a nemzeti vagyonosodás forrásának tekintették azt a múltban, mi pedig vérvesztésnek, nemzetcsapásnak kell hogy tekintsük, mert a mi kivándorlásunk, melyet a megélhetési viszonyok sanya- rusága idézett elő nem gyarmatosítás, hanem szétszóródás. Az a kétszáz millió korona, mit a kivándorlók évenkint haza- küldenek, nem kárpótol a veszteségért, mert a kinnlevő munkaerő legalább is háromennyi értéket produkál Amerika javára. A nemzeti optimizmus azt akarja elhitetni, hogy a kivándoroltak nem vesztek el a magyarság számára, de ez óriási csalódás. Amerikában a legkülönbözőbb népek hihetetlen gyorsan asszimilálódnak és már a második generácziót elveszettnek kell tekintenünk az anyaország számára. Ennek főoka az, hogy az újabban bevándorlók s ezek közt főleg a magyarok a városi élet forgatagába sodortatnak, ipari és bányatelepeken keresnek alkalmazást. Saját hazánk, főleg Budapest magyarosodása igazolja, hogy a városi élet asszimiláló ereje el- lenálhatatlan s ez az erő sokkal jobban hat Amerikában, ahol a városi élet sokkal fejlettebb, mint nálunk. A magyarság jövője csak egy módon biztosítható a visszavándorlás lehetővé tételével, de ennek eszközeit nem Amerikában kell keresnünk, hanem itthon kell annak a a feltételeit megteremteni. Nem policziális intézkedések segítenek. hanem olyanok, melyek az itthon- maradást kívánatosabbá teszik a kivándorlásnál. Az erre vezető utak elsője a czél- tudatos birtokpolitika. Ne űzzenek a parczellázó bankok földuzsorát, mert ez vezet oda, hogy inkább Amerikában telepszenek meg és vesznek földet, ami pedig egyenlő volna az illetők végleges elvesztésével. Szükséges továbbá nagyszabású ipar- politika, mely megszüntetted a hazai és amerikai bérek között levő óriási különbséget. A kivándorlók átlagos bérjövedelme 8 K 50 fillér, a magyar mezőgazdasági munkásé 197 korona. A mező- gazdaságnak a hazai iparban kell nagyobb fogyasztásra lelni, hogy a béreket emelhesse. Amerika is azáltal vonzza a nagy tömegeket, hogy iparát nagy arányban tejlesztette. Ugyancsak ennek köszönheti Németország is azt, hogy a kivándorlás ma már onnan aránylag tizenötszerte kisebb, mint tőlünk. Mindezeket meghaladó jelentőségű azonban a bérek és az elsőrendű szükségletek kielégítésére szükséges összeg közötti arány. Mig ugyanis a bérek Amerikában a hazai bérek többszörösét teszik, addig a hús, zsir, liszt stb. ugyanoly áron kapható, mint nálunk. Az amerikai munkás keresetének SU részét megtakaríthatja. Nálunk ahhoz, hogy valamit megtakaríthasson keresetéből csak úgy juthat a munkás, ha nem táplálkozik rendesen, ha nem eszik húst. Ez hat legvégzetesebben a kivándorlásra s azért kell javítani közellátási politikánkat. Előbb a belföldi fogyasztás kielégítése a czél, nem pedig az ezt megelőző tápszerexport. Amerikában is vannak teendőink, de nem ügynököket kell tartanunk oda- künn, mert ezek csábítása nem hozza haza odaszakadt véreinket, hanem hazai viszonyaink javításával kell őket haza- vonzani. A konzulátusok legyenek valódi remediumai a szegény kivándoroltaknak, hogy ügyes-bajos dolgaikban bizalommal fordulhassanak oda és érezzék a hazának védő karjait. A magyarságot azonban magyarnak megtartani csak Magyarországon lehet, Magyarországban pedig megtartani csak úgy lehet, ha czéltudatos gazdasági és belügyi politikát érvényesítünk. Ismét a műkedvelői társaság. Április 22. Útolsó előtti számunkban részletesen foglalkoztunk a műkedvelői társaság felelevenítésének életképes eszméjével s ma örömmel regisztrálhatjuk, hogy a műkedvelői társaság végre- valahára nemes működését a közel jövőben megkezdheti. Már eddig is tekintélyes számú, lelkes gárdával rendelkezünk. Az elfogultság ugyan — sic fata volunt — valami hajszálfmomságban még A „Nagybánya“ tárczája. A morál. Nemrég egyhangúlag kimondták A tudós akadémián: Morál legyen minden darabban, A mely jutalmazást kíván. Még az se baj, ha az ki írja Innét vagy onnét plagizál, Vagy a darab rossz, ócska, hitvány, Csak meglegyen benn' a morál. Ezentúl hát a pályadijért Versengő színdarabba majd, Jó Marió s szép Marietta Körülbelül ekép sóhajt: Marió : Szemem szerelmes bűvölettel Néz önre, édes Mariett’, És szörnyű sorsom, ime mégis, Hogy ön csak nevet, kinevet. Marietta : De Marió, nem tudja ön még, Hogy tisztes férjem van nekem ? Igaz, hogy kissé öregecslce, És hogy ma csodaszép az este, Az égen ezer csillag ég, És virágillatos a lég, De férjem van, jó Marió! Marió : Én szeretem önt, Mariett’ Izzón és mindenek felett, Szeretem hévvel, őrülettel, Mint csilló harmatot a reggel, Mint játszi sugarát a nap, Mint az éj a csillagokat, De hogyha önnek férje van, Akkor én ajánlom magam,! Aláz' szolgája! Kisztihand! Marietta : Mily szépen szól a vadgalamb! És szárnyasán közéig az éj, Köröttünk minden csupa kéj, S oly gyenge teremtés a női Mariő : De önnek férje van l Adjől Férjes nőt nem szerethetek, A kik teszik, becstelenek, Hiszen ez kész erkölcstelenség, Kisülne mind a két szemem még. Lemondok önről, Mariett’, Ha másnak felesége lett. De most megyek. Illem szerint Nem szabad csavarogni kint Ilyen soká. A nevemen még, Ki tudja, milyen csorba esnék, Ha holnap hire menne tán Hogy én kapuzárás után Még valahol kívül bolyongok. Csak nem teszek ilyen bolondot! És önre is, szép Mariett’ Jó lesz, ha szépen hazamegy, S mig szivében meggyül a bánat, Herbateát főz az urának. Marietta: S az ön szerelme hová lett ? Marió : Még dúl-fúl bennem, Mariett’, De én legyőzöm hősileg, Mert csábitó sosem leszek. Mit szólnának hozzá, cicám, A tudós akadémián ? Mit szólna hozzá Ballagi ? S aztán a többi mind, aki Csak a morál fenkölt barátja ? No, ugy-e, már ön is belátja, Hogy nem illő az ily kaland. Aláz’ szolgája! Kisztihand! A fő az erkölcs, a morál, A melynek miniig győzni kell. Ez éltet, és ez fölemel. így volt ez mindig s igy marad ... (El.) Marietta: (bosszúsan navetve.) Soha még ilyen szamarat l
