Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-23 / 17. szám
2 N AGYBÁNYA 1908. április 23. most is felborong, de általánosan mérlegelve a jelenlegi helyzetet megjósolhatjuk, hogy már az idei nyári saison alatt is méltó tapsokban részesülnek a megalakulandó társaság ambiczio- natus tagjai. Mert legtöbben azt az elvet vallják, hogy a műkedvelői társaság érvényesülése nem a nyári hónapokban, csupán a téli időszakban fokozódhatik. Ismerjük Nagybánya város közönségét. Megengedjük azt is, hogy hírneves ligetünk, egy-két kiránduló hely ideig-óráig kellően elszórakoztatja a publikumot, de különösen csak az esti órákban, mondjuk kéthetenkint, egyszer megtartandó előadások ép annyi nézőt csábítanának a színkörbe, mint Télapó uralma alatt. Sőt ha a nyári idegenforgalomra is hivatkozunk, nyilvánvaló, miszerint a nyári műkedvelősködés úgy anyagi, mint erkölcsi babérját megteremti. A magas Tátrába vajmi kevesen indulunk fel a nap perzselő sugarai elől. Nem döntheti meg a társaság megalakulását az a nézet, hogy a la Budapest a nagybányai haut volée idegen tájakon keres enyhülést. A volt műkedvelői társaság olyan múlttal dicsekedhetik, hogy ez a múlt egymagában is megvédheti az enyészettől. A műkedvelői társaságot mint ilyent újból megalakítani felesleges, csupán feltámasztani kell. Elzsibbadt tagjait szeretettel melengiteni, elhomályosodó szemeibe az őszinte ragaszkodás és megbecsülés sugarait varázsolni s ez a korhadt aggastyán valódi szittyaifjuságba bűvölődik s onnan felülről ránk kaczagnak a Múzsák . . . Hisszük, hogy a régi műkedvelői társaság neves és önérzetes tagjai könnyen oldják meg a nem épen könnyűnek nevezhető feladatot, mikor a volt társaság díszlet és pénztárából csak egy fényes múlt emléke maradt meg. .. Hisszük, hogy ebbe a csúnya életzsivajba, a rettenetes lármába belecsendül sok-sok lányajaknak édes nótája és a mi kiválóan modern idegrendszerünk gyönyörteljes vonaglását megállítja a nemes, olcsó és oktató művészet. Ne feledjük el, hogy Lendvay városában élünk. Itt, ahol az ő örök művészete indult diadalmas kőrútjára, ahol az emberek még nem annyira tulmodernek, hogy egy kabaretért feláldozzanak egy törekvő műkedvelői társaságot. A műkedvelői társaság viselje a Lendvay nevet. Ez a komoly és tiszteletreméltó név elég garantia arra, hogy az e nevet viselő társaság tagjai izzó hazafisággal, rajongó művészet szeretettel fogják majd fel kiszámíthatatlan hatású czéljukat. A gyermekvédelem és a községek. A magyarországi gyermekvédelem prog- rammja immár csaknem megvalósulása előtt áll. Amióta az Országos gyermekvédő Liga megkezdte nagyarányú működését, nagyrészben pótoltattak azok a mulasztások, amelyek eddig részint a társadalom közönye, részint a hibás állami törvények hatósági intézkedések folytán oly sokáig stagnáltatták ennek a nagyfontosságu társadalmi problémának a megoldását. Állam, társadalom csak az utóbbi években nyúlt radikálisan a gyermekvédelem kérdésének a megoldásához. Az állam törvényes rendeletéivel, intézkedéseivel, a társadalom pedig felébredt szocziális kötelességérzete tudatában anyagi és erkölcsi áldozattal járul intenzivebben a gyermekvédelem ügyének megvalósításához. Az Országos Gyermekvédő Liga, mint az állam szerve nemcsak arra vállalkozott, hogy az állam rendeletéinek, intézkedéseinek társadalmilag is érvényt szerezzen azzal, hogy e téren az állam és társadalom között közvetítő és átutaló szerepre vállalkozott, hanem a saját programmjának is igyekszik a magyar társadalom minden rétegében érvényt szerezni, de szervezetének közvetlensége révén s intézményeivel kiegészíti azokat az intézkedéseket és rendeleteket, amelyek a kormány és az állam kebeléből indultak ki. Az ilyen állami rendeletek között a legfontosabbak egyike a Széli-féle törvény volt, amely tudvalevő minden hét éven felüli elhagyottnak nyilvánított gyermeket tizenöt éves koráig állami védelemre utal. Az állam minden ilyen gyermeket felvesz s állami menhe- lyekbe helyezi el. Ennek a törvénynek szocziális és állami rend szempontjából messze kihaló jelentősége van s nagy lépéssel vitte előbbre a gyermekvédelem ügyét Mégis mindamellett sérelmes az a törvény ! Sérelmes pedig a községekre, városokra, amelyek az elhagyóinak nyilvánított gyermekekért a tartásdijat fizetni kötelesek. Már magában a törvény szellemében bizonyos abuzus van, amely a szegényebb községeket érzékenyebb anyagi megterheléssel sújtja. A tömegnyomor — igaz — nagyobb ezekben a községekben s a szocziális igazság szerint ezeknek a községeknek elhagyottnak nyilvánított gyermekei jobban rá vannak utalva, hogy róluk az állam gondoskodjék, mint pl. a vagyonosabb mezővárosok, nagyközségek, városok gyermekei, csakhogy honnét vegye az ilyen szegényebb község a gyermekek eltartásáért fizetendő pénzt ? Nézzünk például egy felvidéki szegénységben sínylődő falut. A szülők, férj és feleség egész nap nehéz munkában robotol, az ilyen szülők képtelenek gyermekeik gondozása mellett kenyérkereset után járni. A létért való nehéz küzdelem nem engedi meg nekik, hogy gyermekeikre ügyeljenek, vagy nevelésével foglalkozhassanak. Hisz boldognak kell lennie, ha apró gyermekeit eltarthatja! Az állam az ilyen esetekben azután megállapítja az elhagyottságot s a gyermek bekerül az állami gyermekmenhelybe. P2gy egy ilyen szegény faluból igen gyakran 100—200 gyermek is állami gondozásba kerül, ami érthető is. Tény ugyanis, hogy a tömegnyomorral a gyermekszaporulat egyenes arányban áll. Az ilyen falu népe, amely alig képes megélhetési minimumát megszerezni, aránytalanul nagyobb kontingensét adja az állami gondozásba kerülő gyermekeknek, mint például egy aránytalanul nagyobb város aránytalanul jobbmódu lakossága. Ez az aránytalanság azután rendszerint a községek rovására van. Igen gyakori eset azután, hogy egy ilyen elszegényedett kisközség sokkal súlyosabban érzi a gyermekvédelem ügyében rárótt anyagi kötelesség teljesítését, mint például egy nagyobb lakósággal biró város. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a törvény sérelmes ezeknek a szegényebb községek közteherviselésére nézve. Ezen csupán a törvénynek a megváltoztatásával lehelne segíteni, mindaddig azonban a sérelem súlyos hátrányát és terheit el kellene viselnie azoknak a községeknek, amelyek azt sinylik. Az Országos Gyermekvédő Liga azonban ezen a bajon is igyekezett enyhíteni oly módon, hogy be nem várva amig a törvény megrefor- máltatik, saját pénzalapjából fizeti ezekért a gyermekekért a tartásdijat. Természetesen ma még távol áll attól, hogy az összes szegényebb községek terhén enyhítsen oly módon, hogy annyi sok ezer gyermek eltartását magára vállalja, de az első lépést már e téren is megtelte. Hogy a liga nagyarányú programmjának ez a tevékenysége csak egy kis hányadát teszi ki, felesleges is megemlítenünk, de, hogy magában ez a vállalása a gyermekek tartásdiját illetőleg tetemes anyagi áldozatokkal jár, evidens mindazok előtt akik a Liga kiadásaival — egyéb irányban — tisztában vannak. Hisz ha tekintetbe vesszük, hogy a Liga a gyermekvédelem minden irányában olyan kötelezettségeket vállalt, amelyeknek gyakorlati megvalósítása nagy pénzáldozatokkal jár, érthetőnek tartja mindenki, hogy a Ligát az Lyukas czipőben. Milka, a Kertész irodatiszték Milkája, szapora taktusban tipegett befelé a havas Rákóczi utón. Járása nemcsak azért vala tipegő, mert a hó fagyos, a kövezet ennélfogva síkos, hanem abból az okból is, mivel a ballábán czipője talpából már-már kikandikált a harisnya, s ha rendesen lépeget, minden lépésnél föl kellett volna emelni a sarkát és a mögötte járók akkor minden esetre észre veszik a rongyos talpat. Ezt most nagyon szégyelte volna, minthogy egy ös- merős asszony, meg a leánya jött a hátamögött, akiknek imént a Herzenfels kalaposüzlele előtt került elejbük, anélkül, hogy rájuk nézett volna, mert nem akarta hogy ösmerjék. Vékony, fekete nyári alj feszült Milkán, s a delén blúz fölött (ami különben szerencsére nem látszott) könnyű fekete tavaszi kabát boa nélkül, hogy csak úgy süvített keresztül rajta a januári szél. Ezért nem vágyott rá a leány, hogy a két nő megismerje s azért rejtegette előlük oly féltve a lyukas czipője talpát, hogy ha netalán mégis ráismernének, legalább ne súghassanak össze maguk között: — Ni, rongyos a talpa! Hát hova teszi a keresetét ez a leány ? Tudniillik, hogy Milka havonként 90 koronát keresett egy gyárban a Külső Váczi-uton, ahol reggel nyocztól déli tizenkettőig és délután harmadfél órától este hatig kopogtatta az Írógépet és a hová csupán a Kossuth Lajos-utcza sarkától utazott villamoson, mert onnét olcsóbb volt az ut, mintha hazulról a Nefelejs-utczából váltotta volna meg a bérletet. Az utczán, ahogy az üzletek sorfala mentén az emberek álig begombolkozva, vagy bundájukba, prémkabátjukba óriási boájukba burkolva, zsebrevágott, vagy muffbadugott kézzel, kipirult képpel, a hidegtől nedves tekintettel és vörösre csípett orral elsiettek mellette, majdnem mindenki — férfi asszonyság vegyest — utána fordult. Mintha minden arcba, amely szembe találkozott vele, drótkampót szúrt volna bele Milka, hogy megfordulásra kényszerítse: azon- képp nézett vissza utána, mindenki, aki elment mellette. Mert a boátian, vékony fekete kabát vállbán és elől pompásan gömbölyödött Milkán, s derékben csudálatosán összeszűkült, mig közvetlenül a derék alatt, a csípőn, formásán kidomborodott. Egyszerű, fekete kalapja alól pedig gyönyörű tiszta kék szempárt csiklandoztak körül a feketébe játszó sötét gesztenyeszinü hajtincsek, mig kerekded arczán valósággal bazsarózsákat csókolt ki a fagyos szél; a két bazsarózsa közt pedig a fázástól önkéntelenül rezgő szabályos, szép meggypiros ajk fölött, mint valami kis haragos piros gnom, berzenkedve nézett előre egy gyöngéd czimpáju, finom fitos orr. Szegénységbe, úgyszólván rongyokba öltözködve igy törtetett tipegő járásban előre szegény kis Kertész Milka mint az ifjúság szépség és üdeség triumfatrixe, hogy szerény keresetével hozzá pótoljon valamit a nagy család háztartásának költségeihez. A szegénység kálváriája s a harmatos liliomnak diadalutja volt neki a Rákóczi-ut. Elhaladt a Rókus mellett, maga mögött hagyta az onnan következő szőnyeges és czipő- üzleteket, nem nézett, csak olykor sandított bizonyos tompa sóhajtással a női divatáruházak kirakataiban feszelgő modell ruhákra, amelyek oly kecsesen omlottak végig, hol rájuktapadva, hol bő ránczokban hullva alá a viaszbábokra a ment gyorsan előre a Kossuth Lajos-utcza felé. Egyszerre csak, mint a megriasztott madár ijedten kapta előre a fejét. Férfihang suttogott a fülébe : kőolaj-üzemre is alkalmasak, gőzlokomo- bilok, utimozdonyok, gőzcséplőgépek, aratógépek, teljes malomberendezések, talajmi- velő eszközök, stb. stb. — . HVÁNATRA SZÍVESEN KÜLDÜNK ÁRJEGYZÉKET ÉS KÖLTSÉGVETÉST. MRÁI.ÜI ÁI.I.AMIIACIITAK GFPHÜARÁNAK IWFRÍlGUHflIKFGF RMIAPFtf II tlAP7I.KÍÍRIIT U
