Nagybánya, 1908 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-16 / 16. szám
1908. április 16. NAGYBÁNYA 5 Csökken a kivándorlás. Az Amerikába való kivándorlás oly nagy mérvben csökkent, hogy az elmúlt hóban Szalmárvármegye egész területére 80 drb külföldi útlevelet adtak ki. Azok száma, akik Amerikából hazaérkeztek, sokkal nagyobb. Kellemes meglepetés. Kellemes meglepetés érte Reketes József városi végrehajtót. A hadügyminiszter ugyanis 374 korona 20 fillért utalt ki részére, mely összeget a rendőrkapitányi hivatal ki is fizetett. Reketes József 1866-ban mint a 39. Domiguel ezred őrmestere részt vett a custozzai csatában s midőn az olaszok az ezred zászlaját elvették, azt tizedmagával visszaszerezte. Nagy árt fizetlek érte, mert a tiz vállalkozó katona közül csak hárman tértek vissza életben, de ők is mindnyájan megsebesülve. E vitéz lettéért Reketes őrmester a vitézségi aranyérmet nyerte, melylvel évente bizonyos tiszte- leldij jár. Reketes hosszú éveken át nem vette fel e dijat, mig most azt a hadügyminiszter egy összegben kiutalta. Megemlítjük, hogy Reketes Józsefet aszöllerinói s magenlai ütközeteknél is érdemrenddel tüntették ki vitézségéért. Kiss szerencséje nagy ! Köztudomású, hogy a m. kir. osztálysorsjáték tervezete a legkedvezőbb nyerési eséLyeket nyújtja. Nagy nyeremények mellett számos kisebb nyeremények vannak és különösen az, hogy fele a kibo- csájtott sorsjegyeknek — tehát minden második — nyer, az oka, hogy a nagyközönség minden rétege kipróbálja szerencséjét. Ezer és ezer ember lett ily utón szegényből gazdaggá. Az osztálysorsjáték legutóbb megjelent képes leírását érdeklődőknek ingyen és bérmentve küldjük meg. Az uj sorsjáték I. osztályának húzása május 21. és 23 án lesz. Tegyen sze- rencsekisérletet és vásároljon sorsjegyet az előnyösen ismert Kiss bankházában (Budapest, Kossuth Lajos-utcza 13.), mert pontosan és lelkiismeretesen szolgálja ki vevőit és mert Kiss szerencséje nagy! Dalestély. A dalegyesület f. évi május 2-án nagyszabású dalestélyt rendez, melyre máris javában folynak az előkészületek. Ez a májusi mulatság messze túllépi a rendes dalestélyek kereteit s műsora dúsgazdag és változatos lesz. Az estélyen való közreműködésre a rendezőség már is többeknek bírja Ígéretét. A nagy élvezettel kecsegtető dalestélyre felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Spinetti Sándor utódai czég egészen ujo- nan rendezték be üzletöket. A jóhirü régi czég mai hirdetésére felhívjuk olvasóközönségünk figyelmét. Állatsereglet városunkban. Kludski nagyobb szabású állatsereglete, mely jelenleg Munkácson időzik, a napokban városunkba érkezik. Házi állatok megvizsgálása. A város területén levő lovakat, szamarakat, öszvéreket, szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és sertéseket f. évi április hó 30-án fogja a városi orvos megvizsgálni, mely alkalommmal birság terhe alatt kötelesek a tulajdonosok állataikat a Zrínyi Ilona-térre kihajtani. A vizsgálat reggel 7 órakor veszi kezdetét. Chali. — Guy de Moupassant. — De la Vallée tengernagy, aki a karosszékében belesüppedve szundikálni látszott, egyszerre csak az öreg asszonyok orrhangján igy szólt: s ■" — Nekem is volt egy nagyon különös szerelmi kalandom, óhajtják-e, hogy elmondjam f Nagy karosszékében meg sem moczczanva beszélni kezdett, ránczos ajkán az örökös Vol- taire-szerü mosolylyal, melynek révén szörnyű kételkedő hírében állott. I. Harmincz éves voltam és sorhajóhadnagy mikor valami csillagászati feladattal bíztak meg közép Indiában. Az angol kormány rendelkezésemre bocsátott minden szükséges eszközt, hogy feladatomat sikerrel oldjam meg és nehány emberből álló kíséretemmel csakhamar mélyen behatoltam a különös, meglepő, csodálatos birodalomba. Húsz kötet sem volna elég, hogy elbeszéljem ezt az utazást. Képtelennek tetsző, pompás vidékeket jártam be, természetfölötti szépségű fejedelmek fogadtak vendégül, akik hihetetlen pompában éltek. E két hónap alatt úgy tetszett, mintha valami költeményben utaznám, mintha tündérek birodalmán vonulnék keresztül, képzeletalkotta elefántok hátán. Az ábrándszőtte erdők közepette hihetetlen romokra bukkantam ; e városokban, minőket csak álmunkban láttat a képzelet, rengeteg emlékműveket találtam, amelyek finomak voltak és mint valami ékszer kivésettek. Könnyedén, csipkesze- rüen és roppant hegynagyságuak, mesések, isteniek voltak ez emlékek és mégis olyan kecsesek, hogy az ember szerelmes lehet alakjukba, mint ahogy szerelmesek lehetünk egy nőbe és látásukra fizikai, érzéki gyönyört érzünk. Szóval, amint V. Hugo mondja: »Intettem is álmomban utazék«. Végre megérkeztem utazásom czéljához, Ganhara városba, mely egykor közép Indiának legvirágzóbb városai közé tartozott, de mostan egészen romokban hever. Egy gazdag, hatalmaskodó, erőszakos, nagylelkű és kegyetlen herczeg volt a kormányzója. Maddan rajah, valóságos keleti uralkodó, finom Ízlésű és mégis barbár, nyájas és vérengző, nőiesen kecses és kérlelhetetlenül kegyetlen természetű. A város egy völgyölében terül el kicsiny tó szélén, melyet számos pagoda vesz körül a viz tükrében fürdő falaikkal. Messziről fehér foltnak látszik a város, mely mindinkább nagyobbodik, amint közelebb jutunk hozzá s az ember lassanként észreveszi a kupolákat, a hegyes tornyokat, a tetőket, az indiai kecses épületek bájos, karcsú csúcsait. Megérkezésem előtt egy órával nagyszerűen fölszerszámozott elefánttal találkoztam, melyet a kormányzó küldött elém egy csapat fegyveres őrség kíséretében. Nagy pompával kisértek a palotába. Időt akartam szakítani, hogy díszruhába vágjam magam, csakhogy a herczeg türelmetlensége megakadályozott benne. Először ismerni akart, szerette volna megtudni, miféle szórakozást és mulatságot várhat tőlem; a többit majd meglátja. A bronz-szobrok színéhez hasonlóképü, csillogó egyenruhába öltözött katonák között vezettek a födött folyosóval körülvett fényes terembe, hol pompás, drágakövektől csillogó ruhába öltözött emberek álltak. Egy csodaszép szőnyeggel borított pádon, mely hasonló a mi hátnélküli kerti padjainkhoz, valami fényes, a letűnt naphoz hasonló tömeget vettem észre, a rám várakozó rajah mozdulatlanul ült, rikító sárga selyem ruhájában. Tiz-tizenöt milliót érő gyémánt tarkitá ruháját és homlokán a hires »Delhi gyöngye« ragyogott, mely a mundori Parihara hatalmas uralkodó család tulajdona volt mindig, melynek gazdám ivadéka volt. Körülbelül huszonötéves fiatal ember volt, kinek mintha néger vér csörgedezett volna ereiben, jóllehet a legtisztább hindu fajhoz tartozott. Nagy, merev, egy kissé homályos nézésű szemei voltak, pui'fadt arcza, vastag ajka, göndör szakála, homloka alacsony és fogai csillogó fehérek, melyet mindegyre mutogatott gépies mosolygása közben. Amint beléptem, fölemelkedett, angolosan kezet szorított és maga mellé leültetett egy magas padra, melyről lábam csak alig érinthette a földet. Nem volt valami kényelmes ülés! Másnapra rögtön tigris-vadászatot indítványozott. A vadászat és birkózás volt kedves szórakozása és nem bírta fölfogni, hogy az ember ezeken kívül egyébbel is foglalkozhatik. Bizonyára megvolt győződve arról, hogy én csak az ő szórakoztatására jöttem olyan messziről és hogy részt vegyek mulatságaiban. Nagy szükségem volt jóakaratára, igy hát jónak láttam hízelegni hajlamainak. Magaviseletemmel annyira meg volt elégedve, hogy rögtön egy harczi játékot akart megmutatni nekem s a palota belsejében levő aréna féle helyiségbe vonszolt magával. Parancsára két meztelen, bronzszinü, aczélkörmökkel felfegyverzett ember jelent meg; tüstént egymásra rohantak, keresve a helyet, hogy egymást megüssék ezzel az éles fegyverrel, mely fekete bőrükön mély sebeket ejtett, honnan hosszú sávban folyt alá a vér. A küzdelem sokáig tar- ! tott. Testök csupa seb volt már és a harezosok i még mindig egymás hasát keresték ezzel az ! éles élű gereblyével. Egyiknek arcza dara- : bokra volt vágva; a másiknak füle három I darabban lógott alá. S a herczeg mindezt vad, I szenvedélyes örömmel nézte. Reszketett a boldogságtól, gyönyörében állati hangokat hallatott és a küzdők minden mozdulatát önkéntelenül követte, szüntelenül azt kiabálva : »Üsd, vágd, nem apád!« Egyikük eszméletlenül hullt össze; ki kellett vinni a vértől piros arénából s a herczeg fájdalmában hosszasan felsóhajtott, hogy már véget ért a harcz. Aztán felém fordult, megtudni véleményemet. Magamban föl voltam háborodva a látványosságon, hanem azért élénken hálálkodtam érette ; rögtön megparancsolta, hogy vezessenek a Couch-Mahalba (a gyönyörpalotába), ahol lakni fogok. Átmentem az elképzelhetetlen szépségű kerten, melynek végén emelkedett az én palotám. Ez a csecse-becse kis palota a fejedelmi park végén feküdt, falai minden oldalról a Vihara szent tavában füröd- tek. Négyszögletű volt s a négy homlokzat fölött három emeletben gyönyörűen vésett oszlopokon nyugvó karzat emelkedett. Mindenik szögletén karcsú, magas vagy alacsony, magános vagy páros tornyocska emelkedett, különböző alakú, egymástól elütő termetű; úgy vették ki magukat, mintha természetes virágként hajtottak volna ki ezen a keleti építészettől emelt kecses : alkotáson. Valamennyinek teteje bizarr, kaczér hajdiszhez volt hasonlatos. Ennek az épületnek i közepén hatalmas boltozat emelkedett egy elragadóan szép, karcsú, ablaktalan tornyocskáig; magasba nyúló, kerek kupolája olyan volt, mint egy égbetörő fehér márványkebel. Az egész épületet tetőtől földszintig szobrászmüvek borították, azok a finom, fantasztikus növény díszítmények, melyektől megittasodik szemünk, előkelő személyek mozdulatlan tömege, akik- I nek magatartása és kőbe vésett mozdulata India I szokásairól és erkölcseiről beszéltek. A termeket kertre nyíló, csipkézett, boltozatos ablakok I tették világosakká. A márvány talajon kecses, 1 színes virágbokréták voltak kirakva onikszből, I lapislazuli és agátkőből. Alig volt annyi időm, hogy befejezzem ! öltözködésemet, amikor az udvar egyik méltó- í sága, Haribadada, aki köztem és a herczeg között üzenetváltásokkal volt megbízva, urának j látogatását jelentette be. Csakhamar megjelent sárga szinü nadrágban a rajah, ismét kezet szorított, számtalan dologról kezdett velem beszélni, véleményemet kérdezve mindenről, amikre én képtelen voltam véleményt adni; aztán még akarta mutatni nekem a kert túlsó végén egy ősi palota romjait. Valóságos kőrengeteg volt ez, melyben nagyszámú majomcsapat tanyázott. Közeledésünkre a hímek futni kezdtek, a falakon szörnyen fintorgatva arezu- kat; a nőstények pedig karjaik közé kapva kölykeiket, eszeveszetten menekültek. A herczeg őrülten kaczagott, megcsípte ujjaival vállamat elragadtatásának jeléül; egy halmaz törmelékre leült, mig köröttünk mindenütt a falak tetejére kuporodva, a kiugró széleken ülve, egy nagy csapat fehér barkóju majom nyelvét öltegetve, ökleivel fenyegetett. Mikor beteltünk ezzel a látványossággal, fölemelkedett a sárga ruhába öltözött herczeg, komolyan lépdelni kezdett hazafelé, maga mellett tartva engem szüntelenül; boldognak érezte magát, hogy mindjárt megérkezésem napján ilyen látványban részesített és figyelmeztetett, hogy tiszteletemre másnap nagy tigris vadászatot rendez. Részt vettem a vadászatban, melyet egy második, harmadik, tizedik, huszadik követett. Mindenféle vad került hajtásra, a mi azon a vidéken tanyázott: párduez, medve, elefánt, antilop, víziló, krokodilus s a jó Isten tudja mi még, a teremtett vadállatok félvilága. — Elcsigázva megundorodtam a sok kiümlő vér látásától, meguntam a folytonos egyhangú élvezetet. Végre a herczeg lángoló szenvedélye lecsillapodott; folytonos kéréseimre kevés időt engedett munkám folytatására. S most abban telt kedve, hogy mindenféle ajándékokkal halmozzon el. — Ékszereket, nagyszerű kelméket, betanított állatokat küldött nekem, amiket Haribadada látszólag mély tisztelettel adott át, mintha maga a nap lettem volna, pedig szive mélyén megvetett, lenézett. Mindennap ünnepélyes fölvonulásban hozták el a szolgák a királyi ebéd valamennyi fogásának egyrészét lapos tányérokon; mindennap meg kellett jelennem és rendkívüli élvezetet találnom valami mulatságban, amit számomra eszeltek ki: bajadérek tánczában, szemfényvesztők bűvészkedésében, csapatfelvonulásokban, szóval mindenben, mit csak ki birt találni ez a vendégszerető, de kellemetlenkedő rajah, aki csodálatos hazájának minden báját meg akarta mutatni nekem a maga teljes pompájában. Mihelyt kissé magunkra hagyott, munkához fogtam vagy meglátogattam a majmokat, a melyeknek társasága sokkal inkább tetszett, mint a herczegé.
