Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-26 / 39. szám
V. évfolyam. 1907. szoptemtoor Jb.o 20. ö0-dil5L szám TÁRSADALMI É1S S25RRIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Mi a szoczializmus? A társadalom óriási nagy többségének törvénye, vágya, igyekezete: minél kisebb fáradsággal minél nagyobb kényelmet élvezni és biztosítani. Ez 'a tömeg, ezek a tuczat emberek, még akkor is, ha magas álláshoz, nagy ranghoz, számottevő vagyonhoz jutottak. Vannak önzetlen emberek, kik a közérdekért küzdenek, az eszmékért rajonganak s az egyetemes igazság érvényesítésére törekszenek. Ezek a valódi karakterek még akkor is, ha nincs hivataluk, nincs rangjuk és kopott ruhában járnak. Ezek kevesen vannak. Azok az érdeket, ezek az igazságot tartják szem előtt első sorban. A megélhetés törvénye követeli az érdekvédelmet; azonban az érdekvédelem is csak igazságon alapul; erőszak uralmát nem tűri a mai egyenjogúság és czivili- záczió törvénye, akár az érdek katonái, akár az igazság védői uralkodjanak. Ezért boldogul épen az örök eszme és osztó igazság, mert eszme és igazság nélkül nem élhetnek még az érdek emberei sem, épen úgy, mint nem élhetnek kenyér nélkül az eszme emberei. Érdek és igazság egymásra vannak utalva. Az érdek és igazság kölcsönös határvonalainak keresése és megállapítása képezi a szocziálizmus feladatát. Ez a szocziálizmus. Ezeket a határvonalakat elméletben föl lehet találni, de gyakorlatilag soha. Minél nagyobb a tűz, annál nagyobb a meleg és viszont. Elméletileg áll ez a fizikai törvény az emberi társadalom munkásságára is. Eszesebb, kitartóbb emberi munka eredménye nagyobb, sikeresebb, mint kevésbbé eszes és kitartó munkáé. A munka nagysága és minősége egyenes arányban áll az eredmény nagyságával és minőségével s ha ez a ter- mészettani törvény igaz; minthogy csakugyan igaz, —- akkor az érdek és igazság határvonalait föltaláltuk elméletben. A gyakorlatban azonban ezen ter- mészettani igazságot lerontja azon élettani törvény: minél kisebb fáradsággal minél nagyobb kényelmet élvezni. Ez az élettani törvény, a társadalom óriási nagy többségének törekvése, visszás alakulatba tereli az egyenes arányt és létesül a fizikai törvénnyel szemben egy ellenkező törvény: kicsi fáradtság után nagy ^eredmény követelése. Épen ezért a szocziális kérdések gyakorlati megfejtése, megoldása soha se fog sikerülni e; földön senkinek és senkiknek, mert törekvése ellentétben áll a természettani törvények igazságával. A természettani törvények igazságán túl nem teheti magát senki. Nem lehet elenyésztetni az érdek követeléseit sem, nem lehet megsemmisíteni a megélhetés törvényeit sem, mert emberek vagyunk és mert az emberek nagy többsége — daczára igazságtalan voltának — a társadalom élettani törvényeit igyekszik megvalósítani. Az érdek és igazság határvonalait megállapíthatjuk elméletileg, azokat az igazság emberei elismerik; az érdek emberei megtűrik, de a valóságban a megélhetés egyénileg önző törvényeinek foganatosítására törekszenek. A szocziális törvények gyakorlati megvalósítása, szemben a természeti törvényekkel — lehetetlenség, a megvalósitására irányuló törekvés egy állandó küzdelem. Erre mondta Madách: ember küzdj és bízva bízzál. Vannak a szocziális kérdés megoldásánál mellékkörülmények, melyek a nagy természet és az önző emberi élet ellentmondó törvényeit ugyan ki nem békitik soha, de a kettő közti küzdelem hevességét korlátozzák: ezek az állami törvényeknek olyan reformálásából állanának, melyek az érdek és igazság ellentétes követelményeinek kiegyeztetéséhez minél több alkalmat nyújtanának. Minél nagyobb a tűz, annál nagyobb a meleg. Igen, Péternek nagy tüze van, mert sok fája van; Pál is nagy tüzet rakna, de nincs módja fához jutni. Kell igyekezni minden államnak módot nyújtani arra, hogy Pálnak is lehessen fája, nemcsak Péternek s aztán bízza rá a tűzrakás, a vagyonszerzés eredményében a megélhetés mesterségét a Péter és Pál privát indrusztiájára. Mi lesz akkor? Ami volt ezelőtt. Az emberi temperamentumok különbözőségénél fogva a tuczat-emberek megmaradnak tovább a tömegben. Az A „Nagybánya“ tárczája. A jélkezíijü. A járda szelén kis keztyü hever, Megvetett kincs, senki sem veszi fel, Ki elvesztette, meg sóhajtja tán. Más föl se venné, annak lom csupán. Siet a nép, egymásba ütközik, Az utezák délibábját üldözik. Mint farlcas-nyáj a puszták lovasát, Futó szerencsét üz a sokaság. A páratlan keztyüt ki mentse meg ? Nem látják a haszonleső szemek. Kincs volt, szemét lón. Sorsa köznapi. Mi vár reá ? A szemetes kocsi. Mint azok a hű, eldobott szivek, Melyek nem kellnek többé senkinek. Egyszer szerettek, egyet, azután Nem lesznek senkié már igazán. Kit özvegygyé tesz egy nagy szerelem, Újból szeretni többé képtelen. Hiába minden ! Küzdés, akarat, Félkeztyü, felszív, félasszony marad. Elhagyta, kinek termett párjául, Mint egy virág, e keztyü, sárba hull. Mi sorsban él most ? Gyászruhás ledér. Mi vár reá ? A halottas szekér. Zempléni Árpád. Gyilkosság előtt.- Leonid Andrej ev. Az ódon külváros egy elhagyott titokzatos házából három férfi lépett ki. Kezetfogtak, mormogtak valamit, azután elváltak. Kettő gyors léptekben igyekezett az est leple alatt a városból távozni, mig a harmadik egy pillanatra megállt, utánuk nézett, majd kissé bizonytalan lépésekkel a város felé indult. Az egész vidéket széles, fehér hószönyeg fedte be. Az apró hópelyhek, mint gyémántszemek csillogtak. Az ut puszta és üres volt. A férfi elindult az ut közepén, jobbra-balra tekingetett, de hiába, sehol senki. A házak kapui, ablaktáblái zárva voltak, csupán a mécses gyengén átszürődő fénye s a kéményből felszálló füst mutatta az életet. Egyedül volt. De a házak, kerítések és fák árnyéka a havon imbo- lyogva kisérte. Mintha megelevenedett volna körülötte minden. Az éj csöndes titokzatosságának hatása alatt víziók lepték meg. Mindenünnet tekintetek meredtek rá. A házak kerítései és ablakai mögül gyanakodva nézték. A sövények mögött elterülő kertekben, mintha elrejtőzött kémek kisérnék. Sietni kezdett. De mindenütt követte a kertek, sövények és házak gyanakvó tekintete. Most elkezdett futni a városon keresztül s mire a másik végére ért, a halálos veríték gyöngyözött homlokán. Itt már egyedül volt, csupán a hold vetett rá hosszú, hideg tekintetet. A vidéket a titokzatosság csendje fedte. A hó tisztaságát sehol semmi folt, piszok nem zavarta meg. A férfi megkönnyebbülten állt meg az utón: — gyújtsunk rá — mondá rekedt hangon. Az égő gyufa megvilágította fekete kuszáit szakállát. De azonnal kiejté gyufáját, mert szavaira felelet jött, egy sajátságos, váratlan felelet az éjszaka halotti csendjéből. Nem lehetett megkülönböztetni, vajon nyögés volt-e avagy hang, közelről jött vagy távolról, fenyegetőleg vagy kérőleg. A férfi egész testében rezgeti, majd halkan szólt :- Ki van itt ? A felelet oly meglepő és bámulatos volt, hogy a férfi kaczagott és káromkodni kezdett. Egy kutya nyihogott, egy közönséges fiatal kutya. Meglehetett ismerni a hangjáról, oly gyenge és panaszos volt, mint egy elhagyott gyermeké. A kutya a hó között nyihogott s kérőleg nyújtotta
