Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1907-10-17 / 42. szám
2 NAGYBANYA 1907. október 17. teszi a kollektiv munkaszerződések létrehozását. A kollektiv munkaszerződések pedig a békés állapotok oly fontos intézményes szervei, hogy azokat nem ismertethetjük és nem propagálhatjuk eléggé, mert a termelésben most már krónikus jelleggel biró zavarok és küzdelmek rendezését egyes-egyedül csak a kollektiv munkaszerződésektől remélhetjük. Távolról sem állíthatjuk azt, hogy erős organizácziók és kollektiv munka- szerződések lehetetlenné vagy egészen fölöslegessé teendik majd a sztrájkokat. Voltak, vannak és lesznek esetek, midőn az ipar létalapját megtámadó lehetetlen követelésekkel szemben nem marad más ut, mint az erők mérkőzése. De valamint az állam életében is nagy haladást jelent, hogy a régi idők örökös viszálykodása, portyázása, verekedései helyébe, hosszú béke periódusok után tör ki egy nagy, az erőket kimerítő, de a helyzetet tisztázó, modern háború, mely után ismét hosszabb békekorszak következik; valamint az államok küzdelmeit is bizonyos czivilizált formák közé lehetett szorítani, ritkábbá tenni, valamint sok esetben békebiróság közvetítésével ki lehet a háborút kerülni és ha kikerülhetetlen, a berni egyezmény utján a mérgezett fegyvereket és más egyéb tisztességtelen formákat kiküszöbölni, ép úgy a kollektiv munkaegyezmények is haladást jelentenek, mert hosszú békeperiódusokat biztosíthatnak, mert valószínűbbé teszik az ultima ráczió be nem következését és mert alkalmasak a mérgezett fegyverek kiküszöbölésére. vasta a megkoszorúzott franczia novellát, mely annyira nyájasan ismerős volt előtte, hogy kénytelen volt a franczia irodalmi tolvajt udvariasan felvilágosítani valószínűleg ilyesmi levéllel: Igen tisztelt halhatatlan, az az ön által megnyert munka kitűnő és irodalmi remek munka, őszintén gratulálnék a babérkoszorúhoz, de tévedésből azt a munkát az ön megkérdezése nélkül egy pár év előtt én voltam bátor megírni a sajtó osztatlan elismerése kíséretében. A franczia irócska tehát közönséges irodalmi tolvaj volt. Semmi enyhítő körülmény, semmi szépítő szer az egész esetben. Hiúságból lopott. Mert ha éhségtől gyötörve, rettenetes vonaglásai között az Isten ötödik parancsát elfelejti, bizonyára elborong a társadalom, a művészeti, irodalmi kör az életnek mindennapi tragédiáján, I mert a gyomornak az a hivatása, hogy táplálkozzék. A biró irgalmas szivével a legenyhébb büntetéssel sújtja a természeti ösztön zabolátlan és jogtalan kielégítését, a társadalmi morál pedig ankettezik: milyen eszközökkel enyhíthetjük a nyomorúság rettenetes kitörését . . . De az irodalmi lopás a legíört.elmesebb, minden enyhítő körülményt önmagából kizáró gaztett. Az éhező test nem hatolhat be a delikát üzletbe, hogy vágyát lecsillapítsa, mert a jogrend nem tűri az erőszakos beavatkozást, de a lélek szomja az irodalmi alkotások nedűjével könnyen lecsillapítható. Könyvek, hírlapok százezreiből meríthet a lélek balzsamot, minek akkor durva és szentségtelen vakmerőséggel egy másik lélek kincstárába törni s elorozni azt, a mi a lélek kizárólagos tulajdona, büszkesége és malasztja. Az irodalom templomában a legnagyobb szentségtörés a plágium. Az a fentebb említett névtelen bestia egy undok gonosztevő, kibérel egy agyvelőt a tulajdonos beleegyezése nélkül — nem a sajátját, mert ez nála csak szerv, nem a lélek trónusa, beköltözködik egy előtte ismeretlen világba, az irók lugasába s a becsületes munkától virágzó kertet mint a vakondok feltúrja. A pénz, arany, ezüst, bármely más tulajdonát tevő anyag jogtalan elvétele a büntető törvény-könyvbe ütközik, az élő dolog: a betűnek, szónak, gondolatoknak elorzása olyan mindennapi, úri ötlet, mely sikerülése esetén a tolvajnak fényt, dicsőséget, az Írónak pedig a névtelenséget s legtöbb esetben a nyomoru- 'ágot is biztosítja. Mert a közönség szeszélyes. Egy pár eget — Hallom, Gergő bácsi, nagy módba van irzse ott fönn Pesten. — Segítse az Isten még nagyobbra, meg- íli a lelkem. — Az ám, hanem a Gverm" r*Ä1 nallér döngető frázistól körített, de más szellemóriástól „kikölcsönzött“ gondolatoktól duzzadó beszéd vagy papírra vésett alkotás előtt leborul s a hős, az ünnepelt irodalmi gazember gőgös mosolyáról olvashatni le: gyöngyöket szórok a sertések elé. Mert az ilyen irodalmi massage igen élvezetes, igen egészséges, olcsó és könnyű. Nem is szellemi, csupán testi munka, minden dijnok egyszerre felcsaphatna írónak, hisz másolóképességei bámulatos tehetségre vallanak. És jellemző a mai korra nézve, hogy fáradság, küzdés nélkül akar mindenki névhez, fényhez jutni. Nem válogat az eszközökben, csak hódíthasson, Írjanak róla hasábokat a lapok s minthogy a nyomdafesték gőgös és elbizakodott a lelki szegényekkel szemben, a mint a pénz a kufár előtt a legmagasztosabb, azonképen gyűjt — ha kell bitang utón is az ilyen szellemi proletár — tőkét erőszakosan más lélektől és ezt a más tulajdonában állott szellemi kincset a nagyközönség közé hinti . . . Az ilyen alakot sújtsa a társadalom, ha már a büntető törvénykönyv ereje itt megtörik, a legfájdalmasabb, de legigazságosabb ítélettel: a nevetségességgel szigorított megvetéssel. Mert az emberi legnagyobb, de leküzdhető gyarlóság: a hiúság ördöge csábítja a plagizatort a gonosz tett elkövetésére. A diák hirlapiróságról álmodik, a borbélylegény imádottjának verset ir, szépet, gyönyörűt, hisz Petőfit ma már két koronával árusítják. Ennyi pénzzel pedig könnyű dolog ma már Íróvá felcseperedni. A mig fel nem fedezik, mint plagizatort. Addig az illetőről mindenki azt hitte, hogy okos és tartalmas, holnap mindenki tudja, hogy üres, svihák, közönséges tolvaj: szellemi parazita, aki erőszakkal, más lelket eltaposva ront abba a hatalmas világba, hol nem a pénz, a rang a fegyver, hanem, a lélek, a melynek pajzsa a toll. És az irodalom legsötétebb bűne a plágium aggasztó mérveket öltő kór. Szinte plágiomániává fajult el. Szomorúan jósolhatjuk meg annak az időnek hajnalhasadását, midőn irodalmi termékeket közvetítő intézetek sorakoznak a cseléd- közvetitő s egyéb intézetek mellé s ezeket gyönyörű jövővel kecsegteti a végzet, mert a hány tuczat ember, úrhatnám ficsur, tetőtől talpig nyegle és üres gentleman szabadíthatná meg egy jól irányzott revolver lövéssel a társadalmat czéltalan jelenlététől — az a sok élősködő, babérra vágyó óriás bizonyára busás közvetítő dijakat áldozna s elfogjuk érni, hogy a magyar irót — szívesen marad a névtelen homályban — eltartják a más részére írott művei.. És a gimnáziumok irodalmi profeszorai majd ábrándosán mesélnek a diákoknak egy újabb irodalmi műfajról: a plagiumvers, plagiumr»riT7T*llo. T-»l n /nríii ~ 1 1- ~ T „ ^ I - , i- 1 ’ **
