Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-20 / 25. szám
2 NAGYBANYA 1907. junius 20. nem segíthetett a nagy betegen, kit általános hüdés ért. Délelőtt 11 órakor, két órai agonia után csöndesen elhunyt. Halála hire futó tűzként terjedt el s általános megdöbbenést s igaz, mély részvétet keltett városszerte. A hiób-hirnek sokan hinni sem akartak, csak akkor, midőn azt a család porig sújtott tagjai is megerősítették. Csakhamar kitűzték azután a gyászlobogókat a bányaigazató- sági épületen, a városházán, az iskolákon, a takarékpénztár épületén, a Kaszinón, a Polgári Körön s számos magán épületen is. A megboldogult hétfőn a kereszthegyi villában, a halottas ágyon pihent; este x|2 8 órakor Szőke Béla h. plébános beszentelte a koporsót s azt négy fogatú gyászkocsin, kisérve Mladeiovszky disz- testőreitől, az összes harangok zúgása között a hidutczai családi házba szállították s ott nagy gyászpompával ravatalozták. A nagy, tágas szalont gyászdraperi- ákkal vonták be teljesen s a lépcsőzetes ravatalon, melyet a kandeláberek és gyertyák sokasága világított meg kékesszinbe játszó fényességgel, helyezték el a vas antik szarkofágot, melyben a boldogult vastag üveg koporsóban nyugodott. A délszaki növények és koszorúk sokaságának élő virágai nehéz illattal töltötték meg a gyásztermet s az a megható kép, melyet a virágerdő között emelkedő ravatal nyújtott, minden részvétlátogatónak könnyeket csalt a szemébe. A ravatal mellett állandóan Mladeiovszky Lajos testőrsége állott diszőr- séget. Mig a boldogult a ravatalon pihent, egymást érték a részvétlátogatások s a szívfacsaró jelenetek nem egy ízben megújultak. A városi takarékpénztár igazgatósága, választmánya és tisztikara dr. Makray Mihály polgármester vezetésével testületileg kondoleált a gyászoló családnál s a takarékpénztár igazgatósága részvétének és kegyeletének azzal is kifejezést adott, hogy koszorú megváltás czimén 200 — 200 koronás alapítványt tett az elhunyt nevére, melynek kamataiból az állami főgimnázium önképzőkörében fognak jutalmakat kitűzni s az állami elemi iskola szegénysorsu tanulóit fogják segélyezni. Úgy értesülünk, hogy ez alapítvány szép összegre fog rúgni a magánosok adományaival, kik a koszorúra szánt összeget ez alap- pitványokhoz óhajtják csatolni. A takarék- pénztári tisztikar 25 koronát csatolt külön ez alapítványokhoz. A Polgári Kör is egy alapítvány létesítésével óhajtja kegyeletét leróni. A bányaigazgatóság tiszti kara Neubauer Ferencz bányaigazgató vezetésével szintén testületileg kondoleált. Koszorúkat helyeztek a ravatalra: Viszontlátásig - porig sújtott özvegye. Apámnak — Sándor. Dr. Lovrich Gyulának — am. kir. bányaigazgatóság tisztikara. Gyula bácsinak — a Makray-család. Felejthetetlen barátomnak — gróf Teleki Géza és családja. Nyugalmad legyen oly csendes, amily kegyelettel megőrzi emlékedet — Madán és családja. Isten veled - Rózsika és Gábor. Őszinte szeretettel — dr. Kádár-család. Jó Gyula bácsinak — Emi, Vilmos és Károly. Fülep Imre és neje — kedves Gyula bácsinak. A nagybányai nőegylet-a szegények jótevőjének. Kosztka család — felejthetetlen Lovrich Gyula doktornak. Szeretett Gyulának — Viktor és Janka. A jó doktor bácsinak — Adél, Gábor, Lili. Szeretett főorvosunknak — a műorvosi kar. Emléked velünk marad — Turman Olivérné és fiai. Felejthetetlen jó barátjának - Turman Irma. A felejthetetlen doktornak — Biri és Rózsi. A drága jó doktornak — Veres László és neje. Felejthetetlen jóakarójának — a Köhler- család. A jó Gyula bácsinak — Lajos, Tercsi, Gyula, Marcsa, Zella. A drága jó Gyula bácsinak — Jolánka, Fránczi és Ferike. Drága jó doktor urnák — Ilonka és Kristóf. A nagybányai szülésznők - tisztelve szeretett főorvos urnák. A jó doktor bácsinak — Málika és Laczi. A család a következő gyászjelentést adta ki: „Az igazak lelkei Isten kezében vannak“. Alólirottak a pótolhatatlan vesztesség tudatában mély szomorúsággal s Istenben vigasztalást kereső szivvel tudatjuk, hogy a szerető hitvestárs, jóságos apa, felejthetetlen testvér és rokon dr. Lovrich Gyula, m. kir. kincstári kerületi főorvos, Nagybánya város takarékpénztárának vezérigazgatója, képviselőtestületének tagja, folyó év és hó 17=én, életének 72-ik évében, váratlanul elhunyt. Az Istenben boldogult halott drága tetemeit folyó 19-én, délután 6 órakor helyezzük a róm. kath. egyház szertartásai szerint a helybeli családi sirkertben örök nyugalomra, mig jóságos leikéért az engesztelő szentmiseáldozatot ugyanaz nap 10 óra után fogjuk be- mutattatni a róm. kath. plébánia templomban. Nagj'bányán, 1907. junius 18. Áldásos élete után legyen pihenése csendes ! Dr. Lovrich Gyuláné Puskás Gizella neje. Dr. Lovrich Sándor fia. Csüclör Lajos és neje: Engelhardt Teréz, Gyula, Marcsa, Zella gyermekeivel. Csüdör Ferencz és neje: Szop/có Jolán, Ferike fiával. Lovrich Gusztáv és neje: Harácsek Emma testvére és sógornője, István, József, Gyula gyermekeivel. Lovrich Judit nővére és férje: Tersztyánszky István, Kálmán, Gusztáv, Sárika, István gyermekeivel. Puskás Janka és férje: Hitter Győző. A nagybányai bányaigazgatóság, valamint a városi takarékpénztár igazgatósága külön gyászjelentésben tudatja a lesújtó vesztességet. A boldogult temetésére a családtagok közül városunkba érkeztek: dr. Lovrich Sándor, a budapesti irgalmas- rend kórházának igazgató-főorvosa, Lovrich Gusztáv fővárosi ügyvéd István és Gyula fiaival, Tersztyánszky Kálmán és Gusztáv, Hitter Győzőné sz. Puskás Janka, dr. Szilágyi István mármaros- szigeti kórházi igazgató-főorvos László fiával s Szilágyi Erzsiké unokájával, Harácsek László pénzügyi főtanácsos. A végtisztességre igen sokan érkeztek városunkba Felsőbányáról s a közeli vidékről is. Az elhunyt lelki nyugalmáért az engesztelő szentmiseáldozatot ma délelőtt 10 órakor mutatták be a r. kath. templomban, melyet ez alkalomra nagy gyászpompával diszitettek. A „Nagybánya“ tarczája. A harmadik. Takács, jómódú mérnök, túl a harmincon, napbarnított atléta-alak, egészséges, gyanútlan lelkidet. Jolán, a felesége, nyúlánk, szőke szépség, aranycsillámlásu haja frappáns ellentét az ura fekete fejéhez, termetre arányosan összeillenek; finom érzésű, nemesen gondolkozó asszony. Gerendái, jeles orvos, a ház barátja, a mérnökkel körülbelül egykorú, kissé tatárképü, de okos, szelid nézésű, elegáns ember, alacsony termet. Eleimé, Jolán barátnője, minden feltűnőbb tulajdonság nélkül. (Szin: Jolán fogadószobája egy nagyobb vidéki város villaszerű házában.) Jolán: Szóval, a város beszél rólam!?... Elekné: Igen. Jolán (egy kis gúnnyal a hangjában): A város összedugja a fejét és suttog!? . . . Azt suttogja, hogy én ... és Gerendái . . . Elekné: Már hangosan is beszélik. Jolán: Ugyan! . . . Látod, én még sohasem hallottam. S ha te nem szólsz . . . Elekné (meglepetve): Hogyan! Csak nem haragszol? . . A javadért tettem, megbocsáss. Jolán: O kérlek. Csak úgy eszembe jutott épen. Aztán, hisz te csak elmondtad, de nem hiszed. Elekné (neheztelő pillantással megöleli): Hogy csak gondolni is tudsz ilyesmire! . . . Ha úgy volna veled mindenki, mint én! . De hát nincs úgy és ezzel számolnod kell. És ezért tartottam kötelességemnek, hogy szóljak. Jolán: (határozottan): Mindegy, igy is jó. Majd csak elviselem valahogy. Elekné (ámulva): Eltűröd továbbra is a mendemondát, a gyanúsításokat? . . . Jolán: El. Elekné: Nem tartod távol magadtól? Jolán: Nem. Elekné (a vállát vonogatva): Csodállak! Ilyen önfeláldozásra, bevallom, igazán nem tudnám rászánni magamat ... De hát mondd csak lelkem, miért ragaszkodói hozzá ennyire? Jolán: Egyszerűen, mert nincs okom arra, hogy elüldözzem. Elekné: Engedd meg, de ez kevés. Ha egy asszony a jóhirét koczkáztatja, akkor legalább különb ok miatt tegye. Jolán: Vagyis, szolgáljon rá a megítélésre. Ezt akarod mondani . . . (Csufondárosan): Hát ezzel, kérlek, nem szolgálhatok, a „városnak“ továbbra is csak a látszattal kell megelégednie. A város gondoljon, amit akar, nekem elég, hogy Gerendái kipróbált barátunk, mindenképen kifogástalan jellemű és nagyon művelt ember, akivel szívesen vagyok együtt. Ez csak elég ok arra, hogy el ne zavarjam. Elekné (óvatos puhatódzással): Hát csakugyan annyira kifogástalan ember? Mondd csak édesem, — egyetlenegyszer sem beszélt neked szerelemről, amióta asszony vagy? Jolán (nyílt tekintettel): Egyetlenegyszer sem! Hisz tudod, szeretett s el is akart venni. Csakhogy az uram is akart s mert őbele szerettem, hát az övé lettem. Gerendáit pedig, ép úgy, mint most is, csak kedveltem és sokra becsültem. Ő meg nem gyűlölködött s jó emberünk maradt. Elekné (egy egészen piczike gunynyal): Hisz ez valóságos regény, igazi dráma, amilyet csak a színpadon láthatunk! És mindenki olyan szépen, nemesen gondolkozik benne. Talán az urad is ilyen? Jolán (egyszerűen): Bizony ilyen. Nem félt és én azt hiszem, hogy egyszerre vége volna köztünk mindennek, mihelyt nem bíznék bennem. Elekné: Őt sem bántja az, hogy Gerendái a kezedre vágyott? Jolán: Éddig nem vettem észre. Elekné: Pedig épen ez az, amitől rosz- szakat kezdtek gondolni az emberek. Akik nem tudják elképzelni, hogy vetélytársak^ ne ellenségeskedjenek s a szerelmes udvarlóból csak a szelid jóbarát maradjon meg. A világ sehogysem hiszi el ezt. Jolán: Pedig ha az embereknek olykor szemük volna! De persze elvárják, hogy minden csalódott szerelemből botrány, vagy katasztrófa támadjon. Hát okvetlenül a világ szerint kell berendezkedni? Hát ne élhessen az ember a maga Ízlése szerint, ha mások mindenáron titkokat, ámítást keresnek is életmódjában? Elekné: Tudom, hogy okos vagy és gyűlölsz minden kicsinyességet, de ne felejtsd el,
