Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1907-06-20 / 25. szám

1907. junius 20.

NAGYBANYA

3

A rekviemen a családtagok s igen nagy közönség volt jelen.

A koporsóra még a mai nap folyamán is számos koszorú érkezett.

Nagy halottunkat utolsó útjára ma, szerdán délután hat órakor kisérték ki. Bár az idő szerfölött kedvezőtlen volt, városunk már rég ideje nem látta a gyásznak és részvétnek oly impozáns megnyilatkozását, mint e végtisztességen. A temetésen ott volt az egész város minden rangkülönbség nélkül s a gyászház csak nagyon csekély tömegét bírta befogadni a részvevő közönségnek.

A bányaigazgatóság, a város tisztikara és képviselőtestülete, a takarék- pénztár tisztikara, nemkülönben számos egyesület testületileg jelentek meg s égő fonczákkal, díszbe öltözötten kivonultak a bányamunkások is, hogy megadják a végtisztességet szeretett főorvosuknak.

A gyászszertartást Szőke Béla h. plébános végezte káplánjai segédletével, melynek bevégezte után Mladeiovszky díszbe öltözött emberei a nehéz vasantik szarkofágot, követve a kivont kardu disz- őrségtői, a négyes fogatú üveges gyászkocsira helyezték.

A gyászkocsi előtt két díszes ko- szorútvivő kocsi haladt, melyeken el sem fért a tömérdek koszorú.

Nemsokára azután az összes harangok zúgása között s a bányász-zenekar gyászindulói mellett megindúlt a hatalmas gyászmenet. A gyászkocsit a városi hajdúk, Mladeiovszky testőrei és lámpavivők vették körül, míg azt a család tagjai, a kocsik végtelen sora s óriási közönség követte.

A merre a gyászmenet elhaladt, a Fő-téren s aMagyar-utczán, az utczák gyászfátyollal borított lámpáit meggyujtották.

Nagynevű halottunk immár a földé, de emléke élni fog közöttünk időtlen időkig!

A főgimnázium tornaversenye.

Minden igazságnak, mely hivatva van az embert egy magasabb ideálhoz közelebb vinni, hóditó ereje van. Hatalma a szükségszerűség törvényeként érvényesül és az akadályok csak késleltetik, de föl nem tarthatják útjában.

Hazánkban sokáig akadályokba ütközött s meglehetősen elhagyatott volt a test erejének ápolása, a test kultusza.

Csak a legutolsó időben lendült fel a tornászat, az athletika és a sportok gyakorlása. Ma már azonban annyira haladtunk, hogy a középiskolai nevelésnél sem marad annyira háttérben az athletika művelése, mint régebben. A tornában szakemberek vezetik az ifjúságot, mely most már leikével harmonikusan fejlesztett testi erővel, aczélizomzattal jelenik meg előttünk.

Ennek az újításnak köszönhető az a csodálatraméltó eredmény, melyet a főgimnázium ifjúsága vasárnap a tornaversenyen bemutatott. Ezt a tornaversenyt még a legnagyobb rosz- akarat sem számíthatja azokhoz a kisebb jelentőségű iskolai ünnepélyekhez, melyek fölött könnyen napirendre térhetünk. Fényes sikere volt ez az öntudatos munkának, a szakszerű vezetésnek, a kitartó szorgalomnak és rendszeres oktatásnak. Olyan haladást láttunk az ifjúság testi nevelésének terén, a minő csak a legritkább esetekben fordul elő s a mely legerősebb záloga a jövő nemzedék izmosodásának.

Ezért a fényes sikerért a dicséret Uj Gyula tornatanárt illeti, ki bebizonyította, hogy ifjúi lelkesedéssel, nemes ambícióval, kitartó ügybuzgalommal könnyen megfutható az az ut, melynek végén a siker pálmaága vár a győztesre.

Uj Gyula még egészen fiatal ember. Az újpesti tornaegyletnek volt a művezetője, mikor először adta tanujelét kiváló rátermettségének s széleskörű szakismereteinek. Gimnáziumunk tanári kara sokat nyert őbenne s az ifjúság minden barátja örömmel látja az ő kezében a gimnázium tanulóinak testi nevelését.

A versenyre 3 órakor indultak az ifjak a vásártérre a bányászzenekar kíséretében, mely a kürtösökkel felváltva indulókat játszott. Fél négykor vonultak fel az egész város közönsége s a bíráló bizottság tribünje előtt, i Majd a legnagyobb rendben helyezkedtek el az egyes osztályok a nekik kijelölt helyre.

Pompás élvezet volt nézni az ezerszinü ruhában sürgő-forgó publikumot, a fehéringes tornász ifjak szabályos sorait a zöld mező fölött, mely alig észrevehető átmenetben ért össze az északi hegykoszoruval.

Elénekelték a Hyrnnuszt, mely után a szabadgyakorlatok bemutatása következett.

Ez volt a legkiemelkedőbb pontja a programúinak. A közönség néma csodálattal nézte a kombinált gyakorlatokat, melyeknél minden osztály más-más ellentétes mozgásokat végzett. Csupa ritmus, harmonia és plaszticitás volt az egész gyakorlat, melynek szépsége egyenlő volt betanulásának nehézségével. Hanem, aminő fáradtságos volt a betanulása, olyan gyönyörűséget szerzett a közönségnek. A jurynek egyik tagja meg is jegyezte, hogy lehet, másutt is látható ilyesmi, de Nagybányán eddig nem volt látható. A remekszép szabadgyakorlatok után csapattornázás következett. Minden osztály másmás tornaszerhez vonult s végezte a gyakorlatokat higgadtan, preczizen, ami a testi erők öntudatos fejlesztéséről tesz tanúságot. Ezeknél a gyakorlatoknál tűnt ki, mennyire emelkedett az ifjúság átlaga. Nemcsak egyesek, kik magukkal hozták az erőt és ügyességet, dolgoztak, hanem dolgozott mindenki, a leggyöngébb is. Hosszas volna külön Írni minden gyakorlatról; elég, ha külön felemlítjük a 16 alsóosztályu kis legénynek a kápás támfán bemutatott gyakorlatait. Négyesével ugortak fel a nyeregbe s a legnagyobb precizitással végezték a nem könnyű gyakorlatokat. Ezután gyönyörű gúla csopor- tozatokat mutattak be a lovon, a közönség hangos tetszésnyilvánítása mellett. Erre az összetett főverseny (nyújtó, korlát és távolugrás) következett. A korláton és nyújtón minden versenyző egy előirt és egy tetszés szerint választott gyakorlatot mutatott be.

A jury tisztét Makray Mihály dr. elnöklete alatt: Bajnóczy Sándor, Balezer György, Borbás Géza, Harausz Gyula, Kuszkó Dezső, Moldován László, Renez János dr., Révész János, dr. Stoll Tibor, Torday Imre és dr. Vass Gyula töltötték be.

A versenyfutás minden versenyző számára fehér vonallal jelölt téren történt. Győztesek lettek : az I. osztályban: I. Pfeilmeier Mihály,

: II. Widder Márton, III. Cseh Jenő; a Il.-ban:

! I. Incze József, II. Adler Gyula, III. Lövi Lajos; a Ill-ban: I. Drágos Nyisztor, II. Pap János,

III. Frankovics Jenő; a IV.-ben: I. Füvessy József, II. Takács Antal, III. Szabó Dénes; az

V.-ben: I. Fülöp János, II. Kaszaniczky Géza, III. Marosán Sándor; a VI. osztályban: I. Weisz Ervin, II. Vajai Imre, III. Pap Sándor; a VII-ik osztályban: I. Pogácsás János, II. Kimpián Miklós, III. Szalmájer Árpád.

A sulydobás, magasugrás és diszkoszdobásnál szintén egész szép eredményt értek el a fiuk. A sulydobásban első lett Krausz Lajos (14.40), II. Pogácsás János (13.85), III. Szálmájer Árpád (13.65). A magasugrásban első Drágos Nyisztor 156 cm., II. Füvessy József 150 cm., III. Pap Sándor 150 cm.

A diszkoszdobás az idén először szerepelt az ifjúság versenyprogrammján. Még nem voltak eléggé gyakorlottak a fiuk a görög athlé- tikának e legklasszikusabb versenynemében, de az eredmény mégis felülmúlta a várakozást, amennyiben az első, Pogácsás János 20.50 métert dobott., II. Váraay Zoltán (17.00 m.), III. Szálmájer Árpád (16.70 m.)

A jury ítélete szerint a főversenyben első

i

hogy mindenben megváltozhatik a világ esze- járása, csak szerelem dolgában nem.

Jolán: De e miatt mégsem lehet igazságtalanságot elkövetni. Csak nem bántom meg Gerendáit, ezt igazán nem érdemelte meg.

Eleimé: Jól fontold meg! Találj valami módot . . .

Jolán (eltökélten): Nem fogok találni, mert nem is keresek. Ne is beszéljünk erről (Könnyed fordulattal): Inkább gyere, megmutatom az aímáskamrámat. Gyönyörű szüretünk volt, pompásan bevált minden fajta.

(Miközben kifelé igyekeznek, az ajtón kopogtatnak, mire Gerendái lép be virággal és csinos dobozzal a kezében. Egy kis zavar, a hölgyek, különösen Elekné arczán múló meglepetés; Gerendái kellemes egyszerűséggel üdvözli őket.)

Eleimé (néhány pillanatnyi tétovázás után hirtelen elhatározással Jolánhoz): No, az almáidat majd máskor nézem meg. Úgyis van még valami elintézni valóm, mielőtt haza megyek.

Jolán: Ugyan, maradj még, lelkem.

Elekné: Nem lehet, kedvesem, sietek.

Gerendái (tréfásan): Előlem menekül?

Elekné (mosolyogva bókol): Ó, nem olyan félelmetes.

(Köszön s indulni készül. Gerendái kettéosztja a virágokat s előbb neki nyújt néhány szálat, aztán Jolánnak.)

Elekné (kecsesen bólintva): Ah! Köszönöm (Jolánhoz): Ezt tőled rablom el. (Még i egyszer kezet nyújt s végleg távozva magában:)

Bátran elmehetek, ezúttal bizonyosan nem rólam fognak beszélni . . .

*

Gerendái (mikor Jolán visszatér az előszobából, ahová Elekné után egy pillanatra kinézett, a doboz után nyúl, amelyet egy kis asztalra tett): Gabikának a születésnapjára.

Jolán (átveszi hálásan): Maga mindig jó, mindig figyelmes. Majd örül a kis fickó, ha megjön a sétájáról.

Gerendái: Hát Gábor?

Jolán: Minden pillanatban várom, künn van a töltésen. (Leül egy kis pamlag sarkába, elhallgat, a hozott virágokat szagolgatja s vagy félpereznyi tűnődés után váratlanul igy fcly- tatja): Ma különben haragszom magára. Sokkal inkább haragszom, mint valaha!

Gerendái (álmélkodva néz rá.)

Jolán (rapszodikus fordulattal): Mért nem házasodik? . . . Házasodjék meg!

Gerendái (még jobban ámul; tréfásan): Még ma? Rögtön? . . .

Jolán: Nem tréfálok. Most már meg kell lenni! Az én kedvemért ... én miattam.

Gerendái (figyelmessé lesz.)

Jolán: (habozik, aztán észrevehető töprengés után): Igen . . . miattam ... Ej, beszélek róla! . . . Előbb azt gondoltam, elhallgatom, de most, érzem, nem tud megmaradni bennem . . . Rólunk van szó, igen, magáról és rólam. Meg van lepetve, kedves barátom!? Hogy eddig szépen megfértünk egymással s nem került napirendre ez a kérdés — maga és én

. . . (Egy kevés keserűségei): Hát most itt van most másodszor s az én szerepem megint csak az, hogy rosszul bánjak magával. Akkor régen maga jó volt és nem okolt azért, amiről nem tehettem. És olyan bölcsek tudtunk lenni azután is mindannyian. Csakhogy ez a bölcseség nem kell az embereknek . . . Igen, doktor, minket megszólnak, minket tárgyalnak. Hírül adták ma nekem . . .

Gerendái (az ajtóra mutat; halk nyomatékossággal): Elekné, ugy-e?

Jolán: Milyen biztos a sejtelme! Ha már eltalálta, helyben hagyom. Hát ő volt. Már adatai is vannak bőven a mende-mondáról. És szólt. A jó barátnők egy szép napon arra ébrednek, hogy a gyöngéd hallgatásuk vétkes mulasztás és megszólalnak, hogy megmentsenek bennünket. Es az minket megsebez és amit a fülünkbe súgtak, az fúrja az oldalunkat.

Gerendái: (elkomolyodva, arcza a benne végbemenő lelki evolueziót mutatja): Pedig ennek igy kell lenni, mert ez a természetes.

Jolán: Csak arra nincs semmi természetes mentség, hogy tisztességes asszonyokat is megrágalmaznak. Mert hogy megteszik, ezt mi ketten most már bizonyosan tudjuk és abban csak nem kételkedhetünk, hogy rajtunk kívül még másokat is meghurczolnak igaztalanul.

Gerendái (elismerő bólintással): Milyen szinigazság!

Jolán: Én pedig elengedném az igazamat . . . Elfogadtam egy helyzetet, amelyet szépnek találtam s egyszerre nyersen betolakodnak a benső világomba és én nem tudok elzár-