Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-23 / 21. szám
2 NAGYBANYA 1907. május 23. sem bírt sikeresen megküzdeni vagy oly rósz magaviseletü volt, hogy mintegy büntetésből adták az iparos pályára. Tehát nem kedvből, nem vonzalomból lett iparossá, hanem büntetésből. Várható-e azután, hogy az ily elemekből derék, képzett iparos váljék, ki megállja a helyét a szocziális küzdelmek mai viharzásában, ki megbecsülést, tiszteletet szerez az iparos névnek? Az ilyen elemek alkotják meg azután az iparosok züllő, proletár osztályát, melynek legnagyobb ambicziója, ha egy hivatalszolgai álláshoz juthat. Minő rémségesen messze állunk mi a nagy német nemzet közfelfogásától, hol igen gyakori eset, hogy a szülő érettségi bizonyitványnyal adja gyermekét iparosnak, kereskedőnek, vagy ahol a társadalom legkiváltságosabb osztályai sem idegenkednek attól, hogy tőkéjüket gyárak, vagy iparvállalatok alapításával gyümöl- csöztessék. De ismételjük, ennek oka főleg az, hogy az iparos és kereskedő osztály, de főleg az iparos osztály nagy átlaga társadalmi műveltség és szakképzettség szempontjából még mindig messze áll attól a nívótól, hogy képes legyen a középosztály gyermekeit magához édesgetni s élethivatásának azt a köztiszteletet s közbecsülést biztosítani, melyet méltán megérdemel. A kisipar támogatása, dédelgetése, lábraállitása állandóan napi renden álló kérdés. Azt hisszük azonban, hogy az hiú erőlködés mindaddig, mig oly iparososztályt nem teremtünk, mely minden tekintetben meg állja helyét. S az iparososztály nívójának emelésével nagyobbára már meg is oldottuk e kérdést, mert ha e pályára, mely még a mi szegényes viszonyaink között is tisztes megélhetést biztosit, nemcsak a selejtes elemek lépnek, hanem sikerül azt az intelligens ifjúsággal is megkedveltetni, azok az örökös panaszok, melyek most kifogyhatatlanok, egyszerre csak el fognak némulni, mert oly iparos és kereskedő osztály támad, melynél sorsának javítására nemcsak a szándék van meg, hanem a tehetség is ! A szülők pedig értsék meg végre valahára, hogy egy képzett, intelligens, szorgalmas iparosnak a kenyere nem oly verejtékes és édesebb is, mint az a kenyér, melyet az intelligens pályák hallatlan küzdelmek után nyújtanak a közepes tehetségeknek s hogy az iparos munka is csak oly tiszteletre méltó, mint bármely más szellemi munka! Értsük meg végre, hogy nem az állás adja meg az embernek a dekórumot, hanem megfordítva, az ember értéke adja meg az élethivatásnak is a tisztességet. A városi törvényről. Egy külön városi törvény alkotásának szükséges volta ma már annyira átment a köztudatba, hogy azt indokolni szükségtelen, fontos azonban, hogy a törvény előkészítésénél miféle elvek legyenek irányadók. Nálunk az újkori rohamos fejlődés, az ekként teljesen megváltozott életviszonyok jogi szabályozásának sürgős szüksége azt eredményezte, hogy a törvényjavaslatok készítői a már kész külföldi, többnyire német hasonló tárgyú törvényekhez fordultak, több, kevesebb módosítással azokból merítettek s az idegen formákba szorította be azután a végrehajtó hatalom úgy a hogy a hazai állapotokat. Ez általános áramlattal szemben, ha ritkán érvényesült is, de mindig meg volt a nemzeti irányzat, a mely a külföld utánzása helyett a hazai viszonyok mélyebb tanulmányozását s a hazai, való élethez szabott eredeti törvények alkotását sürgette. A városi törvény alkotásánál sem az egyik, sem a másik szempontból nem szabad kiindulni. A kiindulási pontot a szabályozandó ügyek s viszonyok természetében kell keresni. Nagyszámmal vannak városi ügyek, melyek a föld czivilizált részeinek városaiban egyaránt előfordulnak, mint a hygienikus, kulturális stb. ügyek, a melyek úgyszólván nemzetközi természetűek, ezeket a műveltebb országok városainak mintájára lehet és kell a magyar városoknál is berendezni;, elienben a városok felosztása, közigazgatási szervezete, viszonya az államhatalomhoz stb. mind oly kérdések, melyek megoldásánál a külföldi példa csak tanulmány, de nem utánzás tárgya lehet, a melyeknél csak a történeti múlt, a hazai viszonyok ismerete jelölheti meg a jogi rendezés biztos irányát. Mindenek felett a városi törvény megalkotóinak tisztában kell lenniök azzal, hogy Magyarországon a városoknak a tulajdonképeni városi feladatokon túl emelkedő hivatásuk is van, t. i. hogy a magyar nemzeti eszme falaik között erőteljesen lüktessen, s az ország nemzetiségi vidékén, mint a magyarság fókusaiból a magyar nemzeti eszme erőteljesen, diadalmasan sugározzék ki! Az uj törvény alkotásánál figyelemmel kell lenni a jelenlegi törvényekre s azokat a részeket, a melyeknek helytelen, czélszeriitlen volta az idők folyamán kiderült, uj, megfelelő rendelkezéssel kell felcserélni; a hiányokat pótolni, ellenben oly rendelkezéseit, a mely a való életben bevált, ki kell választani s mint alkalmas építési anyagot a városok rendezésének uj építésénél fel kell használni, mert a szigorú kritikától kisért történelmi fejlődés alapján biztosabban lehet czélszerü alkotáshoz jutni, mint a szépen kigondolt s gondos körmondatokba foglalt teóriák alapján. Azt akarom kifejezni, hogy bár a városokra vonatkozó jelenlegi törvényeknek, a városokra vonatkozó része általában rossz s a városok természetével számot sem vetett, még sem volna helyes azokkal teljesen szakítani s az uj törvényt azokra való tekintet nélkül alkotni meg, mert azok egynémely intézkedései már átmentek a köztudatba, némelyekbe az élet valósággal belenőtt. Az uj törvény alkotásánál egyik alapelvként kell felállítani a városok önrendelkezési jogainak kiterjesztését és pedig a városok osztályozására való tekintet nélkül. Nem szabad tűrni, hogy az uj törvény uralma idején a legkisebb város is oly bénító gyámkodás alatt álljon, mint jelenleg a r. tanácsú városok. A városok feladataiknak csak úgy felelhetnek meg, ha béklyókkal nem kötözik le önrendelkezési szabadságukban, ha a felügyelet, melyet az ál- j lám vagy átruházott hatáskörében valamely ön- kormányzati hatóság a városok felett gyakorol, a fejlődés magasabb szempontok szerint való irányításában, serkentésben, jóindulatú támoga- I tásban és nem uralgásban érvényesül. A város I több vonatkozásban ellentétben áll a községek I összefoglalását képező vármegyével, azokat i egészséges kapcsolatba hozni igen nehéz fela- ! dat. A város egy bizonyos, kisebb vagy nagyobb j vidék kulturális góczpontja, az ipar és keres- j kedelem hazája; a faluban a földmivelő nép él együtt kisebb nagyobb csoportban, s a köznek fogalma, a községi élet csak annyiban fejlődik ki, a mennyiben a békés együttélés feltételeinek j létesítése elkerülhetetlenné teszi; a magasabbra í törő köztevénység hiányzik. Ezeknek a falvak- j nak a közigazgatását irányítja, rendezi a vármegye, s ha a városok felügyelete, ellenőrzése, a városi tényezők czéljainak és eszközeinek elbírálása reábizatik, úgy olyat kívánunk tőle, a I mire már berendezkedésénél s rendeltetésénél j fogva is képtelen. Magából a város fogalmából következik, hogy a városi törvényben a szoros értelemben vett közigazgatás körén tulmenőleg biztosítani kell a város közegészségügyi, köz- I tisztasági s rendészeti fejlődését, erősebben kell figyelembe venni a gazdasági érdekeket s bia porhanyó földbe kapáját és haragosan elhúzta a delet. Ha olykor szóba hozta előtte egyik-másik, órával rendelkező tekintély, hogy nem sokáig járja ez a pontatlanság, nagyot hallgatott és beballagott az anyjukjához, elpanaszolván neki a nagy sérelmet. Erre aztán Samuné csípőre tette két kezét, úgy mondogatta meg az illetőnek a maga vélekedését: — Örüljenek kegyelmetök, ha ilyen harangszót hallanak ... így esett aztán, hogy Samuné nyelves asszony hírébe került, mig az emberét lázári sorsánál fogva módnélkül sajnálták. Hogy, hogy nem, az erős harangozóné ágynak dőlt. Olyas nyavalja érte, amellyel nem tudott megbirkózni még a szentmiklósi doktor sem ! Egy ideig tengett-lengett, szedte kelletlenül a sokfajta patikaszert, de egy szép májusi napon elmullott tőle egészen a keserű pohár. Meghalt szegény lélek. Samu gyámoltalanságban, olyan magára maradt, mint az ujjam. Mikor pedig Szent Mihály lovára is föltették az asszony koporsóját, az öreg ember szinte fuldoklóit a sírástól. Temetés után nagy csöndesség támadt a házban. Csak egyszeregyszer hallatszott özvegyi sorban élő Boris lányának nehéz sóhajtása. Samu ott ült a kucz- kóban. Öreg szivében nem volt már több elsiratni való könnyű. Tétován nézett az ablakon belopozkodó napcsikokra. Hirtelen felugrott. Az ajtó felé szaladt. Se szólt, se beszélt, csak bukó lépésekkel felkapaszkodott a toronyba és esze nélkül kezdett harangozni. Nem tudta miért teszi, csak rángatta nekibusultan a kötelet. Talán szive enyhülésére kellett neki ez a hangos munka. A harang bugása pedig egyenetlenül imbolygott ki a messzeségbe. Valami csodálatos, reszkető mélységgel hallatszott az a kongás. Úgy zokogott, sikongott, mintha emberi lélek lopózkodott volna a rézfalak közé. Az égen járó felhők alighanem elérthették ezt a busongó harangbeszédet, mert nagy csöppekbe siránkoztak le a zsendülő vetésekre. A falubeliek nagy ijedtséggel szaladtak az utczára. Keresték a harangozás időnkivüli okát. Keresgélték az ég boltozatán, hogy vájjon a tüzkakas szállott-e valamelyik házra. De meg a hulló esőbe egy-egy jégmogyorócska is keveredett, tehát kétségbeesetten értek a templom elé. Sebestyén Rab Máté, aki előléneklő tekintély volt a faluban, harsogó hangon kiáltott fel a toronyba: — Jobban rángassa kend azt a kötelet, attól megszalad a jég! Alig hangzott el a biztató szó, máris mu- ladozni kezdett a jéghullás és csupán nagy kerek csöppek pacskolták az összeverődött emberek, asszonyok hátát. De hirtelen megszakadt a rémes kongás is! Mintha ketté vágták volna azt a siralmas beszédet . . . Még csak a szokásos, tompa utórugás sem hallatszott, mely más időben végig szokott libegni a levegőn.- Alighanem baj lesz odafönt! mondogatták szájról-szájra. Babonás természetű asszonynépség táborában nagy ijedelem támadt. A görbe szájú Kallós Ferencz, már a baj nagyságát a maga igényeivel mérte és szükségesnek tartotta önzetlenül kijelenteni, miszerint: Bús az Uram, a mit töttél, Ám de azért dicsértössél. Aztán meg kötetlen szóval iparkodott hamarjában hangulatot csinálni, harangozói minőségben való alkalmaztatása iránt. Mindjárt biztatta is környülállókat. — Azért ölég szép harangszót hallanak ma este is kendtök. Magától értetődött, hogy milyen czélzattal mondotta mondandóit Kallós uram. A gyámoltalan ácsorgó népség bámészkodott és egyikmásik Kallós szavait is fontolgatni kezdte. Sőt Kernyés Ábris határozott kortesi kijelentést is tett, szólván: — Úgy, úgy! Harangszó hijján csak nem leszünk! De már ekkor Boris jajveszékelve kiáltozott le a toronyból : — Embörök, gyüjjenek! Az édös apám! Csurgó Török Ádám erre a sirámszóra nehézkes lépésekkel nekiindult. Tétovázva koczog- tak utána a többiek is. Fent a torony padláson elsárgult ábrázattal hanyattvágódva, élet nélkül feküdt Samu bácsi, de a harang kötelét görcsösen szorongatta a a markába. Kallós Ferencz ezen gyász láttára megint csak szentes kádencziát mondott:
