Nagybánya, 1907 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-09 / 19. szám
1 Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY V. évfolyam. 1007. május iio 3. 19-dili. szám. És SSBPIRODALiMI hetilap. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Pótér 14, A kivándorlás. A kivándorlás is egyike azon kérdéseknek, amelyekről szerfölött sokat beszélünk ugyan, de tenni édes keveset teszünk azoknak meggátlására. Pedig ha a statisztikai adatokat nézzük, meg kell döbbennünk azon arányokon, melyeket a kivándorlás öltött. Maholnap oda jutunk^hogy. egyes falvakban csak az oregekT^loetegek és nők maradnak itthon, az egészséges, munkabiró nép mind kivándorol, hogy messze idegenben alapítsa meg exisz- tencziáját. Bármennyire is tiszteljük az egyéni szabadságot, de végtelenül elhibázott dolognak tartjuk, hogy intéző köreink mindent elkövettek a kivándorlás megköny- nyitésére s ma a legegyszerűbb ember is úgy beszél az amerikai kivándorlásról, mintha csak a szomszéd faluba való kirándulásról volna szó. Hegyre földet hordanánk, ha a kivándorlás okait akarnánk fölfedezni. Ismerjük ez okokat mindnyájan. A nyomasztó gazdasági helyzet, a szűk kereseti források, a nagy drágaság, a latifundiumok, a földéhség mind igen hathatós tényezők gyanánt szerepelnek a kivándorlás előidézésében, nem is említve azt a hatalmas izgatást, melyet a kivándorlók pénzére utazó ügynökök elkövetnek. Szerény vigasztalás az, hogy néha-néha egy- egy rajtakapott ügynököt száz pár koronára s pár napra elitéinek. De a kivándorlásnak nem kis mértékben előidézői azok a híradások is, miket a kivándorlók övéiknek küldenek. A napi kereset minimumát egy dollárban jelzik, ami a mi pénzünk szerint öt koronának felel meg. Tagadhatatlanul szép összeg ez egy munkás embernek; hiszen egy diplomás ember is, kinek nagy társadalmi kötelezettségei vannak, csak alig valamivel keres naponta többet. De ha vizsgálódásaink tárgyává tesszük, hogy mily körülmények s mily életviszonyok mellett kereshetik meg a munkások a napi egy dollárt, megczáfolhatatlanul kiviláglik, hogy az amerikai munkásviszonyok sem jobbak a mieinknél. Amerikában a napi munkaidő 12 — 14 óra. De végtelenül csalódik az, aki azt gondolja, hogy ezt a munkaidőt nem a legkeményebb munkában kell eltölteni. A munkások háta mögött ott állanak a munkafelügyelők, kik a legbrutálisabb eszközöktől sem riadnak vissza, csakhogy a munkaerő legteljesebb kihasználását biztosítsák. Ha párhuzamot vonunk az amerikai s a mi viszonyaink között, könnyen reá jöhetünk, hogy alig van közöttük valami I különbség. A mi napszámosaink napi bére átlagosan számítva egy korona husz-negyven fillér az ebédet és a konvenczionális pá- j Unkát is számítva, de sokszor, főleg sür- I gös munkaidő esetén a bérek sokkal magasabbak. A falusi napszámosok munka- j bére ez és nem a főtéren ajánlkozó munkásoké, kik e bérekért alig állnak munkába. A falusi napszámos nyár idején, midőn már négy órakor süt a nap, még akkor is csak hat órakor, sőt legtöbbször fél 7 órakor áll munkába s délután hat órakor abba is hagyja. Ez tizenkét órai munkaidő volna, de ha levonjuk ez időből a reggeli s ebéd idejét, a tulajdonképeni munkaidőre alig marad nyolcz óra, még akkor is, ha a munkás ellenőrzés alatt áll. Ha pedig nem áll ellenőrzés alatt, a gazdák a megmondhatói, hogy a munkaidő a legtöbbször nem hat órakor, hanem nyolcz órakor veszi kezdetét. Volt alkalmunk egy oly munkással beszélni, ki már megjárta Amerikát s a saját tapasztalatai alapján informált bennünket. u mondta, igaz ugyan, hogy Amerikában a munkás napi 5—6 koronát is megkereshet, de egy napi munkája felér három napi oly munkával, melyet nálunk teljesít. Arra a kérdésre pedig, hogy nálunk miért nem dolgoznak úgy, mint messze idegenben, azt a választ nyertük, hogy nálunk már igy szokás. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy a mi munkásaink nálunk is elérhetik azon béreket, amiket Amerikában elérnek, ha becsületesen dolgoznak. Hiszen a gazdaközönség szívesen fizet magasabb béreket is, ha arra a munkás rászolgál, de a béremelés a mi munkásviszonyaink között a lehetetlennel határos. Még tekintetbe kell vennünk azt is, hogy a megélhetési viszonyok nagyon is A „Nagybánya“ tározója Xönnyü bánat. Paul Delmet. A leggyöngédebb szók sohsem Mondhatják el neked, szivem Mi hőn imádlak; Én azt hivém, sok szép beszéd Éleszti mámorod tüzét Szerelmi lángod. Elválva, távol, oh mit ér Zokognom hű szerelmedéi Hiú panaszszal? Bár csalfa délibáb a múlt Csókodtól ajkam ittasult S ez megvigasztal. Azt hajtogatták szüntelen, Hogy naivitásom végtelen, Hogy balga voltam. A lelkedet nem ismerém, Ki vagy, mi vagy, nem kérdezőm Vak volt bizalmam. Egy csókot adj még énnekem, Anélkül, hogy érintenem Tested szabadna. S ha csókolod majd kedvesed Egy perezre ah, azt képzeled, Enyém az ajka. Rózsa Géza. A festő. — Csehov Antal — A festő Jegor Szavits, aki egy főhadnagy özvegyénél nyaralt, a felkelő nap bágyadt sugaraiban fürösztve magát, ült az ágyán. Kint közelgett az ősz. Nehéz szürke felhő darabok takarták az eget, a szél haragosan rázta a tar fákat. A levegőben megsárgult levelek száldogálltak. Isten veled szerelmes nyár!.. Müvészszemmel nézve, a természetnek ez a csendes haldoklása szép és költői; azonban Jegor Szavits ezt sehogy sem akarta elismerni. Kellemetlenül hatott reá a gondolat, hogy holnap már el kell hagyni e helyet. Az ágy, szekér, az asztal minden tömve volt ládákkal és kosarakkal. A szoba nincs kiseperve, a függönyök mind leszedve. Holnap indul a városba. A házikisasszony nincs itthon Korán reggel elment a városba kocsit bérelni a szállításra. Lánya, Katja, felhasználva a szigorú mama távollétét, már jó ideje bent ül a festő szobájában. Reggel utazik el a művész és neki még sok mondani valója van. Beszél-beszél, de érzi, hogy még egy tized részét sem mondotta el annak, amit akar. Köny- nyes szemmel nézi a festő különősl koponyáját. Jegor Szavits fejalkofása valóban különös. Formátlan és állatias. Haja válláig és kemény szakálla befedi arcát füleit és orrát. Sötét .bánatos szemei, merészen fénylenek elő mély üregeikből. Hallgatja Katját és nagyokat ásit. Fáradt. S amint Katja zokogni kezd, összeráncolja homlokát,és beszélni kezd, mély nehéz hangon. — Én nem házasodhatom meg! — Miért? Kérdi, Katja halkan!- Azért, mert egy művész, különösen egy ember, aki művészetének él nem nősülhet meg. A művésznek szabadnak kell lenni. — Hátráltatni akadályozni fogom én magát Jegor Szavits ?- Én nem beszélek most önről, hanem általánosságban. Hires irók és művészek sohasem házasodnak. — Én ezt mind nagyon jól tudom és elismerem, de képzelje ön magát Jegor Szavits az én helyzetemben. Félek mamától! Ő .nagyon szigorú és erkölcsös. Ha meg tudja, hogy ön en- gemet csak úgy akar . . . balkézre . . . akkor jaj nekem. És ön még egyszer sem fizetett lakbért!- az ördögbe is majd kifizetem, kiáltott a festő és felugorva idegesen sétálni kezdett.- Külföldre kell menni, jegyezte meg. S elkezdte beszélni, hogy misem könnyebb, mint külföldre utazni. Csak egy képet kell festeni és eladni.
