Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-12-25 / 52. szám
1906. deczember 25. NAGYBANYA 11 tésére szolgált-e vagy arra is, hogy a pecsétet lánczra felfüggesztve lehessen viselni, annak megállapítására nincsenek adataink. Az a nyolczszögü ezüst lap, mely a pecsétnyomó hátára annak körvonalával párhuzamosan van forrasztva, nem tartozik a typarium alkotórészei közé; a technikai vizsgálat kiderítette, hogy az az eredeti pecsétlemez keskeny volta miatt a mély vésés befogadásakor hiányzó anyag pótlására volt alkalmazva. A kor határait, amelyek között pecsétünk készült, fentebbi vizsgálódásaink eredményei már elég pontosan kijelölték. A pecsét szerkezete és kivitele a XIV. század második felének jellegét viseli magán. A helyi vonatkozások, melyeket a pecsét motívumai megjelenítenek, még közelebb visznek a készítés idejének meghatározásához. A pecsét ábrázolása úgy tűnik fel előttünk, mint a városi élet kialakulásának záró jelenete. Nagybánya keletkezése visszanyulik az Árpádok uralkodásának végső időszakáig, de igazi városi íntéz- ménynyé Nagy Lajos alatt szilárdult meg, mikor az e vidéken egymás szomszédságában létező bányavárosok egy közös városi muni- cipiummá egyesültek. 1347-ben kelt a király oklevele, melyben Asszonypatak és Szazarbánya polgárainak tűz által megemésztett régi kiváltságait megújítja s ez időtájt folyik a Szent István királyról elnevezett plébánia-templom építése. 1376-ban Asszonypataka és a szomszédos Középhegy — igy nevezték Felsőbányát - uj kivált- ságOKat nyernek a királytól. Az első kiváltságlevélben főleg a városi jogok, a másodikban a bányászat jogviszonyai nyertek szabályozást: a^' a két tényező, a mely egyformán nélkülözhetetlen feltétele volt e város létesülésének és fejlődésének. Hogy pecsétünk keletkezésének ideje közelebb esik az első, mint a második kiváltságlevél megszerzéséhez, azt a két esemény elsejének nagyobb jelentőségén kívül az a tény is bizonyítja, hogy a városnak már 1360 körül van egy másik pecsétje is, amelyet ettől megkülönböztetendők, „kis pecsét“-nek neveznek. Nagy pecsétünk minden bizonynyal az első kiváltságok megszerzésekor készült s ez még jobban megmagyarázza a törekvést, hogy azt a lehető legnagyobb diszszel állítsák elő. A nagy pecsétek diplomatikai jelentőségével együtt jár, hogy azokat csak kiváltságleveleknél és egyéb fontos jogügyletek Írásba foglalásakor veszik használatba. A városoknak nincs sok alkalmuk ilyen oklevelek kiállítására. Nagybányán is egy évszázadon keresztül csupán két Ízben találkozunk a nagy pecsét használatának esetével. Az első adat 1408-ból való, amikor a város Omechin János bírónak egy kórház részére Giródtótfalu felöl tett örök adományát Írásba foglalva, „nagyobbik pecsétjének reáfüggesztésével“ erősítette meg oklevelét. Ez az oklevél már csak későbbi átiratokból ismeretes; eredetije a reáfüggesztett pecséttel a múlt század elején még szerepelt abban a perben, amelyet a város a minoritákkal Giródtótfalu birtoka felett folytatott és hihetőleg az e pernél eszközölt bizonyítások révén került ki a város levéltárából. Másodszor és utoljára az 1480 június 31-ikén kelt oklevelén találkozunk vele, amelyben a nagybányai szűcsök a Mátyás király által egy évvel korábban adott kiváltságlevél alapján czéhbe egyesülve, kiváltságaikat a város által írásba foglaltatták és ünnepies alakban megerősítették. Az erről szóló oklevelet a város jeles alakban, hártyán, két példányban állította ki; az egyiket nagyobb méretei és díszesebb kezdőbetűi különböztetik meg a másiktól. Ezen a díszesebbik példányon maradt meg a pecsét, mely, mint első alkalommal is elmondtuk, fekete, fehér és vörös selyemszalagon volt az oklevélre függesztve. Mikor s milyen körülmények között veszett el e pecsét nyomója, annak megállapítására nagy segítségünkre vannak ama lelet tárgyai, amelynek társaságában napvilágra került. Ez a lelet, mint már elmondottuk, két pár ruhakapocsból, egy gyiiszüből, egy bogiáros tűből, egy kettétört ezüstkanálból és két ezüstpénzből állott. Az ékszerek aranyozott ezüstből készültek, kövekkel és gyöngyökkel ékítve. A kapcsok és a gyürii a XVI. század elejéről származnak s együvé látszanak tartozni; kivitelük a művészet oly magas fokán áll, aminőt kevésnél találunk az e korabeli hasonló ékszereknél; kétségtelen, hogy a nagybányai ötvösművészet termékei, amely Mátyás és a Jagellók alatt oly hírnévre tett szert, hogy Hypolit bibornok, a volt esztergomi érsek, egri püspök korában itt rendelte meg a lószerszámaihoz szükséges díszítéseket. A bogiáros tű, mely gránátokkal van diszitve, egyszerűbb kivitelével valamivel későbbi évekre vall. A kettétört ezüstkanál pedig, mely ugylátszik porzóhintésre használtatott, díszítési motívumai után Ítélve a XVI. század derekán készült. Minket e lelet tárgyai közül e helyen három darab érdekel: a kanál és a két ezüstpénz. A W (vagy M), S és Y betűkből álló monogrammot viselő kanál stílusából és a pénzek évszámaiból - egyik 1550-ből, a másik 1556-ból származik - megállapíthatjuk, hogy a tárgyak eltűnése ama szomorú időben történt, midőn a Habsburgok és a török között az ország birtoka felett folyt véres küzdelmek ennek az országrésznek nyugalmát is feldúlták. Az aranybányákban gazdag Nagybányának sok támadást kellett ez időben kiállania. 1565-ben Schwendi Lázár kezeibe jutott, ki várát megerősítve, császári katonákat helyezett falai közé. 1567-ben János Zsigmond választott király ostrommal bevette a várost; a vár az ostrom alatt felrobbant s az ebből keletkező tűzvész a várost majdnem teljesen elpusztította. Ennek a veszedelemnek a városi levéltár sok régi oklevele is áldozatul esett. Ekkor tűnt el kétségtelenül az ősi pecsét is, a társaságában talált értékes ékszerekkel együtt. Abból a körülményből, hogy ezek az ékszerek a pecsét sorsában osztoztak, azt következtethetjük, hogy azok a város tulajdonában voltak, mely talán valamelyik gazdag polgárától örökség utján juthatott hozzájuk, s a használaton kívül helyezett nagy pecséttel együtt őriztettek. S a hely, ahol azok a föld alá kerültek, azt mutatja, hogy nem mentéssel, hanem zsákmányolás esetével van dolgunk. A városi levéltár e korabeli szűkszavú adatai nem nyújtanak módot e rejtélyes esemény részleteinek felderítésére. De a lelet körülményeiből mégis alkothatunk képet annak lefolyásáról. A nagy zavarban, mely a városban uralkodott, a pecsét az ékszerekkel együtt rabló kezekbe kerülhetett, mert, ha illetékes kezektől történik a mentés, aligha juthattak volna azok eddigi rejtekhelyükre, mely a várostól nyugatra meglehetősen távol, magas hegyoldalban fekszik. Hogy a tolvaj az ellenség vagy az ostromlovak sorából került-e ki, arra semmi adatunk sincs. Annyi bizonyosnak látszik, hogy kevés ideje lehetett a zsákmányolásra; cserépedénybe sietve szedhette össze a kincseket s mikor üldözőbe vették, menekülés közben a hegyek felé vette útját, itt remélve biztos menedékre találni. S hogy a földbe hirtelen elásott kincsek rejtekhelyükön maradtak, azt bizonyítja, hogy menekülés közben elesett vagy elbujdosott, magával vive az elrejtett kincsek titkát. Már fentebb tettem említést a felől, hogy a városnak a nagy pecsét mellett már a XIV. században volt külön kispecsétje. Hogy ennek léteznie kellett, hosszú időn át* csupán a nagy pecsét megkülönböztető jelző után következtethettük, melyet az oklevelek szövegében annak használata mindkét ismert eseténél kiemelve találunk. Azóta ennek is előkerült, ha nem is az eredeti typariuma, de egy XIV. századi lenyomata, mely bár rendkívül hiányos állapotban maradt reánk, mégis módot nyújt arra, hogy korát meghatározhassuk, rajzát megállapítsuk és benne Nagybánya város legrégibb kis pecsétjét felismerhessük. Ez a pecsét egy papírra irt oklevél hátán látható, melyben Asszonypataka és Középhegy városok birái, esküdtei és polgárai
