Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-22 / 47. szám
2 NAGYBANYA 1906. november 22. sáncé volt ez. A társadalom évtizedes tétlenség | után erőinek és kötelességeinek tudatára ébredt, hogy megvédje azt, a mi a múltból reá maradt s kiküzdje azt, a mi jövőjét biztosítja. Innen az ádáz gyülölség, melylyel Ausztria e mozgalmat kezdettől fogva nézte. Tartottak attól, hogy a százados függés tunya megszokását, önöntermelőképességének kevésre becsülését, a magyarságban szunnyadó őserők életrekelése fogja felváltani, hogy az öntudatos, a maga munkájában bizó nemzet uj utakat talál gazdasági boldogulásához. S ettől joggal tarthattak. E mozgalom hajnalán, a magyar alkotmányt fenyegető válság megszűnt. A nemzet ügyeinek irányítása oly íérfiak kezébe került, kik az alkotmány védelmének kötelessége alól felszabadultak s teljesen azoknak a társadalmi feladatoknak szentelhették magukat, melyeket a „Tulipánkert-Szövetség“ keletkezése első per- czétől maga elé tűzött: „állásfoglalás minden nemzeti eszme, mozgalom és törekvés mellett.“ Társadalmunk törekvéseit minden időben a nemzeti eszmék irányították: a negyvenes évek mozgalmai nagy alkotások erőforrásai voltak. Alkotmányunk visszaállítása óta is láttunk nagy mozgalmakat, melyek azonban lelkesedésük tüzében merültek ki, nagy alkotások betetőzéséhez nem jutottak el. Kitartó, szívós, a részletekbe türelmesen elmerülő munkálkodás kell a nagy czélok megvalósítására. Munka, melyet nem riaszt a közönyösség, mely nem keres rögtöni eredményeket. Erre a munkára hívjuk fel Szövetségünk tagjait. Negyven-ötvenezren vagyunk! Mily nagy erő, mily biztos eredmény, ha positiv czélokra együtt dolgozunk! Első feladatunk legyen a nemzeti munka megbecsülése minden téren. És itt arra a térre fordul tekintetünk, mely leginkább parlagon hever, mely iránt eddig társadalmunk legközönyösebb volt: a magyar ipar felé. Az ut, melyet be kell futnunk, hosszú és rögös, mert a köz- gazdasági öntudat nálunk még kezdetleges s az Ausztriától való hosszú függés elszoktatta a nemzetet azon energiától és önbizalomtól, mely nemcsak a politikai, de a gazdasági sikernek is első feltétele. Innen van az a bizalmatlanság, melylyel saját nemzeti munkánk termékei iránt viseltetünk; innen azon közöny, melyet iparunk fejlődése iránt tanúsítunk. Mig más államokban az idegen gyártmánynak le kell győznie azon bizalmatlanságot, melylyel önállóságukra féltékeny nemzetek minden iránt viseltetnek, ami idegen országból származik, nálunk megfordítva a hazai iparnak le kell győzni azon kicsinylést és elfogultságot, melylyel minden iránt viseltetünk, a mi nem idegenből származik, hanem hazai munkának köszöni léteiét. Ezen változtatnunk kell. Távol van tőlünk minden gyülölség az idegen munka iránt, de legtöbbre tartjuk a magunk munkájának becsülését. A társadalomnak az állam mellé kell sorakoznia nagy iparIrma'- A mesterséged? Azt is jól választottad, mondhatom. Az ember éppen csak, hogy éhen nem hal mellette. Más asszonyok ilyenkor elmennek Marienbádba vagy Ostendébe, nekem Rákospalotán kell nyaralnom, igen . . . Sándor. Nem tudom, mi kifogásod van Rákospalota ellen. Véletlenül igen kies hely. És a lakás, amelyet kivettünk . . . — Irma: Ne is beszélj róla. Dühös vagyok, valahányszor rá gondolok. Sándor: De édesem, hiszen ezen nagyon könnyen lehet segíteni . . . Irma: (reménykedve) Hogyan? Sándor: Úgy, hogy nem gondolsz rá. Irma: Torkig vagyok az ostoba tréfáiddal. Óh én szerencsétlen, miért is nem mentem Bárándyhoz feleségül! Tudom a tenyerén hordozott volna, a kívánságaimat az arczomról leste volna el . . . Sándor: Minthogy pedig igen sok kívánságod van, szegénynek egész nap leskelődnie kellett volna. Különben foglalkozásnak ez is foglalkozás. Kissé hasonlít a légy fogdosáshoz. Irma: Csak ne ócsárold Bárándyt, ő kitűnő ember. Szeretett is engem és csak érettem való bánatában nősült meg. Bizonyára gyöngéd férj . . . Sándor: Hm! Irmá: Talán nem? Sándor: Sőt. AJeggyöngédebb férj, akit csak képzelni lehet. Éppen ma hallottam, hogy a felesége megindította ellene a válópört, mert az egész hozományát elkártyázta. I fejlesztési akcziójában. Érdeklődést akarunk kelteni a legszélesebb rétegekben, nevelni akarjuk az iparban azt az öntudatot, hogy termelését az egész társadalom bizalma és rokonszenve kiséri. Nem adunk részletes programmot, minden nap meghozza a maga teendőjét s minden ut, minden iparkodás a mienk, mely közelebb visz czéljainkhoz. Két feladatot azonban kiemelünk a teendők nagy tömegéből, melyeknek megvalósítását első sorban óhajtjuk: az egyik a házi-ipar intensiv felkarolása, a másik a magyar ház. Nemzetünk különös fogékonysága a háziipar iránt, biztositéka annak, hogy tevékenységünknek itt bő és hálás talaj kínálkozik. A mi üdvösét e téren társadalom és kormány eddig teremtett, egész erőnkből támogatni akarjuk. Belevisszük a művészijgondolatot, előmozdítjuk a tömeges termelést s szervezvén a házi-iparral való kereskedelmet, biztosítjuk számára a tömeges fogyasztást. Magyar házat akarunk építeni. Állandó kiállítását mindannak, a mit magyar kéz és magyar elme együtt teremtett. A kézműipartól a gyáriparig, a tömegfogyasztás tárgyaitól a mű- ipari czikkekig, szemléltető gyűjteményben számol be a magyar ház mindarról, a mi itthon beszerezhető s a mig egyrészt a hazai fogyasztást megszerzi a hazai termelésnek, másrészt megmutatja: mely területek azok, a hol a magyar iparnak meg kell vetni a lábát, a hol teremteni kell, ha meg akarunk élni a nemzetek versenyében. Anyagi áldozatokat kíván e feladatok megvalósítása. De ki nem látja, hogy amikor ezt az áldozatot meghozza, a legsajáttabb érdekeit mozdítja elő? Bizalommal fordulunk minden magyar emberhez, lépjen be a „Tulipánkert szövetségibe, segítse együvé hordani a téglákat, melyből kultúránk épületét falazzuk. S legyen mindenki meggyőződve, hogy amikor közibénk szegődik, nagy alkotásoknak egyengeti útját s a magyart erősiti abban a küzdelemben, mely gazdasági téren ma világszerte folyik. Bízunk, hogy a magyar szellem megérti a jövő szózatát s a „kisded makk merész su- dárba szökken,“ Sorakozzatok zászlóink alá! ! Gróf Batthyányi Lajos elnök, özv. gróf Andrássy Tivadarné, özv. Bartha Miklósné, Rákosi Jenő alelnökök. Gróf Chorin Ferencz Almássy Dénesné, gróf Apponyi Albertné, Bán Dezsőné, gróf Batthyány Lajosné, gróf Batthyányi Tivadarné, Benczúr Gyulkné, Geőce Sarolta, Holló Lajosné, gróf Károlyi Gyuláné, Thék Edréné, gróf Vay Gáborné, gróf Batthyány Tivadar, gróf Bethlen István, Ber- náth István, Fábri Samu, Feszty Árpád, báró Kaas Albert, Lázár Pál, Márkus Miksa, Palmer Kálmán, gróf Teleky Arvéd, gróf Zichy Jenő az igazgató-tanács tagjai. Irma: Ah! Sándor: Igen. Es Bárándy oly gyöngéd volt, hogy semmiféle akadályt nem gördített a válás elé. Irma: Oh! Oh! Bizonyosan bánata volt, hogy úgy átengedte magát a szenvedélynek. Talán éppen . . . Sándor: Az ám! Valószínűleg utánad epe- kedett s minthogy szive királynőjét nem érhette el, a tökmakk-, piros- és zöld királynéknak hódolt. Irma: Szegény ember! Sándor: Szegény asszony! Fucscs a hozománya. Irma: Oh velem azt nem tette volna. Sándor: Nem is tehette volna. Irma: Mert engem szeretett. Sándor: Nem. Hanem, mert nem volt hozományod. Irma: Talán a szememre veted ? Sándor: Isten ments! Hiszen szeretlek. Irma: Lám, lám, néha milyen gyöngéd tudsz lenni (csókra nyújtja a kezét.) Sándor: (megcsókolja.) Irma: No, most dolgozhatol, nem zavarlak. Sándor: Oh! fölösleges. Irma: Hogyan? Egyszerre fölösleges? Sándor: Haha! Irma: Mit nevetsz? Sándor: Hahahaha! Irma: Megbolondultál? Sándor: (mind hangosabban nevet.) Irma: De hát mi bajod? A társadalom a tanítókért. Harminczezer ember forrong Magyar- országon, harminczezer tanító követel tisztességes munkája után tisztességes fizetést, melyet immár 36 éve csak úgy mutogatnak ennek a számra és intelligentiára nézve tekintélyes tábornak a hatalom emberei, mint egykor a Jehova mutatá Mózesnek a Nébó hegyéről az ígéret ^ földjét. Ámde Magyarország harminczezer tanitófa torkig van már az Ígéretekkel. A mérték betelt és most alamizsna helyet fizetést követelnek, mely képzettségöknek, szakmabeli és társadalmi munkájoknak megfeleljen. Azt akarják, hogy szűnjék meg végre az a szégyenletes állapot, amely példátlan a kulturállamokban, hogy a tanító anyagi ellátása igen sok esetben messze alatta áll annak, amit az életben olyanok élveznek, kik a népiskola által nyújtott szellemi kincsek után nyertek tanítóikhoz mérten fényes jövedelmű hivatalt, hogy ne is szóljunk a középiskola négy, vagy nyolcz osztályát végzettekről, akiknek előhaladása, tisztes megélhetése minden pályán jobban van biztosítva, mint a felettők vagy velők egy színvonalon álló tanítóé. A tanítók ezen abnormis állapotok megváltoztatására mindent megtesznek, ami módjukban áll és ezzel sok van mondva. Minden újságolvasó tudja, hogy a napi sajtó elismerésre méltó módon küzd igazaikért, a mi szintén nagy fontosságú tényező ebben a társadalmi forrongásban. Megtörténhetik azonban, hggy ezen intenzív küzdelem daczára az eredmény vagy egészen elmarad, vagy ha lesz is valami, a tanítók megint csak alamizsnát kapnak jogszerű fizetés rendezés helyett. Mi lesz akkor? Ismeretes a közelmúlt politikai küzdelmeiből a passzív resistenczia. Erre helyezkedik a keserűség és a bizalmatlanság hatása alatt a tanítóság is. Elvégzi úgy a maga kötelességét, hogy fegyelmit ne lehessen a nyakába akasztani, de nem is tesz ám egyebet. És ki fogja ennek kárát vallani első sorban ? A társadalom s abban a szülők, kiknek gyermekei nem részesülhetnek többé a nevelés-oktatás oly mérvű áldásaiban, aminőt a kor szelleme tőlük megkövetel. Szóval: a tanítóság napszámos bér mellett robot munkát fog végezni. Adja Isten, hogy erre ne legyen szükség, ezt kívánja haza és nemzetszeretetünk, de ha meg kell lennie, fájó szívvel bár, de ettől nem fogunk visszariadni. Hogy ez a szomorú jövő be ne következzék, a tanítóság küzdelmét magán a tanítóságon és a sajtón kívül egy harmadik tényezőnek is támogatnia kell és ez a harmadik tényező maga a társadalom. Udvarhely megye törvényhatósága fényes pálczát adott erre, midőn felirt az országSándor: (a nevetés csak úgy rázza.) Irma: Igazán nem értelek. Sándor: (Folyvást kaczagva) Nem érted ? Azt elhiszem . . . Haha! Hát . . . hahaha . . . Kész a tárcza! Irma: A tárcza? Hogyan? Sándor: Úgy . . . Hahaha . . . Hogy egyszerűen lejegyeztem, csaknem módszerint iménti beszélgetésünket. Irma: Csak nem? Sándor: Kitűnő dialóg lesz belőle. Bravo, bravo. Csak egy csattanós befejezést neki, aztán megvagyunk! Haha ezt jól csináltam, mi? (A telefonhoz megy.) Halló! A „Figyelő“ szerkesztősége? Kérem, egy negyed óra múlva küldöm a tárczát. Jónapot! (Irmához) Minthogy pedig ebben a tárczában neked is van részed, a társszerzőség elismeréséül te kapod a honorárium felét, amelyet ezennel előre átnyújtok neked. Irma: (a pénzt elveszi) No, de ez igazán nem szép tőled, hogy a legintimebb ... Sándor: Lám, ha azt akarod, hogy a tárczában senki sem ismerjen reád, nyomban és alaposan meg kell változnod. Irma: Bevallom, hogy kifogtál rajtam és . . . és megígérem, hogy nem zavarlak többé a munkádban . . . Sándor: (megcsókolja Irmát.) Helyes, helyes, de ezen a tárczán, hiába most már át kell esned -- büntetésből!
