Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-07 / 23. szám

IV. évfolyam.

1006. junius lio 7.

23-ils. szám.

TÁRSADALMI ÉSS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Eltflzctéil Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések lelvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdáiéban Is: PStér 14,

Sztrájk.

Junius 6.

Az utóbbi idők színekben dús, változatokban pedig gazdag eseményei a szoczialisztikus népmozgalmakat is uj és éles megvilágításban állították elénk.

A munkaadó, kis és nagyiparos egyaránt még alig másfél éve bizalommal várta és sürgette a kormány erélyes közbelépését a munkás terrorizmus ellen s csak most ébredtek annak tudatára, hogy az egész kérdés a jövő nagy problémájának csak előre vetett halvány árnyéka, melynek megoldása a legnehezebb feladatok közé tartozik.

A szocziális mozgalmak állapotát vizsgálva, két figyelemre méltó jelenséggel állunk szemben:

1. hogy a társadalom-tudomány elvont tantételei leszállván kathedrai magaslatukról, fürgén keresik gyakorlati alkalmaztatásukat ;

2. hogy a munkások immár erőteljes szervezetekben ama elvont tantételekből fegyvereiket igen vígan kovácsolják.

A tudományos ideológia ilyetén való gyakorlatositása súlyos ellentmondást rejt magában, melyet a következőkben világítunk meg.

A társadalom-tudomány mai állásában a szabad akarat tagadásából, az emberi cselekvési akaratnak a társadalmi evoluczióra nézve indifferens voltából indul ki. A cselekvési szabadságot magasabb összetételekben: millieu-elmélet, társadalom-organizmus, fejlődés-történeti produktum stb. abszorbeálva látja. Ezen premisszák alapján hideg objektivitással bonczoltatván a vallás, erkölcs, jog, mindez uj, modern magyarázatot nyer és uj felfogásban jelentkezik, kivonván a bűn és erény, jó és rossz cselekedet fogalmát régi jelentőségéből. Ezeket a tapogatódzó modern tudomány mint végső következtetéseit állítja az elvont szemlélő elé és épen ezek azok, melyek után a szakszervezetek iskoláját járó gyakorlati szocziá- lista mohón kap, hogy ezen objektiv levezetésekre a munkásosztály szubjektív világát felépítse.

Feledve a kiindulási pont, hogy az emberi akaraton semmi sem függ, semmi sem múlik, sietve vezetődik vissza szegénység, nyomor, szenvedés és minden társadalmi baj a tőkések, a vállalkozók, intéző és kormányzó szervek és egyedek rosszhiszeműségére és rosszakaratára.

A vallást, az erkölcsöt és jogot az uralkodó osztályok olyan kitalálásai gyanánt tüntetik föl és tanítják a szocziálista apostolok, mint amelyekkel nem egyéb, csak elnyomatásuk és nyomorban tartásuk szándékoltatott és vált lehetségessé.

Ez a szocziális méreg főleg a szak- szervezetekben rendszeres adagolással oltatik a munkás lélekbe. A szakszervezetekben, melyek sorra felszívják a munkásságot, állandó olvasmányok a legújabb szocziologiai müvek, melyeknek tárgyát a legizzóbb napi kérdések fejtegetései képezik. Ezek során a tudomány tetszetősebb tantételei, a napi keserűségek és szenvedések nagyitó üvegén keresztül tétetvén szemlélhetővé, a kultiválatlan munkás észjárás zabolátlan szabadosságának válnak megteremtőivé. Munkásaink előtt semmi sem nagy, semmi sem szép, semmi sem tiszteletreméltó, csak egy, a harcz, melyet folytatnak. Mert kíméletlen harczot hirdetnek,-engesztelhetetlen gyűlöletet szítanak s mindezt a tudomány jegyében.

Ez már többé nem a puszta „Neid der Besitzlosen Classe“ gyomor kérdése. E mozgalomban nincs nyoma többé az éhség ártikulálatlan, inkább a szívhez, a társadalom jótékonyságához szóló panasz hangjainak. Rég felváltotta ezt már a szociálisták sajátos irodalmának a szenvedelemhez szóló hangja s egy „Uj kor, uj eszmék“, „Véres megtisztulás“ misztikus jóslataival tele költészet fanatizálja a proletár lelket.

így érlelődik napról-napra jobban az izzó gyülöltséggel teljes munkásosztály öntudat.

E harcznak, gyülöltségnek, kontro- verziának egyedüli ütköző pontja a gazdasági tér, jelesül a még gyermekczipők- ben járó magyar ipar.

S ezzel a nagy veszedelemmel szemben áll a magyar társadalom és állam teljes tétlensége. Cselekvésről, ellensúlyozó szocziális politika kezdeményezéséről szó sincs, de még palliativ szerek gyors alkalmazásáról sem beszélhetünk.

A „Nagybánya“ tárczája.

Az első redő.

Kezdetben édes árnyalat csak,

Mely nagy boldogságból fakadt, Csupán mosolygó, gyönge hajlás —

A szem alatt.

Később mély járású barázda Szivárgó könypatak nyomán,

Repedés, mely lefut sötéten A szív falán . . .

M. Kornis Aranka.

Százszorszép királykisasszony.

— Kis mese nagyoknak. —

A mesebeli királyfi meglátta Százszorszép királykisasszony képét s halálosan belészeretett. Bánatos fővel, alig-alig csillanó reménynyel nyakába vette a világot: felkeresi, ha addig él is.

Ment-mendegélt járatlan erdőkön, farkasok orditóján, zsiványok tanyáján keresztül, — félelem nem rettentette vissza; puha pázsit, miljom virágtól tarkáló rét, a tündérkirály szőke, selyemhaju leánya nem csábította maradásra. Tovább bolyongott a csodás képpel szivében. Eltörődött tagjaiba már csak hálni járt a lélek, de fel kell találnia Őt, kinek még csak képét látta s szivét máris rabul ejtette. Hátha majd magát a gyönyörűséges Százszorszép királykisasszonyt megleli! Mennyivel szebbnek kell annak lennie, mennyivel édesebbnek, ha majd gerlenevetését, csicsergő hangját hallja, ha égkék szemébe meriti tekintetét, ha aranyhajával játszhatik, ha dobogó szivét keblére ölelheti.

Ment-mendegélt. Ág megszaggatta, tüske megcsipkedte, eső megverte, nap elsütötte, göröngyös ut feltörte lábát; óriások, törpék, sárkányok, még vasorrubába is útját állotta. Nem tágított, törhetetlen ereje legyőzte a tengerakadályt. S végre boldog lett . . .

Feltalálta Százszorszép királykisasszonyt. Mennyivel szebb, jobb volt, mint ahogy képzelte, mint ahogy alakját, egész lényét magában megrajzolta. Lett hegyen-völgyön lakodalom és

éltek boldogul, mig meg nem haltak.

* *

*

Egy ifjú csalóka álmokkal, bohó ábrándokkal szövögetett rózsaszín jövőt. Nehéz munka után, izzadságos homlokát ha tenyerébe hajtotta, egy fantom jelent meg gyakran behunyt szeme előtt. Messze-messze távolról csodás, vakító fény futott feléje. Amint közelébb-köze- lébb ért, kékbe, zöldbe, miijó színbe változva szemébe hatolt s azután feketébe menve át hirtelen eltűnt, mint a szappanbuborék. A rezegve közeledő íénykarikában sokszor egy leánykép jelent meg. Nem is volt olyan szép. Vékony, fejletlen alakja csak sejteté a jövendő karcsú termetet, boglyos fejecskéje hol ide, hol oda forgott, kerekre nyitott kék szeméből a pajzánság sugárzott s piros ajka folyton mosolygásra állott, mintha gúnyolódni akart volna az ifjúval. S a lantom mind gyakrabban űzte

játékát, elmaradhatlan szereplője lett az ifjú álmainak, ábrándjainak; sokszor még tanulás közben is hol itt, hol ott tűnt fel s kaczagott, mosolygott. Az ifjú szerelmes lett belé.

Bolondság, beleszeretni egy képbe ! De mikor az a vili oly szép, oly kedves, nincs az a tökéletesség, ami meg ne volna benne. Már nem üz többé gúnyt, lesüti két szemét, szemérmesen közeledik az ifjú felé, nem tolakodik többé, nem zavarja munkájában, féltékenyen őrködik álmai nyugalmán, csak pihenés közben, ábrándjaiban jelenik meg, — félénken, hátha hívatlan vendég; fontoskodó háziassággal, a szerető nő gondosságával veszi körül, aggódik nem meritette-e ki a túlságos dolog s felvidítja az ifjú fáradt agyát.

Mily szépen ki is tudja színezni a jövőt a mindent rózsaszínben látó gyermeklélek!

Elmúlott az ábrándozás ideje. A kenyérkereső élet rögös utait taposva, mint meglett férfi, kutatta a szivében hordott bálvány eredetijét. Fel kell találnia, hajtogatta magában, mint a mesebeli királyfi, ha addig él is. Jaj beh sokat járt, fáradott, végre meglelte és — boldogtalan lett ....

Mikor először meglátta, szive nagyot dobbant: ez Ő. Követte, mint fényt az árnyék, mint a napot a hold. Aztán megismerkedett. Mily csalódás! Az arcz, az alak a képé, de a többi! . . . Minden felkelő nap ujabb-ujabb gyengeséget, hibát ismertetett meg vele: egy kis kaczérságot, önzést, csiszolatlan lelket. Ezek ugyan mind emberi gyöngék, de mikor a képben egy árnyfolt sem volt s ő a képet szerette. Boldogta-