Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-01-18 / 3. szám
IV. évfolyam. 1906. január Jaó 18. C-ils. szám. TÁRSADALMI ÉS SKÉPIROIDALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Wlplri« Qv..r-1-Psvtr, • negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ' Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetései s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések ^elvetetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér 14. A vízvezeték. Az állandószerüleg fellépő járványos betegségek ismét napirendre hozzák a vízvezeték s csatornázás kérdését. Hiszen köztudomású, hogy a ragályos betegségek kitörésének sok egyéb mellék- körülményeken kívül kettős főoka van: a vízvezeték és csatornázás hiánya. A városi képviselőtestület a vízvezeték s csatornázás kérdésében érdemleges határozatot hozott. Hosszasan tartó helyszíni szemlék s vizmérések után szinte megoldottnak tekintettük a vízvezeték s a csatornázás kérdését. A rozsályi források alkalmas helyen felfogva a vizmérések adatai szerint is tiszta és bőséges vízzel kecsegtettek, melynek bakteriummentességét még az is biztosította volna, hogy e források vize szűrt állapotban került volna a vízvezeték cziszternáiba. A képviselőtestület határozatát azonban a földmivelésügyi miniszter szakértői nem hagyták jóvá s a város polgármesterének sürgetésére a vízvezeték ügye jelenleg oly stádiumban áll, hogy a földmivelésügyi kormány szakértőt fog kiküldeni városunkba, ki megvizsgálja, hogy helyesek-e azon változtatások, melyeket a város képviselőtestülete a minisztériumban kidolgozott tervezeteken tett? A képviselőtestület határozata a vidékünket s a rozsályhegyi forrásokat jól ismerő szakértők véleményén épült fel s e tervezeten aligha változtathatna bárki is, ki vidékünket csak felületesen ismeri. A miniszteri kiküldött szakértő, kinek eljövetelét sürgősen várjuk, figyelmébe hívjuk, hogy a vízvezeték terve a kérdés alapos tanulmányozása s megvitatása után készült s ha azon változtatnánk, ismét évekbe kerülne csak azon kérdés eldöntése, • hogy forrásvizekből vagy ártézi kutakból lássuk el a vízvezetéket ? Ki vonná kétségbe, hogy túlontúl vérünkben van a tervezgetés s nincs senki közülünk, akinek pár tuczat jó eszméje ne volna, ha ismét a tervezge- tések stádiuma állana elő. A vízvezeték s csatornázás ügyét pedig továbbra el nem odázhatjuk, hiszen a hónapok óta tartó járvány ijesztő figyelmeztetés, hogy annak megvalósítását el nem halaszthatjuk. A városnak szilárdul ki kell tartani # azon álláspontja mellett, hogy a rozsályhegyi egyesült forrásokat kell a vízvezeték czéljaira felhasználni, mely a vízvezetéki kérdés legideálisabb megoldása s a kon- templált módon hasonlitatlanul kevesebb költségbe kerül, mintha a minisztérium tervezetét valósitanók meg. Hogy a földmivelésügyi minisztérium szakértői a város tervezetét jóvá nem hagyták, annak lehet az is oka, hogy a I tervezet az iratokban talán nem volt ! eléggé kidomborítva s igy kétség támadt a tekintetben, hogy elég-e a felhasználandó viz? Vagy nem lesz-e túlságosan költséges a fúrási proczesszus? Érthetetlennek tartjuk, hogy úgy városunkban, mint a minisztérium szakértőinél a viz szűrésének kevés a jóbarátja. Pedig a ki ismeri a rozsályi forrásokat s a forrásoknak tervbe vett felfogását, a viz szűrését elengedhetetlennek tartja. Inficziálásnak vannak e források kitéve s oly forrásunk, mely előtörése helyén fel volna fogható s a vízvezetéket elláthatná, nincs. A város képviselőtestületének határozata minden tekintetben megállja helyét s annak megvalósítása immár halaszthatatlan, mert mégis csak fellázító dolog, hogy városunk vízhiányban szenved s a lakosság azon rétege, mely nem igen válogatós s melynek fogalma sincs a baktériumokkal való fertőzésről, még mindig a főtéri kút vizére szorul. Ezek az állapotok valóban tűrhetetlenek. Ha a vízvezeték ügye minden fórumon keresztül is megy, még akkor is A „Nagybanya“ tárczája. Az utolsó. Mikor Nagyvárad a padisáh seregeinek a hatalmába került, abban az esztendőben költözött föl Budára Izmail, a szattyánbőrmives, a kit közönségesen Mankirkusinak, azaz szűkmarkúnak hívtak. Nem volt ő zsugori, magától épenséggel nem tagadott meg semmi jót; csak meg tudta becsülni az oszporát is, mint olyan ember, a ki két keze munkájával keresi kenyerét. Az órás-mecset környékén, mely hajdanában szt. Magdolna-temploma volt, IV. Mohamed újabb és újabb hódításainak a hírére seregestül telepedtek le a különböző török mesteremberek, kalmárok és egyéb békés foglalkozású népek. Buda házain a kőmivesek remekeltek s egyikmásik utczán márványkutakat emeltek a hirtelen meggazdagodott igazhitű muzulmánok. A végeken eszeveszett dühvei folyt a harcz, a dunamenti két városban azonban alig tudtak róla. Eleven élet pezsgett minden piaczán s a folyam tükrén portékával megrakott hajók ereszkedtek seregestől föl és alá. Hanem egyszer csak hire terjedt, hogy a próféta zászlaja alá tódult fegyveres áradat ereje megtört Bécs falai alatt, a nyulszivüebbek kereket oldottak Budáról s a kik el nem hurczolkodtak, csakhamar bánni kezdték, hogy ott maradtak. Vesztett csaták hire jött nap-nap után, néha a vár környékén is fölvillantak a gyaur hadak fegyverei s azóta, hogy Kara Muhamed basát a várba vetett bomba szétszaggatta, nem volt kelete a portékának s Mankirkusi szomszédai egymásután elszegényedtek. O azonban ur maradt továbbra is, kamrájában halomra gyűlt az arany s gond nélkül engedhette át magát a keifnek, az édes semmittevésnek, melynél kel- lemetesebb állapotban tudvalevőleg csak Mohamed paradicsomában vagyon része az embernek. Órákig is elüldögélt Zál Kaszim kávéssátorában, a ki ötvös-utczai boltja helyett a bástyákra nyíló nagy terraszon mérte ki a fekete levest, mihelyest kitavaszodott. Jobb kávét még Istambuiban sem kapott az igazhitű, mint nála; nem csoda, hogy Vezir Arnaud Abdi basa is mindennapos vendége lett s ilyenkor Izmail mellé telepedett, a ki mesterember létére is tekintélyes ember volt. Bajrám ünnepe óta azonban hirtelen elmaradt a basa. Mankirkusi búsan üldögélt kávésibrikje előtt s mivel a kiváncsi kérdezősködés nem muzálmán- hoz illő dolog, hallgatagon legeltette tekintetét a budai hegyek viiuló koronáin. Tetszett neki a vidék, holdfényes nyári estéken a müezzimek éneke után is künmaradt; úgy érezte magát a csillagos ég alatt, a szellő hűs fuvalmában, mint az édesvizeknél Istambuiban, a hol mesterségét kitanulta volt. Egy délután a hegyek lankáin gyaurseregek ereszkedtek le. Abdi basa már elkészült illő fogadásukra, Izma 1 azonban nem sok ügyet vetvén a csőcselék beszédére, csak most vett tudomást a veszedelemről. De azért korántsem ijedt meg tőle; megvető kézmozdulattal figyelmeztette rá Zál Kaszim effendit, a ki földre ejtette a kávésüstöt ijedtében az ellenség hangyabolyként rajzó seregei láttára. És másnap megeredt az ágyúzás a budai hegyek felől, a felső hévizekről s a várbeli csatakigyók sem maradtak némán. Izmail effendi keresztboltozatos szobájába zárkózott, melyet még a gyaur szultánok idején építettek. Végig- heveredett a gyékényen és csöndesen pipált az ágyuk bömbölésének közepette. A pokol tornáczában eshetik úgy a he- verés; de Mankirkusi nem aggódott: nem először ostromolja a gyaur Budát, miként két év előtt, most is kudarczczal fog eltakarodni; mert Allah nem veszthe i el a muzulmán hatalom kulcsát, a paradicsom előcsarnokát. Egy hónap mult el igy, Izmail csak esténként kivántkozott ki a szabadba. Az ősrégi falak alaposan megrongálódtak a szüntelen ágyúzásban; Abdi basa sem bízott már a nagyvezér segélyhadai megérkezésében és Mankir- kusihoz üzent, hogy meneküljön, asszonyait is elküldi, velük mehet; ő azonban nem tudott megválni házától, a szépséges várostól, a hol huszonöt éve élt. De azután, a mint Tüzes Gábor olthatatlan csóváitól lobbot vetett a fegyvertár, megbánta habozását. A puskaporos ház a várhegy túlsó sarkában feküdt, hanem az ő háza is hatalmasan megrendült a rémsé- ges robbanástól; őrült sietséggel rohant ki az utczára, a hol iszonyú fölfordulás támadt : a
