Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-01-18 / 3. szám
2 1906. január IS. NAGYBANYA hosszú időbe kerül, hogy tiszta, baktériummentes vízhez jussunk. Úgy tudjuk, hogy Gellért polgár- mester felkérésére Szellemy Géza főmérnök elkészítette a vascsatorna vizének bevezetési tervezetét. A költségvetés mintegy tízezer koronára rúg. Valósítsuk meg e tervet addig is, mig a vízvezetékünk elkészül. A bevezetés költsége oly csekély, hogy tekintve a nagy czélt, melyet a kitűnő forrásvíz bevezetésével szolgálunk, az számba sem jöhet. Volt már alkalmunk, hogy a vascsatorna vizének bevezetésével foglalkozzunk s csak sajnálattal konstatáljuk, hogy e kitűnő idea, melyet polgármesterünk vetett föl, mindezideig még nem valósult meg, engedett időt a magyar géniusz térfoglalására. Pedig meg van hozzá minden feltétel, úgymint a gyönyörű népies dekorativ művészet és a hivatott tehetségek egész gárdája, mely szívvel és lélekkel küzd a modern művészet áramlatával, hogy nemzeti szellemünk a kőben is érvényesüljön, hogy nemzeti voltunk külső megjelenésben is, a forma nyelvén is kifejezésre jusson. Most, hogy nagy művészi forrongásban, új eszmék megteremtésének küszöbén állunk, lehetetlen meg nem ragadnunk az alkalmat arra, hogy magyarságunkat, nemzeti sajátosságunkat, belevegyitsük ebbe a modern mozgalomba, hogy a magyar öntudat érvényre emelese kifejezésre juttattassék. Alig nehány éve, hogy Angliában megszólalt a dekorativ művészetek ujjaszületésenek harsonája és ma már az egész világ visszhangzik tőle; sorompóba lépnek korunk legkiválóbb művészei, hogy diadalra vigyek az új eszméKet s immáron közel áll az az idő, midőn a forrongó elemekből kijegecesedik a modern kor sajátos művészété. Pedig a hónapok óta uralgó járvány halaszthatatlanul követeli, hogy a jó ivóvíz kérdését, habár ideiglenesen is, de mielőbb megoldjuk. A XIX=ik század építészete. ni. Ha végigtekintünk fővárosunk rengeteg házsorain, a főúri és a bérpalotákon, a világ minden nemzetének stílusát megtaláljuk benne. Sivár kőtömegből és a históriai stílusok keverékéből áll ez a város, mely külső képében teljesen nemzetközi. A figyelmes szemlélő hiába keresi azt, a mit minden nagy városban lát, a nemzet összeségét, annak saját vonásait, mert arra az olasz Cinquecento, a franczia és német renaissance, a barokk és rokokó, az empire puritan hellenizmusa, az antikizáló, a modern műveszet és a szecessió, sőt még a középkor misztikus építészete metropolisunkra a kozmo- politizmus bélyegét nyomja reá. Csak a magyar nemzeti vonást nem látjuk benne; nem mintha nem lennének meg a feltételek eredeti nemzeti vonásoknak az építészeti formákban való kifejezésére, avagy hiányoznának olyan művészi motívumok, melyek építészetünknek bizonyos eredeti magyar szint és zamatot volnának hivatva adni. Hogy építészetünkben önálló nemzeti irány nem észlelhető, annak egyik legfőbb oka az, hogy történeti múltúnk szomorú eseményei nem kedveztek a nemzeti művészet fejlődésének; másrészt a főváros rohamos fejlődéséből előállott tulproduktiv termelés nem Mindenekelőtt legyünk tisztában a modern szó értelmével, a melynek jelentőségéből sok félreértés származott, különösen a térbeli művészeteknél s igy az építészetben is. Modernnek nevezhetünk mindazt, a mi a létező szociális vívmányok kereten belül korának eszmeit a legtalálóbban fejezi ki, továbbá azt, mivel a régitől eltérőt auarunk megjelölni. Modern volt a klasszikus görög és római művészéttől kezdve, a történeti stílusokon keresztül egészen a mai napig minden Ízlés, mert mindegyik a saját idejében az akkor uralkodó észtnek által befolyásolva, társadalmának vezérelveit a legczél- szerúbben és leghüboen fejezte ki. Ez azonban korántsem zárja ki a tradicionális művészétét, a mire legjobb példáját az angolok adják, kiktől a modern művészeti mozgalom kiindult s a kik, mint a mai irány lelkes előharczosai, a gótikát vették alapul, épen azt a stílust, melynek megdermedt formái kevesbbé voltak alkalmasak a modern ízlés megterem.ésére, mint a történeti stílusok bármelyike. A mindennapi élet hullámverése igen értékes gyöngyszemet vetett felszínre a XIX-ik század vege felé. Nagy mozgalom indult meg a magyar iparnak fejlesztése és pártolása érdekében, mely a művészetnek az iparral, azf ideálnak a gyakorlati élettel való társulását akarta létrehozni. A társadalom tudatára ébredt azon igazságnak, hogy a szép kultuszát, melytől anyagi haladása közben a nemesebb ideálokról megfeledkezett korunk megváltását várta, az iparművészét terjeszti a leghathatósabban; a műveszet ezen ága az, a mely mindennapi környezetünket szebbé varázsolja, a gepek térfoglalásával géppé sülyedt ipari munkás alkotásaiba szellemi tartalmat igyekszik önteni, miközben anyagi boldogulását elősegítve, lelkét is a nemesebb ideálok felé tereli. Eleinte azonban ez nem volt egyéb fényűzés művészeténél a felső tízezer számára s csakhamar kiterjesztették mindenki számára, szóval, a művészetet demokratizálták. Az a nevetséges előítélet, hogy az iparművészet nem művészet, ma már megdőlt s a legelső művész is büszke reá, ha neve mellett ott ragyog az iparművész jólhangzásu cime, mint a reniasance idejében, mikor egy Bruneilesco, Ghiberti, Li- nardo da Vinci, Michelangelo és Benvenuto Cellini úgy a művészet, mint az iparművészet minden terrénumán egyaránt utolérhetetlenek voltak. Az iparművészet az, melynek Ízlése nem fért meg többé a régi formákban; újat keresett s megtalálta azt a legrégibb alakulásban, egyrészt a természet szépségének számtalan változatában, másrészt pedig az éle hez és a valósághoz való szorosabb és bensőbb hozzásimulásá- ban. Ez az a mit szecessiónak nevezünk, a mi ma úgyszólván csak kezdet, csak törekvés, de művészettörténeti szempont tói igen fontos, mert a jövendő fejlődése útját mutatia. A szecessziónak felvett latin szó, a mely különválást jelent, Münchenből származott hozzánk s jelentősége a festészetet illette; ott használták először azok a festők, kik az eddigi hagyományokkal szakítottak s elválva az eddigi műizléstől, eltértek a régibb irányok híveitől s külön kiállítást rendeztek „Secession“ név alatt. A tradicionális festészeti iskoláktól elté- rőleg semmi előre megállapított esztéiikai szabályokat nem tartottak szem előtt, hanem teljesen függetlenül, a maguk egyéni felfogása és hangulata szerint dolgoztak. Ezen modern műizlés a festészetben diadalt nem aratott; létjogosultsága nincsen, mivel uj es a réginél jobb igazságokat nem hozott magával; ellenben hatása a dekorativ művészetre illetve a műiparra kiszámíthatatlan, a mennyiben azokat változatos es gazdag ornamentikával és formakincscsel gazdagította. Van ennek a stílusnak egy, a természet igaz szépségéi felé hajló iránya, a mely bájos és fejlődésre képes. Ezen irány a termeszei bizarrságainak csak alárendelt szerepet ad s a mellett a gyakorlati élet követelményeit nem téveszti szem előtt s épen ezért gyorsan találta meg útját az emberek szivéhez. Egy meg csak forrongásban lévő művészi irányról lévén szó, megállapodott jellemvonásokat nem mutathat fel, legkevésbbé az építészetnél, mely csak egészen a kezdet kezdeténél tart; keresi az uj studiv rendszert, mely, minthogy minden korszaknak es nemzetnek stílusa idŐK folyamán, számos kölcsönhatás és sok mellékkörülmény folytán keletkezik, idővel minden bizonnyal létrehozza a szecessziós építészeti stílust. Myskovszky Ernő. kövezeten szerteszét össze-visszatépett holttestek hevertek. Izmail minden izében reszketve húzódott vissza odújába. Soha sem volt csatában s most e látvány rémitő borzalmat keltett benne. Ki sem szándékozott mozdulni többé sötét szobájából; élemmel el volt látva, kávészemekkel teli hordója is volt, a dohány garmadával hevert kamrájában s a mit a török föltesz magában, azt biz’ meg is tartja. Múlófélben volt a nyár, Mankirkusi most már olyankor erezte magát rosszul, ha feje fölött nem reszkettek a falak a rémséges morajlástól. Abdi basa leszedette a házak fedeleit, egy-egy golyó Izmail fölött is lecsapódott, ő azonban meg sem rezzent: a gránitkoczkákból össze rótt boltozaton nem törhet át a tüzes ágyúgolyó sem. Egyszer aztán három napig csöndes lett minden; a következő éjjel azonban, mintha valamennyi villám szaladt volna le az égről, az ágyuk zengése alatt remegett a föld. Reggel petárda robbantotta föl a bécsi kaput, a falakról megszaladtak a janicsárok, a győzelmes keresztény hadak a várba nyomultak, csattogó kardokkal nekirontva az ellentállóknak. Mankirkusi felütötte fejét; olybá tűnt föl neki e zaj a vastag falakon át, mintha jégeső zúdulna a háztetőkre. Dél is elmúlt s ő még mindig azon töprenkedett, vájjon mi lehetett az, miglen vig muzsikaszó hallatszott. Gyaurmuzsika volt s Markinkusi Izmail szájában kialudt a pipa, a mi mindig szerencsétlenséget jelent. És kis vártáivá ajtók recsegése hallatszott kívülről, a falakat döngették: a keresztény zsoldosokat szabad prédálásra eresztették. Mankirkusi most már kellemetlenül érezte magát négy fala között, menekülni szeretett volna. Az ablak sötét udvarra nyílt, a hova nem igen tévedhet be az ellenség; a szoba ajtaja vasból volt, talán észre sem veszik, gondolta. Nyomban rá ropogni kezdtek a vasajtó pántjai s a török kiugrott ablakán. Az udvarban eszébe jutott, hogy a muzulmán nem bántja a keresztény papokat; ha Mirjám mecsetébe menekülhet, fölhúzza a mollah zöld kaftánját s úgy őt sem gyilkolják meg. Vakon rohant végig a kipusz- titott ötvös-utczán; hanem három zsákmányán osztozkodó kurucz észrevette s üldözőbe vették. Nem volt elkeseredettebb ellensége a töröknek a kuruczoknál, a mióta Tökölyit a nagyváradi basa megalázta s a padisáh börtönbe dobatta. Azért szegődtek seregestül a császár táborába s a kezeik alá kerülő turbános fejjel szemben nem ismertek irgalmat. * * * Marsigli gróf, a vallon zsoldosok kapitánya, a ki Petneházy hadai nyomában vonult be a várba, hires volt nagy tudományáról: tizenhárom nyelven beszélt. Mig az egyesült keresztény hadak a várban rekedt lakosságot fosztogatták, ő Mátyás király palotájának a romjai közt keresgélt s egy kicsiny boltozatos szobában egész rakás inicziálés könyvet talált, mely mind a nagy király könyvtárából való volt. A váratlan sikeren fölbuzdulva, sorra vette a mecseteket s mindjárt a Nagyboldogasszony hajdani templomában odaragadt: a mollah két szobája tele volt arabs pergamentekkel, ezüstbe- bársonyba kötött pogány konyvekuel s szóvirágos versek többrendbeli gyűjteményével. A keleti nyelvekért rajongó four nyomban neki feküdt a rengeteg kincs átvizsgálásának s úgy belemelegedett munkájába, hogy talán az éjszakát is ott tölti, ha a szobába toppanó török meg nem zavarja. Mankirkusi Izmail volt s a hirtelen fölriasztott kapitány kardjához markolt láttára, de még ki sem húzhatta, midőn a küszöbön termett kurucz legény pallosával végigha- sitotta a turbános koponyáját. A gróf vitéz katona volt, hanem e váratlanul jött rémes látványra megfagyott ereiben a vér. Lehajlott a muzulmánhoz: az fegyvertelen volt, csak egy csibukszárt szorongatott kezében. A tudós kapitány szivén erőt vett az indulat. Megbot- ránkozott azon, hogy a keresztény katonák fegyverteleneket gyilkolnak le. Lerohant a piaczra, hogy a további mészárlást megakadályozza. Fölösleges fáradtság volt, Izmail lett az utolsó áldozat; valahány muzulm in életben maradt, az miad a piacz sarkában szorongott. Előttük Tüzes Gábor, a rettenthetetlen barát állott, magasra emelt feszüle’tel, melynek láttára a legvérszomjasabb kuruczok is meghunyász-
