Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-03 / 18. szám
IV. évfolyam. 1906. majus Ixo 3. 18-iis. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. —uran Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések elvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Főtér 14, Mozgalmas napok. Aki tanúja volt az utóbb lezajlott képviselőválasztások erős, sokszor kíméletlen párttusáinak, gúnyos mosolylyal fogadta volna a prófécziát: eljő az idő, még pedig nem is sokára, hogy a nagybányai választókerület egyhangúlag választ majd képviselőt a függetlenségi párt soraiból. A csoda megtörtént s ma, a választás előnapján a nagybányai kerületnek csupán egy jelöltje van: dr. Földes Béla udvari tanácsos, egyetemi tanár, a függetlenségi és 48-as párt vezérembere. S hogy a csoda még teljesebb legyen, dr. Földes nemcsak a választó- kerület jelöltje, de hivatalos jelöltje a kormánynak is, mely a végtelen nyomor és szenvedés regimeje után uj érát, reményekkel teljes uj, ragyogó korszakot nyitott meg Magyarország históriájában. Midőn Földes dr. először városunkba jött, a legvigasztalanabb jövő állott előttünk. A végtelen nyomor és szenvedés nemcsak ott lebegett felettünk, de ostorcsapásait mindnyájan éreztük. Am Nagybánya város, híven ősei hazafias tradi- czióihoz, férfiasán, becsülettel kitartott a küzdelemben s a lobogót, melynek győzelmétől a nemzeti ügy győzelmét remélte, oly diadalra vitte, mely előtt az ország vezérei is kalapot emeltek. E győzelem hírére táviratozta Apponyi Albert gróf, városunk díszpolgára, (Jeliért Endre polgármesternek a következő emlékezetes szavakat: Büszke vagyok nagybajigai polgártársaimra,! E páratlanul fényes győzelem után nagyot fordult az idők kereke. A legsötétebb napokra, melyek a reménykedésnek utolsó csillagait is kioltogatták, egyszerre évekkel rúgott előbbre az idő. Amit évek érlelésétől várt mindenki, az egy-két csodás nagy nap méhében megfogant. S most nem pártokra töredezve, nem lidércznyomás alatt szorongva, nem démoni I erőktől lenyűgözve, de nemes ideáloktól í kipirosodó arczczal, lelkesülő szívvel, szabad, független polgáraiként e hazának vártuk körünkbe képviselőjelöltünket, kivel a legnehezebb, legválságosabb viszonyok között kötöttünk frigyet a nemzeti eszmék védelmében. Szép, lelkes és felemelő hatású volt az a fogadás, melyben városunk dr. Földes Béla képviselőjelöltet részesítette, ki azzal is kimutatta e város iránt érzett ro- konszenvét, szeretetét és háláját, hogy ez útjára elhozta mihozzánk kedves feleségét is s e lekötelező tényével nagybányai időzését egy szép családi ünneppé avatta, melynek meg voltak ugyan fényes, csillogó külsőségei, de áthatotta azokat az igazi rokonszenvnek, őszinte szeretetnek sugárzó melegsége is. A viszontlátás perczei hasonlatosak voitak ama perczekhez, midőn a bajtársak, kik nehéz, vészes harczot vívtak meg, újra találkoznak a győzelmi ünnepen. Uszinte, mély érzelmek töltötték meg ; csordultig a sziveket s a le nem irható lelkesedés riadó, viharos éljenzésekben nyilatkozott meg a vonat berobogásakor. Bevonulása valóságos diadalut volt s mi, akik ismerjük nagynevű képviselőjelöltünk múltját, egyéniségét, a kultúra szolgálatában eltöltött munkás éveit, tudományos sikereit, kétszeres örömmel üdvözöljük őt ez ősi város falai között s erősen hisszük, hogy e frigykötésből uj éra ragyog fel városunkra is. Elhangzott beszédei, különösen prog- rammbeszéde nagyon is alkalmas arra, hogy e reményeket ne csak kiváltsa a szivekből, de meg is erősítse. Beszédei fényes tanúbizonyságai annak, hogy nagyon jól ismeri városunk dicsőséges múltját, tradiczióit, fekvésénél és határainál fogva századok óta teljesített nagy, hazafias misszióját; de tanúbizonyságai voltak annak is, hogy e dicsőséges multat nemcsak ismeri, hanem tenni is akar e város dicsőséges jövőjéért is. Nagybányát, e szelíd, zöld hegyekkel övezett bányavárost régi idők óta Szatmár- vármegye gyöngyének nevezik. Mostoha idők és körülmények folytán városunkról lekopott az ősi zománcz, csak beczézgető neve maradt meg. Most újra felénk csillog a remény, hogy e beczézgető név a jövőben nem lesz csak frázis, hanem igaz értékelője a valóságnak s képviselőjelöltünk, holnap már képviselőnk, nagy befolyása, irántunk minden szavából kiérzett, kisugárzott meleg szeretete, becsületes, kitartó és együttes munkával lehetővé fogja tenni, hogy A „Nagybánya“ tarczája. Egy csomó fű. — Irta: Vértesy Gyula. — A komor nagy emeletes házak között, a cseppnyi kis zöld folton, a József-téren, sápadt arczu, sovány karú kertészlegények vágják a gyönge szálú, sárgászöld szinü füvet. A legények ványadt izrnu karján fel van gyűrve az ingujj, hogy szabadabban mozgathassák a sarlót. Sárga arczukról csak úgy csorog a verejték, mintha valami nagy munkát végeznének. Pedig az a sok hosszú keskeny levelű fűszál olyan könnyen dől, olyan megadással hajtja oda sovány termetét az éles sarló alá ! Nem úgy, mint az a hatalmas erős levelű fű, amelyiket pusztai ég napsugara, tiszta vizű harmat, meg zagyvaparti üde friss levegő táplál. Az bezzeg nem adja meg magát olyan hamar. A kaszáslegények naptól barnavörösre szitt hatalmas karjain ugyancsak duzzadnak az erek, mig a hatalmas nagy réten, mely onnan a dombról úgy néz ki, mint valami bolyhos sötét zöld plüs-szőnyeg — szépen rendekbe fektetik a vastag levelű sarjufüvet. A reggeli nap áttetsző sárgásfehér fátyollal borítja be a párázatos levegőjű rétet s az aranyszőttes fátyolu levegőn át a közelben, a fűszálakon csillogó harmatcsöppek úgy látszanak, mintha ebbe a királyi fátyolba belerakott^ gyémántdarabok lennének, ott odébb pedig a hullámos sorokban kaszáló emberek, amint egyenletes rithmikus mozgással egész felső testükkel jobbra előre hajolnak, azután a vágás után megint visszahúzódnak — ez az egész, jóformán nesztelen, folyton egyformán ismétlődő mozgása az embereknek úgy tűnik fel, mintha ott valami mesebeli árnyalakok mozognának, homályos csöndes alakok, csak lassanként lesz vakító fehérré egy egy embervonal, amint a mindig feljebb-feljebb hágó nap sugárkévéje végigdől a fehér gunyáju kaszásokon. Azután a fátyol szetfoszlik s az égbolt kék kúpja, mintha kiszélesedve borulna a réten mozgó emberek világos, éles körvonalaira. A levegő, az a tiszta, meleg és mégis friss levegő csak úgy szűrődik be a gyaloglásban kifáradt ember kitágult pórusain át s a felséges nyári kép nyugodt, csöndes staffage- ainak harmonikus hatása alatt olyan nyugodtnak, boldognak érzi az ember magát. A frissen vágott, satnya, csenevész fű, azokhoz a hatalmas sarjurendekhez hasonlatos illatot áraszt s az a beesett szemű, széles csontos vállu ember, aki ott ül a tér egyik padján, az illattal együtt a leikébe érzi szállni a rég elmúlt falusi nyarak üde, friss hangulatát. A sok éjjeli munkától kivörösödött, duzzadt pilláju, álmos szeme egyszerre csak fel- ragyog, mikor lassan csöndesen, mintha csak ködfátyolképeket látna, elvonulnak a szeme előtt a falusi nyári napok emlékei. Jelentéktelen dolog az egész. Hiszen ott a falun, ott se történt vele semmi olyan nevezetes, semmi olyan kedves dolog, amit talán valami nagyon sajnálhatna, nem édes emlékek, nem boldog napok beszélnek hozzá ebből a hangulatból, dehogy, csak az elmúlt ifjúság, az elveszített remények s az egészség emléke. Ott is, akkor is csak olyan szegény legény volt mint most. Csakhogy tele reménységgel, egészséggel! Azóta ? Oh azóta mind a kettőt elveszítette. Igaz, hogy nem egyszerre, a sors elég kíméletes volt hozzá, csak úgy lassanként, mint ahogy a megsebzett madár hullatja a szárnyait .... A levágott fű illatával összevegyül a föld szaga is s ez a kettős kedves falusi illat, mintha csak valami láthatatlan seprű lenne, benyomul az agyába s kikergeti onnan az elszomorító, homályos gondolatokat. Pompás nap! kiált fel vidáman. Könnyü- nek, gyerekesnek, vidámnak érzi magát ! Énekelni, tánczolni szeretne. Azután felugrik a pádról s nem tud ellentállni annak a vágyának, hogy oda ne üljön a fűbe s a fejét rá ne hajtsa a kis csomó levágott fűre, hogy közelről szívhass» be az illatát, hogy végignyujtózkodhasson a zöld szőnyegen, úgy mint hajdanán, otthon... Úgy is tenne, ha a kertészlegény harsány hangon rá nem kiáltana, hogy ha részeg, hát maradjon otthon, de ne rontsa a kertet, mert rendőrt hivat! A legénynek igaza van. Csakugyan maga is úgy érzi, hogy részeg! Hogy is gondolhatott
