Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-04-19 / 16. szám
2 NAGYBÁNYA kerül, mert nem lehet tisztességes áron értékesíteni! A fa-gyermekjáték-gyár, nemkülöm- ben a selyemhernyó tenyésztés, a népies agyagiparnak keramikai müiparrá való fejlesztése is csakhamar, némi kísérletezés után rájutott a gyümölcsértékesitő szövetkezet sorsára és sok más annyi kitűnő eszme is. Bizonyára e sors érte volna a művirág készítést s a szalma és sásipart is, melynek termékei révén Nagybányát már is nagy elismeréssel emlegetik a szakkörök, ha ezeknek megvalósítása is a képviselő-testülettől függ s azt nem nagyérdemű nőegyletünk veszi kezébe! Viszonyainkkal kevésbbé ismerős joggal kérdezheti, mi lehet annak oka, hogy amit mindenki jónak, üdvösnek tart, még sem valósulhat meg? Ki állja útját? A közönség? Nem, hiszen épen ő várja legégetőbben az uj alkotások áldásos eredményét! A városi tanács? Korántsem! Sőt elismeréssel kell adóznunk a tanács ügy- buzgóságának s ama jóindulatú s hathatós támogatásának, mellyel minden nemes eszmét fölkarol. Hát ki? Nem habozunk kimondani, hogy mi az ügyeknek legfőbb kerékkötőjét a nagyszámú képviselő-testületben látjuk. Százhúsz tagú képviselő-testülettel boldogulni igen nehéz. S képviselő-testületünk oly heterogen elemekből áll, hogy a külöm- böző társadalmi osztályok felfogásának s érdek-szferáinak (nem önző, egyéni) összeütközése úgyszólván állandó. S azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy amit jónak tart a káptalan egyes-egyes tagja, azt rosznak tartja a káptalan egyeteme. Azon czélból írtam meg e nyílt levelet, hogy megköszönve dr. Kosutány Ignácznak, városunk kitűnő fiának a szülőföld iránt tanúsított érdeklődését, kérjem, kamatoztassa nagy tehetségét a szülőföld érdekében is. Nagy összeköttetéseinél fogva hátha sikerül neki az, ami nekünk nem sikerült, talán már azon okból sem: Nemo propheta in patria sua! s. Választói értekezlet. Pártgyülés. Dr. Földes Béla egyetemi tanár, udvari tanácsos, a nagybányai kerület volt országgyűlési képviselője, a januáriusi választás alkalmával épen a legsúlyosabb, legválságosabb viszonyok között vette fel a küzdelmet s nagy hazafias érzést feltételező áldozatok árán diadalra vive a függetlenségi lobogót, saját személyére nézve elérte azt, hogy mandátuma révén egy ízben helyt foglalva a képviselőházban, mint képviselő nézhette végig a parlament fegyveres szétkergetését. Ily előzmények után, az alkotmányos éra visszatértével senki sem volt kétségben az iránt, hogy a nagybányai kerület jelöltje az uj választásra csak dr. Földes Béla lehet. A függetlenségi és 48-as párt dr. Földest legutóbbi itt tartózkodása alkalmával jelölte is, de hogy a formának is elég tétessék, a párt a jelölő gyűlést már az elmúlt héten husvét- másodnapjára, délután 3 órára tűzte ki. Elképzelhető tehát az a meglepetés, óriási konsternáczió, melyet a szombaton délután kiragasztott s alábbi tartalmú plakátok idéztek elő a nagyközönség, de főleg a függetlenségi és 48-as párt vezető emberei között. Meghívó a nagy hány (ti országgyűlési képviselő-választókerület tisztelt választóihoz ! A közelmúltban alkotmányunk védelmére volt kötelmünk egyesülni; hála vezérférfiaink bölcs intézkedésének, az alkotmányos eljárás jutott győzelemre s ennek eredményeként lett a nehéz kibontakozás teendőivel dr. Wekerle Sándor miniszterelnökként megbízva. Miután őkegyelmessége addig, mig a politikai térről tartózkodni jónak látta, ötször sörrel telt poharakat. Claire erőtlenül ereszkedett le köztünk egy üres székre s fázósan vonta össze magán kopottas barna kabátkáját. Hosszúkásarcza sápadt volt és még halványabbnak tetszett a fején tornyosuló kékes fekete hajtömeg árnyékában. Az ajkát szederjes kék szin tette fakóvá, nagy fekete szemei tétován jártak sorba az ismeretlen társaság egyes tagjain. Megfogtam a kezét. Ez a kéz hideg volt és remegett, de szenvedélyes szorítással adta vissza az én kezem szorítását. A fázós, sápadt lány azonban a bohókás, jókedvű környezetben hamarosan felmelegedett. Az arczát rózsák lepték el, kaczagott, amikor mi kaczagtunk és sűrűn koczintott velünk léha, semmirekellőkkel. Ámulva néztem, halovány, beteges bimbóból mint fejük egyszerre tüzes, vérpiros rózsává, amint megérinti a habzó örömteljes élet áramlása. — Várjatok gyerekek, dalolni fogok! - mondotta hirtelen. Dalolni az életről s ami ezzel egy: a szerelemről. Lágy, meleg hangon fogott a dalba. Az első strófát egyedül énekelte. A másodikban a társaság már mint zümmögő kórus kisérte. A gitáros ember játszotta a kíséretet s mind akik voltunk, együtt énekeltünk a kipirult leánnyal arról, hogy a szerelem az élet s az élet a szerelem. — Igen az édes, a gyönyörű élet! Éljen az élet, éljen a szerelem! Dübörgő zajjal, tomboló örömmel fogadtuk ezt az áldomást. Az üres poharakat a földhöz csaptuk, az üvegcserepek csörömpölve gurultak szanaszét, perczekig tartott a zenebona, ő pedig lángra gyűlt arczczal, ziháló lélekzettel úgy állt közöttünk, mint az exaltált élet öröm királynője. — Szegény leány! — mormolta ebben a perczben mellettem valaki. A doktor mondta ezt. Tréfás komolysággal igy neveztünk egy urat, aki nem volt doktor, holott az lehetett volna. Tiz és néhány szemesztert hallgatott végig az emberi egészség és betegség tudományából Europa különböző nyelvű és nemzetiségű egyetemein s óriási befogadó képességű agyával elsajátított mindent, amit elsajátíthatott. Csak épen vizsgát nem tett, mert úri passziójának ez igy tetszett. Úri pasz- sziójának jobban tetszett, hogy züllött, hányt- vetett életmódot folytatva, kopott szalonkabátjában naponként köztünk — hozzá hasonló társai közt — üljön olcsó sört fogyasztva, a holnapi nappal nem törődve, mint az, hogy diplomát szerezve hazatérjen valami kis faluba s ott parasztokat kúrálva, biztosan megkeresse a mindennapit. — Szegény leány! - mondotta újra, szőke hajú, nagy lompos fejét szomorúan ingatva. Nem értettem most a kitörő vidámság idejében ezt a baljóslatú szót. — Miért szegény ? — kérdeztem megdöbbenve. — Látja az arczán azokat a rózsákat? Azok a halál rózsái. Nem múlik el több, mint egyszer háromszázhatvanöt nap s a gyönyörű vidám teremtés már nem él. Jövő márcziusban, mikor az első tavaszi szél életre kelti a földet, nem fog itt ülni közöttünk. Nedves, sötét sir- ban, hideg halott lesz s rut siri férgek tanyáznak ott, a hol most a mélytüzü szemek ragyognak. Megdöbbenve néztem rá. 0 azonban a biztos tudás csalatkozhatatlanságával bólintott a fejével és saját erőteljes mellét megkopogtatva mondotta: — Itt beteg! Nagyon beteg! Életről dalol és szerelemről — a halál árnyékában. Az élete azonban egy rövid álom, a szerelem pedig az ő számára csak még gyorsabb, még biztosabb halál. Elszorult a szivem. Nem régen még nem tudtam, hogy él ez a leány, ma azonban már közelebb áll a szivemhez, mint bárki más. Lehet-e, hogy a viruló életszinek mögött a szerencséltetett azzal, hogy bennünket képviselt s azon Ígérettel lépett vissza, hogy ha majd ismét a küzdőtérre lép, elsők leszünk, kiknek képviseletét újból elvállalja, mi igazolja irántunk tanúsított jóakaratát, miért is kötelességünkhöz híven felkérjük pártkülömbség nélkül a t. választóközönséget, szíveskedjék folyó hó 16-án délelőtt 11 órakor a központi vendéglő kávéháztermében tartandó választói értekezleten minél számosabban megjelenni, hogy: 1. Dr. Wekerle Sándor volt képviselőnket, mint az összes ellenzéki pártokat magában foglaló alkotmányos kormány elnökét üdvözöljük. 2. A további teendők iránt kötelességünkhöz híven intézkedjünk. Nagybánya, 1906. april 14. Tisztelettel: Dr. Lovrich Gyula, Torday Imre, Stoll Béla, dr. Neubauer Ferencz, Révész János. A meghívó szövegéből mindenki azt olvasta ki, hogy az összehívott pártértekezlet Wekerle miniszterelnököt nemcsak üdvözölni, de Földes mellőzésével mindjárt jelölni is fogja s ez óriási elkeseredést keltett. Nem azért, mintha Wekerle miniszterelnök nagybányai képviselőségét mindenki nem a legszívesebben látná, hanem mert lehetetlen, képtelen dolognak tartották, hogy Földes zászlaját, ki a legnehezebb viszonyok között együtt küzdött a nagybányai polgársággal, most, a győzelmi toron, cserben lehetne hagyni. A felhívás megjelenése után mindjárt a legélénkebb táviratváltások indultak meg Budapesttel s talán ennek köszönhető, hogy a hétfőre összehívott pártértekezlet a legsimábban folyt le. Mert még mielőbb a pártértekezletet, melyre a választó közönség óriási számban jelent meg, megnyitották volna, megérkezett Farkas Sándor nyug. ezredeshez, a nagybányai függetlenségi és 48-as párt elnökéhez Wekerle Sándor miniszterelnök következő távirata: Méllóságos Farkas Sándor ezredes urnák Nagybánya. A nagybányai mandátumot, mint ezt szóbelileg is kinyilvánítottam, sajnálatomra nem fogadhatnám el, Földes Bélát részemről is melegen _______ ___ 1906. április 19. ron csoló halál ereje dolgozik, s a gyönyörű leány, ki olyannyira szeret élni, mához háromszázhatvanöt napra már nem él? Elborult a látásom. És mintha a félhomályos szobában uj erőre kaptak volna a fekete szinek, ugv láttam, a kevés erejű, meleg piros lángok elhalványulnak s fölöttük gyilkos hatalommal lesz úrrá a lappangó fekete éjszaka. * — Csókolj meg! — mondotta Claire. Nekem pedig eszembe jutott a nagytudományu züllött ember mondása: — A szerelem az ő számára csak még gyorsabb, még biztosabb halál. Szorosan zártam a karjaimba a vékony filigrán testet. Am a mint a fejemet a keblére hajtottam, úgy véltem, hallom odabenn a rettentő betegség apró férgeinek lassú, de könyörtelen örölését. Amint a lázas ajaka az enyémet kereste, eszembe jutott, hogy alig telik el háromszázhatvanöt nap, ezek a piros ajakak hidegek, poriadozók lesznek, a szemek helyén pedig, a melyek most annyi szeretettel, szenvedélylyel sugárzanak felém .... Ah erre gondolni is borzasztó, kész őrület .... — Csókolj meg! Csókolj meg! - mondotta újra Claire; immár sürgetőn és követelőleg. Nem voltam elég erős, hogy ellentálljak. Hosszú, forróságban tobzódó csókban ért össze az ajkunk. Boldog, egészséges emberek! Ti nem tudjátok, mi az igazi csók! Az igazi csók az, melyről nem lehet tudni, nem-e az utolsó s ezért nem akar véget érni . . . Egy csók, melyben nem csak a szerelem hevülése izzik, hanem a kétségbeesés eszeveszett dacza, az élet reménytelen követelése, a lemondás elkeseredése. Ez az igazi csók, mely a pokol tüzével éget! * Azután szelíden nyugodtunk és Claire a hajamat simogatta:
