Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-04-19 / 16. szám
JL V . évfolyam. 1006. április iiö lö. 16-i'á. szám. TÁHSADALMI ÉS SffiÉPIH.ODAIjMI IISTILAP. CIMIxetísi árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8-12 oldalon. awsKrMUGanMaG i iiiíihíiii i Mimi' ni mm w, mi ih niniminmi«ii Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések 'elvételnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Fítér 14, Nyílt levél. Április 18. Nagy érdeklődéssel olvastam dr. Kosutány Ignácz kolozsvári egyetemi tanárnak, városunk nagynevű szülöttének Szabó Adolfhoz intézett levelét, melyben azt fejtegeti, hogy miképen volna elérhető a város gazdaságának intenzív fejlesztése s általában Nagybánya jólétének emelése. Szerfölött érdekes és értékes levelének minden sorát mohón és nagy szeretettel betüzgettem. Nem egyszer, hanem tízszer is. Nem a kiváncsi érdeklődő felületességével, hanem a komoly mérlegelő higgadtságával s megfontolásával. S nagy megelégedéssel, hogy ne mondjam elégtétellel tettem le e levelet, mert e levél teljesen igazolta a gazdasági téren évtizedek óta elfoglalt álláspontomat, de fényesen igazolta a »Nagybányáéi is, mely újabb időkben a gazdasági, ipari kérdések fejlesztésének, uj jövedelmi források keresésének és megteremtésének, nem- külömben a város gazdasága belterjesebb művelésének egyik legtemperamentumo- sabb, de egyszersmint legtárgyilagosabb harczosa. Azok az irányeszmék, melyeket dr. Kosutány Ignácz felsorol, egytől-egyig alkalmasak volnának arra, hogy megvalósítva, rövid pár év alatt uj, ragyogóbb köntösben mutassák be e város gazdasági helyzetét; hogy újabb bevételi forrásokat nyitva, megélhetést biztosítsanak a társadalmi osztály azon rétegének is, kik most megfelelő munka hiányában nagy nyomorral küzdenek vagy a mi még rosszabb: a város nyakán élősködnek s e nagy missió mellett búsásabb kamatot hajtanának a befektetett tőke után, minőt most a takarékpénztárakban s bankokban fizetnek. Ez irányeszmék mellett, kivált most, hogy azok oly előkelő helyről lettek fölvetve, bizonyára sokan fognak lelkesedni, sok ékes szó és cicerós vezérczikk fog azok mellett elhangzani mindaddig, mig azok a megvalósítás stádiumába fognak jutni s akkor, ha már túl leszünk a derekas és a legminucziozúsabb részletekig menő megvitatáson is, akkor, nos akkor: egyértelmüleg fogjuk megkonditani a lélekharangot ez irányeszmék mindenike fölött! Amint már megkonditottuk azt nem egyszer! Hiszen emlékezzünk csak mi történt a nyaralókkal? Ugyan ki tagadná, hogy városunk fejlődésének egyik legtermészetesebb feltétele volna nyaralóteleppé való fejlesztése? Nem is tagadta senki! Mérvadó körökben általánosan felkarolták az eszmét, magáévá tette azt a képviselő-testület egyeteme is, amidőn a nyaralók építését három jogerős határozattal kimondta, csak azért, hogy nagy megvitatások, számtalan helyi szemlék megejtése után az egész nyaraló kérdés ismét visszasülyedhessen két évtizedes sírjába. Két évtized múltán unokáink talán majd újra felszínre vetik a kérdést .... Emlékezzünk mi történt a füzvessző telepítéssel s ezzel kapcsolatosan tervezett kosárfonás meghonosításával? Emlékezzünk mi történt a többszörösen tervezett nagyobbszabásu fürdőalapitással ? Agyümölcskonzerv készítést, a kandi- rozott gyümölcs-gyártást, a selyemhernyó tenyésztését, a népies agyagiparnak kera- mikai müiparrá való fejlesztését, a fagyermekjáték előállítását dr. Kosutány Ignácz maga is ajálnja, mint kiváló eszközeit a vagyonosodásnak s a szocziális gazgaság fellendítésének. Mind igen szép eszmék, tervek s ezeket már mind, mind megkíséreltük s mondjuk meg jó eleve: a legbrillánsabb sikertelenséggel. A gyiimölcsértékesitő szövetkezet megalapítására irányuló nagyarányú mozgalom, pedig tekintélyes, előkelő és pénzes emberek állottak az élén, három évi gyülésezés, tanácskozás után a részvétlenség közönyébe füllt s ez a mérhetlen közöny azután elnyelte a gyümölcskonzerv s a kandirozott gyümölcs készítés eszméjét is, pedig ha városunk valamiből bőven pénzelhetne, az épen a gyümölcskonzerv s a kandirozott gyümölcs volna. A gyümölcsértékesitő szövetkezet s az ennek keretében tervezett alkotásoknak a napirendről való letűnésével a gazdaközönség, főleg a kis gazdák továbbra is védtelenül maradnak kiszolgáltatva a lelketlen harácsolásnak, az idegenből jött kufároknak. S ismétlődik és még sok ideig ismétlődni fog az a panasz: ha nincs gyümölcstermés, az a baj; ha pedig van, az még nagyobb baj, hogy kotyavetyére A „Nagybánya“ tárczája. A tulipán. Tél volt, álmot, halált hozó tél volt . . . Reménytelen, zörgő bús berek. Ólomszürke, naptalan az égbolt . . . Gsillagtalan komor éjjelek. Lesz-e tavasz ...? A dalló madárka, Visszatér-e még e bús hazába ? ! Lesz-e hajnal ?! Pirkadó sugárral Ránk mosolyg-e a szebb, jobb jövő ? ! óh! a bérczről rónaságon által Rég e titkos sóhaj tör elő. De a sóhaj telve reménységgel, Bizalommal: ősi szent erővel. És ime! Mosolygó lett az égbolt, A berek zöld s a vándor madár Első dala üzenetről is szólt: Az Újvilág hivó szónkra vár . . . S aztán ha kell, százezer magyar kar Síkra száll, velünk küzd, értünk él, hal. I Mégis csendes az Alföld rónája, Kárpátról nem zengett harczidal, Bár az önkény vészes chimaerája Settenkedve gyilkolni akart. Erős hittel bíztunk rendületlen, Résen álltunk, nem lelt készületlen. Nenif kell a kard! Szuronyerdő sincsen, Ágyubömbölés sem hallható-, A harczidal égzengése képen Lel nem harsanl Mind ez szent való. És a „sógor1' mégis reszket fázik: Lajtán innen tulipán virágzik . . . Egy szál virág ! Az is nők kezében, Mily csodát tett, nem remélt csodát! Harczidalban, az ágyuzenében, Nincs ily erő: érzik oda át .. . S a Lajtán túl békejobbot nyujtnak, De balkézzel zsebünkben kotornak. Jobbot nyújtsunk ? Nem ! Csak balkezünket, Arra, elég, hogy a béke szent. Mig szivünkben csepp magyarvér lüktet Jobbunk a tulipánt tartsa fenti Fel! Magasra! E virág jegyében Él a, nemzet, ezredekig éljen. Incxe Lajos. Claire. Kissé fáradtan, kissé megtépetten érkezett közénk, mint egy ismeretien testvéreihez megtérő szürke veréb, aki gyenge szárnyaival viharon vergődött keresztül. Vörös színek, fekete színekkel ölelkeztek abban a helyiségben, ahol akkor tanyáztunk. A vörös az élet, a perzselő láng, a szerelem szine néhány gázlámpától származott, melyek a menyezetről lecsüngve rózsaszínű ernyő alól szórták a furcsa kis korcsma-szobában szanaszét a fényt. Ez a kevés meleg világosság azonban gyenge volt arra, hogy a szobából a lomha, fekete éjszakát teljesen száműzze. A halvány fényköröket sötét árnyak fojtogatták. Fantasztikus homályba vesztek a bordó drapériás falak, melyeken kósza piktorok jóvoltából lehetetlen karikatúrák sorakoztak. Ismeretségünk első napjaiban ide vezettem Clairet, a halvány leányt, aki lobogó fiatalos vérrel annyira szeretett élni. A leghomályosabb sarok adott nekünk otthont s velünk együtt egy különös, sok zavaros exisztencziát egyesitő társaságnak, mely közös tanyára talált a művész város bohém korcsmájának furcsa fekete-vörös szobájában. Fiuk és leányok vegyesen voltunk itt együtt, bolondos könnyelmű népség, kik a röppenő pillanatnak éltünk. Zajos és jókedvű este volt a mai. Egy ur egy ősrégi gitárt pengetett, mi többiek pedig sűrűn üritgettük az olcsó
