Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-12 / 2. szám
XXX. évfolyam, 1905. janufti- 1ící> 18. a-ib. szAm. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, j negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon, j Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is; Főtér 14 Választás előtt. Január 11. Korántsem kortesczikket akarunk írni. Kizárja ezt lapunk társadalmi jellege s az a szigorú pártatlanság, melylyel a közügyeket szolgáljuk. De társadalmi lap létünkre mégis foglalkoznunk kell a képviselőválasztás kérdésével. Válságos időket élünk, a nagy események egymásra tolulnak, melynek hatásából oly khaotikus zűrzavar támadt és támad országszerte, hogy az élesen látókés itélők is megtévedhetnek, még inkább azok, kiket fékezhetetlen szenvedelmek tüzelnek. Eleve is kijelentjük, hogy politikai kérdésekkel foglalkozni nem fogunk. Nem akarjuk fejtegetni, hogy ez vagy amaz pártállás felel meg jobban a haza érdekének, ez vagy amaz politikai programm váltja be mindazon kívánalmakat, melyek minden magyar embernek kell, hogy legfőbb óhaját képezzék. Ez a kérdés a független, szabad választók dolga, kik bizonyára elfogulatlanul, nagy hangú frázisoktól való megtévesztés nélkül lépnek az urna elé, hogy gyakorolják legszebb s legszentebb polgári jogukat, mint tették ezt hajdan az ősök, midőn viharfelhők gyűltek a magyar szemhatáron. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy minket a képviselőválasztás politikai oldala legkevésbbé sem izgat. Lesz úgy, amint a választásban a választó polgárok többségének alkotmányjogilag biztosított akarata, bölcsesége megnyilvánul. De nagy aggodalmakat kelt bennünk a képviselőválasztás kérdésének azon oldala, mely társadalmi életünket s városunk tovább fejlődését, boldogulását érinti a legközvetlenebbül. Ez aggodalmakra nehány, már eddig is felmerült sajnálatos szimptomák szolgáltatnak okot. Tagadhatatlan, hogy kapaczitálások, korteskedések, agitácziók nélkül képviselő- választás el sem képzelhető. A tömeg nemcsak jelszavak után indul, de személyek körül sorakozik, kikben bizalma összpontosul. S e szerény sorok főleg azoknak vannak adreszálva, kik többé-kevésbbé vezető szerepet töltenek be, kik a sorok élén, exponáltabb helyen küzdenek politikai hitvallásuk mellett. Agitácziójukban ne feledjék egy pillanatra sem, hogy mindnyájan egy nemzetnek vagyunk fiai s midőn politikai hitvallásukat hirdetik, a meggyőzés erejével s ne az elkeseredésig fokozódó harag, gyülöl- ség szitásával küzdjenek. Ne feledjék egy pillanatra sem, hogy semmi sem könnyebb, mint a lappangó szenvedelmek lángragyujtásával sebeket ejteni, de semmi sem nehezebb, mint az erőszakos módon felzaklatott szenvedélyeket le is csillapítani s főleg a társadalmi életen ütött sebeket orvosolni. Haza és városunk szeretetében egyek kell lennünk mindnyájunknak! Egyek is vagyunk! Különbözőek, eltérőek lehetnek az utak, melyeket czélravezetőeknek tartunk, de a végczél mindnyájunk előtt mégis csak egy! S ez az egy czél felé törekvés kell, hogy kölcsönös tiszteletet parancsolólag biztosítson egymás meggyőződése iránt s tilalomfát állítson azon ut kezdetére, melyen a meghasonlás, a gyülölség kezdődik. Ez az egy czél felé törekvésnek kizárnia kell minden oly fékevesztett ágitá- cziót, mely társadalmi életünket borítaná lángba s lerontaná azon kölcsönös tiszteletet, becsülést, melylyel egymás személye s meggyőződése iránt kell, hogy viseltessünk. Politikai érettségünknek az a legszebb bizonyítéka, hogy ha a küzdelem hevében A „Nagybanya“ tarczája. Mementó. Fejed fölött ragyog az ifjúság napja, Minden bokor terein neked virágokat, Uj álmokkal biztat ma még minden óra S mindenütt merre lépsz baráti kar fogad. Ajkak mosolygnak rád és szemek ragyognak, Lázban égő szivek gyönyörrel biztatnak, Hidd el, ennyi kincset föl sem bírsz becsülni. De válaszsz egy szivet, szelídet, csöndeset, Zárd be kebeledbe forró szeretettel, Ápoljad, őrizzed, bánattal ne gyötörd, De ne is fáraszszad nagy szenvedélyekkel. Legyen ő fészkednek dalos madárkája, Legyen ő tűzhelyed melegítő lángja, Legyen óva féltett és elrejtett kincsed. Mert meglásd jő az ősz hideg borulattal, A virágtalan fán vig madár nem répdes, És Te sem vágyói már mámoros örömre, Fáradt vagy s csak azt óhajtod, hogy pihenlhess. Akkor ha nincs egy szívy mely csak érted élne, Ügy érzed éltednek nem is volt értéke, Mert a tűnő évek mindent kicserélnek, Csak azt a szivet nem, a mely érted égett. K.-né. T. Sx. ¥ Régi históriák. A derviskapitány. Báró, minorita barát, rettegett török-tatár j csapatvezér, hős kurucz és újra barát ... Ez I a különcz életpálya Andrássy Miklós nevéhez fűződik, de egyben az akkori magyar nép sorsának kis tükre is. A ki vitéz, a ki magyar, mind Rákóczi Ferencz zászlaja alá siet . . . Ide tart minorita bárónk is. A haza hivó szava elhatott zemplén- megyei klastromának szűk czelláiba is s a „Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera“ szavai hogyne éreztették volna a szilaj, szitytya- vérü baráttal kamrácskája nyomasztó sötétségét? Vele tart jó négyszáz török-tatár vitéz. . Hol vette, mikép szerezte, a török szultántól kérte-e és kapta, vagy hogy itt felejtett martalóczok- ból toborzottá, avagy Bercsényi, a fővezér maga tette meg török-tatárjainak vezérévé, mert magát fékezni nem tudó természete miatt a magyar csapatok nem kedvelték? . . . nem sokat kérdezték, többet beszélt róla nemsokára magyar és német világgá ment hire . . . „Rákóczy villáma,“ Ocskay László briga- déros szívesen veszi táborába s Léva vára visszavételénél (1703. november 27.) meggyőződik, mily kitűnő segítséget nyert az uj „Tüzes Gáborban“ és tüzes nyilakkal városokat gyújtani tudó hadában. Bezzeg, ha valakiről, úgy fanatikus muzulmánjairól szólhatott az ének: Ég az város, ég az ház Nem is egy ház-, háromszáz,, Mert a kurucz ott tanyáz. El is küldi őt Ocskay 1704. őszén Ausztria dulására, a hol oly messze vidékeken rabol és pusztít, hogy Bercsényi attól fél, hogy dúló portyázása felbosszantja Heiszter generálist és az Ocskayékon fog miatta bosszút állani. Gondoskodik is róla, hogy Andrássy visszakerüljön a főhadiszállás közelébe. Pedig még maga a fővezér sem tudta akkoriban jóformán, hogy ki az az Andrássy Miklós és kik vannak vele. De hírüknél fogva örvendve ir a fejedelemnek: „Bezzeg jó hir az, hogy Andrási Miklós gyün, tanálok én azoknak helyet, ahol megférnek.“ Meg is jelenik a hires condottiere a fővezér újvári táborában, a hol Bercsényi (1705. január 12.) szemlét tart hadai fölött, a melyről úgy számol be urának: „Megnéztem ma Ud- vardon Andrási Miklós uram „negyedfélezer hirü“ hadát; van talán 700, annak is nagyobb része jászmaradék ... Kit küldjék a Vágón túlra, az jászt? . . . van 500. Éz az Andrási Miklós hada oda bizony nem megy . . .“ Pedig elment! ... és a mit elrontottak Bercsényi hadai, - a kik Mocsonyok felé küldetvén, a melyre a német portyát bocsátott, Örményben megugrottak, mert Eszterházy embereit tévedésből németnek hitték, — „Andrássy Miklós az ottvaló Tardoskeddiről cum floribus nyitott mezőben Mocsonokra ment az tatárjaival és seregei látására az egész németség fölült lóra s úgy volt estig,“ a mikor Bottyán megérkezett és Andrássy hadaival bevonult Mocsonokra. Látni kellett volna őt, a mint kerek sza- kállával, hosszú csuhában, karddal a jobb ke-
