Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-02-09 / 6. szám
1905. február 9. NAGYBANYA 3 volna-e szükség álmodásra, ha az álmok beteljesülhetnének ? Volna-e szükség reá, ha erősebbek lennénk a vakesetnél, ha igazán azokon a csillagot virító mezőkön járhatnánk, a hová képzelmünk röpít? Az álom azért gyönyörűség, mert sokkalta szebb a valónál. Tegyetek le róla, hogy őket össze egyeztessétek, és boldogok lesztek! íme, visszajutottam oda, a honnét kiindulék. A testnek kettős az élete, rajta ébrenlét s az álom békében osztozik, ébren lenni és aludni egyszerre nem lehet. Mivel két lény lakja az ember lelki világát, az értelmi és az érzelmi lény, lelki világunkat kettőjük között legjobb eleve békén megosztani. Az egyiknek része legyen a való világnak tükrözése bennünk, a másiké egy képzeleti világ. Oszoljék meg létünk a két lény s a két világ között! Itt is, ott is egyszerre létezni hiú kívánság. A való világ már meg van, változtatni alig-alig van erőnk. Képzeleti világunkat mi alkotjuk magunknak, alkossuk hát a legszebbé, a mit lelkünk csak meg tud áhitani. Vigyünk belé mindent, ami szépet, jót és nemest az értelem s az érzelem kettős erejével fölfoghatunk, vagy a mit képzelmünk az ihlet szent pillanatában megteremt és büszkén vall szülöttjének. A virágok, melyeket oda ültetőnk, e világban meggyökeredzenek, illatuk nemsokára elandalit; a mi fáink ott üdítő árnyékkal s édes gyümölcsre várnak; ama mezőkre fényt örök tavasznak napja áraszt, és dallal hintik tele égi pacsirták. Boldogság mindenütt, — és végtelen időkig: egy föltétel alatt. A két világot feneketlen örvénynyel, égig érő hegyekkel válaszd el egymástól úgy, hogy egyikből a másikba csak a léleknek maradjon útja, de az se vihessen magával semmit, sem virágokat az egyikből, sem mérges szurásu tövist a másikból. Nemcsak eleve, de visszahozhatatlanul is osszunk meg minden létezőt a két világ között. Az egyik rész, a kézzelfogható s a hasznos, az értelemnek szóló, maradjon a való világban. Ez lesz az, a mit egyaránt és egyformának lát, hall, ízlel vagy tapint minden ember. A másik rész az, a mi a létező dolgokból kinek-kinek a sajátja, a mit másnak talán hiába is magyaráznánk: a testi érzékeinkkel föl nem fogható, a szép s az érzelemnek szóló. Az lesz a mi külön képzeleti világunknak való. Nem szeretem azt a bölcselkedést, mely a képzelmet a valóval összezavarja, bennünket önmagunkkal meghasonlásba ejt s a Sehopen- hauer-féle következtetések gyilkos virágait termi. Legyen elég az embernek a való küzdelme; minek vívja még álomvilágok csatáit is? Van ellenségünk elég; találjunk legalább önmagunkban jó barátot, a ki őrzi álmaink világának nyugalmát. kezd válni, hogy a szép leány is érdeklődik a tanár ur iránt és a szülőknek sincs kifogásuk, annál jobban oszlanak a fenyegető felhők a Gyuri feje fölött s vele együtt a többiek feje felől is. Mikor aztán az iskolai év a végéhez közeledik, az egész tanári kar bámulva látja, hogy milyen nagylelkű lett a fiatal kollega. Egyetlen egy fiú sem kap szekundát a latin nyelvből. — Kérem, — magyarázza a fiatal tanár a bámuló öreg igazgatónak, — az én czélom csak az volt, hogy nagyobb szorgalomra buzdítsam a tanulókat, tessék elhinni, hogy semmi más. Az öreg igazgató nyájasan mosolyog : — Tudom, kérem, tudom. — Az én elvem most is ugyan, a mi volt, — igazolja magát a fiatal tanár. - Igazságot akarok szolgáltatni mindenkinek, megjutalmazni az igyekezetei. — Helyes, nagyon helyes, — bólingat rá az öreg igazgató. Most már meg van győződve, hogy minden a rendes kerékvágásba kerül. A takarék- pénztári igazgató urnák nem lesz oka panaszkodni, a törvényszéki elnök urnák sem. O méltósága a főispán ur visszahozhatja a fiát s a vámosi gymnázium jó hírneve újra helyre lesz állítva. Mire nem képes a szerelem ! — De ott is leszünk a lakodalmán, — Ígéri az öreg igazgató lelkesedve, — ott leszünk mindnyájan. Vértes? Arnold. Azok a törekvések, a melyek a két világ között lévő határt eltüntetni akarták, szülték a világfájdalmat, a XÍX. század nagy betegségét; és azok a törekvések, a melyek ma az egyik világot megtagadják, teszik boldogtalanná ifjain- kat. Amazok felelősek a múlt század huszas és és harminczas éveinek sűrű könyhullásaiért s utóbb a Musset-k gyötrelmeiért. Igaz, hogy nékik köszönhető Rolla és nem egy más a legszebb költemények közül. Ma a sóhajok divatja elmúlt; de a mai kor anyagiasságának zsibvására csak elbódit és nem vigasztal. Sem a munka, sem a szórakozás, sem a kettő váltakozása nem ád még magában boldogságot. A hit is kell még! Hagyjuk itt a tudást és ikertestvérét az örök kétkedést a való világban, és mentsük meg a hitet a másik számára. Állítsuk föl ott az oltárt, vigyük el innét isteneinket! És istenünk legyen minden, a mi jó, szép és nemes, minden, a miben szivünk gyönyörűségét találja, bárhol legyen a térben, e földön vagy a csillagokban, bárhol az időben, a ködös múltban, a jelenben vagy jövőben. A szépnek és a jónak hitvallása lesz az. Lelkünk általa sokkal nemesebb, mint azé, a ki a való nyűgeitől soha sem szabadulhat és mindent tagadni kívánna; nemesebb, mint bármely dogma rabjáé. Ha van ilyen oltárunk, ilyen templomunk, megvetjük a balszerencse üldözéseit, nem látjuk a saját szegénységünk rongyait, nem érezzük sajgását testünk sebének. Miként a tenger csigája szivárványos gyöngyházból épült otthonát mindenfelé magával hordja, hogy az első durva érintésre, visszahúzva gyöngéd nyujtványait, rejtekébe vonuljon: úgy az ember is önleikében bárhová elviheti tündöklő másik honát, a hová mindig bizton menekülhet, a melyet tőle elrabolni csak életével lehet. Akkor nem ellentmondás a boldogság a boldogtalanságban. A boldogtalanság a látszat, mely az avatatlanoknak tárul elébe, mint a sáros, durva külső burok a csigaházon. Azon belül van s nem látható a mi külön lelki világunk boldogsága. Hiszen előbb-utóbb végkép kifáradunk a lelki tusában. A benső küzdelmek százada le- foly, helyébe jön talán végre a kibékülésé. Harczolunk a megélhetésért, küzdünk jobban, mint valaha, de küzdve megtudunk békülni múlttal, jelennel és jövővel. A jövővel is, bármily sötét színben állítsa is élénkbe a földgolyó sorsát a tudomány. Elég, ha a szép jövőt álmodni tudjuk. Ki mondhatja meg, lesz-é emberi nem, mire a föld örök gyásza bekövetkezik?! Elmondottam hát, a mit a hit, a tudás és a boldogság hármas nagy kérdésében megtanultam. Nem azért mondottam el, hogy el- higyjétek, hanem azért, hogy ti magatok is megtanuljátok, a mit én megtanultam. Nem vártam a kort s az élettapasztalást; tanultam addig is a szabad természettől, örömeim leggazdagabb forrásából s a csöndes magánytól; tanultam abból, a mi költők és tudósok közkincséből lelkemben meggyökeredzett. A tavaszi napsugarat s az ősz hideg szelét megkérdezém, meg a hajnali fényt s az éj tömérdek csillagát, örökké mozdulatlan s bolygó világokat; olvastam a sürii lombra s a téli hótakaróra irt titkos betűket; hallgattam a madár s a virágjáró méh szavát. Kerestem az igazat s a szépet a tenger rónaságon s a bércztetőkön, nagy városok sürgő zajában s a vizcsöppnek csodáiban, a múlt dicsőségében s a jövő álmaiban. Félrevonultam, a magányban s vidám társak között, mindenütt csak egyet tanultam, egy jelszó minden jutalmam: Tudni, hogy élhessünk; hinni, hogy boldogok legyünk! És ezt néktek mondom, ifjú barátaim, a kiknek lelke hasonlatos a pillangóhoz, mikor a bábhüvelyt éppen elhagyá. Nem azoknak irok én, a kiknek legfőbb eszmeképe, hogy örökké hernyók maradjanak és mindig jóllakottak . . . Farsang. — Thea-est. Batyubál. — Carneval herczeg ő fenségének az elmúlt héten aligha lehetett oka panaszra. Két Ízben is fényes alkalom nyílott, hogy ragyogó kíséretével bevonuljon a diszterem parkettjére, hol mindkét alkalommal nemcsak a legvidámabb hangulat, vig muzsika, táncz, hanem fejedelmi bőkezűséggel terített asztalok is várták, melynek édes terheit Lukullus is méltán megirigyelhette volna. P’ebruár 1-én, szerdán este zajlott le a Vöröskereszt-egylet thea-estélyc. Nagy szerényen thea-estélynek Írták a meghívókon, beszédközben batyubálnak is nevezték, a valóságban pedig egyike volt a farsang legelőkelőbb, legfényesebb báljainak. Ez alkalomra a nagyterem gyönyörű diszbe öltözött. A szem bármerre tekintett, virágerdővel találkozott s a pezsgős-sátor, a színpad, melyet theázó-szalonná alakítottak át, megkapóan Ízléses díszítésével frappáns hatást keltett. A színpad menyezetéről pedig a mulatságot rendező egyesületnek fenyőágakkal körülvett jelvénye, a Réti István festőművész által ez alkalomra festett nagy vörös kereszt függött alá. A pezsgős-sátor felállítása s díszítése Szellemy Geyzáné áldozatkészségének köszönhető, mig a színpad gyönyörű díszítését Haráesek Vilmosné vállalta magára. A díszítéshez szükséges fenyőgalyakat a jótékonyczél érdekében Mikes János erdőmester díjtalanul bocsátotta az egylet rendelkezésére. A színpad jobboldalán egy hosszú, hatalmas asztal húzódott végig a termen, mintegy százhúsz személyre terítve. Ez az óriás asztal is remeke volt az ízléses terítésnek s veszedelmesen inycsiklandoztató látványt nyújtott. Mélyen meghajtjuk elismerésünk zászlaját a hölgyrendezőség eiőtt, kik a jótékony czél érdekében a legmesszebb menő áldozattól sem riadtak vissza, hogy egy oly fényes estélylyel tegyék emlékezetessé a Vöröskereszt egyesület legelső szereplését, mely bizonyára mindenha aranybetükkel lesz felirva az idei farsang krónikás könyvében. Az estély nyolcz óra után vette kezdetét s a diszterem viruló asszonyaival, gyönyörű leányseregével s a rendkívül fényes toelettekkel valóban káprázatos látványt nyújtott. A fényes társaság úgy kilencz óra tájban ült asztalhoz s talán mondanunk is felesleges: vége hossza nem volt a kinálgatásnak s ugyan ki állhatott volna ellent a bájos felszolgálók kedves erőszakoskodásainak ? A vacsora a legkitűnőbb hangulatban jó sokáig, azaz kivilágos kiviradtig húzódott el. Durrogott a pezsgő, folyt a vidám társalgás, ami azonban a fiatalságot a legkevésbbé sem akadályozta meg abban, hogy tánczra perdüljön. Ropták is a tánczot fáradhatatlan jókedvvel, gyönyörűség volt nézni is őket. A négyeseket harminczhat pár tánczolta, aminek főleg az volt az oka, hogy a fiatal asszonyok s leányok egy jórészét elvonta a táncztól a pezsgős pavilion, a theázó szalon, hol minduntalan dolguk akadt, mert a jótékony czél varázsos titulusa alatt a „magnum áldomásból“ senki sem iparkodott magát kivonni. Milyen jó is egy ilyen varázsos titulus! Az estélynek összesen 1081 K 65 f. bevétele volt; és pedig jegyekből 228 K 20 f; íelül- íizetésekből 87 K 20 f; jegymegváltásból 96 K 70 f; pezsgő, fagylalt és bor elárusitásból 434 K 95 f; thea, kávé és szivar elárusitásból 141 K 20 f; ételnemüek eladásából 12 K 60 f; más hozzájárulásokból maradt 80 K 80 í. Kiadás 626 K 67 f. Tiszta jövedelem 454 K 78 fillér. Felülfizettek : Turman Olivérné, Km. Pap Sándor 20 — 20 K, Turman Miklós 5 K, dr. Kádár Lászlóné 4 K 80 f, Baltai János, lovag Berks Leo, Bradofka Frigyes, Grillusz Emil, Gyöngyösy Gyula, Lakatos Ottó 3 — 3 K, Janovich Miklós 2 K 80 f, Hudoba Gusztáv, Smaregla Mihály 2 K 40 f, Kovács Gyula 2 K 60 f, Révész János 2 K, Radó Andor 1 K 60 f, Bányay Lajos, Ferkai Jenő 1 K, Boda Gyula, Incze Béla, Jancsovics József, Szellemy Geyzáné, Östereicher Tóbiás, Vadász Mihály 60 f. Jegyeiket megváltották: Gróf Teleki Gézáné, Pokol Elek 20 K, Moldován László 10 K, Platthy Géza 7 K, Turman Irma, Hámory Nándor, Szabó Adolf 5 K, Korponai Kornél, Neubáuer Ferenez, Stoll Gábor 4 K 80 f, Robelly Lajosné 3 K, Steinfeld Móricz 2 K 50 f, Hoffman Árpádné, Szellemy László 2 K 40 L A terítéshez részint pénzzel, részint étel- nemüekkel hozzájárultak: Turman Olivérné, Myskovszky Ernőné, Spinetti Sándorné, 1. Berks Leóné, Alexi Kornélné, Kupás Mihályné, Dittrich Erzsébet, Drumár Jánosné, Langer Sándorné, Jancsovics Józsefné, ITomola Gyuláné, Kovács Elekné, Havasy Mihályné, özv. Csausz Jánosné, Lakos Imréné, Dergáts Sándorné, Podhorszky Józsefné, Halmai Józsefné, Szellemy Geyzáné, özv. Göcze Istvánná, Ináncsy Jenőné, dr. Makray Mihályné, Kováts Sándorné, Gábor Sándorné, Mayer Károlyné, Báthory Gusztávné, Egly
