Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-21 / 29. szám
2 NAGYBANYA 1904. julius 21. az cgyí.aznak, a hitéletnek, du sőt a hívek békéjének is. Nem tudjuk, hogy vájjon a szamos- ujvári püspöki levéltár nem hiányos-e? Mert ha teljes, felvilágosítással kellene szolgálnia arra nézve, hogy a város a kegyúri jogot 1821. évben szerezte és pedig nem is jószántából, mert néhai Pótsi Elek munkácsi püspök előterjesztésére a m. kir. udvari kamara 1821-ben kelt 30.823 sz. rendeletével kötelezte a varost arra, hogy a kegyúri jogot s az azzal járó kötelezettséget fogadja el, miután előbb a város a Pótsi püspök által felajánlott kegyúri jogot tiszteletteljesen visszautasította. 1821. óta a város a kegyúri jogot megszakítás nélkül, folytonos m gyakorolta, azt soha kétségbe senki sem vonta, de nem is vonhatta, mert eltekintve attól, hogy a város a kegyúri jogot eredeti módon, dotáczió folytan szerezte, ha ez nem is igy történt volna, már azzal, hogy a város a praesentácziókat ötven éven át eredményesen eszközölte, a tridenti zsinat (Sessio XXV de reformatione C. IX) határozata értelmében a város kegy- j úri jogot magának megszerezte. Nagy sajnálattal látjuk, hogy a jogosan megindított elvi küzdelem, melybe — mi tagadás benne — személyes momentumok is belejátszanak, áldatlan harczczá fajul, mely hogy hova fog vezetni, még csak sejteni sem lehet. Annyit azonban már most is biztosan tudhatunk, hogy ez áldatlan harcznak nem lesz győzője, csak legyőzöttjei s áldozatai lesznek. Ez pedig nem az egyház érdeke! Valamint nem érdeke a r. kath. egyháznak sem, hogy plébániai hivatala évekig álljon vakancziában s a megoldás elé mesterséges torlaszok emeltessenek. Levél Mindenváró Adám városatyához. Tisztelt Uram ! A »Nagybánya« í. é. julius 14-iki számában »Áldozzunk a közjóért« czirnü czikkében olvastam a fölötti sajnálkozását, hogy a postarét-utezai szabályozásra vonatkozó kibújva egy szögletben, nem merészkedtek megmozdulni; Szabina, a legkisebb, nyöszörögve kereste anyja emlőit s mohón szívni kezdte, mig végtére csöndesen elaludt. Nagy későre, mikor már megbizonyosodtak, hogy apjok valóban eltávozott, kimozdultak egyenként anyjok mellől. — Beteg vagyok ! szólt az asszony a leg- íjagyobbik leányhoz, lefekszem, viseld gondját a gyermekeknek ! Amúgy ruhástul oda dőlt az ágyra s a kis Szabinát maga mellé fektette. Mariska neki fogott a ház rendbe hozatalához; a szétszórt bútorokat helyre rakta, a tüzet íolelesztette, a meg mindig vérző Zsóükát megmosta, aztán főzés után látott. Valami árvalevest akart készíteni a gyermekeknek, hogy legalább némileg csillapítsák éhségüket. Mire a leves elkészült, a szegény asszony mély álomba merült; Mariska csöndesen oda ment, hogy fölébreszsze, de már akkor anyját rendkívüli nagy lázban találta; ott vergődött a szegényes ágyon az asszony, arcza bibor tűzben égett, keble zihált. A gyermekek némán ültek a párolgó tál mellé s elfogyasztották az árva levest. Mariska néha-néha oda pillantott a lázban fetrengő anyára, aztán mikor már látta, hogy nem csöndesedik, hideg forrásvízben megáztatott egy kis rongyocs- kát s azt a beteg homlokára tette. A szegény asszony kinyitotta szemét, egy hálás pillantást vetett leányára s megint önkívületbe esett. Délután íölsirt a szopós Szabina; megéhezett szegényke. Anyja tudomást sem vett róla; úgy látszik nem tudta, mi történik körülötte. vánságomat közvetlenül nem tanulmányozhatja. Mint ebben az ügyben legilletékesebb egyén a következő felvilágosítással szolgálhatok: Múlt év február 26-án 817 sz. a. nyújtottam be a városi tanácshoz a Postarét-utcza egyenesitésére vonatkozó javaslatomat, melyben ingyen Ígértem oda fél kilométer utczai oldalú kerte n.iek az egyenesítő vonal által lemetszendő részét és magamra vállaltam csűrömnek igy az utczára kerülő 15 méter hosszú toldalék- reszenek saját költségemen való lebontását. Jóleső örömmel gondoltam arra, hogy ezen i ajánlatomnak biztosra vett elfogadásával nyíl- j egyenes szép utcza lesz a Postarét-utczából, amely eddig egy girbe-görbe bozótos utcza vala. Lelki szemeimmel a jövőbe tekintvén, láttam is már a fák árnyékában húzódó járdán az imént érkezett idegeneket, amint a hars illatával telitett üde levegőben vidáman sétálva vagy pihenve, szemleltek a természet^ remek alkotá- ] sát: az elragadó panorámát. Es láttam azt is \ már, hogy ott, hol most — a nagy vásártér | tájékán — hangyazsombekok rengetegje teszi j visszataszítóan kietlenné a kopár területet, a Postarét-utczán megkezdett városszépitési czi- ! vilizáczió odáig jutása következtében létesült gyümölcsös kertek - barátságos házakkal, piros színben ragyogó Jonathán-aimákkal s mint j megannyi óriási narancsfákkal: az arany parmén j almafákkal mint teszik nehézzé az elutazó ide- 1 genre nézve az elválást és marasztalva, hivo- | gatva mint teszik mindeniket buzgó apostolává ^ a Nagybányán való nyaralásnak. Egy nyílegyenes, szépen fásitott, sétára ; kedves Postarét-utcza létesítése volt szándékom ; és első kívánságom. Az utcza azonban, utólagos értesülésem ! szerint azért, mert a nyílegyenesre szabályozás a Minorita-rend kertjéből mintegy 400 Q ölnyi terület kisajátítását tette volna szükségessé, költségkímélés tekintetéből, egy töréssel és — a töréstől a város felé — nem nagy, de mégis szemetsértő és ami fő nem szükséges, hanem elkerülhető ferdeséggel szabályoztatok. Ezen szükségtelen íerdeség eltüntetése és az utcza lehető szélesítése volt második kívánságom. Ennek keresztülvitelére headtam a város tanácsához f. évi junius 2Ö-án 2636 sz. a. pótjavasla- j tómat, melyben azt kértem, hogy: »... a most már töréses utcza, szükségből csak a most is utczai részen, de hacsak lehet a Minoritarend telke csipkézetének lemetszésével, mentül szélesebbé tétessék. Ennek keresztülvitele annyival is inkább bizonyosra vehető, mert a többi részen eyyenesoldalu utczában, ke- ritéscsinálás alkalmával, a Minorita-rendház bizonyára nem halad birtoka girbe-görbe j szélén, hanem, önként is inkább az utczához i hagyja a kacskaringós fodrozatokat, csak- \ hogy kerítése egyenes legyen.« Javaslatomnak Pedig a kis leányka sírása mind élesebbé, elkeseredettebbe vált. Mariska gondolkodott; 5 már tizenöt éves volt, neki kellett gondolkodnia az apróbbakról. Oda ment a beteg ágyához, gyöngéd szemér- metességgel kibontotta anyja ruháját s a siró gyermeket oda fektette az emlőhöz. Szegény kis Szabina! Mint egy kiéhezett farkas kölyök ragadta szájába az életadó forrást; a sírással rögtön felhagyott s szívni kezdte a lázbeteg anyja tejét, A többi gyermekek oda húzódtak ismét az ágy mellé s nézték a kis Szabina lakmározását. Traján Lázár ezalatt bandukolva haladt az erdei ösvényeken keresztül, a távoli aranybánya felé, hol munkára akart jelentkezni. A bánya messze volt az ő falujától; gyaloguton, erdőkön keresztül megtartott egy fel napigaz oda menetel. Feje kábult volt a sok pálinkától; de a mint az erdőbe ért, a tavaszi enyhe fuvalom ringató lehellete kissé magához terítette; később azonban a forrón alá tűző nap sugarai elálmositották úgyannyira, hogy majdnem lerogyott. Selymes puha pázsit kínálkozott pihenőnek egy forrás mellett; végig hevert a sarjadó pázsiton s azonnal elaludt. Jó késő délután ébredt föl; a nap már hanyatlóban volt a hegyek mögött s az alkonyi szél hűvösebbre fordult; a kakukok elhallgattak, csak néhány fekete rigó csattogott még a lombok között. Fölszökött a földről; a csörgedező forrásnál megmosta fejét, arczát, kezeit; attól aztán némileg kijózanodott. — Ej, — mormogá, — mégis csak kell valamit dolgoznom, hogy a húsvéti ünnepekre kenyér ez a része ejthette tévedésbe azon bizottsági tagokat, akik azt hiszik, hogy én csakis a Minorita-rend telkéből való lemetszéssel kívánom az utczát szélesbiteni, nem pedig úgy, hogy én is adjak kertemből. De ha ezen javaslatom másik részét is figyelembe veszik, ugyanis azt, hogy : »Lehetetlen a Minorita-rendről a város közügye iránt annyi közönyt feltételezni, hogy mint velem, együtt a többi érdekeltek hozzájárultak, az is készséggel hozzá ne járuljon birtoka csipkés szélének egyenesre metszésével, egy szép, fásítható utcza létesítéséhez.« És ha ezenkívül tekintetbe vették volna a bizottsági tagok azt is, hogy a javaslatomhoz csatolt és jelmagyarázatokkal ellátott tervrajzom világosan feltünteti, miszerint az egyenesités következtében is csak a gyalogjáró kerülne a Minorita-rend telkére — az sem mindenütt, hanem csakis a csipkéken - akkor lehetetlen lett volna be nem látniok, hogy igenis: én legalább is kétszer annyit adok, mint amennyit kapok. És akkor nem jutottak volna abba a helyzetbe, hogy engem, aki az utcza egyenesiíéséhez és szélesítéséhez oly önzetlen ajánlatot tettem: mások előtt is, a város tanácsa előtt is a kapzsiság vádjával kisebbítsenek meg, hogy ugyanis: csak hangoztatom, hogy ingyen adom, ami az egyenesitéshez kertemből kell, de tulajdonképen nem adni, hanem az utczának a Minorita-rend telke felé terelésével az utczából kapni akarok. A dolog tehát úgy áll, hogy az utczának egy darabon a Minorita-rend kertje felé terelését nem az én állítólagos kapzsiságom, hanem az egyenesités teszi szükségessé. És továbbá úgy áll a dolog, hogy én legalább is kétszer annyit adok az utczához, mint amennyit abból kapok. Azonkívül a csűrömhez épített 15 méter hosszú toldalékot is saját költségemen lebontatom és mert szükségem van reá, másutt ismét saját költségemen felállítom. A város szépitésügyét ezutánra is szives pártfogásába ajánlván tisztelt Uraságodnak, vagyok Nagybányán, 1904. julius 18-án igaz hive Lakos Imre. HÍREK. Julius 20. Személyi hirek- Nyirő Géza kir. törvényszéki biró családjával pár napig városunkban időzött. — Égly Sándor premontrei kanonok, főgimnáziumi tanár hosz- szabb tartózkodásra haza érkezett. — Nyirő Gábor tengerészeti főfelügyelő a napokban nyaralásra városunkba érkezik. — Dr. Gergely György jogakadémiai legyen a háznál! Talán kalácsra valót is tudok szerezni! Mintha egy pillanatra valami jobb érzés támadt volna szivében. Megkettőztette lépteit, hogy estére a bányatelephez érkezzék. Ha jelentkezhetik a felügyelőnél, akkor másnap már munkába • állhat. Dolgozni fog szerdán, csütörtökön s még nagypénteken is; nagyszombaton fölveszi bérét, meggyónik, megáldozik, aztán bevásárol s haza indul úgy, hogy husvét napján reggel otthon lesz. Viszen haza egy kalácsot, egy bárányezimert, egy néhány pirostojást, no meg egy üveg édes pálinkát is. Egészen felindult ettől a gondolattól; majdnem futva ment az erdőn keresztül. Este nyolez óra után izzadtan, lihegve jelentkezett a bányaíelügyelőnél. — No megint itt vagy Lázár? kérdé a felügyelő, — úgy látszik megint kifogyott a kenyered; mert te csak akkor jösz munkára, ha már nincs mit enned! — Engedj uram holnaptól kezdve munkára; dolgozni fogok még nagypénteken is; mert lásd öt gyermekem van otthon, meg az asszony! — Jó, jó! engedlek Lázár; hanem aztán dolgozzál emberségesen, ha szombaton bért akarsz kapni! — Abban nem lesz semmi hiány! felelte Lázár nagy önbizalommal, van még elég erő I karjaimban. A felügyelő kiadta neki a szerszámokat: I a fúró aczélt, a kalapácsot, a robbantó anyagot ! s mécsesébe a világitó olajat. Kiment a bánya ! nyílása mellé s lefeküdt a domb oldalon; köze! akart lenni a bányához, nehogy a reggeli be- I szállást elmulassza.
