Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-05-05 / 18. szám
Ám ha a legteljesebb mértékben honoráljuk a tisztviselők e kétségtelen erős jogát, viszont nem lehet keresztül gázolni az iparosok és kereskedők érdekein sem, a kik épp oly részt követelnek megélhetésök érdekében, mint a minő áldozatokkal járulnak államháztartásunk fen- tartásához. Mert ha az állam megköveteli tisztviselőitől e kar szellemi adóját, úgy olyan anyagi sarczotvet a kereskedőkre és iparosokra, hogy csak úgy görnye- deznek alatta. A direkt és indirekt adók millióit szállítják be az állam pénztárába, béreikkel, házi adókkal gazdagítják a városok közönségét, küzdenek a hatalmas és nem mindig tisztességes versenynyel — szóval megélhetésök és boldogulások utain több a vérző tövis, mint a puha pázsit. Egy városnak külső színét is a viruló kereskedelem adja meg, melynek fényesen kiállított boltjai, ízléses kirakatai mind megannyi mosolygó szemek ragyognak a benszülött és idegen felé. Nemcsak leverő látvány, de nemzetgazdaságilag óriási csapás a kereskedelem sülyedése, hisz a magunk szomorú példájából tudhatjuk, hogy önálló ipar és kereskedelem nélkül alárendelt, tekintély nélkül való államocska marad az a terület, a mely független ipart és kereskedést nem tudott teremteni. A két érdek összecsapásánál vigyázni kell mindazoknak, a kiknek hatalmat, befolyást és első sorban józan elmét adott végzete, hogy a küzdő felek halálos sebeket ne ejtsenek egymáson! Hallomás után ösmerem a kibontakozás terveit, melylyel e fontos és kényes ügyet orvosolni kívánják. 2 __________ __________________ NA GYBÁNYA Vélemény em szerint ennek csak egy igaz és férfias módja van, ha az elkülönbözött felek, vezérelemei közvetlenül érintkeznek egymással és egy higgadt őszinte eszmecsere utján, a sérelmek leplezetlen feltárásával, kölcsönös és méltányos engedményekkel tisztázzák a helyzetet. Addig függeszsze fel mindegyik fél a végső elszakadásra irányított tevékenységét, tegye meg ezt annál inkább, mert a szenvedélyek hevében elkövetett cselekedeteknek, még ha azokból az előnyök pillanatnyi látszata is mutatkoznék, ritkán van maradandó értéke. Amint én a nagybányai hivatalnokok elit karát ösmerem s az iparosok és kereskedők helyzetét méltányolni tudom, meg vagyok róla győződve, hogy e kölcsönös egyenes érintkezés az óhajtott eredményt meghozandja. H. I. Idegen forgalom. Május 4. Az idegen forgalom emelése s Nagybányának nyaralóteleppé fejlesztése a legvitálisabb érdeke e város polgárságának, mert csak az idegen forgalom emeléséből várható jövedelmek pótolhatják ama bevételi forrásokat, melyektől városunk a szőlők elpusztulása, a magánbányászat nagymérvű hanyatlása s a gazdaságilag rósz esztendők folytán elesett. Az idegen forgalom emelése czéljából hoztuk mi ismét napirendre a nyaralók ügyét, melynek építését a képviselőtestület már a nyolczvanas években nagy lelkesedéssel megszavazta. Sajnos azonban, hogy a nagy és egyhangú lelkesedéssel meghozott jogerős határozatnak csak a meg- sárgult foliánsokon maradt emléke. Sem a magisztrátusnak, sem a képviselőtestületnek nem jutott eszébe egy negyed század alatt, hogy a jogerős határozatot végrehajtsa. Tavaly ismét magasan fellobogott a lelkesedés tüze s a város képviselőtestülete ünnepélyes egyhangúsággal mintegy ismét megújította a negyedszázaddal ezelőtt hozott határozatot s jogerősen kimondotta, hogy nyaralókra szükség van, tehát nyaralókat építeni kell. Látva a nagy lelkesedést, a szapora bizottsági tárgyalásokat, a gyors egymásutánban újra és újra megejtett helyi szemléket, joggal hihettük, hogy 1904. év nyarára felépített nyaralók büszkén fogják hirdetni ama áldozatkészséget, melyet a város hozott polgárságának jóvoltáért. Csalódtunk! Nyaralónk ma sincs egy ija-fija sem. Mintha valami láthatatlan, titkos kezek fognának fel minden jóindulatot a nyaralók ügye elől! Ma egy negyed század után is ott vagyunk, hol ama bizonyos mádi izraelita. Pedig az idegen forgalom megteremtéséről addig ne is álmodozzunk, mig a körünkbe sereglő idegeneknek pénzükért kényelmes s a higiénikus követelményeknek megfelelő lakásokat nem tudunk rendelkezésére bocsátani. Tavaly is a nyaralók hiánya volt az oka, hogy sole, igen sok előkelő nyaraló elkerülte városunkat; a nyaralók hiánya lesz az oka az idén is annak, ha az idegen forgalom emelkedést nem fog mutatni. Hiú ábránd az, ha a nyaralók kérdésének megoldását a magántőkétől várjuk. A vállalkozási kedv városunkban amúgy is szegényes, tőke meg egyáltalában nincs. De ha volna is, ne feledjük, hogy a magánosok a nyereséget nem úgy mérlegelnék, mint kellene azt mérlegelnie a városnak, mint erkölcsi testületnek. A városnak már az is nagy nyeresége volna, legalább annak kellene tekintenie, még ha valamit rá is fizetne nyaralóira, ha az idegen forgalom megteremtésével s emelésével egyúttal fokozná a polgárságnak jövedelmeit s szaporítaná bevételi forrásait. E nagyjelentőségű szocziális kérdéssel azonban mit törődik a magán vállalkozás, a magán tőke ? Laptársunk, a N. és V. szintén az idegen forgalom megteremtését várja a várostól. Nagyon helyesen, de ne vegye tőlünk rósz néven, ha őszintén megmondjuk, hogy mi soraiban a városi tanács ellen igaztalan támadást látunk. A tanács a nyaralók ügyét a leglelkesebben felkarolta s épen a tanács tagjai voltak azok, akiknek a nyaralók építésének ügyét szerkesztő kollegánkkal szemben úgy a közgyűléseken, mint a takarék- pénztári választmányi üléseken védelmezniük 1904. Május 5. itt . . . kivel és miként? már nem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak! “ Ez alkalommal megfordult az akkor Mária, most Széchenyi nevére keresztelt ligetben, és ez igen megnyerte tetszését. Itt épen színtársulat működött s ennek tagjai közt ismerősre is talált. Megnézte a kereszthegyi bányát is. E látogatás emléke és benyomásai Bányában czimű költeményében és ötödik úti levelének egy passzusában vannak fenntartva. Hogy ez alkalommal a város mily hatást tett a költőre, hogy milyen hangulatokat keltett benne s lelkének mely érzelmeit hozták felszínre itt nyert benyomásai, erre még visszatérünk. Még ugyanezen év (1847.) nyarán többszörös koltói tartózkodása alatt Nagybányán is ismételten megfordult. Teleki Sándor gróf említi,* h°gy gyakran tettek kirándulásokat kocsin és lóháton Nagybánya vidékére. Ily kirándulások alkalmával a városban megállapodtak, benézve valamelyik ismerős családhoz. Ilyenkor igen szívesen látott vendégei voltak a város családi köreinek. Es ha örültek jelenlétöknek, bizonyára távollétükben gyakran említették a város hölgyei és pedig kellemes benyomásokra, kedves időtöltésre emlékezve említhették a hires költőt, a szeretetreméltó grófot és társukat, a jókedvű Harayt, Teleki titkárát. Mialatt szatmármegyei utazgatásaival kapcsolatban Nagybányán mindé látogatásokat megtette, azalatt a költő szivében nemes és mély* Egyről-másról. Újabb emlékeim. Irta Gróf Teleki Sándor. 1882. séges szerelem lángja lobogott. Ez érzelem tiszta gyönyörét azonban a szerelméért való küzdés és kétségek zavarták meg. 1847. szeptember 8. lelkének e majd biztató, majd reménytelen állapotát egyszerre megváltoztatta. Ez a nap esküvőjének napja, zavartalan boldogság világát nyitotta meg a költőnek. A legközelebbi viszontlátás alkalmával, még az esküvő napjának estéjén kissé kellemetlen eset folytán ugyan, de teljes boldogságában fogadják be Nagybánya falai. Ugyanis az esketési szertartás végeztével, mindjárt reggel kocsira ült s Kohó felé indult feleségével, hogy Teleki gróf kastélyában élvezzék a mézeshetek boldogságát. Misztótfaluban azonban eltört a kocsi egyik kereke s az ezzel járó késés miatt nem érhettek el aznap Kohóra. Ezért a nagybányai fogadóban kellett éjjelre meg- szállniok. Erre az esetre vonatkozik e humoros megjegyzése Kerényihez irt levelében : „ .. házasságom első éjét a fogadóban! Nem hiába vagyok a csárdának költője.“ A kohói édes hetek alatt bement néhányszor feleségével Nagybányára, de ezek csak rövid látogatások lehettek. Most a szeretett Nagybánya vidékénél sokkal jobban vonzotta kohói lakásának szűk, de végtelen boldogságot rejtő négy fala. Az itt eltöltött néhány hét után elhagyták Nagybánya környékét. Ezután már családi otthona és a politikai mozgalmak más vidékhez kötik Petőfit. Nincs már, ami oly erővel vonja Szatmár-megye tájai felé, mint j amig Szendrei Julia ott lakott. Nagybánya falait még csak egyszer pillantja meg, hazafias küldetésben járva, ekkor is csak futólag. A nemzetiségeknek 1848. őszén kezdődő lázadása a nemzeti ellentáilás szervezését teszi szükségessé. Petőfi is részt akar venni e munkában. A székelyek fegyverre hívása czéljából Erdélybe indul Szatmár- megye felé. De csak Nagybányáig jut el; itt az oláhság lázadása miatt kénytelen visszafordulni. Látjuk nagybányai időzéseinek ez ismertetéséből, hogy nem sok időt töltött Petőfi e városban; de ennek mégis van érdeke és némi jelentősége azoknál az érzéseknél és gondolatoknál fogva, amelyek e tartózkodásaival kapcsolatosak. Olyan ember, amilyen Petőfi volt, mindig érzéseknek hullámzása közt él. Ezek az érzések sokszor nyomtalanul múlnak el az idővel és semmi érdeket sem hagynak magok után; máskor azonban följegyzések örökítik meg őket. Az ilyen följegyzések között azok a legértékesebbek és legjellemzőbbek, amelyek közvetlenül öltenek nyelvbeii alakot magának a költőnek szavával. Magok az érzések pedig annál érdekesebbek, mennél inkább jellemzők az egyénre s mennél értékesebb tartalmát tárják fel lelkének. Nagybányai időzését jelzik ilyen följegyzések, amelyek nemcsak azt mutatják, hogy e városban nyert benyomásai mint szólították elő lelkivilágának jellemző tartalmát, hanem azt is, hogy igazán mély szeretettel ragaszkodott ehhez a városhoz. Négy költeményét irta itten. Közülök három*) *) Az egyiknek „Szerelemnek rózsákkal“, . . . a másik kettőnek pedig teljesen azonosan „Szerelmes vagyok én“ ... a czíme. A tavaszi és idény újdonságai Szanpanyos Jenő divatáru ílzüetébesí Nagybányán (Töiér 23«ik szám,) hol a legdivatosabb női ruha-szövetek, selymek, batistok, voilok, kretonok, szepességi vásznak s más egyéb e szakmába vágó aiíikkek jutányos árak ás pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be. — Áruim kizárólag hazai gyártmányúak. ----------------------———--------
