Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-01-28 / 4. szám
XX, évfolyam, 3 ©O-áL, jenuár hő 28. 4»ik. ss?äx3lS., _V AGYBA TAK.SA13ALMI 3USt SZÉPIRODALMI HEITILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is; Főtér 14. Jótékonyság. Január 27. A természet a maga változatosságával, igen nagy hatással van az emberre. Régi, de megczáfolhatatlan igazság ez! A tavasz: zöldelő, viruló pompájával, a ii^ada'fi^k^oiívjgndező dalolásával, enyhe szell^j4|;eí^3íiJ^m, tiszta napfényével: uj pezsgésbe hozza a télben elzsibbadt emberi erőt; munkára serkenti, puha, zöld ölére csalogatja az embert, hogy testének munkát, lelkének üdeségével örömöt nyújtson. A nyár: széles tért nyit a munkaversenyre az ember előtt; ekkor a létet biztositó, anyagias munkán kívül alig vágyik az ember másra, mint saját kötelességének élve, nemes szórakozást nyújtson munkájával mind testének, mind lelkének. Mintegy olvassa a természet könyvéből a munkát, kötelességet hirdető költői szózatot : »Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja.« Az ősz: amaz igazságot váltja valóra: „Ki mint vet, úgy arat“ s a munka jutalom nélkül nem marad! Gazdag termésével testi táplálékot, borongós, lassú her- vadásával erkölcsi tanúságot nyújt s előrelátásra, komoly gondozásra tanít. S mindezek a természeti jótékonyságok oly tiszta következetességgel, erőltetés s a természet összhangjának megzavarása nélkül történnek, hogy jóleső érzéssel tölti el ennek látása a gondolkodó ember szivét. Míg a természet ezen három szakasza í anyagias gondolkodásra és tettre tanítják az embert, addig a tél a maga bús köl- I tészetével ideális, erkölcsi nemes erényeket ! szül az ember szivében. Gondoljuk csak meg, hogy mig a tavasz, nyár és ősz kit-kit kötelességének teljesítése végett különféle munkaterekre hív el: addig a tél a sokfelé elágazó, gondoskodó szeretet szálait ismét összehozza, hogy a rokoni, baráti érzés melegében erősödést nyerjenek. Ekkor és itt nyilvánul meg igazán megkapó igazságban az, hogy az ember érző szívvel, nemes és szent erényekkel bir; ekkor látjuk és tapasztaljuk igazán, hogy valahol a társadalom erkölcsi színvonala milyen magaslaton áll; ekkor maradnak fenn „ércznél maradandóbb emlékben“ annak a társadalomnak erényei, a I melyek a szeretet, könyörület, egymás támogatása által a jótékonyság különféle áldozataiban nyilvánulnak. Azt mondják, hogy a mai kor önző és sivár; szent és nemes eszméért lelkesedni nem tud. Ezzel szemben rámutatok arra a sokféle — bár' nem nagy — alakban megnyilatkozó jótékonyságra, a melynek szép példáit e város nemesszivü társadalma is éreztet az éhezőkkel, a didergőkkel s szerencsétlen, nyomorult páriáival. S teszi ezt e város is azért, mert magyar érzés és szív lakozik polgáraiban, a magyarnak pedig vele született jellemvonása a vendégszeretet s még inkább a másokkal való jóttevés. Igen, nemes szív, szent erény kell, ! hogy legyen minden olyan városnak lakosai szivében, a mely a téli vigasságban, sőt a fehér asztaloknál is gondol azokra, kiknek a földi jóból és örömből igen kevés vagy épen semmi sem jutott. Jól eső érzéssel látjuk, hogy e város társadalmában is, a téli kisebb és nagyobb ; összejövetelek, farsangi bálok „jótékony- czélú“ színezettel történnek. De vájjon jótékony hatása van-e mindig és mindenkire ezen erényes törekvésnek? Vájjon nem kezdenek-e úgy feltűnni a társadalom sok tagjainál ezek a nemes vállalkozások, mint a melyek adóként nehezednek a társadalomra? Sajnos, ez a nézet meg van sokaknál! Es vájjon mi ennek az oka? Nem más, mint az, hogy a társadalom sok tekintetben divatot csinál még a jótékonyság gyakorlásából is; sok felesleges, csupán külsőséget mutató színnel veszi azt körül, a melyek nem előnyére, de határozott anyagi kárára vannak mind a nemes ügynek, mind az ügyet szolgálónak. Nincs meg már igen sokszor a jótékonyságban az az egyszerűséget, puritánságot, őszinte- ! séget feltüntető jelenség, a mely pedig mindig kártékony visszahatás nélkül tudja szülni a szív erényeit. Hanem e helyett a túlfeszitése látszik az anyagi és erkölcsi erőknek, a mely természetes s igy őszinte I nem lehet. Ezt a külszineskedést kell a jótékonyság melől eltávolítani; legyen az tettetés nélküli, önkéntes, szivbeli puritán cselekedet: csak ekkor lesz meg az, hogy a miért A „Nagybánya“ tárczája. JET-tü-r—---: .. ■ ■ ■ . -......------------Jí óma.- Byron »Chileié Harold^-jdból. Canto IV. 78—82. Hazám vagy Róma, szellemem hazája ! Ki szívben árva, forduljon feléd, Letűnt országok anyja s mélyen zárja Keblébe kis fájdalmát; a miénk Parányi csak. A Cyprus int eléd, Bagoly huhog; trónok' romjain áll S oltárok kövén, leinek ajka még Panaszra nyílik önfájdalniinál, — Egész világ hever itt lábainál! Népek között Nióbe vagy te! Itt Állsz néma gyászba', lehullt koronád; Üres urnát tártnak csont-kezeid; — A szél szétszórta régen szent porát A Scipiók sírjának is, magát A hősök hamvát sem kiméivé meg! Ősz Tiberis, miért hömpölygsz tovább Sárga haboddal márvány-sir felett? Ébredj fel! E nyomort takarja be kezed! Héthalom város, gőgöd' letiporta Pogány, keresztény, góth, viz, tűz, idő! j Idegen győző szállt a Capitolra j S hulló csillagként tűnt fényed; dicső I Város, leomlott templomod, minő i Kéz vet világot e halmaz közé ? j Hol semmi ép, ki lesz a vezető? \ Ki mondja meg: »itt volt!* de itt van-é? \ Sötétség vesz körül: a kettős éjjelé! \ I A tudatlanság és a kor homálya. I Mindenre ráboritá fátyolát, I S mi csak vakon bolygunk! A tenger árja Kimérve és a csillag mir iád \ Útjára tudás szórja sugarát: De Róma sivár puszta, végtelen', \ Hol az ösvényt hiába kutatád \ S ha fölkiáltasz : »Megvan! Lát szemem! ! — Hamis tükör torzképe csak, mi meg jelen! ! Magasztos város, dicsőség hazája, Háromszáz diadalnak mámora, Téged siratlak, hol egy Brutus mártja Caesarba tőrét! Hajh, Vergil dala, I Livius lapja, Ciceró szava \ Még mostan is fülünkbe hangzanak! De itt e rom nem támad fel soha; S te árva föld, rád nem mosolyg a nap, Hol Róma büszke volt, hatalmas és szabad! Ournesevits Lajon. Vázlatok konstantinápolyi utániról. — Irta: Baltai János. IV. Galata tornya. - Temetők. - A tűzoltóság. - Rákóczi emlékére tartott gyászistentisztelet. - A szultán Volida- hid. - Egy örmény temetés. - A múzeumok. Első dolgunk volt a Galata torony megmászása. Oda menet útközben volt alkalmunk említeni, hogy a házsorok közt is vannak régi elhagyott temetők turbános sírkövekkel. Mig a mi felfogásunk szerint a kegyelet abban nyilvánul, hogy a mi halottaink síremlékeit folyton gondozzuk, fentartjuk, a sírokra koszorút teszünk, virágot ültetünk, addig a török az ő hite szerint nem háborgatja az ő halottainak csendjét, várja, mig a kövek elpusztulnak vagy azokat elhordják, úgy, hogy sok temető nem a kegyeletnek, hanem a szemétdombnak képét tükrözi vissza. Felmásztunk az 50 méter magas rozoga Galata toronyba, melyről igen szép kilátás nyílik az egész Konstantinápolyra. Jelenleg a Galata torony a tűzoltók őrtornyául szolgál. Itt megjegyzem, hogy a tűzoltás katonailag van rendezve. Ezek élén Széchenyi basa áll, ki a magyar zarándokokat magyar rokonszenvvel fogadta, családjával részt vett a Rákóczi gyászistentiszteleten is. A tűzoltóság azonban, mint mondják, igen gyakran el szokott késni, mert hát elébb az Jyldiz kioszkból a
