Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-02 / 22. szám
2 NAGYBÁNYA 1904. junius 2. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 76.740. V/1903. számú, de a városhoz csak most érkezétst döntésében kimondja, hogy: „az 1903. év február hó 11-én 6899. sz. alatt kélt rendelet, mely az 1902. évben 44246. számú rendelettel kiadott községi iskolaszéki utasítást a törvény- hatósági joggal felruházott városokra nézve módosítja, Nagybánya sz.kir.r. t. városra is kiterjeszti.* E nagy elvi küzdelemből, melynek elvesztése igen érzékenyen érintette volna e fényes történelmi múlttal biró város jogait s tanügyi viszonyok tekintetében egy kis vagy- nagyközség nivójára sülyesz- tette volna le, a város ismét győztesként került ki. Elismerés illesse érte úgy az iskolaszéket, mint a városi tanácsot! Uj hasznos egyesület. Junius 1. A társadalmi élet fejlettségének emelkedése ép úgy, mint az állam biztosabb alapokoni berendezkedése, mind nagyobb áldozatot kíván. Áldozni azonban csak addig lehet, mig ha van, miből? Miért is a fejlődés természetes alap- feltétele a fejlődés eszközének, módjának megteremtése. Tiszteletet érdemel tehát minden üzleti válalkozás, mi ha elsősorban egyéni előnyt is czéloz, mégis a közérdek előmozdítójává válik az, mert hiszen az egyes egyének helyzetének javulásában rejlik a közjóiét emelkedése is. Az irigységhez közel álló érzéssel tekintjük az osztrák ipar, az angol kereskedelem, a német mezőgazdaság, a holland állattenyésztés jövedelmező voltát, ép úgy mint Svaicz vagy a Cseh és Adria-tengerparti fürdő-telepek idegen forgalmát. Miután városunk és vidékének ősi jövedelmi forrása a bányászat, az ezüstár hanyatlása folytán gyarmati jellegűvé lett, melynél csak a tényleges munkabér marad itt, ellenben a valódi jövedelem elvándorol az állampénztárba, vagy az idegenben lakó részvényeseknek; a szükséglet gyors emelkedése kényszerít uj jövedelmi források megteremtése és a létezők fokozatosabb kihasználásához törni utat. A elősorolt államok r$em érték el a mai szinvonalt egyszerre s nem is maga az állam teremtette meg a jelzett s most nagy jövedelmet szolgáltató forrásokat, hanem a magánosok vállalkozása, mihez sokszor évszázadokon át áldozatkész nagy befektetések s szívélyes előzékenység s kitartó buzgalommal vezetett munka adta meg az alapot s fejlesztette azzá, a minek ina látjuk. Úgy az állam, mint a várostól elég, ha elősegíti a magán törekvéseket, de ilynemű jövedelmet csak mintegy iparszerüleg kezelve nyújtó eljárásokra sem az állam, sem a város magában nem képes. Nálunk is tévesen várjuk a fejlődés megteremtését csak a hatóságtól, mert erre nem ez, hanem a társadalom bir hivatással, még pedig akkor lesz az ily vállalkozás hasznos és állandó, ha annak rugója az egyéni haszon, mert hiába, szép az idealizmus, de változtak a viszonyok; mindnyájunkat különféle társadalmi, családi s más kötelességek terhelnek, mi által elő áll a szükség, ezt kell, hogy kövesse a fedezet s hogy ezt tehessük, kell hasznot teremteni, tehát miként a szükség a legjobb tanító, úgy a haszon iránti törekvés legbiztosabb és legállandóbb rugója a vállalatok helyes fejlődésének. Az ipar nagybani fejlesztésére lássuk be, hogy mindenkép gyengék vagyunk. Nagy kereskedelemről helyi fekvésünk miatt nem álmodozhatunk. Idegen forgalmunkra találó szó a „baráti forgalom“ jelző, mert való- j ban az. Ne is ámítsuk magunkat jövedelmező idegen forgalommai, mig völgyeink s hegyeinkben mérföldekre húzódó sétaút hálózat, az igényeknek megfelelőbb külső-belső szállodáink, nyaralóink, por és sármentes utczáink s a mi fő vízvezetékünk és ennek megfelelő csatornázásunk nincs. A jövedelmet úgy az egyeseknek, mind ez által a köznek reális alapon kell biztosítani s ez nálunk ez idő szerint nem lehet más, mint gyümölcsünk kereskedelmének szervezése. Eltudtuk adni eddig is, de legtöbbször nem mindenki és nem az áru értékének megfelelőn. A magán kereskedés nem alakult ki a viszonyok és a termelők érdeke figyelembe vételével, hanem egyrészt inkább csak ad hoc véletlen alkalmi nagybani eladások voltak avagy másrészt nagyon is kofaszerü kosaras elpocsékolások s igy nem lévén állandó, biztos és a termelőknek érdekét is szem előtt tartó gyümölcs kereskedőink, ha gazdáink jövedelmét fokozni, biztositni és a gyümölcs szállitási ipart mellék ágaival jövedelmezővé tenni óhajtjuk, úgy a gyümölcs eláru- sitás viszonyának rendezésére kell nagy súlyt fektetnünk. Ép ezért örömmel vettük tudomásul, hogy a részvénytakarék pénztár, a felsőbányái vasút kisajátítása alkalmából a vasúti indóház mellett a Katona és Zoltán-féle telkekből nagy területet szerzett meg s ezt a régi Szibert-féle kerttel egyesítve a vasúti vágány bevezetésével terv szerinti raktárak, aszaló, gyümölcs szeszfőző és kandirozó épületek felállításával kész a gazda- közönség érdekében a gyümölcs elárusitás berendezésére akár vétel, akár bérletre átbocsá- tani ilynemű vállalatnak. Á gazdasági egyesület ebben kedvezményt látván, az értékesítés formájának megállapítására törekszik, mi három módon volna lehetséges, úgymint: 1. vagy az egylet rendez be ily üzemet, de ez felette'sok nehézségbe ütközik; 2. vagy saját I védnöksége alatt szövetkezetei alakit s ez teljesíti a vétel és eladást, ez esetben az üzem adó- és bélyegmentes, azonban ennél a tőke hiánya, a részvételnek bizonytalansága és változandósága s az ezzel összevágó helyzetek oly nehézségeket alkotnak, hogy csak nagyon is tisztes és a saját érdekét a közérdekkel megegyeztetni tudó s j állandó nyugodt szövetkezeti tagokkal lehetne ezt sikeresen oldani meg; végül 3. vagy részvény- társulatilag szervezhető, mely esetben nagyobb I tőkével egy állandó vevő és eladó czég alakul, még pedig úgy, hogy a kiadásokat túlhaladó jövedelem fele a részvényeseket befektetett tőkéjük arányában és jövedelmeként, a másik fele pedig a terményeiket eladó részvényeseket saját termény eladásaik arányában illesse, úgy, hogy ez által a részvényesként érdekelt termelő az üzleti jövedelemből is részesül terménye eladási árán felül. Az ügy mielőbb nyilvános és részletes tárgyalás elé jön s igy midőn közönségünk figyelmét felhívjuk, nem mulaszthatjuk el azon óhajunk nyilvánítását: vajha sikerülne egy oly társulat megteremtése, mely a gyümölcs termelés támogatója s a kivitel közvetítője kereskedői tisztességgel és becsülettel akként legyen, hogy termelőink, minden időben, méltányos árban értékesíthessék fáradságuk gyümölcsét. A gazdasági egyesület nagy hálára kötelezné közönségünket, ha igy nem csak a jövőt biztosítani hivatott oltványt állítaná elő, hanem Euthim vendégei. Ott álltak a terrasszerüen fel- töltött udvar alacsony kőfalánál s az alattuk kanyargó Holdvilág-utcza egyik házát nézték. A rozzant viskó tetejét össze-vissza szakgatta egy eltévedt ágyúgolyó, amely a Vízivárosból keresztül röpült a várhegyen. Még jó, hogy a kóbor természetű Metodovics házára esett, a ki most sem volt otthon s a legények és leányok szinte disputába keveredtek azon, vájjon a keresztény sereg vagy a török szolgálatában kémkedik-e most. Euthim leánya azalatt ismét az udvar orgonabokrai mögé húzódott, a hol Vajda Styefkó ült az alacsony kőpadon, az esti fény vörhenyes világában úszó várhegyre meresztve izzó szemeit. A fiú fölrezzent. — Ne menj a táborba, szólott hozzá Zorka. Minek avatkoznál olyan dologba, a mihez semmi közöd. Az egész Tabán megkeserüli, ha a török megtudja, hogy rácz legény árulta el a földalatti lépcső titkát. — Nem vagyok rácz legény, fakadt ki Styefkó. Apám magyar ember volt, én is az leszek. Másnak ugyan nem igen dicsekedett magyar voltával, mert rendesen kinevették. Apja alaposan elráczosodott a felesége mellett; még a hegedűjét is tamburával cserélte föl s a „Tiszi moja“ lett a kedvencz nótája; csupán akkor beszélt az ősi virtusról, ha borocskához került. A kis Styefkó azonban úgy szívta magába a régi dicsőségről szóló szavakat, mint a szentirás igéit. És a mikor Vajda Gáspárt munkaközben a törökök a Dunába fullasztották, a miért nem engedte át nekik szó nélkül félnapon át összehalászott portékáját, a Styefkó szivében gyökeret vert a pogány ellen való gyűlölet s valahányszor turbános alakkal szembekerült, tehetetlen dühtől vonaglott minden izma. Most pedig, hogy a Víziváros már a keresztények hatalmában volt, hirt akart nekik vinni arról a földalatti lépcsőről, mely a Nagyboldogasszony hajdani czinterméből a halász- bástyára vezetett. Félévszázadnál több ideje múlt, hogy befalaztatták, a midőn némely budai patricziusok Izabella királyné biztatására erre akarták titkon beengedni a német zsoldosokat. Budán már senki sem emlékezett ennek a históriájára, Styefkó is csak apjától hallotta s a midőn csak szerét ejthette, ide jött föl játszani gyerekkori pajtásaival . . . Zorka barátnői s a legények körbe ültek; Euthim öreg felesége mesélni kezdett. A viliik tánczárói beszélt. A menyasszonykorukban elhalt lányok a keresztutra gyűlnek éjféltájban s az arra tévedő legényt körül fogják s egymásután megtánczoltatják, mig hideg karjaik alatt holtan össze nem roskad . . . Sötét volt az est, az eget sűrű felhők vonták be, egyetlen csillag sem fénylett a magasban, csak a regétől felizgatott rácz leányok nagy fekete szemei villogtak. Euthimné megemlékezett arról a hajdú legényről, a kit a múlt héten találtak meg a gombát szedő rácz asszonyok a budai erdőkben.- A viliik ölték meg, mondta az öreg anyóka tompa hangon s hallgatói helyeslőén bólintottak. Zorka viszafojtott lélegzettel hallgatta a mesét s a mikor anyja befejezte, forró kezeivel •átkulcsolta Styefkó nyakát és suttogva kérte: ne tegye ki magát veszélynek.- Rosszat álmodtam a múlt éjjel felőled. Félek, hogy nem jössz vissza onnan többé. És én meghalok, ha csak egy hétre is elhagynál. A fiatal ember nem válaszolt. Nem kellett volna neki beszélni a dologról, gondolta. De mikor sohasem volt eddig titka előtte; kicsi gyerekkoruktól fogva ismerték egymást, maholnap jegyesek lesznek s a legény azt hitte, hogy Zorkának is magyar lett a szive mellette. A magyar nyelvet ugyan még furcsán ejtette, de az a kedves selypítés jól illett gyöngysorfogakkal ékes ajkához s Vajda Styefkó arczán fölvillant az öröm mosolygása, midőn arra gondolt, hogy annyira is megtudta tanítani.- Nem fogok elmenni, édes — ezzel akarta megnyugtatni a lányt. Zorka hálásan csókolta meg arczát, de most az egyszer bizal- matlankodni kezdett. Euthim vendégei széjjel oszlottak, Vajda is hazament; ám kis vártatva ismét kilopódzott a szomszédház kapujából s a hátsó külváros irányában elsietett. Zorka ott lesett rá ablaka mögött; az aggodalom mintha elvette volna eszét, magára kapta rojtos kendőjét s utána rohant. * * * A legolcsóbbÍvííJí!Í0TÜ Szappanyos Jenő O divatáru üzletében Nagybányán {Főtér 23-ik szánt,) hol a legdivatosabb női ruha-szövetek, selymek, batistok, voilok, bretonok, szepességi vásznak s más egyéb e szakmába vágó czikkek jutányos árak és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be. - Áruim kizárólag hazai gyártmányúak. ~~~~~~— ...."
