Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-12-24 / 46. szám
T, évfolvam. 1908. dLeczsmbor h.0 34L. 40-ils. szám. TÁB.SABALMI SS SZSPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Égés** TÍYre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. 1,1 __ Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is: Főtér 14. Békeség velünk! Deczember 23. Ünnepel az egész világ. Felharsan a templomokban a szeretet zsolozsmája, a hivő nép lelkes éneke. Mindenki siet ! leróni hálaadóját Istenének s békés nyu- | galmat kérni önmagának. Mindenki ! érzi, még az a büszke tudós is, ki az ész istenségét hirdeti s a materiálizmus elvét vallja, hogy le kell rázni magáról a köz- napiságot, ünnepelni kell. Hisz a kinek születése napját tartjuk, kinek emlékét megelevenítik a templomokban, a gazdagok és szegények házában, ki két ezredév csodálatának, imádatának s hódolatának tárgya, ki hódításait a szegényes, kopott jászolnál kezdte meg: Isten fia volt. Elhallgat ez ünnepen a bölcselkedo ész, mely Jézusban csak egy világot átalakító filozófust ismer. Megpihen a fürkésző gondolkozás, mely Isten titkaiban, a vakító verőfényes napban az ész számára megoldást keres. Megdobban a kétkedő szív, mely oly sokszor tagadta meg a föld és ég hatalmas Alkotóját. A pantheista megnyugszik e napon az egy istenség j fönséges eszméjében; a materialista nem köti elveit a föld rögéhez; a rationalista látja az áhítatot, hallja a felcsendülő dics- hymnuszokat és saját tanában kételkedik. Ünnep van ! Isten jött közénk! Isten lett emberré. Róma lázasan hordja Paros, Lesbos rózsamárványait, hogy palotái ragyogjanak. Libanon czédrusát, hogy ékesítse termeit; Afrika rabszolgái vért izzadnak szolgálatában. Pedig a királyok királya a verőfényes messze keleten, az istálló rongyos jászolában fekszik. Kortársai gőgös henyélésben, eltompult érzékiségben, falerni bortól gőzölgő fővel készülnek a jövendő ' kereszténységgel megvívandó nagy kíizde- j lemre. A forum rom anum merész boltivei alatt nagyban folyik a cziczerói szónoklat, világrészekre szól a vásár, hol ember, állat életlen tárgya^ az alkunak. Óriás czirkuszaiban tobzódó a mulatság, palotáiban fékevesztett a szenvedély. Ő nélkülözések között edzi magát a küzdelemre; szól és ajka nem mézes, de lángra gyújt, tesz, bár tanúja pár ember, hiszi, csodálja mindenki. Nem isteníti a föld porát, a mindenható pénzt; nem az eget verő tudományt hirdeti, a mindenkit elbűvölő művészetet magasztalja, de mindent felölelve boldogságot, békességet hozott a földre. Egy szegény, igénytelen zsidó városka oda áll az egész világ büszke ura: Róma mellé, rettegett hatauna, legyőzhetetlen hadserege, csodaszépségü palotái, méltóságában, bölcseségében bámult szenátusa, csaknem az egész világon végiglengett lobogói mellé s oly dicsőség árad köréje, minőt költők, szónokok, művészek nem is álmodhattak addig. A békesség angyala ma lejött közénk. Dicsőség neki ! Ha ez a béke itt állandó lakhelyet vehetett volna ! Ha ezt a békét az emberek szivükbe zárhatták volna ! De mit látunk ? A harcz, a küzdelem azóta fokozó- dottabb. Az irigység, a gyűlölet nem nézi a jellem tisztaságát, hanem ráveti a rágalom szenyjét, mint a pók a fonalát a hófehér falra. Nem a jót keresik, hanem egy hibás szót, egy elhibázott tettet, hogy rárohanjanak, mint a tél utasára az éhes farkasok. Ember embertársa után leskelődik. A tudós kicsinyli a más tudományát, a művész nem becsüli a más tehetségét; osztályok között rengeteg a betöltetlen ür s kinek pár koronával többje van, lenézi azt, ki csekélyebb javadalmú. Keresem a békeséget az üzleti világban. Ott is mindenki ellenfél; a nagyipar a kisiparost teszi tönkre, a közérdek magánérdekké aljasul; szolgalelkü hódolók epednek zsarnokok mosolyáért, a kik csak azt szeretnék, ha a tömegnek egy feje volna, legalább egy csapásra leüthetnék azt. A szabadelvüség csak üres frázis, a bók és hajlongás s a hatalom éreztetése a mai kor irányelvei. Keresem a békeséget a társadalomban s találok meghasonlást, rágalmat, lenézést. Keresem a családban, de ott folyton panaszkodnak a szülők gyermekeik ellen, a testvér harczot viv testvérével s a gyermek nem becsüli szülőanyját, apját. Kétségkívül küzdenünk kell a létért, meg kell alapítanunk boldogságunkat, mert arra vagyunk teremtve, de a küzdelemben ne az legyen vezérelvünk, hogy mást elnyomjunk s a boldogságunkat ne a mások bánata árán váltsuk ki a magunk számára. Hiszen minden agy magasztos gondolatára, A „Nagybánya“ tárczája. Karácsony est. Pieziny, szegényes kis szobába, Besüt a kőid halvány sugara. Oly néma csend uralkodik benn', Mintha mély gyászba volna minden, Szegény asszony pihen egy széken, Kis gyermeke fáradt ölében, Rá-rálehel sápadt arczára, Nehogy megfagyjon a kis árva. Szegény asszony könyzáporára, Felel a kósza szél sírása. Karácsonyest s kenyere sincsen, Könyörülj rajta boldog Isten! Margit. m Karácsony.- Washington Irving Sketch Bookjábói. Hát a régi, régi jóságos Karácsony oda ? Nem maradt meg egyéb, csak öreg szürke haja és szakálla ? Jó, hát legyen legalább enyém ez, ha már több belőle nem lehet. Akkor még minden palotában Fölgyult a láng s melegite ; Karácsonykor vig lakomákban Részt vett a nagyja, kicsinye ; A szomszédok is éljövének, S az ur szívesen fogada, Nem mondták „menj el“ a szegénynek. . .. Mikor még sipkám uj vala. Régi dal. Angolországban semmi sem bájolja el kellemesebben képzelődésemet, mint a múlt időkből fönnmaradt ünnepi hagyományok és falusi játékok. Ama képeket idézik föl lelkemben, melyeket az élet tavaszán képzelődésünk szokott festeni, a mikor a világot még csak könyvekből ismertem ; a mikor ezt egészen olyannak láttam, minőnek a költők festették ; a képekkel együtt ama jó idők szellőjét érzem, melyekben — tán épen olyan csalódással — hajlandó vagyok a világot szívesebbnek, vendégszeretőbbnek, vidámabbnak tartani a mostaninál. Sajnálattal kell bevallanom, hogy e hagyományok napról-napra gyöngülnek, az idő lassanként elmossa, még inkább az uj szokások feledtetik el őket. A gót építészet ama festői romjaihoz hasonlítanak, melyeket az ország különböző helyein megsemmisülni látunk részint a pusztító időtől szétrombolva, részint újabb toldások és átalakítások közt elveszve. A költészet pedig gyöngéd szeretettel ragaszkodik a falusi tájékokhoz, ünnepi mulatságokhoz — nem egy tárgya vette belőle eredetét - mint a repkény körül karolja dús ágaival a gót boltozatokat és a széthulló tornyokat, hálásan viszonozva a tőlük nyújtott védelmet azzal, hogy átöleli ingó maradványaikat és egyúttal zöld sátrával vonja be. S mégis minden régi ünnep közt a karácsony ébreszti föl a legerősebb és legbensőbb érzelmeket, ünnepélyes és megszentelt érzés visszhangja van benne, mely vigasságainkba vegyül s az életkedvet magasztos, fennkölt örömmé emeli. Ebben az időben a vallásos énekek kiválóan gyöngédek és szivemelők. Vallásunk eredetének gyönyörű kezdetére és az ezt követő pásztorjelenetekre vonatkoznak; advent havában fokozatosan növekszik az énekek bensősége és páthosza, mig a legnagyobb örömben törnek ki ama reggelen, mely békét, áldást hozott az embereknek. A zenének nem ismerem nagyobb hatását az erkölcsi érzésre, mint a mikor teljes karban fölhangzó orgonaszó mellett előadatni hallok valamelyik székesegyházban egy karácsonyi himnuszt, mely a hatalmas épület minden zugát győzelmes harmóniával tölti be. Kellemes, amaz időkből eredt szokás az is, hogy ez az ünnep, mely a béke és szeretet vallásának hirdetését újítja föl, összehozza a családot és ismét szorosra összevonja a rokoni köteléket, melyeket világi gondok, gyönyörök és fájdalmak szüntelenül széttépni akarnak ; visszahívja a család gyermekeit, kik az élet tengerére léptek és egymástól messze földön vándorolnak és egyesíti őket a szülői tűzhely körül, hogy gyermekségünk bűbájos emlékeitől megifjuhod- junk és egymást újból szeressük. Az évszakban is van valami, mi a karácsonyt bájossá teszi.
