Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-09-24 / 33. szám
X. évíolyam. 1008. sssoptomtoor hó 3^S=. 38-ils. sas&xx».. TÁRSADALMI 13® St 5ÖZÉS PXIl0>X>.zSvH.MX HETIIjAP. ElSfirétési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdé!yi-ut 22. szám. Kiadóhivatal: Fő-tér 14. hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Rákóczi napja. Szeptember 20. Ma Szatmár és Ugocsavárrnegyék s Szatmár sz. kir.“város közönsége hódolt a dicsőséges fejedelem: II. Rákóczi Ferencz emlékének. Országos, fényes ünnepségek keretében ma leplezték le a tiszabecsi győzelem kétszázados évfordulójára emelt hatalmas emlékoszlopot a tiszaujlaki síkságon, mely azon a földön, hol a nemzet felszabadítására siető fejedelem első győzelmét vívta, időtlen időkig hirdetni fogja Rákóczi soha el nem múló dicsőségét. A tiszaujlaki mezőkön, a morajló Tisza kanyargó partján képviseletében ott volt egész Magyarország. A tudomány, irodalom, művészet képviselői, a törvényhozás tagjai, az ünneplő törvényhatóságok s a szomszéd vármegyék nagy urai, előkelőségei, a honoraciórok, a lobogó ingujjas, huszárkás és subás paraszt gazdáknak és legényeknek óriási tömegei mind ott voltak a tiszaujlaki mezőkön, a Turul-madaras emlékoszlop körül, hogy emlékezzenek a nagy időkre s hűséget fogadjanak a Rákóczi-névnek, mely nem is név már, hanem egy magasztos, egy szent fogalom: a minden áldozatra kész, a minden szenvedésen, megpróbáltatáson felülemelkedni tudó, tör- hetlen, sziklaszilárd, lángoló, az imádásig magasztosuló hazaszeretet fogalma. A tiszaujlaki ünnepség minden mozzanatában magasztos lefolyású volt; egyaránt méltó az első kurucz vármegyék kurucz közönségéhez s a nagy fejedelem emlékezetéhez. Arczunk kipirult, szivünk hevesebben dobbant meg, midőn a verőfényes, csillogó őszi napon a sárguló avaron ezer és ezer torokból viharszerüleg zúgott fel Vörösmarty: Szózat-ja s Kölcsey : Himnusz-a, azon a téreken, hol ezelőtt kétszáz évvel Rákóczi kurucz brigádjai a Szűz Máriás lobogók alatt harsogták a kurucz jelszót: Rajta! Rajta! Felemelő, le nem irható hatású s felejthetetlen pillanatok voltak ezek! S mégis mintha a sziveinkbe vágott volna valami egyszerre/ Tiszabecs felől ugyancsak a Himnusz hangjait hozta felénk az őszi szél. Ott is I ünnepet ültek, a nagy, dicsőséges fejedelem ünnepét.. . Ez a két ünneplő tábor, mely néhány száz lépésnyire egymástól ugyanegy szent érzelemtől hevitve, ugyanegy közös ideálnak áldoz két oltáron, ezredéves történelmünknek, viharzó nagy időknek nem egy szomorú, sötét lapját világítja meg s hívja emlékünkbe. Rákóczi szelleme, mely nemzeted felett örködöl, művelj még egy csodát! Tedd, I hogy soha se pártoskodjék a magyar, hanem a Te szüztiszta lobogód alatt egyesítsd és vezesd nemes munkára, nemes küzdelemre! Tudósításunkat a következőkben adjuk: Az ünneplő közönség vasárnap reggel nyolcz órakor a tiszaujlaki vasúti indóháznál gyülekezett. A gyülekezés szerfölött érdekes látványt nyújtott. Fényes fogatok, bakjukon erősen kifent bajuszu, j czifra dolmányu huszárokkal robogtak az indóház j előtti térségre, melyen már szinte tábort alkotott a paraszt szekerek sokasága. A kincseket érő ! diszmagyar ruhák elvegyültek a csillogó pitykés ! dolmányok között s a sárga szattyán vagy kordován csizma igen jól megfért a szőllősiek, kalmiak ezer ránczú, nagy taréju sarkantyus ! csizmái s az avasi románok bocskorai mellett. A külsőségekben is erősen megnyilatkozott, hogy a mai ünnep nem egy osztály, nem egy társadalom ünnepe, hanem ünnepe a magyar nép egyetemének. Az ünneplő közönség csakhamar mintegy 8 —10 ezer főre szaporodott fel s kilencz órakor a rendezőség jelt adott az indulásra. Mig a hatalmas néptömeg menetté formálódott, jó időbe került. Elől a banderisták lovagoltak, kiket Nagyidul Ferencz tiszaujlaki nagybirtokos vezetett ! gyönyörű diszmagyarban. Pompás paripán ült s daliás termetével, kezében a szinehagyott, tépett kurucz-zászlóval úgy tűnt fel, mintha valami vitéz kurucz-vezér cseppent volna valahonnan a A „Nagybánya" tárczája. ÍWfa- *-■>-■■ ----— s— ___ Ka tona dal Azt beszélik nem lesz magyar hadsereg! Én Istenem! de sok magyar kesereg! Kapitány úr megkövetem alásson, A szemünkben ezért könyet, ne lásson ! Nem sírunk a komandóért—ha német, Nemsokára úgyis másként beszélnek ! Kapitány úr, tekintsen a szivébe, Csak úgy ömlik a magyar szó beléje!' Sárga zászlón fekete a rojtozat, Hej! de nem ez mutatja az igazat! Nemzeti szín a mi zászlónk s nem sasos, Turulmadár vagyon rajta, aranyos! Megizentük falunkba a bírónak, Hirdesse ki, a. mikor majd dobolnak: Akkor lészen rekruta. csak és adó, Mikor nálunk magyar less a, komandó! Kapitány űr! szaladjon föl Budára, Ott lakik most Magyarország királya; Mondja meg a raporton a királynak, Magyar szó kell ezentúl a bakának!... Hérát) Károly. A tiszabecsi győzelem. Irta: Síabó István. Csodálatos nép is vagyunk mi magyarok! Mig egyik kezünkben van jogainknak és alkotmányunknak védelmi kardja, addig a másik kezünkkel nagyjainknak oltárt emelünk és az oltár kövén tüzet gyújtunk dicső emlékezetüknek. Ma, midőn élet-halálharczot viv a hatalom ellen, hogy elkobzott, elharácsolt jogainak egy kis darabját, egy foszlányát kicsikarja: oltárokat : emel a legendás idők emlékezetének s ünnepi ruhát öltve az oltár köré csoportosul, zöld mirtuszt és rózsát fűzve koszorúba, leborul nagyjai sirjának édes anya-földjére, hogy Anteuszként I uj erővel emelkedjék fel arról. Négyszáz éve küzdünk jogainkért, szabad- j Ságunkért, alkotmányunkért. Oh! de milyen négy- I száz esztendő is volt az! Mennyi kínos szenvedés, j mennyi hit, mennyi kétségbeesés, mennyi átok, mennyi remény, mennyi nagy eszme, mennyi lelkesültség, mennyi dicsőség volt abban a négyszáz esztendőben ! Hányszor véreztünk, hányszor leverettünk, hányszor megújultunk ez alatt a négyszáz év alatt. De eszünkben és vérünkben sohase lángolt a fajszeretetnek és az édes hazaszeretetnek tüze oly erővel, oly hévvel, mint manapság. És erejének, jogos követelésének tudatában mennyi i önérzettel, minő méltósággal, mily bölcs mérséklettel, fenséges lelki nyugalommal viseli keresztjét, méltatlan szenvedéseit e nemzet. És áldjuk érte a Gondviselést, hogy szen- ; védést, küzdelmet mért reánk, mert hosszú ezer év alatt talán, mint annyi más, sokkal nagyobb nemzet a népek térséges hazájában, a jólétnek, a nyugalomnak, a puhaságnak bűnös kezekkel megvetett ágyán, mi is elpusztultunk volna. Nem pusztultunk el, hanem élünk. Élünk, még pedig erőben, hatalomban, dicsőségben, ha küzdünk, ha szenvedünk is. Most ne élnénk, mikor van a nemzetnek egy, a kor viszonyaihoz ha szegény, ha küzdő is, de számban nagy, tettben erős, jogokban egyenlően osztozkodó népe, egy hatalmas corda dorsalisa, izmos gerincze, erős oszlopa ? Most ne élnénk, mikor van a nemzettestnek művelt, lelkes középosztálya ? Nem bénult, hanem egészségesen érző idegei ezek a nemzettestnek, akik vezetik, szabályozzák, mérséklik erőnket, indulatunkat, akaratunkat, szenvedélyünket. Most ne élnénk, mikor vannak a magyar nemzettestnek nagy gondolkozói, tudósai, irói, költői, vateszei, festői, szobrászai ? Akik fönséges gondolatokkal fejükben, magasztos érzéssel szivükben, teremtő tollal, ecsettel, vésővel a kezükben, nem hagynak bennünket nyugodni, szunyadni, hanem élesztenek, bátoritnak, tüzelnek, lelkesítenek, egyik kezükkel mutatva a múltat, másikkal a jövőt. Most ne élnénk, ily gazdagon, ennyi kincsesei megrakva ? . . . Minő más korszak volt ehhez hasonlítva csak kétszáz esztendővel is a Rákóczi kora. Számban alig három millió magyar. Néptelen, lakatlan a magyar föld a török járom és a sok háborúk miatt. Kollonics érsek a ráczokkal s idegen néppel akarja megtölteni az üres országot. A nép három iga alatt nyög. A török, a német és földesura igája alatt. Három felé vonják, tépik, szaggatják. Joga nincs. Csak mint a barma, azért
