Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-08-20 / 28. szám
2 N A G Y B A N YA 1903. augusztus 20. csak apróbb javításokból tengődnek úgy ahogy. A vásárlási kedv mindjárt élénkebb, ha az árut nem egyszerre kell kifizetni. S ismételten hangsúlyozzuk, hogy az ipartestület oly kedvezményeket képes nyújtani, melyek túlszárnyalják bármely fővárosi czég kedvezményeit. Hazaíiatlanul cselekszik az, aki a honi és főleg a helyi ipart nem pártolja. Úti rajzok. Mindnyájan az illúziók rabjai vagyunk; ezek ragadnak meg bennünket egész életünkön át ellenállhatatlan erővel; ezek csábítanak messze idegenbe, hogy eddig még sohasem látott világgal, más emberekkel, más körülményekkel és viszonyokkal ismerkedjünk meg, továbbá, hogy a kultúrának kaleidoszkopszerüen változatos fokait, a természet specziális szépségeit, a helyeknek históriai, jellegzetes sajátosságait, a megismert népek ethnografiai jellemvonásait és főleg azon művészi alkotásokat tanulmányozzuk, melyeket *századok munkája teremtett meg az építészet, szobrászat és festészet terén, hogy túllépve hazánk határait, megismertessük magunkat az idegenben és eloszlassuk azt a sok — néha tudatos - tájékozatlanságot, melyben a külföld hazánkra vonatkozólag van s igy nemcsak hogy élvezetessé válik utazásunk, hanem tanulságot is merítünk belőle s egyúttal hazafias missziót is teljesítünk. Midőn a messze útról hazatérünk, a látottakról és tapasztaltakról hirtelen önmagunknak sem tudunk számot adni, mert az események emlékezetünkben elmosódnak, lényeges jegyeiket felcseréljük vagy azokra éppenséggel nem emlékszünk mindaddig, mig azok idővel a higgadt szemlélődés s a nyugodt visszaemlékezés hálóján átszürődnek. Nem irom le per longum et latum a látottakat, mert a hosszas leírások untatnak; nem is festem le mindenfelé a természet szépségeit vagy annak speczialitásait, mert a természeti leírások vagy banálisán pompázók s akkor nevetségesek vagy egyszerűségüknél fogva egyhangúak s igy unalmasakká válnak, hanem inkább arra igyekszem, hogy a helyeknek lényegét, történetét tüntessem ki, megjelöljem helyüket, melyet az emberi művelődésben elfoglalnak és különösen pedig vázoljam azon műremekeket, a jelenkor műveltségének és képzőművészetének azon szubjektumait, melyeket Ausztriában, Németországban és Svájczban láttam. Ausztriát és annak főbb városait csak futólagosán említem, mert hiszen közelségüknél fogva sokkal ismertebbek, semhogy kimerítően írni kellene róla, de másrészt fölösleges munkát végeznék, mikor oly számos földrajzi, ethnografiai és művészettörténeti munka áll rendelkezésünkre, a melyek ezekre vonatkozólag tudásvágyunkat és kíváncsiságunkat a legnagyobb mértékben kielégítenék. Jelen czikkemben csakis arról a hatásról számolok be, melyet tanulmányutam közben bejárt városok és azoknak különösen műalkotásai reám tettek, valamint reflexiókat és reminiszczen- | cziákat fűzzek hozzájuk. Daczára közelségének, nem hagyhatom figyelmen kívül azon benyomások leírását, melyet a bécsi monumentális épületek s főleg a Szent István székesegyház megpillantásakor éreztem. Két napot töltöttem az osztrák metropolisban, természetesen sokkal kevesebb időt, semhogy e világváros minden nevezetességét megszemlélhettem volna s igy csak a legnevezetesebbre kellett szorítkoznom. A ki Bécset még csak először látja, azt méltán meglephetik annak nagyarányú középületei, terei és páratlan szépségű Ringjei, melyeknek emlékszerü házsorai még Pórisával is vetekednek. Épen vasárnap lévén, a délelőtt egy részét a kontinens egyik legnagyobbszerü egyházi építményének a Szent István dóm megtekintéséneit szenteltem. Ezen ősrégi templom alapját még a XII. század közepén rakta le II. Jasomirgott Henrik herczeg; a négy torony közül három nincs egészen felépítve, azonban annál óriásibb módon emelkedik égnek a negyedik, az ismeretes István torony, a mely 140 méternyi magasságával a világ egyik legnagyobb tornya. A templom méreteiről fogalmat nyújt azon körülmény, hogy egy és ugyanazon időben három helyen is tartanak benne szentbeszédet. A gót építészet ezen remeke, mely méltóképen koszoruzza meg azon győzelmet, melyet a gondolat a rideg kő felett kivívott, igen szépen dokumentálja a vallásos építkezés keresztény elvét: a fölfelé való törekvést, a hitnek szárnyalását az ég felé. Ámulattal, csodálattal telt szívvel állottam meg e nagyszerű alkotás előtt; a boltozatok, ivezetek, a derengő varázsfény, a mely a színesen festett góthikus ablakokon át- szürődik, megragadó látványt nyújtanak; vonzák a lelket a magasba s érzi a lélek a titokteljes végtelenség közeli étét; az oszlopok karcsuk, fölfelé törnek s mintegy eltűnni látszanak a boltozatokba, mintha az egész óriási épületkomplexum szabadulni akarna a földtől s az égbe emelkednék. S midőn az orgonaszó fenséges akkordjai megszólalnak s a lassú gregorián dallam visszaverődik a boltozatokról, tisztán, mint a csermely csörgedezése, csengőn, mint az ezüst harang, akkor a lélek szárnyakat ölt, a hit a magasba emelkedik, a nagyszerű a fenségessel egy hatalmas érzéssé egyesül s a Mindenhatót imádva, egyszermind a régiek művészetét is csodáljuk. Művészeti és művelődési szempontból egyik legnagyobb nevezetessége a városnak az olasz renaissance stilü, két, egymással szemben épült múzeum, a természetrajzi és művészeti. Részletes megtekintésük hónapokat venne igénybe; a ki csak végig akarja járni a termeket megállapodás nélkül, az is két órai utat végezne, de mégis vannak tárgyak, melyek mellett közönyösen elhaladni lehetetlen s amelyeket nem tud elfelejteni az ember. A tudománynak, művészetnek vagy az emberi munkának azt a gyűjteményét veszi jobban szemügyre kiki, melyek közelebbről érdeklik, vagy közvetlenebbül érintik; vannak dolgok, részletek, melyek szinte kiáltva hívják magukra a figyelmet s melyek művelődési vagy általános történelmi szempontból igen nevezetesek. Nem lehet czélom erről részletesebben szólni, mert feladatom körén kívül esnék, mégis kiemelendőnek tartom elsősorban a páratlanul gazdag régi- séggyüjteményt, mely valódi kincsesháza az egyp- tomi, görög és római, az ó- és klasszikus-kor hajdankori kultúráját bemutató emlékeknek; továbbá igen gazdag gyűjteményét foglalja magában a természetrajzi tudomány minden ágának. Képtárában és szobrászati gyűjteményében képviselve van minden iskola értékes példányokkal, különösen az olasz, spanyol és a németalföldi. Minden magyar ember szive elszorul, a mikor mindenütt szemébe ötlik egy-egy magyar- nemzeti kincs, egy-egy történelmi emlék s sziv- vel-lélekkel kívánja, bárcsak sikerülne fővárosunknak az a törekvése, hogy a bécsi múzeumokban és könyvtárakban őrzött és magyar vonatkozású emléktárgyak, ékszerek, fegyverek, történeti forrásmüvek és kéziratok a budai királyi palotában, a szent korona közelében helyeztessenek el. Ezen említett gyűjtemények tanulmányozásával elértem bécsi tartózkodásom tulajdonképeni czélját s tanulságos és kellemes emlékekkel távoztam innét, hogy Ausztriának egy másik, utamba eső városát Linzet lássam. Fájdalom, azonban ez csak óhajtás volt, mert gyorsvonatunk csak késő délután robogott be a linzi pályaudvarba s igy, mivel programszerűen beosztott időm minucziozus Nemcsak a gondtalan kényelmes életét, de a tapsokat, sikert, diadalát, hírnevét is nekem köszönhette, egyedül nekem !... S mégis! Egy premiére-estén, amikor a darab bizonytalan sorsán s alakításunk sikerén nyugtalankodva izgatottan vártuk a csöngetyiiszót, egyik társammal valami csekélységen összeszólalkoztunk. — Örült vagy! - Hülye vagy! — vágtuk egymás fejéhez az ily alkalmakkor használatos udvariasságokat. Heléna tükör előtt haját igazgatta, kívüle még öt-hat színész volt a jelenet tanúja. A rendező csititott s hogy viszályunknak véget vessen, jelt adott a csengetésre. Siettem a színpadra, az első jelenetet én kezdtem meg; de mialatt a vasfüggöny berregve gördült fel, hallom, a mint társam gúnyosan kiáltja utánam: — Végre! Valahára! Csakhogy megszabadultunk tőled ! E szavak úgy hatottak reám, mintha jégeső hullott volna forró homlokomra, megfordultam, hogy reárohanjanak, de akkor már a fényes lámpasor megvilágította a fekete frakkos és kivágott ruhás alakokat, akik mozdulatlanul, siri csöndben várták hogy megszólaljak. S én beszéltem. Beszéltem hadarva, rekedt, értelmetlen hangon ; a fejemben ama sértő kiáltás visszhangzott, a szivemet egy gyötrő sejtelem szorongatta. A közönség tekintete fagyos csodálkozással csüggött rajtam, nem csoda, a ledér ifjú lelki- állapotát e pillanatban képtelen voltam tolmácsolni. A súgó négyszer-ötször is ismételte válaszomat, én némán, dermedten álltam a sugólyuk előtt. Végre győzött a rutin hatalma s gépiesen ugyan, de akdaozás nélkül folytattam játékomat, A szerepem úgy kívánta, hogy egyizben a háttérbe vonuljak s balfelé tekintsek ; ha vétek ez ellen, meglátom az intrikus cselszövényét s a különben is gyenge szalondarab komédiává sülyed. Önuralmam már csaknem visszatért, amikor a háttérben állva, a színfalak mögött suttogást és nevetgélést hallottam. Megismertem Helén hangját turbékoló kaczagásáról. Máskor nem tulajdonítottam volna semmi fontosságot az ilyen színfal mögötti társalgásnak, de azon este ez értelmetlen suttogás s e fojtott kaczaj rémesen zsongott a fülemben. S mialatt lüktető halántékomat a festett vászonfalra hajtottam, mosolygó arczczal szemléltem a baloldali páholyokat. A felvonás vége felé közeledett, a csatta- nós jelenetek gyors egymásutánban pörögtek le, a suttogás és nevetés egyre bántóbban hatolt be hozzám a mikor a „ház“ hangos kaczagásban tört ki, hallom Helén hangját, amint igy szólt: - Csitt angyalom, szólít a rendező. Pillanatnyi csend következett . . . utána egy lázas csók czuppanása . . . A vér agyamba tódult, fekete pontok vad tánczot jártak szemeim előtt, öklömet fölemel- I tem, hogy a színfalakat szétrombolva közéjük i rontsak, de hirtelen eszembe jutott e botrány következménye, a közönség rémülete, az igazgató zavara, a szerző jajveszékelése, a darab bukása s fölemelt öklömet számhoz szorítottam, ujjaimat véresre harapdáltam; mellem zihált, í lábam remegett, de azért szerepemhez híven ! bamba egykedvűséggel mosolyogtam a közönség felé. Komikus arczkifejezése mellett is fenséges bánat ült az öreg komédiás homlokán, szeme villámokat szórt, miközben keserű gunynyal ismételte : — Igen uram, ők csókolództak s én nevet- I tem. — Homlokát megtörülve, reszkető hangon ; folytatta: A következő jelenetet feleségemmel együtt játszottam. Mihelyt belépett, megláttam balvállán a mohó, szerelmes csók nyomát: a I piros foltot, szélén sötét kerettel. E — kétségkívül - fekete festék vezetett a vakmerő tettes j nyomára. A színfalak mögött csak két színész volt, az egyik egy részeges kancsó jelmezében, pirosra festett arczczal, a másik az a kifent bajuszu vén komédiás, az a semmirekellő korhely, akivel ! vitába elegyedtem. Mindennemű kézi- és láda~höröndöL utazó táskák stb'a legnagyobb választékban vannak--- '■ raktáron --------—---rrr-r--Trr~_ RADO A NDOR czipő- és férfidivatáru-üzletében Nagybányán, a Főtéren. uJ! -------------Villany zseblámpák darabja 3 korona 20 fillér, úgyszintén hozzávaló telepek kaphatók. ' . {JJj l
