Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-08-20 / 28. szám
X. évfolyam. 1908. augusztus b.0 90. 98-ik. szám. TÁRSADALMI 33® SZÉFIHODAIjMI HETILAP. Hlüfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesitőség: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzsk Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. •••■' • .-"“v Iparügyek. Augusztus 19. Súlyos, válságos a helyzetük a kisiparosoknak. E súlyos, válságos helyzetet nem csekély mértékben idézte elő széttagoltságuk, izekre töredezésük s az a leirhatatlanul bántó közöny, melyet legvitálisabb érdekeik iránt tanúsítottak majdnem három évtizeden át. A virágzó czéhek feloszlatásával, az iparjogosultság megszerzésének szerfölött megkönnyítésével, a szabad versenynek a szabadosságig való elfajulásával, a gyáriparnak mind nagyobb térfoglalásával a kisiparosok élelmes és hatalmas versenytársra találtak minden téren, mig másfelől minden védelmet elvesztettek, melyet a czéhrendszerben bírtak. Védelmükről nem gondoskodott eléggé a szabadelvüség jegyében meghozott ipartörvény s oltalmat nem nyújthatott nekik a törvényt végrehajtó iparhatóság. A czéh- rendszer ósdi, de mégis védelmező sán- czaiból kilökve sehogy sem tudtak beleilleszkedni az uj, szabadabb légkörbe. Gyámoltalanul és tehetetlenül állottak a szabaddá tett versenytér felhúzott korlátái előtt és érthetetlenül nagy fokú bizalmatlansággal fogadtak minden uj intézményt, mely az ő érdekeiket istápolni, jogaikat megvédelmezni s anyagi helyzetüket javítani lett volna hivatva. Újabb terheket, újabb adóztatási eszközöket véltek felfedezni minden intézményben, melyek csak arra jók, hogy az összeroskadásig fokozzák amúgy is már elviselhetlenséggel határos terheiket. Különösen meg nem érdemlett bizalmatlansággal és gyanúsítással találkozott az ipartestületek intézménye. Üdvös czél- jait, a kisiparra jótékony, áldásos hatását nem tudták vagy nem akarták megérteni, pedig az ipartörvény keretei között az ipartestület az az intézmény, mely megvédi, fejleszti az iparosok jogait, a kontárok versenyt támasztó üzelmeit lehetetlenné teszi s a társulás és önkormányzat folytán oly befolyást biztosit a kisiparosoknak a saját ügyeik intézésében, hogy jogos panaszaik meghallgatása s orvoslása elől nem zárkózhatnak el sem az iparhatóság, sem pedig a magasabb körök, különösen most, midőn országos mozgalom észlelhető, hogy az elesett kisiparos osztály megmentessék s erős oszlopként továbbra is biztosittassék a magyar hazának. De a kapaczitálás végre sikerült. Derék, törekvő férfiak megalakították az ipartestületet, mely már működésének első hónapjaiban is fényesen beváltotta azon reményeket, melyeket hozzája fűztek. Sok azonban még a tennivaló, hogy minden remények valóra váljanak. Legfőbb törekvését kell hogy képezze az ipartestületnek a szakosztályok megalakítása s ezzel egyidejűleg az áruraktárak létesítése. Ha kész áruraktárunk lesz, ha egyelőre csak csekély választékkal is, meglepő eredményeket érhetünk el. A vásárlási kedvet fokozni fogja s a vevő, ha látja a csinos kiállítást, bizonyára nem fogja pénzét idegenbe vinni, főleg akkor nem, ha az árucsarnok az ipari hitelszövetkezet áruleszá- mitolása utján oly kedvezményt nyújt a vevőnek, hogy magasabb megrendeléseit csekély kamatfizetés ellenében éveken át apró részletekben törlesztheti. Az ipari hitelszövetkezet áruleszámi- tolására különösen felhívjuk olvasóink figyelmét. Ezzel a kedvezménynyel mindenki bármely nagybányai iparosnál a legnagyo* megrendelést teljesítheti, anélkül, hogy a megrendelt árukat egyszerre kellene kifizetnie. Ha bárkinek, mondjuk, egy házasság- kötés alkalmával, gyorsan és több szoba berendezéséhez bútorra van szüksége, még ha a legjobb indulattal volna is a nagybányai iparosok iránt, kénytelen nagyobb városok bútorcsarnokaiban selejtes és méregdrága árukkal kielégíteni szükségletét, mert helybeli iparos rövid idő alatt nagyobb megrendelésnek eleget tenni nem bir. Mindjárt megoldható a kérdés azonban, ha árucsarnokkal rendelkezünk, melynek részére állandóan dolgozhat minden iparos s ha munkáját a szakbizottság kifogástalannak találja, akár megveszik gyorsan, akár nem, az iparos a készített munka értékének háromnegyed részét az ipari hitelszövetkezettől azonnal készpénzben megkapja. Szükséges-e méltányolnunk e rendkívüli előnyöket a mai helyzettel szemben, midőn megtörténik, hogy jónevü iparosok is az ipar pangása miatt heteken, hónapokon át megrendeléshez nem juthatnak s A „Nagybánya“ tárczája. A hős. Sirató. Ugy-e, most már másnak mondod, Hogy igazán szereted. Ugy-e most már másra veted Ragyogó kék szemedet ? Csókjaidat másnak adod. Mást ölel két fehér karod Nem engem, — Azt az időt, boldog időt. El kell, ugy-e, felednem, Emlékét is el kell, ugy-e, lemet nem ? Az a más is csak úgy csókol, Csak úgy ölel, úgy imád, Lábaidhoz rakja az is Akár az ég csillagát. Hanem azért úgy titokban Tudom a múlt fel-fellobban Szivedben: Nem tud ő úgy veled-sirni, Ugy-e nem tud helyettem, Ahogy sirtunk, sirdogőltunk mi ketten. Szávay Gyula. — És ön ezt bátorságnak nevezi ? - kérdé kicsinyló mosolylyal az öreg komédiás, amikor elhalgattam.- Hogyne ! Vagy nem bátorság-e egy maroknyi sereg élén három óra hosszat halálmegvetéssel küzdeni a húszszorta nagyobb ellenség ellen ? — Nos, a bátorság szerintem nem a leoni- dási cselekedetben rejlik; a katonát a harczi zaj meghódítja, tüzeli a bosszú, a győzelem reménye s fényes jutalma: a dicsőség, mindig szeme előtt lebeg.- S akad-e bátor ember e feltételek nélkül ? — Akad. Ki minden körülmény között némán, hidegvérrel végzi kötelességét, nagyobb hős a csatázó katonánál. Ámde ritka az ilyen „csodabogár“, magam is csak egyet ismerek eddigelé s az én vagyok. Eleinte mosolyogtam az öreg kérkedésén, de hangja a visszafojtott könnyektől oly fájdalmasan rezgeti s oly szomorúan vetette reám bágyadt tekintetét, hogy elkomolyodva, figyelmesen hallgattam elbeszélését.- Fiatalkoromban, mielőtt a vidéki színpadig sülyedtem, nekem is kijutott a dicsőségből. Babérkoszorúk, ünneplések napirenden voltak. Már a nevem is hódított; az irók keresték kedvemet, hogyne! - hiszen az én fellépésemhez volt I fűzve darabjuk sikere. Az előadások után halom- I számra érkeztek hozzám az illatos rózsaszínű levélkék, — ön csodálkozik ? — Ne feledje, hogy azok egy ifjú tehetséges színésznek szóltak, aki azon időben divatban volt s ez a nők előtt nagyobb előny a rangnál, szépségnél vagy bármily kiváló tulajdonságnál. E levelek nagyrészét azonban olvasatlanul téptem össze. Mig társaim beérték az ily hazug szerelmekkel, röpke, múló fellobbanással, egy- egy mámoros éjszakával, én undorodva zárkóztam el léha társaságuk elől. Végre egy művészi körutamon egy fiatal színésznővel ismerkedtem meg. Nem volt tehetséges, de szépsége megbüvölte a közönséget. Bájos, fiatal leányka volt, Psychének testvére lehetett volna. Nagy, nefelejtsszemével ártatlan csodálkozással nézett reám, ahogy az őrangyal néz a gyermekekre s én angyalként tiszteltem is őt. Rövid idő alatt halálosan beleszerettem s nőül vettem Helént. Egybekelésünk után elleneztem, hogy fellépjen, de akinek vérében a komédiázás! Hiszen tudja! Olyanok vagyunk, mint a vén katona, aki csak a harczi zaj, puskaropogás között éled fel. — Ez a hivatása, — mondtam magamban - nincs jogom ebben gátolni. Még az sem elég ellenérv, hogy tehetsége nincsen, a törekvés és gyakorlat sokszor helyettesíti ezen isteni adományt. Én tehát megnyugodva tanítottam, buzdítottam, szerepeit együtt gyakoroltuk, oktattam a helyes hangsúlyra, a fesztelen mozgásra; rövid idő múlva a játéka elevenné, kifejezővé, tartalmassá vált.
