Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-12-24 / 46. szám
1903. deczember 24 NAGYBANYA 3 csak a fenyőfa-ág, hanem a vadgesztenye, a bodza-galy is megfelel a czélnak. A katholikus Spanyol,- Olasz,- Francziaországban és hazánkban is évszázadokon át divatos volt ez a szokás, de a fenyőfa felállítása még mindig nem jelentette a karácsonyi ünnepeket. Karácsony ! napján a rügyező galyakat csak a XIX. század | vége felé kezdték felállítani. Természetes, hogy a rügyező galynak karácsonykor való felállítása j a szobában a nép ama hitében leli magyarázatát, mely szerint a fák s kivált a fenyőfa kará- i csony éjjelén, éjfélkor virágot hajt. Ez a hit pe- ! dig évszázados. 1438-ban egy Nieder János nevű dominikánus prior Nürnbergában irt egy „For- micarius“ ez. könyvet s ebben egész komolyan állítja, hogy az almafa s más fák is karácsony éjjelén levelet, virágot, gyümölcsöt „egy óra alatt“ hoznak s hogy a Nürnberg környékén levő i erdőkbe „szavahihető emberek“ karácsony éjjé- i lén kizarándokoltak a csodadolgot megbámulni. A karácsonyfa feldíszítése a színes papírszalaggal, aranyos dióval, aranyfüsttel, ezukor- ral a XVII. évszázad elején kezdődik. A strass- burgi levéltárban van egy följegyzés 1605-ből, mely részletesen leírja, hogyan ülték meg akkor a hívők karácsony ünnepét. Az egyház természetesen kikelt e divat ellen s kivált a gyertyákkal való feldíszítés ellen harczolt erősen, de hasztalan. — Ez a divat Elzászban fönnmaradt egész addig, mig Francziaországhoz nem csatolták Napoleon idejében. Ezért lassanként kiment a divatból s 1870-ben a német hadak bevonulásakor az elzásziak nem is emlékeztek, hogy ott egykor divatos volt a karácsonyfa. Mikor aztán Elzász ismét német tartomány lett, a bevándorolt poroszok ismét f ölele venite tték a karácsonyfát. Bádenben 1805-ben, Münchenben 1830-ban, Bécsben 1834-ben állították fel az első karácsonyfát. Goethe 1765-ben látta az első karácsonyfát Lipcsében Körnernek nagyanyjánál. Az egyház maga mindig ellensége volt a karácsonyfának s a hol csak tehette, befolyásával iparkodott a szokás elterjedését megakadályozni. Épen ezért nem terjedett el Francziaországban, hol 1837-ben állította fel az első karácsonyfát Helén mecklenburgi herczegnő. Csodájára járt a franczia arisztokráczia, a lapok terjedelmesen leírták, de az arisztokráczia nem utánozta s igy feledésbe ment. Természetes, hogy a második császárság alatt még a spanyol származású Eugénia császárné mindenható volt, ezen szokás el nem terjedhetett. Itt is csak a nagy buI kás után honosították meg a győztes poroszok, de csak Párisban ; a rendkívüli szívós ellenállású, makacs és vallásos meggyőződésében mereven konzervatív franczia vidékeken ma sem divatos a karácsonyfa. Pedig a karácsonyfa nem csak a kicsinyeknek hoz örömet. Legnagyobb emberi boldogság örömet okozni másoknak. Karácsonykor mindnyájan gyermekekké leszünk újra gyermekeink szeretetében ; ezek ártatlan öröme, boldog ujon- gása egy pár órára ismét átvarázsol minket is j s hozzájuk hasonlókká tesz. A közös örvendezés I ez ünnepi derűjében ismét szivünkbe költözik a gyöngéd érzés, a szeretet, a jóság s mi boldo- gak vagyunk, - hogy gyermekek lehetünk újra ! Adorján. Titkos vágyak. —Irta:Száván Gyula.— Jó Istenem, megadtál te sokat nékem, Nem is tudom, van-e még benn nálad részem, De ha a te jóságod még tovább adja, Nézd, volna még a szivemnek Egy pár titkos kivánatja. Úgy szeretnék már valami nagyot tenni, Aratók közt a rend élén, kaszát fenni. A hátamon a malomba búzát vinni, Tikkadt pusztán gémes kutnál A vödörből egyet inni. Vagy például az igazi urat adni: Czifra szűrben rézfokossal sétálgatni. Becsaliban az ivóban vacsoráim S furulyázó bojtárok közt Az ég alatt subán hálni. S fakó lónak kantárszárát megeresztve Repülni a rónaságon messze, messze. Meg nem állni, legfolebb egy óra hosszat, Ott, hol az a czimbalmos a Czimbalmával czimbalmozgat. ideje az Angolországban. Kedves dolog látni, hogy a családi érzés, mely minden angol szívben hatalmas helyet foglal el, teljesen fölforgat mindent. Az előkészületekkel fölállított vendégasztalok, melyeknél ismét találkoznak a barátok és rokonok, az ajándékba küldött és kapott csemegék, a tisztelet e kifejezései, melyek a baráti érzelmeket ébren tartják, a házak és templomok körül fölállított örök-zöld fák, a béke és öröm e jelképei, mindezek a legkellemesebben hatnak édes gondolatok fölébresztésére és szelíd érzelmek támasztására. Még a kántálók dala is, bármilyen egyszerű is művészetük, a mint fölhangzik a késő éjen, tökéletes harmóniaként hat reánk. Mikor fölébredtem reá ama csöndes és ünnepélyes időben, mikor „mély álom borul mindenkire,“ szótlan gyönyörrel figyeltem és összekötve a szent és örvendetes alkalommal, mindig mintegy égi dalt hallgattam, mely békét és áldást hirdet az emberiségnek. Mennyire betölt melódiával és szépséggel mindent a képzelem, ha ilyen erkölcsi eszmék hatnak reá ! Még a kakas kukorikolása is, ha néha napján hallja az ember a mély nyugalom közepette, a mint az éjt adja tudtára „tollas nőinek,“ mintha e szent ünnep közeledtét hirdetné a köznépnek. Mondják, valahányszor az idő közéig, Melyben Urunk szüleíését ünnepeljük, Egész éjjel zeng a hajnal-madár ; S hogy akkor egy se’ mér mozdulni szellem ; Az éj ártalmatlan ; planéta nem ver, Tündér nem igéz, nem bűvöl boszorkány, Oly üdvös, oly szentelt azon idő. (Hamlet. I. felv. 1. jel. Arany.) Kinek szive volna képes érzéketlen maradni, mikor minden örömre hi, a lélek forrong és kiönti magából érzelmeit ? Valóban az érzelmek megújhodásának ideje ez, a mikor nemcsak a termek barátságos tüze, hanem a szivek felebaráti szeretete is lángra lobban. Az elmúlt szerelem emléke az év kietlen pusztáján uj életre kel és a hazára való emlékezés a családi örömök illatával vegyülve a kifáradt szellembe uj életet önt, mint a hogy a szellő Arábiában magával viszi a legtávolabbi mezők illatát a puszták fáradt vándorának. Bár idegen és vendég vagyok ezen országban és kedves tűzhely nem integet felém, vendégszerető ház nem tárja föl ajtaját előttem, sem a barátnak meleg kézszoritása nem üdvözöl a küszöbön, mégis érzem ezen idő hatását, a mint lelkembe veszi sugarát azok boldog tekintetéből, kik körülöttem vannak. Bizonyára a boldogság visszatükröződik, mint az ég világossága és minden mosolytól fényes és ártatlan örömtől sugárzó arcz tükör, mely megmutatja másoknak a hatalmas, a mindég fénylő boldogság sugarait. A ki bosszús arczczal bir elfordulni embertársai boldogságának szemlélésétől és a sötétben zúgolódik elhagyatottságán, mig körötte minden telve örömmel, az mélyen fölindulhat pillanatra és meg lehet magával elégedve, de hiányozni fog belőle az éltető emberies érzés, miből a vidám karácsony élvezete áll. Szentesi Lajos. Mikor megint kívánja a száraz gége. Belenézni Rézinéi a rézicczébe. Száz iccze bort, száz száll gyertyát felrakatni S ágrul szakadt legényekkel Iszogatni, dalolgatni. Végül aztán megkérdezni azt is bátran, Voltalcépen ki a legény a csárdában ? S hozzányúlni—hogy mi lesz, az nem határoz: Kondorost csaplárosné Ingó-ringó derekához. Jó Istenem, ha. aztán ez mind megtörtént, A többiről le is mondok magam önként. És ha épen te mondod, hogy meg kell termi: Elvezethetsz — lassan, lassan — Oda, ahol — állítólag — nem fáj semmi... Filozófia, — Irta : Bibulus — Istenem, be szép, be gyönyörű dolog is az a filozófia! Váltig boszankodom, ha némely éretlen, üresfejü úri ember, csakhogy saját tudatlanságát leplezgesse, nagy képüsködő kicsinyléssel, bántó arrogancziával szürke theoriákról beszél, melyeknek a való, igaz élethez vajmi kevés vagy épen semmi közük, Szegény tudatlanok! Hiszen „filozófia nélkül tulajdonképen ez az élet nem más, mint ugrás a - sötétbe“. Pirulva és szemlesütve vallom be, hogy amidőn ezt ilyeténkép Írva, valami tudós német hires filozófiai munkájában olvastam, jó sort szidtam a bolond németjén, de im, megkövetem magam s vezeklek nyilvánosan. Mert volt idő, mikor a filozófiával én is csak annyit foglalkoztam, hogy rövidlátó professzorunk asztalának oldalára tűzve a könyvlapot, pathetikus hangon olvastam le arról, hogy mi külömség volt Plató vagy Arisztoteles iskolái között vagy visszatekintést tekintettem ki a lapról a szokrateszi mozgalmakra s ezzel filozófiai hivatásommal végeztem is. Hej-haj, mert volt idő, mikor minden filozófiai theoriák nélkül is kedves volt én nekem a dal, a jázmin és rózsabokrok édes, mámorba ringató illata, a fehér ruhás, lenhaju leányka, az ég kékje, az erdő zúgása, a jókedvű, a nyílt szivü czimborák vidám duhajkodása és — ezer bocsánat - legkevésbbé sem aggasztott ama gondolat, hogy feszülő izmokkal, dalos ajkkal, kicsattanó, pirosló arczczal ugyan, de filozófiai elméletek nélkül haladok a virágos ösvényeken. Csak most, a kemény aszfaltot taposva, látom be, hogy minő eltévelyedett, sötétben botorkáló voltam. Az a német tudós s a tizedik exekueió, mely kodusbotot nyomott a markomba, felvilágosítottak azonban, megtérítettek. Megtanítottak tisztelni a filozófiát, hála és köszönet érte ! Lelkem és eszem szent enthuziaszmusában most értem csak azoknak a filozófusoknak nagyságát, tiszteletet parancsoló lelkierejét egész teljességében, akik tekintettel a gyönyörök negatív természetére s a fájdalmak pozitivizmusára s arra, hogy végmegsemmisülés teszi boldoggá a mindenséget, kolozsvári töltött káposztát es rántott csirkét ehettek volna, de fülevessel táplálék porhüvelyüket; habzó, hüs pilzenivel áldozhattak volna Gambrinus oltárán vagy sashegyivel Bacehus- nak s megelégedének a szőke duna-vizzel is. Oh, ti titánok, Eiffel-torony-lelkek, leborulok nagyságtok előtt a föld porába. Mit csinálnék én most, ha ti magasan lobogó fáklyáitokkal nem világítanátok utaimon. Ha ti meg nem nyugtatnátok háborgó lelkemet s vigasztaló balzsamot nem cseppegtetnétek vérező sebeimre ? Ha ti ezt mind megtehettétek merő fizolófiai theoriák miatta, miért ne tehetném én meg — muszájból ? Ékszerek, REZSŐ G YULA úgyszintén mindennemű arany- és ezüstnemüek a leg- ----= jutányosabb árak mellett kaphatók ~ ■■■■■■ ór ás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér. —*
