Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-30 / 12. szám
X. évfolvam. 1900. április Ixó 30. 12-ilt szám. TÁRSADALMI É!S SZíÉír'IllOlDja.LMI EEETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félé vre 4 korona, ' negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. "Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6-8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Egy ideáról. II. Nagybányának klimatikus gyógyhellyé való s^ejtesziése, modern haladásunk legegészségesebb gondolata. Ez a czél lebegett előttünk, a mikor városunk főterén egy díszes szállót építettünk, azt tömérdek pénzzel ujjáterem- tettük s a mikor villák és festőmíitermek emelésére szántuk el magunkat. Az önálló vízvezeték és csatornázás terve is lényegesen összefügg e kérdéssel. Idegeneket addig lelkiismeretlenség volna körünkbe édesgetni, a mig ivóvizünk fertőzött és levegőnket nem védelmezi a csatornázás. Ezért sürgetjük e két nagy munka végrehajtását, a mely ma egészségügyi létkérdése Nagybányának és ezért esünk kétségbe, ha azokat a pártoskodások hullámai elmerüléssel fenyegetik. Ma ugyanis semmi sem akadályozhatja többé a vízvezeték kiépítését s úgy a városi ügyek intézői, mint e kérdés tanulmányozására kiküldött bizottság a várossal szemben halálos vétket követnek el, ha ez ügyet halogatják. Kevés a megnyugtató momentum e nagy kérdéseink múltjában, miért is feszült figyelemmel és érdeklődéssel tekintünk a jövendő elé, a melynek becsületes megoldása a hivatottak erkölcsi kötelessége. A nagy müvet, melylyel városunknak klimatikus gyógyhelylyé. leendő átváltoztatását czélozzuk, — a mi szerény viszonyaA „Nagybánya“ tárczája. A két Lendvay. 1849. május 20 — 21. közti éjen Budavár ellen általános roham intéztetett, akkor t: i. mikor már a magyarok ütegei alkalmas réseket törtek a Krisztinaváros felöli várfalakon s midőn azokat a várörségnek lehetetlen volt helyre állítani, részint a tetemesen megrongált falak, másrészt pedig a magyarok folytonos támadásai miatt. Ezúttal csak a 42-ik zászlóaljról szólunk, mely a bécsi kapu felöl nyomult a vár felé. E zászlóalj, mely már több csatában kitüntette magát, ez alkalommal is nagy harczvágyat s rendíthetetlen bátorságot s rohamra készséget tanúsított s a tábori zene hangjai mellett haladt kitűzött czélja felé. A zászlóalj zenekara, mely fegyverrel nem harczolhatott, egy ház védelme alatt hátra maradván, folyvást harsogtatá lelkesítő zenéjét: Rákóczy tüzes indulóját, Vörösmarty lelkesítő Szózatát. Azonban a zenekar bombardonistája kilépett a sorból s határozottan kinyilatkoztatá, ő a ház megett tétlenül nem marad, hanem a a többi bajtársakkal együtt a várfalakat vivni akarja s a rohanó honvédekkel együtt megindult, bombardonját folytonosan fuva. E helyt, a bécsi kapu oldalán legkevésbbé meredek a hegy, e természet hiányt azonban az ink között — egyszerre megvalósítani nem lehet. A mi vagyonosabb társadalmunk a esetben, úgy is fog történni. Nos hát — kérdezhetik most önök türelmes olvasóim — ha itt egy magán vállalatról I pénzét takarékpénztárakban melengeti 1 vagy jó kamatra kikölcsönzi s ez az a rendes „polgári haszon“, a melyben tőkéinek gyümölcsöztetését látja. Vállalkozni nem tud, nem is mer, azonfelül restelli is, mert a „gschäft, nem úri foglalkozás“. így esik meg azután, hogy ha valami közös érdekű nagy dolog létrehozásáról van szó, ekkor nem a saját zsebére gondol, hanem az államéra vagy a városéra, a melynek „hazafias“ és „múlhatatlan“ feladatai közé sorolja azok megvalósítását. Nincs sekélyesebb medre pedig semminek sem annyira, mint az állam vagy éppen a városok pénztárának, a melyeknél a legsűrűbb esetekben képtelenség az ily „hazafias“ és „szent“ czé- lok financierozása. Ekkor aztán vagy dugába dől a terv vagy megteremtik külföldiek, idegen tőkével s reánk nézve idegenbe veszett haszonnal. Mindezen alapigazságokkal le kell 1 számolni azoknak, a kik Nagybánya jövendőjét biztosítani akarják a rendelkezésre álló nagy értékek hasznosításával. A város, a mennyiben a vízvezeték és csatornázás megalkotásának anyagi terheit magára vállalta, egyelőre eleget tett polgáraival szemben ez irányú kötelességének. Többet követelni nem lehet, hacsak kimeríteni és létföntartásának egészséges fejlődésétől eltéríteni nein akarjuk. A többit a magán vállalkozásnak kell kezdeményezni, amint, hogy az a jelen van szó, mit keres az egy vezérczikkely keretében. Mi közünk az egyesek üzletéhez, mit érdekel azok sorsa, jövendője ? Határozottan nem igy áll a dolog. Ez a vállalkozás, amelyet ma egyesek áldozatkészsége, rendkívüli koczkázatokkal kezdeményez, végeredményében a városnak hasznát és nagy átalakulását jelenti. Mert ha sikerül az, amit ma egyesek terveznek, hogy a város mesésen szép vidékét, üde levegőjét, szél- és pormentes tájékát, kitűnő forrás- és gyógyvizeit, ligetét, gyönyörű kiránduló helyeit, egyszóval mindazt a nagy kincset, amelylyel a természet bőkezüleg elhalmozá, hasznosítják és parlagon heverni nem engedik, akkor Nagybánya rövid idő alatt országos jelentőségű klimatikus gyógyhelylyé fejlődhetik. A terv, amelylyel e nagy idea megvalósítását kezdeményezni óhajtják, a következő volna: A városnak, mint gyógyhelynek első sorban enyhe éghajlata, forrás és gyógyvizei, kitűnő hatású veresvizi arzénvasas vize és iszapja lenne értékesítendő. A felépítendő szanatórium közvetlen a liget szomszédságában volna, ahol a Fokhagymás pataka állandóan vízmennyiséggel látná el, ahova a veresvizi arzénvasas vizet, iszapot könnyen le lehet hozni s amelynek Ízléses, kedves sétáló tere, közelfekvő kiránduló helyei, mintegy teremtve — ' ' emberi kéz müve, a falak magassága pótolá. I A lelkesedéstől heviilt honvédek „Éljen a haza“ I rivalgással pár perez alatt a meredek erőd alatt termettek, a tűztek s könnyű fiatalok mindenütt legelői s nagy gyorsasággal három hosszú mászó hágcsót támasztottak a falaknak. A balról levő hágcsón Farkas nevű nagyváradi fiú, tiszt mászott legelői. A jobboldalin gróf Festetich vadász százados, a középsőn ifj. Lendvay Márton főhadnagy; ugyané hágcsón második Szemes hadnagy volt. E névnél kissé meg kell állapodnunk, mert Szemes nem mindennapi ember volt. Mint plébános valahonnan a vidékről lépett ő be közvitéznek; korára nézve nem lehetett a fiatalok közé számítani, de mi több, kényelmes életét ott hagyván, a haza védelmében közhonvédnek állott be s hasztalan kínálták főtisztséggel, ő azt több Ízben visszauíasitá s mindaddig el nem fogadta, mig csak a hareztéren ki nem érdemelte. A háború végéig hűn szolgálta imádott hazáját. A zászlóaljban nagy tiszteletben részesült, a tisztek mind jó barátai voltak s oly gyöngéd vonzalommal viseltettek iránta, hogy másként nem is szólították mint „szent atya“ néven, nem csipkedésből, de tiszteletből. Azonban nemcsak a tisztek, hanem a zászlóalj összes honvédsége hő vonzalmat s tiszteletet tanúsított iránta. A középső ostrom hágcsón tehát Szemes volt a második, azután következett a bombardo- nista, ki azalatt is, mig a nyaktörö hágcsón fölfelé mászott, bele-bele futt az öreg trombitába. Midőn a hágcsón megindultak, Lendvay Márton, a mindig kedélyes fiú, az őt követő Szemeshez fordulván, mondá: — Szent atyám, vezess most a menyországba bennünket, mert oly magasra törekszünk, hogy aligha el nem érjük azt. Szemes nyugodt hideg- vérüséggel imigy válaszolt ifjú bajtársának: — Bízzál a jó Istenben fiam, áldásom veled, csak előre bátran! Azonban alig mondá ki a hős lelkész e kenetteljes szavakat, midőn egyszerre a hágcsó megsiklott s ők mindnyájan alá zuhantak . . . Egynémelyikök soha nem is kelt fel többé. Lendvay és Szemes sértetlenül maradtak s újra fel- tápaszkodtak. Ekkor Lendvay ismét azon élezés észrevételt tévé, hogy: „Szent atyám, hát lefelé haladunk a menyországba“ ? De Szemes újólag nyugodtan buzditá ifjú barátját mondván : — Tudnod kell fiam, hogy a menyországba nem oly könnyű feljutni, meg kell azt előbb érdemelni. Fel tehát! Áldásom veled leend s te neked fel kell oda jutnod ! Ekkor ismét száz kar ragadta meg a hágcsót s az ifjú oroszlánok megvetve ezernyi halált, felfelé másztak ismét oly rendben, miként előbb a nyaktörő alkotmányon. A fegyvergolyó sűrűn süvöltött körülöttük, a kézi gránátok pattogtak fejők fölött, a vár falairól pokoli tüzet szórtak rájuk. A bombardonista, ki most is a harmadik volt a hágcsón, folyvást bele-bele futt, de fájdalom, sokáig nem lelkesíthette harsonájával bajtársait, egy gyilkos kézi gránát fejét szakitá el s ő holtan zuhant alá a magasból.
