Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-05-07 / 13. szám
2 NAGYBÁNYA 1903. május 7. gassák az elöljáróságot odaadással* szeretettel, mert csak a legteljesebb egyetértéssel valósíthatok meg ama nagy czélok, melyek az ipartestület működésétől joggal várhatók. Megnyitó beszédét, melynek minden szavából kiérzett az iparos pálya iránt érzett tisztelet, az iparosok szeretete s a jóindulatú atyai gondoskodás, lelkes éljenzéssel fogadták. Égly Mihály főjegyző, iparügyi előadó ismertette ezután az ipartestület meg- i alakításának előzményeit s fejtegette az j ipartestület magasztos hivatását. Általános nagy figyelem és érdeklődés mellett állott fel szólásra Gellert Endre polgármester. Elragadó ékesszólás- j sál beszélt. Lelkesítő szavai visszhangra találtak s gyönyörű beszédét gyakorta szakította félbe a meg-megujuló éljenzés. Biztosította az ipartestületet a legmelegebb jóindulatáról s arról, hogy a város tanácsa nemcsak a legmesszebb menő erkölcsi támogatásban fogja részesíteni az ipartestületet, de a város anyagi helyzetéhez mérten a segélyezés elől sem fog elzárkózni. összetartásra, egyetértésre hívta fel az iparosokat, hogy a válságos helyzeten segíteni, a létező bajokat orvosolni lehessen s ünnepélyes Ígéretet tett, hogy az iparhatóság mindenkor a legszívesebben támogatni fogja az ipartestületet czél- jaiban, törekvéseiben. Az ipartestület illetékessége alá tartozó ügyeket azon jó kívánsággal adta át, hogy az ipartestület ezen diszgyülése az iparosok egy szebb jövőjének legyen előhírnöke. Szerencsy József elnök meleg szavakban mondott köszönetét azon támogatásért, melyben a polgármester s a város tanácsa az ipartesületet már eddig is részesítette s a polgármester ígéretében legszebb bizonyítékát látja annak, hogy az ipartestület az elesett kisipar felsegé- lésében, az iparosok boldogitására, anyagi helyzetüknek javítására mindent meg fog tehetni s hivatását teljesíthetni fogja. Ezzel az emlékezetes diszgyülés véget ért. köteles mosakodást. Jása hűségesen támogatta, hogy valahogy bele ne szédüljön, miglen a tovább ballagó törökök egyike el nem kiáltotta magát:- Jangun var! A rácz legény megrázkódott ijédtében. j Csak most tűnt fel neki a távoli lárma, melyre ; eddig mámorában ügyet sem vetett. Tűz van! E kiáltásra az ájtatos Ibrahim a pocsolyába zuhant, kísérője hanyatt-homlok rohant fel a hegyen. Rémséges látvány tárult föl szemei előtt, mire a török temetőn, a turbános fejfák között keresztül gázolt volt. Petrovics Jován háza mégis kigyuladt; a tűz lassan terjedt lefelé, Tabánnak a hosszú külváros felé eső házaira; hanem j annál mohóbban lobbantotta lángra a várfalak szélére felütött deszkabódékat. Az egyre heves- bedő szélben pillanat alatt lángba borult az egész várhegy s a benn lakó törökök egymás hátán j keresztül törtetve menekültek lefelé veszett ordítással. A bástyafalak fölött mint valami démon óriási tüzes koronája vált el a lángokban úszó háztenger. Az égen elsápadtak a csillagok s a kísértetiesen izzó levegőben fölriadt galambok, odúikból kizavart vércsék röpködtek egyformán ijedt rebbenéssel. A tűz ellen védekező ráczok kétségbesett jajgatása egybeolvadt az égő házak ropogásával s Jására úgy hatott mindez, mintha pörölylyel vernék a fejét. Ereiben vadul lüktetett a vér, kétségbeejtő lelkiismeretfurdalása alatt szinte összeroskadt. Vajha azon fáradságos munka, mely az ipartestületet megalkotta, ne legyen meddő s azon szép remények, melyek az ipartestülethez fűződnek, mind teljesüljenek ! A TÁRSASÁGBÓL. . A rágalom. Az embernek hármas élete van: fizikai élete, anyagi élete és erkölcsi, társadalmi élete. A fizikai életet kioltja a gyilkosság. Az anyagi élettől megfoszt a rablás. A társadalmi élettől a rágalom. A hármas élet egyenlően értékes, egyenlően becses; sőt a társadalmi élet még a fizikai és anyagi életnél is becsesebb. Azért a rágalmazó ép oly vétkes, mint a gyilkos vagy a rabló, sőt rosszabb a gyilkosnál és rablónál is. Nem egy szomorú eset bizonyítja, hogy valaki azért lett öngyilkossá, azért dobta el magától a fizikai életet, mert a rágalmazás megfosztá társadalmi életétől, a mi nélkül nem volt képes elviselni fizikai életét. Mi a rágalom? Bűn a felebaráti szeretet ellen, melylyel más jó hírnevét s becsületét titkon sértjük. Midőn valaki felebarátját oly bűnről vádolja, melyről az mitsem tud s talán még álmában sem jutna eszébe, hogy olyasmit tegyen, mit a rágalmazó reáfog. A rágalmazó félremagyarázza a legneme-' sebb, legtisztább erényeket. Egy kalazanczi József, ki egész életét a gyermekek közt tölti, ki szivével, odaadásával szereti őket, ki gyöngéden simogatja meg aranyszínű göndör fürteiket, ki aggkorában is az iskolából hazakiséri, a rágalmazó szemében nem dicséretre méltó nagy peda- j gogus, hanem kéjencz. Á rágalmazó az állhatatosságot makacsságnak ; az elvek melletti kitartást rátartóságnak; a szelídséget gyávaságnak; az engedékenységet félelemnek igyekszik feltüntetni. A rágalmazó a legrútabb szörnyeteg. Szája koporsó, mert mint a koporsóban a test, úgy enyészik el szájában a jó hírnév és becsület. Nyelve sebző tőr, az ördög czimbalma, mondá egy hires férfiú. Fogai, mint Demosthenes mondja, j mérges viperafogak. Az emberek utálatossága : a rágalmazó, mondja az írás. Mint a bagoly és | denevér úgy kerüli a rágalmazó is a világosságot. S miként a békák akkor lármáznak legjobban, mikor a vízben ülnek, úgy a rágalmazó is ép akkor gyalázza legjobban embertársát, mikor ő maga merült el legjobban a gonoszságban. Nyomban rá magára vonta a figyelmét Mátyás király hajdani palotája ; teteje már. le- ' égett, de alatta még mindig tombolt a tűzvész; a faraktárak égtek s a lángok özönében olyan lett a kastély, mintha a levegőben úsznék, mintha Mátyás czár, a kiről a rácz leányok annyi szép regét tudnak, föltámadt volna, hogy varázsvesz- szejével újból ragyogóvá tegye kopárrá lett | falait. A nagy hőségben szertehullott a betapasztott ablakok vályoga s a csúcsos márványívek, j a karcsú oszlopocskák, az alabástrommal kira- j kott függő erkélyek, az alattuk sorakozó pillé- ! rek nemes anyaga vakító fehéren izzott a vör- j henyes fényben. A mesebeli tündérpalota ott lebegett nagyszerű arányaival Jása szemei előtt a maga valóságában, S ő megfeledkezve gazsá- j gáról, mely miatt itt most mérhetetlen nyomor keletkezik, káprázó szemekkel nézte Mátyás czár j föltámadó világát. ' A kereszt-boltozatos folyosóval övezett j lovagterem falán ide-oda mozgó árnyak jelentek meg s a gomolygó füst szeszélyes alakjai egyre ; elevenebben látszottak, minél hevesebben tüze- | sedtek ki a lovagterem ablakait elzáró vastáblák. Pokoli lárma rijongott mindenfelé, de Jása már nem hallotta; úgy érezte magát, mintha meg lett volna babonázva s látta, hogy a palotáról, az emeleti folyosóról nyíló erkélyen valami fehér | tündér integet feléje. A lovagterem ablaktábláin zöldes fény czik- ! kázott át s egyszerre csak mintha az ég szakadt Már a pogány népek is undorral fordultak el a rágalmazótól. Egyptomban basiliskusoknak i nevezték őket. Az athénbeliek szivében örök gyűlölet lángolt Socrates rágalmazói ellen. A rómaiak törvénye a gyalázat bélyegét rendelte a rágalmazó homlokára sütni s Tarpéj hegyéről ledobni. Hasonló büntetést érdemel manap is a í rágalmazó. Lehetetlen, gondolja talán valaki, hogy oly kis hiba, mint a rágalmazás, ily szörnyű büntetést vonjon maga után. Igen vannak rágalmak, melyek oly kicsinyek, hogy a rágalmazott fel sem veszi, nem haragszik érte, nem bánja, ha terjesztik. De midőn oly rágalmat terjeszt valaki embertársáról, ami annak erkölcsi, társadalmi életét teljesen aláássa, akkor az oly : vétket követ el, mint a gyilkos és a rabló, tehát 1 ezekkel egyenlő büntetést érdemel. A rágalom az erkölcsös Phidiasból paráznát csinál; a rágalom által Socrates istentagadóvá lesz; a Vesztaszűzek fajtalanok; Susanna s József házasságtörők; a vértanuk istentelenek. S maga a legszentebb, az emberiség eszményképe: a Megváltó a rágalmazó Írástudók szemében hazug, népámitó, káromló, ördöngős. Mi záratá Józsefet a tömlöcz mélyére ? A rágalom. Mi feszitette a Megváltót a kereszt- ! fára? A rágalom. A rágalmazó nem gondolja meg mily súlyos következményei lehetnek rágalmainak. Az irigység megvakitja. Embertársának becsületét lerombolja, hogy a romokon kiemelkedjék az ő alakja. S néha még mentegeti magát: En nem voltam az első, kitől a rágalmazó szó kijött, hanem csak mások után beszéltem. Mintha nem ép oly vétkes lenne az, ki a tőrt, melyet más felebarátjának szivére szegzett, ínég mélyebbre döfné. Másik meg azt mondja: Én csak azt beszéltem, mit már székiben beszéltek az emberek. Hát ezzel nem ártott még jobban? Ha egy vermet megtöltünk aranynyal s én is csípek ki belőle egy kettőt, más is csak egy kettőt, végre mi marad benne? A mily súlyos a rágalmazás következménye, ép oly nehéz jóvátétele. Ha egy párna tollat ■ széthányok a torony tetejéről vihar idején, ki lesz képes azt összeL gyűjteni? Ép igy a szélnek eresztett rágalmat visszavonni, jóvátenni vajmi nehéz, sőt lehetetlen. Azt mondhatja valaki, hogy a rágalmazás közős vonása mindnyájunknak, többé kevésbbé minden -ember bele esik e hibába, tehát kölcsönösen tűrjük el egymásnak. Jól van, de két dologtól óvakodjunk: először is ne rágalmazzunk senkit oly bűnnel, mely annak erkölcsi, társadalmi életét vádolja; másodszor ne a rágalmak után ítéljük meg embertársainkat, hanem saját volna le: a mindent lángba boritó robbanás alatt megrendült a föld s eszméletlenül összerogyott. Csak másnap estefelé tért magához a gyújtogató rácz legény. Első tekintete a várkastélyra esett: a puskaporraktárnak használt lovagteremből egyetlen kő sem maradt helyén; a palota egyéb falai kormosán meredtek az égnek. A nap lebukó félben volt, utolsó sugarait mohón nyelte magába a fekete város. Rommá lett egész Buda vára, füstölgő falai között kihalt minden élet. A ki benn nem veszett, a völgyben ütött tanyát s a hátsó külvárost zsúfolásig megtöltötték a a leégett törökök. A kiűzött lakosság s a ráczok közül azok, a kiknek háza elpusztult, a Gellérthegy lankás oldalára telepedett. Jása csak apránként jutott tudatára annak, hogy ő okozta e fölfordulást. Zsibbadt homlokához nyúlt, melyet valami idáig repült tégladarab fölhasitott. Sebe be volt kötve, ruhája vizes; vájjon miféle jó lélek könyörült meg rajta, holott azt érdemelte volna meg, hogy izenként széjjeltépjék. Meg akart fordulni, hogy lássa: ki támogatja hátát ültében.- Ne mozogj Jása! hangzott föl Jován hangja, a ki véletlenül talált rá s most szelíden átnyalábolta karjával és föléje hajolt.- Csakhogy végre föleszméltél. Régóta bajlódom veled, folytatta Jován s midőn látta, hogy a sebesült arcza vonaglik és könybe lábad, hozzátette:- Tegnap még ellenségem voltál. Igazad Különlegességek és újdonságok érkeztek czipők, kalapok, nyakkendők ======= és mindennemű divat-czikkekből ===== RADO ANDOR czipö- es férfidivat-üzletében Nagybányán/ a Főtéren.
